Jump to content
  • bejegyzés
    76
  • hozzászólás
    8
  • megtekintés
    214.986

About this blog

Az egyesület vezetőségének naplója

Entries in this blog

forumadmin

user_8993357_1156366250167_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Mióta vagy klubtag?

2006.01.10-től. De előtte már sokat fórumoztam, ismerkedtem, barátkoztam. B)

Mivel foglalkozol?

IBM Server összeszerelő gyárban vagyok debug technikus, és az Opel fórumon moderátorkodom.

Hány éves vagy?

Elég annyi, hogy a kocsimmal épp egyidős? :( Na jó, 28.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Ezt nehéz lenne összeszámolni, és nem is igazán akarom. Tulajdonképpen a fórumozós törzsgárdából mindenkit barátomnak tartok. A többi emberrel pedig talikon komázok össze. Aki pedig barátom, de nem klubtag, azt meg idecsábítom. Ugye, Mantababy? :D

Miért pont az Opel, ha autó?

Ezen még nem is gondolkodtam igazán. Talán mert Trabantom volt előtte, az Opel logó meg a Trabant tükörképe. :D Viccet félretéve: Nekem az autó kb. 1987-ig autó. Amikor kocsit kerestem magamnak, ebben a korosztályban nézelődtem. Jópárat elvittek előlem (Honda CRX, Honda Prelude, Ford Capri, Volkswagen Scirocco, amikről lecsúsztam), és egy Opel Mantára amint lehetett, lecsaptam. Nagyon megszerettem, és azóta más autómárkában (és típusban) már nem is nagyon gondolkodom.

Egy bölcs mondás szerint bevált dolgon ne változtass. Nekem az Opel bevált. :D

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Mindenek előtt sok barátot, jó társaságot, jó talikat (kicsit, nagyot egyaránt) és hatalmas biztonságérzetet. (a segítési szándék hatalmas ebben a klubban, tapasztalatból mondom)

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

2005 júniusában vettem a Mantám, azóta a flotta kicsit kibővült. A többi jelenlegi autóm inkább csak éber álom jelen pillanatban, de nagy tervek vannak velük. Felsorolási szinten: 2db Manta B, Rekord C kétajtós sedan, Senator A/2. Ezek mind arra várnak, hogy barátaimmal egyszer felújítsuk őket, vagy éppen elbontsuk, hogy másik autó alkatrészei legyenek belőle. Egyébként egy Trabant 601 hycomattal kezdtem pályafutásomat, mellyel jó sok kalandot éltünk át, ám az Élet (és a rend éber őre :D ) közbeszólt, így eladtam. Rövid ideig volt egy 2200ccm-es Opel Rekord E/2-m, amit elbontottunk. Most ő az első számú Mantámban él tovább szervdonorként.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

A fórum és a találkozók ideális légkört teremtenek a beilleszkedéshez.

forumadmin

Takács "Zorro" Zsolt

zoroo.jpg

Mióta vagy klubtag?

Az ősrobbanástól, 2002.-től.

Mivel foglalkozol?

bankban dolgozom, rendszerszervezőként

Hány éves vagy?

35

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Igazi barátot keveset, de nagyon sok ismerőst, havert, cimborát.

Miért pont az Opel, ha autó?

Az első Opelem nagyon bejött, azóta más típust nem is vettem

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Jó társaságot, rendezvényeket, segítséget.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

2001. óta Calibrám van, előtte G Astrát és F Astra Caravan-t hajtottam.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Járjanak a rendezvényekre, fórumozzanak sokat és legyenek kezdeményezők a társaságban, akkor gyors lesz a beilleszkedés.

forumadmin

photo-14.jpg

Mióta vagy klubtag?

2004-02-15

Mivel foglalkozol?

Több mint 7 évet dolgoztam az autó alkatrész szakmában de elegem lett abból, hogy mindíg mások után hozzak helyre dolgokat. Most pedig azt csinálom amit szeretek és egyben a hobbim is. A Tuning magazinnak dolgozom. Fotózgatok, utazgatok sok szép autót látok, szervezek ezt azt és néha még cikket is írok. B)

Hány éves vagy?

