Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

az igazi kilroy

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    66
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

MOTE klubkártya

  • Autó(k)
    Opel Astra F
  • Város
    Pécs

Legutóbbi látogatók

738 profile views

az igazi kilroy's Achievements

  1. Végül is, megoldódott a magas alapjárat-problémám. Legalábbis remélem, hogy igen, mert két nap óta nem jött elő. Ugye, úgy kezdődött, hogy sárga lámpa (végig az úton), 35-ös hibakód. Otthon alapjárat-motor kiszed (2-3* is), féktisztítóval megfújkál, hogy az esetleges kosz kijöjjön belőle (de nem is volt koszos), visszatesz, majd indításkor egyből magas alapjárat. Az (?) oldotta meg a porblémát, hogy utoljára nem féktisztítóval fújtam be, hanem egy kis wd40-el. Lehet, hogy beragadt, vagy megszorult valami a tengelyénél, ki tudja, mindenesetre most jól műxik.
  2. Ugye a probléma az, hogy a masina most alapból magas fordulatszámon dolgozik, ami sem esztétikai, sem gazdaságossági szempontból nem jó. nem tudom, jól gondolom-e, de nekem az tűnik logikusnak, hogy ezt a mostani magas fordulatszámot nem a computer állítja be (hiszen miért állítana be ilyen magasat?), hanem valami a szelepben romolhatott el - azért nem jár alacsonyabban. A szelepet meg sajnos, ahogy néztem, nem lehet otthon a teakonyhában megbütykölni - így kapásból azt sem tudom, hogyan kellene szétszedni. Sajnos árérzékeny vagyok, ezért is nem hordom szerelőhöz, vagy nem járok Audi RS6-al. Azóta nem mentem vele, az udvarban áll. Van valami remény ilyenkor, hogy magától visszaáll az alapjárat, vagy új szelepet kell venni? Ja még egy kérdés: Mi van olyankor, ha lehúzom a szelep (az alapjárati motor) csatlakozóját, és úgy megyek vele egy darabig (mondjuk pár 10 km-t)? Az nem árt meg a motor valamelyik nemesebb szervének?
  3. Szeretem ezt a fórumot, mert itt vannak olyan emberek, akik nem csak szakértői a témának, de válaszolnak is a laikusok kérdéseire. és ez jó. (Látá, hogy jó.) In medias res. Tegnap hazafelé kigyulladt a kis sárga lámpám a műszerfalon. Nem szokott soha, de most kigyulladt (márminthogy jelzett) a gaz. Ja: Astra f, C14NZ. Ugye ez a jelzés szinte bármit jelenthet, de jót azért nem. Pár 100 méter után, alkalmas helyen leparkoltam, motorháztető fel, de semmi különös. Kis szünet után indítás, lámpa nem ég, gondolás hála a jó Szűz Máriának. De kisvártatva megint felgyulladt, és úgy is maradt folyamatosan, vagy 20 percig, míg haza nem értem. A hibakódot kiolvastam: 35, vagyis "Alapjárati vezérlőszelep". Ez ugye az alapjárati "motort" akarja jelenteni, gondolom. Kiszedtem a herkentyűt, egy kicsit megfújtam féktisztítóval, de nem volt különösebben koszos. Visszatéve viszont (az alátétgyűrűt sem felejtettem ki) határozottan magasabb lett az alapjárata. Ezt nem tudom mire vélni. Mi okozhatja? Még egy kérdés. Ugye az alapjárati motorban van egy kis kúpszerűség, és alatta egy rugó. Na most, azt a rugót én megpróbáltam kézzel benyomni, de nem ment. Nem estem neki mint tót az anyjának, nem akartam eltörni benne valamit, no de azért nem vagyok gyenge gyerek, de egy ésszerű erővel (érzéssel ugye) nem mozdult meg. A kérdésem: ez így van jól? Emberi erővel azt nem lehet mozgatni? Vagy lehetne, csak beakadt benne valami? Előre is köszönöm a válaszokat.
