Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

UPS

Recommended Posts

Sziasztok!

Calibrám azt a hiba jelenséget produkálja, hogy menet közben egy szempillantás alatt teljesen leáll a motor, a fordulatszám mérő nullára zuhan. Ha van elég lendület, eddig mindig be is rántotta magát és újraindult, de legutóbb már ez nem történt meg és lerohadtam vele. Teljesen rendszertelenül jelentkezik a probléma. Volt, hogy egy út alatt többször is megtörtént, de volt, hogy hetekig nem tapasztaltam. Álló helyzetben szintén eljátssza ugyanezt, olyankor nem indul újra, sőt elindítani sem lehet. Ha hagyom kb. 10 percet állni, akkor viszont pöccre szépen, azonnal indul. Általában. Volt olyan, hogy akkor sem indult és lemerült az aksi az indítási kísérletektől. Otthagytam és fél nap múlva visszatérve, bikakábelről azonnal indult. Az indítási probléma akkor is jelentkezni szokott, ha pöccre indul, majd leállítom valahol és újra el akarom indítani. Kiolvastam a teljes leállás előtt a hibakódokat, azok a következők voltak: 13- Lambda szonda-nincs feszültség változás, 19-Fordulatszám szenzor-rossz jel, 73- Légtömeg-légmennyiség mérő feszültség túl alacsony, 94- Bütykös tengely pozícionáló szenzor-feszültség túl magas. A teljes leállás után a 19 és a 73 eltűnt, viszont bejött a 31-Nincs fordulatszám jel, motor nem megy hibaüzenet. A 13, 94 maradt. Gyorsításkor ráadásul gyakran nem akar gyorsulni, olyan mintha motor fékem lenne és lefulladni készülne, majd elkapja a ritmust és jól megy. Régebben egy szerelő azt mondta, ez a légtömeg mérő miatt van. A motorleállásos és indítási probléma azután jelentkezett, hogy elment a vezérlésem és egy szerelő megjavította az autót. Azóta látta két autószerelő és egy autóvillamossági szakember, de tanácstalan volt mind. Most cseréltek a gépben gyújtáskábeleket és a kábelt a gyújtótrafó és az elosztófedél között, mert több is áthúzott. Több ötletük nem volt.

Jól jönne egy két ötlet vagy tanács, esetleg megoldás, mivel a 11 éves lányom évekkel ezelőtt bejelentette, hogy igényt tart rá, mint első autóra. Azt hittem azóta elfelejtette, de mióta szar a masina, számon vagyok kérve, hogy mi van az autónkkal. Úgyhogy nem lökhetem be simán a jelenlegi idegölő hiba miatt egy bányatóba.

Link to comment
Megosztás:

Közben kicsit visszaolvastam a többi hozzászólást. Több embernek gond a fűtés, vagyis inkább annak nem léte. Ez nálam is gond. Két thermosztátot cseréltek már a gépben, de nulla fok alatt olyan mintha nem is lenne fűtés. marha sokára melegszik fel és a vízhőmérő szerint csak kb egy óra üzem alatt érem el az üzemi hőfokot hosszú úton.

 Van erre valami  megoldás? A legutóbbi szerelő szerint rossz lehet a szabályzó csap.

Az is eszembe jutott, hogy mi van, ha a fűtés egy rossz konstrukció, mivel a Kadettem is ilyen semmi volt, illetve egy ismerősöm Vectrája szintén. Megoldható lehet egy más típusból származó hatékonyabb hőcserélő beépítése? Mert amúgy a fűtéshez vezető vízcsövem nem igazán hideg, de bentre mégis alig jut meleg.

Link to comment
Megosztás:

22 órája, hassan írta:

Szerintem el van vízkövesedve a fűtőradiátorod (az utastérben, a műszerfal mögött/alatt). Többeknek csodát tett már a csere (bár elég nagy szívás), de a kivízkövezés is hatékony lehet. A calibrában nincsen fűtéscsap emlékeim szerint.

Link to comment
Megosztás:

52 perce, tgabika76 írta:

Köszi! Valószínűleg kipróbálom.