30

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Hát igen a Barát az az amiből kevés van az embernek egyébként is. A klubban is van akit én annak tekintek :D és van olyan is akit annak tekintettem. :D Jó fej haver srácból elég sokkal megismerkedhet aki tagja lesz a MOTE-nak egyszóval unatkozni nem fog és szerintem mindenkivel meg lehet találni a közös hangot aki tagja lesz a klubnak.

Miért pont az Opel, ha autó?

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Annak idején amikor meglett a jogsi ('96) kaptam egy D Kadett-et ami 1.2N-es motorral rendelkezett és nem sokkal késöbb (1hét majd 2 hónap) egymás után a rutintalan sofőr elméjével jól össze is törtem. :D Majd lakatolás és még pár hónapig meg volt de már akkor beleszerettem a kocka formájába és eldöntöttem a következő egy GTE D Kadett lesz. Találtam is egy alig szétrohadt kasztnisat. :( Két küszöb + csomagtér ajtó + taposók voltak cserések. Kapott még egy ültetést és 15" papucsokat, belülre egy egérmozit (digit km óra), hifit, alu pedálokat, sport kormányt és plüss fekete tető kárpitot. De amikor kész lett sokan megnézték és meg is akarták venni. Olyan volt mint egy gokart ráadásul a 850kg-os kasztnit a 115le igazán jól vitte. Ráment kb 450ezer pénz és megérte mert nagyon szerettem de eljött az ideje a váltásnak és szintén megfontolt szándékból egy GSI F Astra lett a következő áldozat. Azt is szépítgettem, sportosítgattam kívül belül négy és fél évig amíg meg volt. Már nem tudom mennyi pénzt is öltem bele mert minden tavasszal ment fényezőhöz, hogy az 1 év alatt összeszedett kavicsokat "tacskós kosarak" álltal okozott sérüléseket kijavíttassam. Kapott G Astra frontot, kevlár Power Cap-et, Subaru GT üléseket, Sparco torony merevítőt, váltó gombot, pedálokat, MTS fehér hátsó lámpákat, Hifi-t, MotorSportos szőnyeget. Jött a munkahely váltás és kellett egy olyan autó amivel biztonsággal közlekedhetem Európában. Vagyis nem áll meg 800km-re itthonról. Másrészt lett volna még egy két dolog amit vettem volna rá ami megint cirka 450ezret vitt volna el és ezt inkább másba tenném. Elértem azt a pontot amikor el kellett döntenem eladom mert a munkahelyem és a józan gondolkodás ezt kívánja. Most van egy BMW-m és ha hobbi atót vennék csak is egy Opel Kadett C 2 ajtós szedán jöhetne szóba amibe kb a GSI megvételekor szerelmesedtem bele egy németországi Opel találkozón. Ehhez kell egy garázs ami csak az enyém és akkor csinálgatom amikor kedvem van.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Egy jó társaságot még akkor is ha néha vannak ellentétek.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Jöjjenek el a klub álltal szervezett programokra és ne féljenek beszélgetni még a nagyhangú klubtagokkal sem! :D Másrészt sok tanácsot, ötletet kaphat a márkával kapcsolatban ha kérdése van.

forumadmin

coupe.jpg

Mióta vagy klubtag?

2005 áprilisában találtam rá a fórumra és 2005 novembere óta vagyok aktív tagja a klubnak.

Mivel foglalkozol?

Gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégnél dolgozom

Hány éves vagy?

29

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Havert, rengeteget,szinte minden nap találkozom valakivel .De ami még ennél is fontosabb az

hogy igaz barátokat is,pedig ez elég nehéz a mai világban.

Miért pont az Opel, ha autó?

Ezt hozta a sors,de a mostani kettő Opel a családban már tudatos döntés volt.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Egy nagyon jó és összetartó baráti társaságot.

Ha nem lett volna a MOTE akkor nem ismerném azokat az embereket akik segítettek hogy az autóm olyan legyen mint most,és ráadásul rengeteg élménnyel lennék szegényebb..….Emiatt és még sok másért is hálás vagyok. Jó ez a klub,még akkor is ha néha vannak kisebb nézeteltérések.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Az első egy 82es C ascona volt. Ez után volt egy nagyobb Opel mentes szünet. Majd egy 2000 évjáratú G astra coupe, egy 90es A corsa 1.5D. Most pedig egy 95ös f astra caravan 1.8 sport(Ezt a feleségem használja persze ha hagyom neki ) és egy 95ös F astra caravan GSi

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Sok fórumozást ami segít a tagok megismerésében,rengeteg türelmet és kitartást. El kell menni sok talira,sokat írni a fórumra és akkor könnyen be lehet illeszkedni. Az első személyes találkozás mindig nehéz,de utána már minden megy magától. Megéri,mert a társaság tényleg nagyon jó.

forumadmin

Madaras "Manta" Hajnal

hajni.jpg

Mióta vagy klubtag?

