Jump to content
Golby

Fűtés, és klíma

Recommended Posts

1 perc, zotya975 írta:

A másik variáció, hogy nincs keringés vízpumpa hiba miatt, de akkor forrna a víz. Le kell engedni a folyadékot, lekötni a csöveket és oda-vissza átnyomatni slaggal. Trisóval szokták mosni, én ezt nem mertem mert a vízkő tömít is, esetleg utána ereszthet. ( nekem mondjuk nem volt ekkora dugulásom, csak gyengébb volt a fűtés)De ettől függetlenül még lehet próbálkozni vele. A hűtőfolyadék erősen mérgező, meg édes, kutya-macska szeret belenyalni, szóval óvatosan.

204e km van benne, 4e km-el ezelőtt vezérlés cserénél kapott zsír új vízpumpát, így bízom benne, hogy az rendben van.

Ma melegedett rendesen, mert a nagy hideg alatt betettem egy kartonlapot a hűtő elé, ma meg autókáztam 100km-t és szinte egyfolytában ment a ventillátor.

Úgy "hajintottam" ki a kartonlapot, mint a huzat. Nem forrt fel a vizem, de nem akarom kinyírni a motort.

4 éve van meg az autó, a fűtés sosem volt igazi, mindig "csak" langyos volt, de most már az sem. Ma beszéltem egy szerelővel, megkérem, hogy pucolja át a rendszert, hátha segít.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
1 óra, zotya975 írta:

Nem klímás a kocsi? Mert akkor van fűtéscsap is, ha nincs akkor állandóan kering a víz a radiátorban, és mindegyiknek melegnek kell lennie. A termosztát ebbe nem szól bele a radiátor a kis vízkörön van, kap folyadékot zárt és nyitott termosztátnál is.

Nem biztos. Enyémben sincs, de kicsivel későbbi kiadásban már van.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
45 perce, szekfizsolt írta:

204e km van benne, 4e km-el ezelőtt vezérlés cserénél kapott zsír új vízpumpát, így bízom benne, hogy az rendben van.

Ma melegedett rendesen, mert a nagy hideg alatt betettem egy kartonlapot a hűtő elé, ma meg autókáztam 100km-t és szinte egyfolytában ment a ventillátor.

Úgy "hajintottam" ki a kartonlapot, mint a huzat. Nem forrt fel a vizem, de nem akarom kinyírni a motort.

4 éve van meg az autó, a fűtés sosem volt igazi, mindig "csak" langyos volt, de most már az sem. Ma beszéltem egy szerelővel, megkérem, hogy pucolja át a rendszert, hátha segít.

Akkor el van dugulva. Le kell venni a két fűtéscsövet és rátenni másik kettőt. Kerti csappal meg kell nyomatni, de érdemes a folyásiránnyal ellenkezőleg. Azután feltölteni fagyállóval a radiátort, vissza a két cső rá, majd légteleníteni a rendszert, pótolni a hiányzó vizet.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
Just now, daykiller írta:

Nem biztos. Enyémben sincs, de kicsivel későbbi kiadásban már van.

A radiátor és a klíma hőcserélője egymás felett van, ha nem zárod el a vizet hogyan nyomja a hideget? Más a légelosztó doboz? 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
2 perce, zotya975 írta:

A radiátor és a klíma hőcserélője egymás felett van, ha nem zárod el a vizet hogyan nyomja a hideget? Más a légelosztó doboz? 

Teljesen más a kettő. Hidegre tekerve ugye nem küld meleget a radiátoron keresztül, csak a klíma hőcserélőn. Amúgy a klíma hőcserélőn keresztül mindig áramlik a levegő. A fűtéscsap csak azért van, hogy javítson a klíma hatásfokán, tehát a radiátor ne melegítse az egész dobozt.

Módosítva : daykiller
  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
3 perce, daykiller írta:

Teljesen más a kettő. Hidegre tekerve ugye nem küld meleget a radiátoron keresztül, csak a klíma hőcserélőn. Amúgy a klíma hőcserélőn keresztül mindig áramlik a levegő. A fűtéscsap csak azért van, hogy javítson a klíma hatásfokán, tehát a radiátor ne melegítse az egész dobozt.

Ja értem....