Link to comment
Megosztás:

On 2016. 02. 25. at 18:33, szucsgabor írta:

Sziasztok, van egy 91'-es calibrám, a minap elkezdett dadogni mint az állat, 1-ben 2-ben rángatott, nem ment. Kicseréltem a légtömegmérőt, és az alapjárati motort, ez a jelenség részlegesen megszűnt, hibát néha jelez a kis sárga lámpa, de maximum 5 másodpercre és utána nem jön vissza 10-20 kilóméterig. Szóval a kérdésem az lenne mi lehet ez?? :D

Érdemes lenne először kiolvasni, milyen hibakódot dobott ki.

Link to comment
Megosztás:

23 órája, hassan írta:

Sziasztok!

Calibrám azt a hiba jelenséget produkálja, hogy menet közben egy szempillantás alatt teljesen leáll a motor, a fordulatszám mérő nullára zuhan. Ha van elég lendület, eddig mindig be is rántotta magát és újraindult, de legutóbb már ez nem történt meg és lerohadtam vele. Teljesen rendszertelenül jelentkezik a probléma. Volt, hogy egy út alatt többször is megtörtént, de volt, hogy hetekig nem tapasztaltam. Álló helyzetben szintén eljátssza ugyanezt, olyankor nem indul újra, sőt elindítani sem lehet. Ha hagyom kb. 10 percet állni, akkor viszont pöccre szépen, azonnal indul. Általában. Volt olyan, hogy akkor sem indult és lemerült az aksi az indítási kísérletektől. Otthagytam és fél nap múlva visszatérve, bikakábelről azonnal indult. Az indítási probléma akkor is jelentkezni szokott, ha pöccre indul, majd leállítom valahol és újra el akarom indítani. Kiolvastam a teljes leállás előtt a hibakódokat, azok a következők voltak: 13- Lambda szonda-nincs feszültség változás, 19-Fordulatszám szenzor-rossz jel, 73- Légtömeg-légmennyiség mérő feszültség túl alacsony, 94- Bütykös tengely pozícionáló szenzor-feszültség túl magas. A teljes leállás után a 19 és a 73 eltűnt, viszont bejött a 31-Nincs fordulatszám jel, motor nem megy hibaüzenet. A 13, 94 maradt. Gyorsításkor ráadásul gyakran nem akar gyorsulni, olyan mintha motor fékem lenne és lefulladni készülne, majd elkapja a ritmust és jól megy. Régebben egy szerelő azt mondta, ez a légtömeg mérő miatt van. A motorleállásos és indítási probléma azután jelentkezett, hogy elment a vezérlésem és egy szerelő megjavította az autót. Azóta látta két autószerelő és egy autóvillamossági szakember, de tanácstalan volt mind. Most cseréltek a gépben gyújtáskábeleket és a kábelt a gyújtótrafó és az elosztófedél között, mert több is áthúzott. Több ötletük nem volt.

Jól jönne egy két ötlet vagy tanács, esetleg megoldás, mivel a 11 éves lányom évekkel ezelőtt bejelentette, hogy igényt tart rá, mint első autóra. Azt hittem azóta elfelejtette, de mióta szar a masina, számon vagyok kérve, hogy mi van az autónkkal. Úgyhogy nem lökhetem be simán a jelenlegi idegölő hiba miatt egy bányatóba.

Főtengely jeladó hiba szokott ehhez hasonlót csinálni.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

Ismét a segítségeteket kérném.

Magas fogyasztással küzdök és kipróbáltam, hogy mit csinál lambda szonda lehúzása után, menni még nem mentem vele, de szonda nélkül alacsonyabb lesz az alapjárat és a fogyasztás is lemegy 1.1-1.0ról 0.9-re, csatit visszadugva egy kis idő után megint feljebb kúszik!

2db szondával is próbáltam, ugyan azok a tünetek, mi lehet a gond?