Huh.. régóta… azt hiszem 4-5 éve.

Mivel foglalkozol?

Most éppen biztonságtechnikai berendezésekkel (páncélszekrények, beléptető kapuk stb.). Idén fogom befejezni az újságírói iskolát is és a jövőben újságíróként szeretném majd aposztrofálni magam. Egyrészt azért, mert jól hangzik, másrészt azért mert az érdekel. A munkahely és a foglalkozási kör változhat az ember életében, de az elhivatottság nem.

Hány éves vagy?

Idén fogom betölteni a harmincharmadik életévemet. Nem olyan jó kimondani ezt a számot, de az viszont tény, hogy a harmincadik szülinapom viselt meg nagyon és azóta annyira nem érdekel a dolog. Legközelebb talán a negyvenedik fog kiborítani. Együtt öregszünk az autómmal. Ez van. Már mindketten veteránok vagyunk.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Húúúú! Rengeteget! Nem csupán barátokat szereztem, hanem kiváló barátokat! Kivételes és nagyszerű embereket ismertem itt meg.

Amikor beléptem a klubba, a Mote vezetősége alapból nagy hatást tett rám. Talán azért, mert én másik klubból jöttem, ahol nem éreztem annyira jól magam és már akkor végtelenül korrekt embereket ismertem meg személyükben. Utána szépen sorban megismertem a többi tagot is és beigazolódott az a sejtésem, hogy egy klubbot nem feltétlenül csak a márka szeretete tarthat egyben, hanem értékes emberi kapcsolatok is.

Miért pont az Opel, ha autó?

Valószínűleg erről apám tehet. Mikor kicsi voltam, volt egy metálkék Commodore-unk. Akkoriban mindenki utált minket a környéken, hiszen akkor a Dacia volt a legmenőbb gépsárkány a Trabant és a Zsiguli mellett. Azt kevesen tudták, hogy ezt a kocsit apám az alvázától építette fel, mert a roncsokban már akkor sem láttak sokan fantáziát. Szerintem talán itt kezdődhetett. A gyerekkori élmények mélyen elraktározódnak a tudatalattiban és egyszer talán felszínre törnek. Nálam felszínre is tört. Én is a roncsokban látok fantáziát – és valahogy csak az Opelekben.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Sok barátot és sok márkaszerető embert. Eddig minden találkozón igyekeztünk ott lenni és bátran állíthatom, hogy mindegyik nagyon jó volt. Szinte nem is volt olyan MOTE találkozó, ahol ne gazdagodtunk volna újabb nagyszerű ember megismerésével. Emellett minden találkozó egyfajta baráti összejövetel is számomra, hiszen akikkel a távolság vagy egyéb okok miatt nem tudunk sűrűbben találkozni, azokkal az ilyen talikon biztosan összefutunk.

Nem mehetek el említés nélkül a MOTE tagsággal járó kedvezmények mellett sem, ami azért jól szokott jönni, ha alkatrész kell vagy mondjuk bedobnánk egy hamburgert. Aztán ott van még a kedvezményes biztosítás, amit tagság nélkül nem nagyon kapnánk meg. Szóval minden szempontból jó döntés volt a MOTE-hoz csatlakozni.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Mantám van és csak Mantám volt eddig. Annyira szeretem ezt a típust, hogy nem is vezettem nagyon mást. Nem azért mert nem volt rá lehetőségem, hanem azért mert nem akartam mást vezetni. Ez szerelem volt első látásra és az is marad mindig. Nagy bajban leszek, ha kipusztul az utolsó példány is, mert nem nagyon gyártottak még olyan autót, amire lecserélném.

