Jump to content

Black Hawk Drag Team - Opel V6, Solymosi László


forumadmin

Mióta versenyzel? 
2008 –ban voltam először gyorsulási versenyen, de 2013 óta indulok rendszeresen. Minden évben kicsit több versenyre sikerült eljutni, egyre ütőképesebb autóval. Ahogy több lett a tapasztalat és az autó is egyre ütőképesebb lett, úgy jöttek az egyre jobb eredmények is.

Miért pont Opellel? 
Rengeteg autót próbáltam ki annak idején mire megtaláltam azt az autót, ami végül szerelem lett és ez 7 évig tartott, egy Opel Astra G Cabrio 2.0 Turbót. Ennek a szépítgetését és építgetését kezdtem el először és így sikerült annyira bele lovalnom magam az Opelbe és a versenyzésbe, hogy a gyorsulási versenypályán kötöttem ki. 

14642248_614585748721285_8465428133136458456_n.jpg


Hogyan kerültél kapcsolatba az autóversenyzéssel, azon belül is a gyorsulási versenyzéssel? 
2008-ban egy Opel klub szervezésében jutottam el először gyorsulási versenyre, és ott már nagyon megtetszett. Sok év telt el utána mire visszatértem a betoncsíkra, de megérte. Nincs még egy ilyen autósport, ami ennyire egyszerűen, olcsón és biztonságosan kipróbálható bárki számára. Ez fogott meg engem is. Építettünk sokféle Opelt, és nagyszerű lehetőség volt őket kipróbálni a pályán. Biztonságos, kontrollált körülmények között, adrenalinban gazdag versengés. Aztán egyszer csak ott ragadtam, és igyekeztem minél több versenyre eljutni, és céltudatosan erre a sportra alakítani az autót, a saját anyagi kereteink között.

14656244_614576068722253_8733323987218094781_n.jpg

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? 
A mostani autó elképzelésének megvalósítása a legnagyobb cél a jövő évi szezon kezdetéig. Most egy Corsa A 3.2 V6 készült el így az év végére, hogy az utolsó versenyeken ki lehessen még próbálni és jövő év elejére kijavítva a gyerekbetegségeket egy komplett eredményekben gazdag évet tudjak futni. 


Milyen eredményeket vársz a 2017 -es évre ami az időeredményeket és helyezéseket illeti? 
Minden évnek úgy indulok neki, hogy egy kitűzött célt próbálok elérni. A jövő évre 402 méteren a 12,5 s alatti idő a cél szívó motorral és motor erő terén is átlépni a 300LE –t. Emellett örülnék, ha sikerülne minden kupasorozatban, a saját kategóriámban a dobogó legfelső fokán végezni az év végén.

14440901_1328901523800995_5685231353077848988_n.jpg


Mi az amit úgy gondolsz nem ugyanúgy csinálnál és mi az amit úgy érzel nagy eredmény az eddigi pályafutásod alatt?
Igazán nem változtatnék semmin. Idő és tapasztalat kellett ide eljutni ahova eddig sikerült és még most is bőven van hova fejlődni a kocsival és a saját technikámmal is. Nagyon örülök, hogy főleg az elmúlt pár évben sikerült egy nagyon jó kis Opeles Gyorsulási versenyek iránt érdeklődő csapatot összehozni és bízom benne, hogy ez évről évre bővülni fog új tagokkal és meg tudjuk mutatni, hogy igen is versenyképes tud lenni az Opel a gyorsulási pályákon is.

14632977_614575868722273_9122886951245553907_n.jpg

Sikeresnek gondolom az idei évet. Sikerült megépíteni talán az itthoni legerősebb Opel szívó motort, ami 279 LE teljesítményt ért el a pados mérések folyamán. Bár év közben karosszériát váltottam és a Kadett D –ből átköltöztem egy Corsa A –ba emiatt sok verseny kimaradt az év közepén.  Ezzel együtt is 9 kupát sikerült szerezni az év folyamán, 6 db első és 3 db második helyezéssel, emellett 2 db 4. helyet is sikerült elérni, ami hozadékaként sikerült megszerezni a Magyar Köztársaság Kupa 2016 évi Profi 2. kategóriájának összetett első helyét, illetve a Dragracing Kupa 2016 évi Semi-Pro 1. kategória összetett második helyét. 

Dragracing Kupa 2016:

Dragracing kupa 2016.jpg

Opel DRAG összesítő:

Opel Drag Összesítő.jpg

Magyar Köztársaság Kupa 2016

Magyar Köztársoság Kupa 2016_P2_kategória.jpg

Solyom Corsa eredmények:

Solyom_Corsa.jpg

Solyom Kadett eredmények:

Solyom_Kadett.jpg

https://www.facebook.com/BlackHawkDragTeam

 

13096313_1142798399126157_8350109912352466000_n.jpg

CarsAndGirls_drag_161002_61.jpg

További képek:

Kérdések: Ambrus Zsolt
Válaszok: Solymosi László

Készült: 2016. október 12. szerda, 16:00

Módosítva : forumadmin



Visszajelzések

Recommended Comments

Nincsenek hozzászólások



Szeretnél hozzászólni? Hozz létre egy fiókot, vagy jelentkezz be.

Regisztrált felhasználónak kell lenned ahhoz, hogy hozzászólást írhass.

Fiók létrehozása

Regisztrálj egy új fiókot a közösségünkben. Nem nehéz!

Regisztráció

Bejelentkezés

Már felhasználók vagy? Jelentkezz be!

Bejelentkezés

×