Link to comment
Megosztás:

18 perce, szokol írta:

Szia,

én nem vagyok idevalósi. Csak javaslat:

Ilyenkor az ecu vészprogramra kapcsol, ami 80 fokos motorhőmérsékletnek megfelelő paramétereket jelent. Határozottan olyan, amit írsz, hogy az ecu nem tudja, hogy hány fokos a motor. Első körben a kétvezetékes hőszenzor vizsgálnám meg.

Link to comment
Megosztás:

32 perce, HaPetya írta:

A hőmérséklet szenzor ellenállása az ECU-nál mérve is megfelelő hidegen-melegen.

városon kívüli fogyasztásom stabil 10liter.

Amelyik szenzor, érzékelő lehet az mind kimérve ill. legalább két cseredarabbal próbálva, falslevegő kizárva. Gyertya, kábel cserélve, elosztó jó állapotú!

most ezen a lambdán akadtam meg, nem tudom mitől produkál ilyet.

Link to comment
Megosztás:

sziasztok! nemrég vettem egy 91es calibrat a gyengébbik ketliteressel, és akadt szegénnyel pár gondom azóta.  Ezek nagy részét orvosoltam (kipufogocsere, futomotorcsere, futogomba, relek, gyertyak) de mostanában a relé cseréje óta főleg borzasztó nehezen indul be.  Az önindító forgatja a motort, de nagyon nehezen kapja el, majdnem 10 másodperc is kell hozzá.  Van hogy elsőre be sem indul.  Ma megálltam a benzinkútnál tankolni, a meleg motort úgy indította mintha új lenne.  Van valami otletetek, hogy mi baja lehet? Illetve körülbelül 2400ad fordulatnál egy fémes hang hallatszik a motorterbol, ha fentebb vagy lentebb megyek szépen jár.  Ez mitől lehet? 

Sajna  meg vár pár dolog az autóra, például egy kuplungcsere. Megéri beletenni a 16 szelepes motort? Illetve borzasztó puhák az üléseim, ez orvosolható karpitosnal vagy újat kell vennem bele? Kényelmes de lehet érezni hogy koránt sincs benne annyi anyag, amennyi kéne.  Köszönöm a valaszokat! 

Link to comment
Megosztás:

19 órája, szokol írta:

Egyébként szokása hidegben torpanni, illetven szigorúan(!) 90 fok felett darabosan visszaesni a fordulat, ez menetközben úgy néz ki, hogy bakkecske módjára ugrál, 90 alatt sosem!

Szokásos dolgok cserélgetve, tiszta, beállított fojtószelep, alapjárati is cserélve, ECU is próbadarabbal és konstans sokat fogyaszt!Ötlet? :)

Link to comment
Megosztás:

23 órája, B41eent írta:

sziasztok! nemrég vettem egy 91es calibrat a gyengébbik ketliteressel, és akadt szegénnyel pár gondom azóta.  Ezek nagy részét orvosoltam (kipufogocsere, futomotorcsere, futogomba, relek, gyertyak) de mostanában a relé cseréje óta főleg borzasztó nehezen indul be.  Az önindító forgatja a motort, de nagyon nehezen kapja el, majdnem 10 másodperc is kell hozzá.  Van hogy elsőre be sem indul.  Ma megálltam a benzinkútnál tankolni, a meleg motort úgy indította mintha új lenne.  Van valami otletetek, hogy mi baja lehet? Illetve körülbelül 2400ad fordulatnál egy fémes hang hallatszik a motorterbol, ha fentebb vagy lentebb megyek szépen jár.  Ez mitől lehet? 

Sajna  meg vár pár dolog az autóra, például egy kuplungcsere. Megéri beletenni a 16 szelepes motort? Illetve borzasztó puhák az üléseim, ez orvosolható karpitosnal vagy újat kell vennem bele? Kényelmes de lehet érezni hogy koránt sincs benne annyi anyag, amennyi kéne.  Köszönöm a valaszokat! 