Egyébként idén tervezzem a következő motorcserét, ezúttal egy 2,4-esre. Remélem, hogy akkor már tényleg az én autóm lesz a leggyorsabb ócskavas az egész galaxisban! :(

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Azt javasolnám, hogy ne csak fórumozzanak, hanem járjanak találkozókra is. Garantáltan nem fogják megbánni! A találkozókon nyugodtan oda lehet menni bármelyik taghoz ismerkedni, nem fogja senki pofátlanságnak venni. A beszélgetést meg ilyenkor könnyű elkezdeni, hiszen autós találkozó, szóval a téma adott. Meggyőződésem, hogy egy autót és autózást szerető embernek igazi felüdülés és energiaforrás egy ilyen klub. Emellett számtalan hasznos eszmecserében is részesülhet, fejlődhet a tudása és nem utolsó sorban gazdagodhat új emberi kapcsolatokkal is.

forumadmin

atommano.jpg

Mióta vagy klubtag?

Hivatalosan 2004-02-06

Mivel foglalkozol?

Szállodai recepciósként dolgozom

Hány éves vagy?

28

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Na ez a legfontosabb dolog számomra... a fórumozás, klubozás elmúlt 4-5 éve alatt a barátaim 80%-a a klub berkeiből került ki...Tulajdonképpen számomra nagyon fontos barátságok szövődtek! A legjobb barátaimmal ma nem is ismernénk egymást, ha anno nem lépek be a klubba...

Miért pont az Opel, ha autó?

Ez szinte teljesen a véletlennek volt köszönhető, ugyanis amikor 5 évvel ezelött autóvásárlás elött álltam 3 különböző típus közül az opelre esett a választás. Na akkor kezdődött az egész...megvettem az első Opelem, egy Astra GSI-t...

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Röviden? Nagyon sok jó barátot, jó társaságot nem csak a találkozók ideje alatt, hanem a mindennapokban is...

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Hát akkor kezdem az elejéről. Először vettem egy Astra GSI-t, ez volt az első opelem. Innen kezdődött a márka szeretete, és nem volt megállás. Elkezdődtek az átépításek, tuningolások. Így született meg a kék-fekete turbós GSI, amit máramár sajnos eladtam. :-( Késöbb vetem egy Opel Senatort, amit késöbb egy klubtársunk vett meg, így mai napig a klub berkeiben maradt az autó. Most jelen pillanatban egy 1978-as évjáratú Opel Kadett C Limo átépítései folynak. Hogy mi lesz belőle még nem tudjuk :(

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Első sorban forumozás! Itt sokmindenkit meg lehet ismerni már nagyjából. Nyugodtan kérjenek segítséget, ha valamit nem tudnak, ami persze nem azt jelenti, hogy 2 perc múlva ott lesz a válasz, de valaki biztos fog tudni segíteni elöbb vagy utóbb. Másik lehetőség az ismerkedésre a minitalik, amiket az egy területen lakó klubtagok szerveznek. Ilyenek vannak akár minden héten is. Na itt már minden adott a személyes megismerésre...

forumadmin

mackosajt.jpg

Mióta vagy klubtag?

2005.12.10.

Mivel foglalkozol?

Vegyésztechnikusként folyamatos 3 műszakban gyógyszerek hatóanyagait gyártom.

Hány éves vagy?

30 leszek. (optimista vagyok)

Hány barátot szereztél a MOTE által?

jó ismerőst, havert és barátot sokat, nehéz lenne megszámolni.

Miért pont az Opel, ha autó?

kényelmes, szép, akár még olcsó is lehet.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Egy olyan társaságot, akikkel jól érzem magam, és örülök, ha találkozom.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Jelenleg egy 1997. novemberi Vectra B Caravan 1.8 CD saját ízléshez legközelebbi kinézettel és egyre jobb műszaki állapotban.

Előtte egy 1996-os F Astra Caravan volt 1.6 sokszeleppel, előző gazdinak köszönhetően igen szép színben.

Legelső Opelem pedig egy 1981-es D Kadett Caravan 1.3S, hófehér, kicsit foltos.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Ne féljenek senkitől, jöjjenek el lehetőleg minél több találkozóra, hogy jobban megismerjenek mindenkit.

Senki sem harap, a társaság meg szuper!

forumadmin

gepard.jpg

Mióta vagy klubtag?

Hivatalosan 2004-08-12.-e óta vagyok klubtag, de már előtte is sokat

fórumoztam. Kb: 2004 január közepe óta olvasok, kérdezek, és egy ideje

már válaszolgatok is az oldalon.

Mivel foglalkozol?

Jelenleg az Univer Product Zrt.-nél dolgozom logisztikai vonalon.