  4. Kedves Nyemi, ha már ilyen szépen beszélgetünk, még egy kérdés. (De természetesen más is válaszolhat.) A kérdésem lényege az, hogy mitől tud, mitől szokott elromlani a hall jeladó? Lehet ezt valamennyire tudni? Ugye, az egy nem mozgó alkatrész (az előtte forgó fémpalást ugyan mozog, de az nem közvetlen része neki, nem az romlik el), nem igazán látható, hogy azon mi lesz rossz. Nálam az volt, hogy menet közbeni motorleállás után, a rotorom vége el volt szenesedve. Utána, már új rotorral sem indult be, vagyis a hall jeladó is valamikor akkor romolhatott el, amikor a rotor. Ugyan azt tudjuk, hogy egy időbeli egybeesés nem szükségszerűen oksági kapcsolat is, de azért ebben az esetben mégis gyanús, hogy vagy a rotor elégése okozta valahogyan a hall elromlását, vagy pedig mind a kettőnek egy közös oka volt (ez utóbbi az aggasztóbb eset). Mi a véleményed erről? Mi okozhat ilyet?
  5. Jó, oké. A segítőkészséget mindig méltányolom. De nézd... én eléggé "szerelő típusú" ember vagyok, barkácsolgatok ezt azt, nem nagyon ijedek meg az ilyen feladatoktól, sőt inkább szeretem őket magam megoldani. De ha azt látom, hogy egy ilyen szerkezet így néz ki ahogy, és egy ugyanolyan funkciójú szerkezet meg egészen máshogyan, és a másikat csak igen bizonytalan kimenetelű házilagos barkácsolgatással lehetne belerakni, ha egyáltalán ugye... akkor mi van? Ki áll neki ilyesminek, otthon a teakonyhában? Jó, nem a teakonyhában, de akkor is. Megvesz az ember blikkre, látatlanban egy biztosan nem belevaló alkatrészt, azzal, hogy ő majd belefaragja? És vagy sikerül, vagy nem? Ráadásul ugye a hall jeladó pont egy igen érzékeny szerkezet, van benne elektronika is, ha jól tudom, és ilyen macerálgatás hatására elég könnyen elromolhat. Nem mondom, ha már lenne konkrétan ebben az átalakításban (ilyen fajta hall jeladót olyanra) tapasztalatom, és láttam volna, hogy meg lehet csinálni, akkor nekiállok. De vakon, információ, és tapasztalat nélkül, ki kezd bele ilyenbe? Egyébként, igen, ez a fórum pont erre is való, hogy az ilyen jellegű tudást megosszuk egymással. Most ugye van otthon két db. régebbi típusú, Lucas-rendszerű elosztóm, amelyekben rossz a hall jeladó. Ha ezeket tényleg fel lehet javítani, pontosabban a benne levő másfajta jeladót ki lehet cserélni egy, másik fajtával (ami nem túl drága), akkor lehet, hogy azt megpróbálom.
  6. Ezzel tulképpen sértegetsz, mert azt feltételezed rólam, hogy miután apró darabokra szedtem az elosztót, olyan hülye vagyok, hogy azután sem tudom, hogy milyen típusú/kinézetű hall jeladó kell bele. Hát az enyémbe nem olyan kellett volna, amilyet te linkeltél ide. Hanem ilyen: https://alkatreszek.hu/8_4702_facet_m
  7. Na, megjavult az autóm (Astra f, C14NZ) Mivel én ebből a fórumból már nagyon sokat tanultam, - nem csak az általam feltett kérdések, és arra adott válaszok révén, hanem keresztbe-kasul átolvastam már jóformán az egész fórumot - ezért úgy illik, hogy viszonozzam, és beszámoljak a történésekről. (Hosszú lesz.) Amely történésekben egyébként nincs nagyobb újdonság (öregapám szavaival: nem egy nagy vaszisztdasz), de utólag mindig nagyon okos az ember -kár, hogy előre meg nem. Az egyik országos főközlekedési úton (szerencsére nem autópályán) egyszer csak sárga műszerfal lámpa, majd azonnal motorleállás. Néma kurvaanyázás (nő ült mellettem), lendületből éppen elgurultam egy kis beállóig. Ott megnéztem, kiderült, hogy a gyújtáselosztó-rotorom elégett. Hogy ezt mitől, miért csinálta, most sem értem. Nem volt patyolat már a belseje, de volt már olyan máskor is, emiatt még talán nem kellett volna neki ilyet tennie. Na, hazahúzatás után vizsgálódás: nincs szikra. De benzin se. Pontosabban: a gyújtás ráadásakor ugrott egy kis szikra, de indítózáskor már nem. Ilyenkor ugye hall jeladó, vagy valami vezetékek, vagy csatlakozás, vagy kompjuter, vagy vezérlés átugrás a hiba. A kompjuter rosszaságában nem hittem, (mert az talán ritkán romlik), komplett elosztóm meg volt másik. De előtte cserélgettem a gyújtásmodult, meg a trafót is - azokkal persze semmi változás. Beletettem