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Jáj...én is ezzel szopizok...Langyos, zubog a víz. Légtelenítés (járó motor, míg nem ventillál) , levett kupakkal, nyomkodva. Egy darabig jó, aztán megint. Persze, hogy a felső gombánál könnyezik, tuti ott szív be levegőt. Mennyire szabad azt húzni? Mert új a hűtő, és pont ott a menet alatt volt végigrepedve a régi. (22e pénz...mint akinek a fogát húzták)
Klímás a szentem, doboz, bowden rendben. A gomba alá kell valami teflon alátét? Mert nincs. Vagy a menetet kell betekerni? :goofy:

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
1 óra, pasla09 írta:

Tekerd ki, és kenj oda valami hőálló pasztát.

  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
27 perce, daykiller írta:

Amúgy meg van annak tömítése. Kéne adniuk a gombával együtt.

Elméletileg van....de nekem is szivárog ott ha szintre van töltve a kiegyenlítő, meg még egy csomó helyen. Így viszont hogy lejjebb van úgy 3 centivel a szintem nem ereszt sehol. Lelkük van na, tudni kell bánni velük.:hehe:

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
4 órája, zotya975 írta:

Elméletileg van....de nekem is szivárog ott ha szintre van töltve a kiegyenlítő, meg még egy csomó helyen. Így viszont hogy lejjebb van úgy 3 centivel a szintem nem ereszt sehol. Lelkük van na, tudni kell bánni velük.:hehe:

Kis sziloval meg szoktam kenni a menetét ha már közel jól légtelenedett és utána nem ereszt. Ott legalábbis :D Nagyon megtépni nem merem mert kúpos, nem volna jó beleszakítani.

De pl a venti gombáján 4x húztam mire abbahagyta a könnyezést. Legutóbb a hűtő tetejére menő vékony csőnél láttam hogy inkontinens, pedig azt legalább 2 éve nem piszkáltam.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
7 órája, Bundee írta:

Pedig abban alapból nincs folyadék a hűtő légtelenedik ott a kiegyenlítő felé. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
13 órája, zotya975 írta:

Tekerd ki, és kenj oda valami hőálló pasztát.

Az lesz. Meg karikát is teszek. Mennyire fog a lé elönteni, ha kitekerem? :-)

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
7 órája, pasla09 írta:

Az lesz. Meg karikát is teszek. Mennyire fog a lé elönteni, ha kitekerem? :-)

A hűtő hőgombánál? Nagyon...előtte leszoktam szívni a kiegyenlítőből a folyadékot, meg a csőből is amennyire le tudok nyúlni akkor az már nem jön ki.

  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

sziasztok olyan problémám akadt hogy a fűtésem 1-s fokozatba jó meleget ad de ha már 2be felrakom már csak langyoskás meg a tartályban a víz se meleg mi lehet a hiba?

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
9 órája, kimi1012 írta:

sziasztok olyan problémám akadt hogy a fűtésem 1-s fokozatba jó meleget ad de ha már 2be felrakom már csak langyoskás meg a tartályban a víz se meleg mi lehet a hiba?

A termosztát jó? A mutató kimegy a kékből kábé a mérési tartomány közepén mozog? A tartályban kicsit később melegszik fel a víz, mert nem vesz részt a keringésben. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Termosztát nem rég lett cserélve a mutató is ki megy a kékből. Városba jól nyomja a meleget de ha hoszabb távot megyek nagyobb sebességel akk már nem jó.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
2 órája, kimi1012 írta:

Termosztát nem rég lett cserélve a mutató is ki megy a kékből. Városba jól nyomja a meleget de ha hoszabb távot megyek nagyobb sebességel akk már nem jó.

Középen alapból kevert levegő jön , a hideg csatornát már eltömted? Vissza is esik ilyenkor a mutató? A hideg-meleg választó zsalu az anyósoldali lábtérben rendesen átvált? 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
1 óra, zotya975 írta:

Középen alapból kevert levegő jön , a hideg csatornát már eltömted? Vissza is esik ilyenkor a mutató? A hideg-meleg választó zsalu az anyósoldali lábtérben rendesen átvált? 

tudom a középső zārva van mindig nincs betömve semmivel igen be van állítva rendesen,a mutató megy lassan lefele ha meleget fúlyom.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
1 óra, kimi1012 írta:

tudom a középső zārva van mindig nincs betömve semmivel igen be van állítva rendesen,a mutató megy lassan lefele ha meleget fúlyom.