Hány éves vagy?

1973. Október 7.-én születtem Kecskeméten.

1991 óta van jogsim, azóta szinte minden nap vezetek is.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

A barátok. A kollegámon (Losonczi 'Warwolf ' István) kívül nem ismertem

egy Opelest sem személyesen. Tehát akiket megismertem azokkal szinte

kivétel nélkül a klubon keresztül találkoztam, ők körülbelül 100-an

vannak). Akikkel sűrűbben találkozom őket nevezhetem közelebbi

barátaimnak, és ha már a szám volt a kérdés akkor ezek az emberek

nagyjából 20-30 főt képviselnek.

Miért pont az Opel, ha autó?

Miért Opel? Valamilen szinten ez nálam elvi kérdés is. A lényeg az volt,

hogy német, amerikai, vagy svéd autó jöhetett szóba a vásárláskor. Több

márka kipróbálása után beugrott a régi szlogen "Opel sosem kop

el". Na persze az is döntő volt, hogy a munkahelyemen is vezettem

jónéhányat, ezáltal már barátságot kötöttem a márkával. Az eltelt évek

alatt pedig egyre jobban összenőttünk.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

A MOTE számomra egy jó közösséget jelent annak a kisebb-nagyobb örömeivel,

bánataival együtt. Egyszer elkezdtem számolni mennyi pénzt takarítottam meg a klubon

keresztül létrejött kapcsolatoknak, tanácsoknak, stb köszönhetően.

Abbahagytam a számolást, mert az összeg több lett mint amit én 50 év

tagsággal befizetnék. Meg kell még említenem a sok találkozót amelyeken részt vehettem, (akár

vendégként akár rendezőként) mindegyiken maradandó élményekkel

gazdagodtam, ezeket kár lett volna kihagyni. Továbbá jelenti még a barátságot, és a segítőkészséget is. Sokszor ennek a

kettőnek van a legnagyobb motiváló ereje, mindig van kire számítani a bajban. Tulajdonképpen ennek köszönhetően a klubozás, és az un. civil élet teljesen összemosódik számomra.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Most egy 97-es Astrám van, amit próbálok a magam ízlése szerint

szépítgetni. Előtte nem volt Opelem, de ahogy már említettem elég sokkal

találkoztam (Corsától a Movánóig). Azt, hogy a következő autó milyen lesz

még nem tudom, de az biztos, hogy maradok az Opelnél.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Tanácsom az újaknak egy szóban: bátorság. Legyen bátor eljönni, legyen bátor odajönni, legyen bátor kérdezni, a

többi majd alakul magától.

forumadmin

Suszt "Uhuhu" Ákos

akos.jpg

Mióta vagy klubtag?

A kezdetek óta. Asszem még azok közé tartozom, akik az alapítás óta a klub tagja. Igaz volt egy kis idő amikor nem tudtam jelen lenni a mindennapi életben, de már visszatértem.

Mivel foglalkozol?

Egy autószervizben dolgozom munkafelvevőként.

Hány éves vagy?

30 körül járok.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Rengeteget. Szinte már csak a MOTE által megismert emberekből áll a baráti társaságom.

Miért pont az Opel, ha autó?

A munkámból kifolyólag elég nagy tipusismerettel rendelkezem. Tetszik az egyszerüsége, a használhatósága. Nem mondom, hogy nem kacsingatok néha más márkák felé, de azok vagy árban nem az én pénztárcámhoz valók, vagy bonyolultsága, tipusra jellemző hibái miatt mindig lebeszélem magam. Az OPEL számomra a leghasználhatóbb autó, és szerencsémre mindig megtalálom azt a formát, kialakítást amibe bele tudok szeretni. Most épp az Astra Coupé az az autó, ami a nagyszerelmem. Kevés ilyen szép autót csináltak más márkák.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Egy olyan baráti társaságot, ami nagy, mindenhol egyérdeklődésü ember van. Én nagyon örülök, hogy része lehetek ennek a nagyszerü társaságnak.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Nekem csak Opeljeim voltak a "nyugati" autóim. Kadett D vel kezdtem ebből volt egy 1980 -as, és egy 1982-es. Aztán jött egy Corsa A C12NZ 1992-es, azt nagyon nem szerettem, ugyhogy el is adtam 2 hónap mulva. Utána Kadett E C14NZ 1991-es, ez volt az első szerelem ( 4 évig ), Uána Astra F C18XEL 1995-ös ő volt a második szerelem ( 2 évig), Astra G Coupé 2000 arany, ő volt az igazi-igazi nagy szerelmem ( 1,5 évig) , és most egy Astra G Coupé 2000 évj. kék szinü ( 3 hónapja ) Ezek mellett volt azért még második autóként használt Ascona C 1996-os 1.6 D, Corsa A C14NZ, de ez totálkáros lett, utána egy C13N , és egy GSI, C16SEI motorral. ( na jó, volt egy 120 as Skodám is közbe, de csak nagyon rövid ideig )