az új elosztót, illetve először csak kézzel tekergettem (gyújtáson) azt a kis fekete bigyóját, amit a vezérműtengely is teker. Láss csodát, olyankor volt, hogy volt benzin, és szikra is (egyszer meg is csapott kissé). De máskor meg nem volt, és beszerelve sem indított. Viszont az új gyújtáselosztóval volt egy kis bibi.Vagy nem is kicsi. Már amikor vettem, akkor feltűnt rajta az, hogy amikor tekerem körbe, minden fordulatnál kattan egy kicsit. Akkor nem foglalkoztam ezzel, mert végül is nem volt rá szükség, így félretettem. De most ugye ez kellett. Kiderült, hogy a forgás közbeni kattogást az okozza, hogy a benne lévő kis mágnes nem volt jól rögzítve, és amikor oda ért elé a forgórész palástja, akkor előremozdult, és hozzáért. (Csesszék meg azt a gyárat, ami ilyen munkát ad ki a kezéből!) Hát ez így testvérek között sem jó ugye. Mit lehet ezzel csinálni? Addigra már szétszedtem az egészet (igen, a kis tengelytüskét egészen macerás kiütni belőle, de én addigra azt már rutinosan, sokadszorra csináltam), de pont a szóban forgó kis mágneshez nem lehet jól hozzáférni. Megpróbáltam pillanatragasztóval megragasztani, és úgy tűnt, hogy meg is fogta, mert utána már nem mozdult, nem kattogott. Csak erről azért érzi az ember, hogy nem a legideálisabb megoldása a problémának. Ja közben az elektromos vizsgálódások. (Ez kicsit olyan, mit Ludwig Wittgenstein Filozófiai vizsgálódásai, csak ez elektro-mechanikus -de majdnem ugyanolyan mélyreható.) Van valahol a neten egy leírás, amely egy kis áramkörröl szól, amit 12 volttal kell megtáplálni, kell bele egy 1 kohmos ellenállás, összekötni az elosztóban levő hall jeladó lábaival, forgatni a forgattyút, majd nézni (pl. multiméterrel) a középső kimeneti lábon a jel váltakozását. A régi elosztóm e tekintetben teljesen néma, volt, de az új, az valamit mutatott. Illetve néha mutatott, néha nem. Ez persze eléggé elbizonytalanított engem, annál is inkább, mert eléggé házilagos barkács-eszközökkel tákoltam össze az áramkört, a drótokat csatlakozásokat, amelyek néha elmozdultak, olyankor nem adta a számítógép tápegységből kinyert 12 voltot, szóval az egész kísérlet meglehetősen bizonytalan lábakon állt. nem tudtam biztosan, hogy én csinálok valamit rosszul, vagy a szerkezet a rossz. Ja, meg még közben olyan mellékes bajok is voltak, hogy pl. a tök új gyújtáselosztó csatlakozójának belseje egyszerűen belecsúszott a cucc belsejébe, mivelhogy gyárilag nem volt jól odarögzítve (ezúton is üdvözlet a gyáriak édesanyukájának). De azt jól meg lehetett ragasztani. Azonban mindezek az erőfeszítések már nem segítettek semmit, az autó néma maradt (a csak teker ugye, de nem indul jól ismert félelmetes jelensége). Ilyenkor kell paradigmát váltani. Mivel mást nem lehet tenni. megkockáztattam, hogy a tök új gyújtáselosztómban levő tök új hall jeladóm a rossz mégiscsak, és kell egy új jeladó. Na nem cifrázom: az a nyomorult kis alkatrész legolcsóbban 35 ezer ft, de láttam 55-60, vagy ki tudja mennyiért is. Ez viccnek is nagyon rossz. Itt az a baj, hogy az én autóm már olyan öreg, hogy még a Lucas-féle gyújtásrendszerrel szerelték (fekete elosztófedél), és nem a Bosch-féle újabbal, aminek világos barna a fedele. A Lucas-félébe ilyen drága a hall, no meg alig lehet kapni. Ezért kis körbenézés után megkockáztattam a Bosch-féle komplett elosztót. Bontókból lehet kapni (a neten) egységesen 10000 ft-ért. csak ugye azok használtak, használt a rotorjuk, az elosztófedelük is, és ha jó is bennük a hall, akkor is ha cserélni kell egy rotort, és fedelet, máris majdnem ott vagyok árban mint egy újjal. Vettem egy újat - Németországból hozták legolcsóbban. egy hétig jött, de itt van. És belepasszol, és működik. Most visszaemlékszem Márkus László egyik régi kabaréjelenetére, amelyben egy akkor drága, 7000 ft-os fotelt vett, és szedett szét apró darabokra, azt kutatva, hogy "mi került ezen a fotelen 7000 forintba?". Na kb. én is így jártam az elosztómmal, meg a hall jeladómmal. Apróra szedtem, és feltettem a kérdést: mi kerül azon hall jeladón 35 ezerbe, és mi tud rajta elromlani?