Az mégiscsak termosztát hibára utal, korán nyit, vagy nem zár vissza ha kéne. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok

Segítségeteket kérném egy problémámra. Opel Astra F 1.4  Itt a tél és szokás szerint kis párásodás van az utastérben. Ez mindig is volt, lesz, pollenszűrő csere és 1-2 évig megfelel.

Ám a mai nap azt vettem észre hogy nem bírom letakarítani belülről a párát miközben a fűtés a legmelegebbre volt állítva és ami számomra ijesztő hogy olajos az állaga.

Menet közben a hideget fújattam a szélvédőre és gondoltam hogy melegre átállítom. Pár másodperc múlva az utastérben gőz jelent meg nem is kevés( mint egy szaunában) , pánikszerűen néztem rá a motor vízhő-mérsékletmérőjére ( fel fórt a víz és tódul be az utastérbe? ) de nem mert a víz hőfoka 95 fok körül volt. Fűtést visszatekertem a hideg állásba és a gőz azonnal megszűnt. Honnan szivárog be a fűtéshez olajos víz? Hűtő víz? Pollenszűrő száraz. Sajnos sosem néztem utána hogy működik a fűtése. Ráadásul mostanság vettem észre hogy hetente egy pohárnyi hűtőfolyadék hiányzik a tartályból. Csak remélni tudom hogy nem függ össze és a megoldás egyszerű. Bár sejtem hogy nagy a baj.

Ebben szeretném a segítségeteket kérni.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
15 perce, Nofear1974 írta:

Kilyukadt a fűtőradiátor, esetleg ereszt a csatlakozóknál.

Módosítva : HaPetya

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Ha kilyukad a radiátor vagy ereszt a csatlakozónál, ezek szerint a ventilátor a fűtő alatt van? Vagy ezt egy zárt rendszerben kell elképzelni ? Sajnos nem sok egyértelmű képet találok róla a neten de tovább keresek.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
8 perce, Nofear1974 írta:

Ha kilyukad a radiátor vagy ereszt a csatlakozónál, ezek szerint a ventilátor a fűtő alatt van? Vagy ezt egy zárt rendszerben kell elképzelni ? Sajnos nem sok egyértelmű képet találok róla a neten de tovább keresek.

Az utastér szellőztetéséhez a befúvómotor a tűzfalnál van, a pollenszűrő alatt. Innen a levegő egy zsalurendszerbe jut, amit kézzel működtetsz. Fűtés esetén a zsaluk a radiátoron keresztül vezetik a levegőt az utastérbe, a radiátoron a kézi hőfokszabályzótól függetlenül mindig átáramlik a víz.

Szerintem Zotya975-nek van róla képe.

Módosítva : HaPetya

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
20 perce, Nofear1974 írta:

Ha kilyukad a radiátor vagy ereszt a csatlakozónál, ezek szerint a ventilátor a fűtő alatt van? Vagy ezt egy zárt rendszerben kell elképzelni ? Sajnos nem sok egyértelmű képet találok róla a neten de tovább keresek.

12 perce, HaPetya írta:

Az utastér szellőztetéséhez a befúvómotor a tűzfalnál van, a pollenszűrő alatt. Innen a levegő egy zsalurendszerbe jut, amit kézzel működtetsz. Fűtés esetén a zsaluk a radiátoron keresztül vezetik a levegőt az utastérbe, a radiátoron a kézi hőfokszabályzótól függetlenül mindig átáramlik a víz.

Szerintem Zotya975-nek van róla képe.

A kardánbox és a középkonzol eltávolítása után férni a legjobban hozzá. De ha ereszt akkor a lábtérben a szivacs is vizes, ehhez be lehet nyúlni úgy is hogy a küszöbburkolatot leszedjük

http://p.coldline.hu/2016/08/23/2310224-20160823-FvjJIV.jpg

Valamiért a képfeltöltő oldal nem műkszik, így csak linkelem.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Szeretnél hozzászólni? Hozz létre egy fiókot, vagy jelentkezz be.

Regisztrált felhasználónak kell lenned ahhoz, hogy hozzászólást írhass.

Fiók létrehozása

Regisztrálj egy új fiókot a közösségünkben. Nem nehéz!

Regisztráció

Bejelentkezés

Már felhasználók vagy? Jelentkezz be!

Bejelentkezés

×