Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

II. Országos Veterán Opel Találkozó -beszéljük meg-


lightning

Recommended Posts

"Nos idén is szeretnénk egy jó kis országos veterán Opeles bulit! A háttérben folynak a tárgyalások. Két lehetséges helyszín merült fel, Kecskemét és Szeged. Nagyon sok befolyásoló tényező van, remélem mihamarabb eldől idén hol is találkozhatunk. Amint konkrét információk lesznek közzétesszük! Addig is pörögjön a flex, csiszoljátok a vasakat, fessetek, polírozzatok, mert gyorsan itt a nyár!"

Ezen szöveggel nyitottuk meg a találkozós topicban a nyári tali beharangozóját. Ide várunk minden kérést, gondolatot, szponzori, támogatói ötleteket.

Először arra gondoltam, hogy szavazásra bocsájtuk a helyszínt, de aztán elvetettem, mert főként nem attól függ hol sikerül megrendezni a talit, hogy X százalék itt, Y meg amott szeretné, meg ez vitát hoz magával, hanem, hogy melyik helyszínen kapunk nagyobb támogatást, hol jobbak a lehetőségek a rendezvény lebonyolítására, gondolok itt szállásra stb.

Ötleteket pedig gyűjtsük, mert hasznosak lehetnek. Én például szeretném, ha sikerülne megnyerni egy olyan szponzort, aki végett a messzebről jövők közt tudnánk többeknek is kisorsolni üzemanyag utalványt, vagy hasonló támogatást, ezzel is csökkentve az illető költségeit, és nagyobb kedvet csinálni a távolabb lakóknak.

Na hajrá, dolgozzanak azok az "agykerekek"! Üdv!

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...
  • 2 months later...

Túl nagy itt a csend kérem! Úgy látom minden veterános alszik!!!! Vagy nagy a meleg?????

Szegeden nemrég találkoztam egy öreg bácsival, akinek egy B Kadettja van, és ő az első tulaj!!!! Valami 23 év után cserét állítólag először gumit a kocsin, meg akksit is annyit használ, mintha nem is kellene a kocsoihoz!!! :-))) Még mindíg hajtja, ha ideje és ereje engedi ő is elnéz a találkozóra!

Van egy másik öreg szintén valami tanár ember, akinek meg C Rekordja van, szintén elsőkézből, őt még meg kell keressem...

Ja és írtam Gáll Csabáéknak akik Ascona B 400-al Rally-znak, hogy nagy örömünkre szolgálna, ha színesítenék a rendezvényt!!!

www.ascona400.hu

De ha bárkinek bármi ötlete van írjon! Ne feledjétek mihamarabb regisztrálni a szállás miatt! :huh:

Link to comment
Megosztás:

Pont itt? Mi meg akkó nem leszünk itthon! :) Ilyenkor lenne jó ha sokan lennék! :D :huh:

Azért annyira ne aggódjatok! Ugyanis a verseny:

2006. 07. 15-16. I. Viadom Esztergom Rallye. Esztergom

a tali meg 07.22-23. tart!!!!! Szóval mindkettő megoldható elméletileg!!!! :lol:

Link to comment
Megosztás:

  • 5 months later...
  • 2 weeks later...
  • 6 months later...
  • 3 years later...

Nem tudom,hogy most az idő végett de sok oldalon tényleg kevesen írogatnak. És a másik ,lehet hogy olyan helyen vannak (dolgoznak) nincs idő,vagy nem is engedik. HA haza megy akkor meg örül,ha nem kell gép elé ülni. Nekem is inkább reggel vagy du van kis időm. De mindig van mit hozzá szólni a dolgokhoz. Igy nem is lehet ismeretségeket szerezni. Nembaj majd lenn Zamárdiban . Ha jó idő lesz....

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.