Az az AC-relé gyanús nekem. Mondjuk éppen melegen szokott nehezen indulni ha rossz, de egy próbát megér a csere ha tudsz kölcsönkérni valakitől ilyet. Nem csak Calibrában van ilyen, hanem A Vectrában, A Omegában, B Senatorban, Fronterában és sok F Astrában is. Azt nem írtad hogy a relé amit beraktál új volt? Mert ezeknek szokásuk hogy elöregszik, és melegben egyre megbízhatatlanabb, úgyhogy a használtak csak ideig-óráig jók...

Az ülést természetesen autókárpitos meg tudja tömni, bár az anyagi vonzatát a dolognak nem ismerem. Viszont mégis azt mondanám hogy érdemesebb megcsináltatni mint másik ülést venni bontóban, mert azok is jó eséllyel vagy szakadtak, vagy kiültek lesznek...

Link to comment
Megosztás:

18 hours ago, tgabika76 said:

Köszönöm a valaszodat! Igen, a relé teljesen újra lett cserélve.  Majd keresek egy karpitost, az egyik ismerősöm ismer egyet aki viszonylag olcsón dolgozik :)

A beindítás pedig érdekes.  Volt, hogy egy napon keresztül szó szerint poccre indult, rá egy nappal pedig harmadjára indult be, mindháromszor kb 10 mp oninditozas után.  A relé azért lett cserélve, mert az autó rángatott menet közben,általában a lendülettel be tudtam indítani, de a végén már le is állt. 

Link to comment
Megosztás:

54 minutes ago, tgabika76 said:

Há! Ezt eddig nem írtad hogy menet közben is rángatott... főtengely jeladót néztétek?

tudom, azért nem írtam, mert azt megcsinálták a szervizben.  Olyan viszont előfordult most ahogy írod, hogy szépen mentem vele 35 kilométert, aztán 3 perc állás után be kellett tolni. 

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...

Sziasztok! Nem rég vettem egy '93-as Calibrát C20NE. Vannak hibái a kocsinak lassanként csinálgatom. A motorral eddig nem volt bajom, ám múlt héten egyszer lerobbant, utána nem indult a kocsi. Apu haza vontatott, neki is Calibrája van. Átvizsgálás során találtunk egy repedt benzincsövet, ami az injektorokhoz ment, azt átmenetileg megjavítottuk, míg nem veszek újat. utána beindult a kocsi tökéletesen ment majd szétnyomta a monya benyacsővet, most egy másik megoldással orvosoltuk, most nem nyomja szét a csövet. Most viszont ha be is indul a kocsi, ami csak nagyon nehezen akkor olyan mintha nem menne minden henger. Emellett rángat, meg durrog is. Azóta a gyertyákat, a trafót, az elosztót és a gyújtó kábeleket is cseréltük, de most sem jó. Én arra gyanakszom, hogy még mindig valami üzemanyag gondja lehet, de nem jövök rá.
Szerintetek mi lehet a gond?

Link to comment
Megosztás:

  • 1 month later...
On 2016. 07. 10. at 13:27, Imike20 írta:

Sziasztok!  C20xe (Rotoros) lenne kérdésem! Két hibakódom van!

19 Fordulatszám szenzor – rossz jel

93 Bütykös tengely pozícionáló szenzor – feszültség túl alacsony

Hogyan orvosolhatóak ezek a hibák? Köszönöm előre is! 

Valószínűleg a főtengely jeladó hiba lesz itt is, főleg, ha hassan és B41eent által (fentebb) leírt tünetek valamelyikét is produkálja.

Link to comment
Megosztás:

Kicseréltem a főtengely jeladót mint írtam!  Nincs hibakód jó lett a verda! De hidegen és melegen valamikor torpan..   Melegen néha torpan majd utána húz.... Padlón folyamatosan érezhető kisebb torpanások!  Hibakód nincs! 

Módosítva : Imike20
Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...

Meddig néztétek át a fékrendszert? Bowden nincs megtörve, az addig oké, de levettétek a féktárcsát? Calibrán a kéziféket a hátsó féktárcsával egybeépített fékdob képezi, külön (csak a kézifék által használt) fékbetéttel. Ha a bowden jó, akkor kizárásos alapon a fékdobban lehet a hiba.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.