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Beszélgetni sokat, barátkozni sokat, és nem okoskodni. Úgy nem lehet beilleszkedni. Járni összejövetelekre, és ott is barátkozni, beszélgetni. Ez csak így megy. Senki sem szereti ha az új ember okoskodássl, kioktatással kezdi a pályafutását egy megszokott csapatban.

forumadmin

Biró "Gelko" Gellért

gelko.jpg

 

Mióta vagy klubtag?2005 május 1 :( de elötte jelen voltam mint sima fórumozó...

 

Mivel foglalkozol?

Jogot hallgatok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen...-remélem nem sokáig B)

 

Hány éves vagy?

22 évemmel a klubban én vagyok a "fiatal" :D

 

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Szám szerint ezt nem lehet megmondani de hiszem hogy sokat. Megismerhettem olyan embereket kikre tudom hogy bármikor számíthatok és persze ez működik fordítva is. A rengeteg ismerősről nem is beszélve. Jó érzés ha mész az országban és majdnem minden nagyobb városnál eszedbe jut egy klubtárs :D

 

Miért pont az Opel, ha autó?

Családi hagyomány az opelezés...én meg hagyományörző vagyok :D

 

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Az egyesületnek sokmindent köszönhetek. Megsimerhettem számomra fontos emberekkel (az ország minden pontján), nem utolsó sorban kapcsolatokra tehettem szert és sok sok felejthetetlen buli...

 

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Jeleneleg egy 1984 Ascona C Voll Cabrio és egy 1986os SenatorA2 elötte volt egy 5 ajtós 85 ös Ascona...

 

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Ne féljenek ! Első látásra biztosan ijjesztő egy zártnak tűnő trásaság de senki sem harap és szívesen lát a klub mindenkit ! Annak idején én csak egy hirdetést adtam fel az opelfórumon....tetszett a társaság, beléptem és itt ragadtam :D Tessék aktívan fórumozni és eljárni a kissebb találkozókra is...

forumadmin

Forró "Tom" Tamás

tom.jpg

Mióta vagy klubtag?2004. decembere óta.

Mivel foglalkozol?

Tanulok, illetve egy cégnél dolgozom programozóként.

Hány éves vagy?

23.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Nagyon sokat. De talán nem is ez a fontos, hanem inkább az, hogy milyeneket.

Miért pont az Opel, ha autó?

Jó kérdés. :( Egyes típusainak egész kedvező az ár/érték aránya.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Nagyon jó baráti Társaság.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Jelenleg egy Caliba Turbó igényeit próbálom kielégíteni. B) Előtte egy F Astra GSi 16V-m volt, azelőtt pedig egy ugyancsak F Astra, de családi 1.4 16V motorral.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Olvassanak, kérdezzenek bátran. Ha tudunk biztos, hogy segítünk.

Emelett javasolom, hogy nézzenek ki egy-két találkozóra, mert általában ezek nagyon jó hangulatúak szoktak lenni.

forumadmin

Ambrus "hemi" Zsolt

hemi.jpg

Mióta vagy klubtag?Az elsők között voltam. 2002.

Mivel foglalkozol?

Számítástechnika

Hány éves vagy?

32

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Havert többet, barátot is sokat.

Miért pont az Opel, ha autó?

Renault fan voltam, aztán kaptam 1994-ben egy Astra F-et. Innentől kezdve vagyok Opeles.

Az ismeretségek miatt már nem is szívesen váltanék.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

2005-ig nagyon sokat jelentett. Addig szinte ez volt a hobbym. Megváltozott az életvitelem, így mostanság a weblapokat intézem.

Jó a társaság.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Astra F C14NZ és Corsa A C12NZ volt. Astra F C20NE és Corsa A C12NZ van.