  8. Az lenne a kérdésem, hogy az Astra f, 1993, 1.4, benzines, ferde hátú, 60 LE, 1389 cm3, c14nz-be beletehető-e ez a (az ilyen) gyújtáselosztó: https://www.autoalkatreszonline24.hu/automega/9012629 Ugyanis gyárilag nem ilyen van benne, hanem egy fekete fedelű. Csak azt éppenséggel már nem nagyon lehet kapni, meg drágább is, mint emez. Azt hiszem, az is különbség köztük, hogy más külsejű hall jeladó van bennük, és persze a fedél, és a rotor is másmilyen, úgyhogy azok nem kompatibilisek egymással - a másikból nem tehetők át. A linkben mutatott elosztó hall jeladója sokkal olcsóbb mint a másik, ami min. 35000 ft-ba kerül (csak a jeladó maga, tényleg -botrány egyébként, de ez van). Úgyhogy megpróbálnám ezt a narancssárga fedelű elosztót bele, ha beleillik. Jól sejtem, hogy ez is belemegy a fenti autóba? És persze működik is benne.
  9. Újabb kérdés - de hát azért vagyunk itt, nem? Hogy aki nem tud valamit, megkérdezze, és aki tudja, válaszoljon rá. Szeretném laptopon diagnosztizálni az autót. Most főleg a HALL-jeladó által kiadott jelekre volnék kíváncsi. Ugye, a HALL (ha jó), kiad egy szögletes fűrészfogszerű jelet (grafikusan ábrázolva), ha meg nem jó, az már ebből a jelből meglátszik. A kérdésem az, hogy mi kell ehhez? Laptop van. Milyen program, és milyen csatoló? És esetleg milyen más egyéb?
  10. Először is: nem "jóemberezünk". Ez a megszólítás/elnevezés sértő. Nem hogy leszedtem az elosztófedelet, hanem az egész elosztót leszedtem, benne a hall jeladóval, és másik elosztót tettem fel. Sőt, a régi elosztót (benne hall jeladóval) kiszerelve, rákötve 12 volttal (igen, az áramkörbe ellenállásokat is beiktatva), próbálom mérni, hogy az-e a rossz. Sőt, a vezérlést is megnéztem, hogy megvan-e a szíj, vagy nem ugrott-e át esetleg. Természetesen cseréltem trafót, és gyújtásmodult is. Vezetékeket is néztem, ill. próbáltam méregetni, már amennyire tudom, mi merre, de nem látszik szakadás. Egyelőre teljes tanácstalanság, már nem tudom mit vizsgáljak. Fentebb tgabika76 ezt írta: "Én úgy tudom hogy ha nincsen szikra, akkor az AC-relé szándékosan nem ad üzemanyagot, azért hogy ezzel megelőzze azt hogy a hengerek belefulladnak a benzinbe. Ha ez tényleg így van, akkor ha meglesz a szikra, meg fog jönni a benzin is." De Zotya ezt némiképpen cáfolta. Viszont ha tényleg az lenne, amit tgabika76 ír, akkor a gond jobban leszűkülne a trafó, gyújtásmodul vonal felé. (teljesen új elosztó van benne (hall jeladóval), nem valószínű, hogy az rossz). Mindenesetre köszönöm az eddigi válaszokat, és persze ha még van tipp, ne tartsátok magatokban. Jóemberezni nem kell, de anélkül minden jöhet.