Céges autóként használtam (ok): Vectra A, Kadett Combo, Corsa Combo, Corsa B Van-t. Jelenleg egy Astra G szedánt használok.

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Mielőtt belépnének, vegyenek részt több rendezvényen, ismerkedjenek. Érdemes érdeklődni a kedvezmények kihasználhatóságáról. Javaslom, valamelyik klubrészhez való csatlakozást. Kisebb baráti társaságként pedig érdemes lehet klubot alakítani a MOTE-n belül.

forumadmin

warwolf.jpg

Mióta vagy klubtag?

2004.08.12

Mivel foglalkozol?

Raktáros vagyok Kecskeméten az Univer Product ZRt.-nél.

Hány éves vagy?

18! :( Egyébként 31.

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Nehéz lenne megszámolni....

Miért pont az Opel, ha autó?

Olcsón fentartható, megfelelő szervízháttérrel, és szakmai hozzáértéssel

rendelkező, megbízható autó.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Klub, ahol leginkább a baráti társaság a lényeg, nem pedig az, hogy kinek

milyen, v. mennyire drága autója van.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Jelenleg egy 97'-es Opel Vectra B caravan 2.0 CDX

De előtte volt: Opel Astra F 1.6 16V Start+ (1998 évj.)

Opel Astra GSi 2.0 8V (1992 évj.)

Opel Corsa A 1.2S (20NE) (1989 évj.)

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb

beilleszkedéshez?

Ez egy jó kérdés.Olvasgassanak, szóljanak hozzá a dolgokhoz, és észre sem

veszik, de szépen lassan benne is vannak a "családban".

forumadmin

Mióta vagy klubtag? - 3 éve (2004 október)

Mivel foglalkozol? - szállodai recepciós (remélem már nem sokáig)

Hány éves vagy? - 30 (de csak 24-nek érzem magam)

Hány barátot szereztél a MOTE által? - inkább csak több havert, igazi barátot a személyes találkozások hiánya miatt nehéz lenne

Miért pont az Opel, ha autó? - mert nagyjából megfelel az elvárásaimnak, azaz tetszik, megbízható, olcsó a fenntartása (alkatrész, szervíz...)

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete? - jó társaság, segítőkész emberek

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig? - F Astra Caravan 1,7TDS (ez az első kocsim)

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez? - fórum, tali, fórum, tali... ;-)

forumadmin

Futó "opel16v" Gábor

futogabor.jpg

Mióta vagy klubtag?

A kezdetek kezdetétől, 2002-től. Előtte a Magyar Opel Manta Club-ban kezdtem a

klubos pályafutásom.

Mivel foglalkozol?

Fejlesztőmérnök vagyok (HW).

Hány éves vagy?

30

Hány barátot szereztél a MOTE által?

Rengeteget.

Miért pont az Opel, ha autó?

Annó megtetszett, több szempont alapján is jó választásnak ítéltem.

És azóta is tartom magam ehhez.

Mit jelent számodra a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete?

Baráti kör, színvonalas rendezvények, rendszeres találkozók.

Milyen Opeled van? Milyen Opeljeid voltak eddig?

Kadett E, Astra F (1.6 WRC és egy rövid ideig GSi is), Omega B

Mit javasolsz kezdő (és), vagy leendő MOTE-s tagoknak a könnyebb beilleszkedéshez?

Nyitottság a társaság, tagok felé

forumadmin

  • Ha másért nem új barátok szerzéséért megéri. Főleg, ha valaki nem bír magával, és minden hónapban szívesen vagy belső kényszer hatására Opelesek társaságára vágyna:-).
  • Különösen érdemes azoknak az Opeleseknek belépni, akik szívesen használnák az opelforum.hu minden szolgáltatását, kedvezményeket, járnak találkozókra és szívesen támogatnak egy hivatalos szerveződést.
  • Minél régebbi tag valaki bizonyos ajándékokat, elismerést kap, attól függően, hogy több mint 2 vagy 5 (hűség) éve klubtag. Például Soltvadkerten (2005-ben) minden résztvevő kapott egy egyedi pólót. Idén 2007-ben 5 éves a klub! Így hűséges tagjainkat meg fogjuk ajándékozni.
  • Akik szeretnek minél több opeles találkozón részt venni és nem mindegy számukra mennyit fizetnek a belépéskor
  • Olyan baráttársaságoknak, melynek tagjai nem szívesen lépnek be valahová, ahol senkit nem ismernek. De a MOTE belül klubot alapítva, szívesen tagjaivá válnak. Részletesebben

forumadmin

MOTE BLOG

Arra gondoltunk 2008-ban kell az egyesületünknek egy hivatalos BLOG.

Több információt tudunk közvetíteni egy BLOG segítségével. Tehát a mai nappal elindítjuk a MOTE naplót. A www.opelclub.hu oldalon található információkat itt rugalmasabban tudjuk kiegészíteni. Szeretnénk az egyesület munkáját, pár régebbi klubtagok bemutatni, stb. Illetve egy GY.I.K kategóriát is létrehozunk, ahol leggyakrabban előforduló kérdésekre adott válaszokat gyűjtenénk össze .

forumadmin

Vectra A kezelési könyv

Rövid leírás: Opel Vectra A kezelési könyv, egyes motor típusokat nem tartalmazza. Teljeség igénye nélkül.

Beküldés ideje: 2004-10-13

Fájl mérete: 7.8Mb

Mit nyújt a Kezelési útmutató:

  • Áttekintést ad a gépkocsiról,
  • Kezelési útmutató és az egyes fejezetek elején található tartalomjegyzékek segítik a gyors tájékozódást,
  • Tárgymutató segítségével könnyen megtalálhatja, amit keres.
  • Megismerheti belőle a gépkocsi kifinomult technológiáját,hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyen gépkocsijával, segít elsajátítani a gépkocsi szakszerű kezelését.
  • A Kezelési útmutató könnyen érthető és átlátható szerkezetű.

Kezelés, biztonság, karbantartás

Letöltés, megtekintés

forumadmin

Omega B kézikönyv

Rövid leírás: Opel Omega B kezelési könyv. Teljeség igénye nélkül.

Beküldés ideje: 2005-01-04

Fájlméret: 14,5 Mb

Mit nyújt a Kezelési útmutató:

  • Áttekintést ad a gépkocsiról,
  • Kezelési útmutató és az egyes fejezetek elején található tartalomjegyzékek segítik a gyors tájékozódást,
  • Tárgymutató segítségével könnyen megtalálhatja, amit keres.
  • Megismerheti belőle a gépkocsi kifinomult technológiáját,hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyen gépkocsijával, segít elsajátítani a gépkocsi szakszerű kezelését.
  • A Kezelési útmutató könnyen érthető és átlátható szerkezetű.

Kezelés, biztonság, karbantartás

Letöltés

forumadmin

Calibra kezelési könyv

Rövid leírás: Opel Calibra kezelési könyv, Turbo típust nem tartalmazza. Teljesség igénye nélkül.

Beküldés ideje: 2004-10-13

Fájlméret: 6,4 Mb

Mit nyújt a Kezelési útmutató:

  • Áttekintést ad a gépkocsiról,
  • Kezelési útmutató és az egyes fejezetek elején található tartalomjegyzékek segítik a gyors tájékozódást,
  • Tárgymutató segítségével könnyen megtalálhatja, amit keres.
  • Megismerheti belőle a gépkocsi kifinomult technológiáját,hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyen gépkocsijával, segít elsajátítani a gépkocsi szakszerű kezelését.
  • A Kezelési útmutató könnyen érthető és átlátható szerkezetű.

 

Kezelés, biztonság, karbantartás

Letöltés

forumadmin

Astra G kezelési könyv

Rövid leírás: Opel Astra G (Classic II) kezelési könyv, egyes motor típusokat nem tartalmazza. Teljesség igénye nélkül.

Beküldés ideje: 2004-11-13

Fájlméret: 33,7 Mb

Mit nyújt a Kezelési útmutató:

  • Áttekintést ad a gépkocsiról,
  • Kezelési útmutató és az egyes fejezetek elején található tartalomjegyzékek segítik a gyors tájékozódást,
  • Tárgymutató segítségével könnyen megtalálhatja, amit keres.
  • Megismerheti belőle a gépkocsi kifinomult technológiáját,hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyen gépkocsijával, segít elsajátítani a gépkocsi szakszerű kezelését.
  • A Kezelési útmutató könnyen érthető és átlátható szerkezetű.

Letöltés

×