  11. Még volna kérdésem. Nincs szikra, és úgy tűnik benzint sem kap az injektor (központi), de ez utóbbit még jobban ki kell szagolnom, ha nem egyedül leszek, és valaki indítózik. Egyelőre nem nagyon éreztem az injektorban benzinszagot, de nem tudom, hogy mennyire kellene érezni, mennyire feltűnő, ha indítózáskor kapja. Mire utal ez? Ha se benzin, se szikra, akkor - kivéve azt a ritkább esetet, hogy a gyújtás vonalon, és az üzemanyag vonalon egyszerre rossz valami - leginkább a vezérműtengely jeladó rosszaságára, nem? Vagy persze valami érintkezési, kábelhiba. Ha viszont az injektor kap benzint, akkor a jeladó már biztosan jó, ugye? És a szikranélküliséget a gyújtásmodul, trafó vonalon kell keresni. Ugyanis indítózáskor más a trafóból sem jön a szikra (a kábel az jó). Ki kellene valahogyan szűrni, hogy a jeladó- gyújtásmodul- trafó hármasból melyik a rossz. Hogy lehet ezt? Arra gondoltam, hogy a trafóról leszedem a csatlakozót, rákötöm a multimétert, és indítózáskor nézem, hogy jön-e rá az áram. Ha jön, akkor... akkor mi is van? Gondolom, akkor a jeladó az jó, és a gyújtásmodul is - hiszen ezek a trafó "előtt" vannak. Ha nem jön, akkor mi van? Vagy a jeladó a rossz,, vagy a gyújtásmodul. De sajnos azt nem tudom, hogy valami hasonló módon hogyan lehetne megvizsgálni a gyújtásmodult, és a jeladót. Mármint azt, hogy rosszak-e. Mert hogyha jók, az a fenti módszerrel kiderül - ha jól gondolom. Mik a meglátásaitok?
  12. Igen, csak azt nem értem, hogy ha ugye a gyújtásrendszerben amúgy is van tervezett zavarszűrő ellenállás (pl. a gyújtókábelekben), akkor egyáltalán mire kell a rotor 1-5 Kohmos további zavarszűrő ellenállása? Hiszen az mennyiségben már tényleg nem sokat tesz hozzá. És mi van akkor, ha nincs neki ellenállása (mármint a rotornak)? Akkor az onnan hiányzik vajon? Vagy később problémákat okoz? Tehát külön minden elemnek kell legyen zavarszűrő ellenállása, vagy ha az egyiknek van (és a kábeleknek biztosan van), az már viszi magával az egészet, és nem kell a többi részegységnek, pl. a rotornak? Ezek lehet, hogy laikus kérdések - végül is nem vagyok autóvillanyász -, de jó lenne tudni a választ.
  13. Bocs Zotya, de ellentmondok. A papírforma szerinti 1-5 Kiloohm (vagyis 1000-5000 ohm), és a most vett új rotor 0,5 ohmos ellenállása közti különbség nem nagyon fér bele a szórásba, hiszen ez min. 2000-szeres különbség, vagyis 3 nagyságrendnyi. Gondolom, általában csak a nagyságrenden belüli különbségek férnek bele a szórásba, de ez így már túl sok. Persze a lényegi kérdés az, hogy lehet, hogy "ez gyárilag ilyen", vagyis szándékosan van ilyen elhanyagolható ellenállása? Nem értem a dolgot, és persze azt sejtem, hogy a boltból elhajtanak azzal, hogy "jól van az úgy". Csak hát akkor miért van a többi ilyen Lucas-gyártmányúnak 5000 ohmos ellenállása? Tényleg senki nem futott még bele ebbe a problémába? Ugye most az a bajom, hogy nem indul, csak teker, tehát szinte biztosan más baja is van, de ettől még, ha az megoldódik, nem akarok egy rossz rotorral menni - ha egyáltalán menne ezzel.
  14. Egy viszonylag sürgős kérdésem lenne: ma vettem egy, az elosztóba való rotort. Úgy tűnik, hogy - erről itt fentebb két napja volt szó - hogy a rotorok zavarszűrő ellenállásának 1 Kohm-5 Kohm-ig kell lennie. De amit én vettem annak gyakorlatilag nincs is ellenállása, 0,5 ohm az egész. Most mi van ilyenkor? Lehetséges, hogy ez így jó, hogy gyártanak zavarszűrés nélküli rotorokat is? Ugyanakkor néztem a neten, és erre a típusra (Lucas-rendszer, JP Group gyártmány) 5 Kohmot ír. Nem akarok hülyét csinálni magamból, hogy visszaviszem a boltba, ott meg kiröhögnek, hogy jól van ez így. De ugyanakkor kissé (nagyon) zavaró ez a fent vázolt ellentmondás.
  15. Köszönöm a vizsgálódást, de kár volt szétszedned, mert az a maga 1,16 Kohm-jával egy jó rotor volt. Ennyit kell tudniuk, 1 Kohm körül. Igaz nem túl drága, kb. egy ezres de mindig jó, ha van tartalék... Arról van tippetek, hogy az enyémet mi a fene égethette szét? Valami túláram persze, de az mitől lehetett? Isten tudja, vagy még ő sem?
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.