Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

Ha egyformán kormosak, akkor mind a négy henger túl sokat kap. Tehát nem injektor.

Ha jók a nyitási idők, akkor túl kevés levegőt kap.

Lehet, hogy a vezérmű tengelynél lévő jeladó szórakozik és nem megfelelően adja a jeleket az ECUnak a fordulatszámról.

Ha jól tudom, akkor az alapján tudja, hogy az egyes henger éppen milyen "állapotban" van. Azaz mikor van befecskendezhető állapotban...

De azt nem mondom, hogy cseréld ki. Csak érdemes lenne egy próba erejéig felrakni egy másikat.

Ugyan akkor a főtengely jeladót is lehetne próba-cserével kipróbálni.

Én is csak találgatok. :(

Ui: A szelepet nem nehéz kiiktatni. Csövet lehúzod róla és a fojtószelep ház felől ledugózod, hogy ne szívjon fals levegőt.

Hát igen. Ezzel megint csak az a baj, hogy ha ezeket próbából kiakarnám cserélni, akkor meg kellene vennem ezeket az alkatrészeket, mert egy főtengely meg egy vezérműtengely jeladó általában nem szokott porosodni a szerelőnél a polcon, más meg nem igazán adná ide az autóját, hogy kiszedjem belőle.

Link to comment
Megosztás:

Első lépésben én is benzinnyomásra szavazok, mert a köhögős indulás akkor szokott lenni, és nem a gázpedálodat nem érzékeli amikor lenyomod, hanem nem kap több naftát. Méresd meg az injektorfej mellett közvetlen a nyomást.

0,75 bart kell mérned.

Ha az ok akkor érdemes a HALL jeladót megnézni, az okoz még ilyet.

Ma forgalomban zöld lámpára indulva majdnem megint lefulladt... 4-5 mp-ig megint gond volt (a benzinnyomással?) utána szépen elindult, de 1-2 percig jó párszor felbőgette a motort, mintha időnként tövig nyomtam volna a gázpedált.

Egy szó, mint száz: Ismertek Budapesten valami megbízható embert, aki ezt a hibát kinyomozná nekem?

(A szerelőmnek nincs kellő műszerezettsége ehhez)

Gábor

Én ismerek egyet, aki nem ész nélkül cserélget, hanem méricskél órákat :D Óbudán, megfelel? Ha igen, írj privit.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

az alábbi problémában szeretném a segítségeteket kérni, mert hiába olvasgatok itt mindent, szerintem ilyen gondja még nem volt itt senkinek:

- c14se motor és csöpörög belőle a hűtőfolyadék, de elég érdekes helyen. Sajnos amatőr lévén nem tudom megnevezni, hogy honnan, így megpróbálom körülírni, hátha...

Ha szemben állok a motorral akkor a motor alsó oldalán (azaz mivel szemben állok vele, így elöl és hátul) vannak kör alakú bemélyedések - 4 db elöl és 4 db hátul. Nos, sajnos úgy tapasztalom, hogy a motorblokk hátsó részén az egyik ilyen kör alakú bemélyedésből csöpörög a hűtővíz. Nem tudom, hogy ezek cserélhető betét/kupak-félék lehetnek-e, vagy egybe vannak öntve a motorral és egyáltalán mi a nevük, ill. javítható-e egyáltalán.

Válaszotokat előre is köszönöm.

Üdv.

Attila

Fagydugókra gondolsz??

Link to comment
Megosztás:

Fagydugó lesz amire a kollega gondol, és cserélhető. Persze kérdés miért ereszt ott, mert ha a blokk rohadt el annyira, akkor a csere azon nem segít.

Más:

Se motornál az mennyire normális hogy a benzinnyomás szabályzóba csatlakozó cső lötyög a hollanderben? A hollander nem laza, nem is volt nálam szétszedve.

Megoldás? Csere?

Köszönöm a választ, szerencsére nem rohad a motor (szerintem), csak most, hogy jobban megnézet valószínűleg kilyukadt a fagydugó és ereszt egy kicsit, mert nem a fagydugó körül nedves, hanem a fagydugó mélyedésében marad meg a hűtőfolyadék...

Gondolom tiszta macera kicserélni, fél motort meg kell bontani mert még hozzáférni sem lehet...

Ereszt is? Nem lehet alé tenni valami benzinálló tömítést és úgy meghúzni?

Nem nagy was ist, le kell engedni a vizet, befúrni a dugóba, kampó bele, kirántani, bele az új, és viszlát, ha nem azért ereszt mert a blokk körülötte elrohadt. (más miatt meg miért eresztene?)

Azt nem, legalábbis eddig nem láttam jelét. Nem tudom, még nem szedtem szét, de tippre ez olyan mint a fékcső megoldása. Hollandi, kúpos tömítés fém a fémen. (bár akkor meg hogy tud laza lenni?)

Lehet hogy csak a benzincső súlya alatt a rázkódástól meglazult. A hollandi nem, csak maga a csonk.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Az volna a kérdésem, hogy utólag épített-e már be valaki Astrába olajhűtőt? Konkrétan találtam egy olyan megoldást amit a meglévő olajszűrő alá kell beépíteni, persze ez csak az adapter, ezen kívül persze kell egy hűtőegység is.

http://www.ebay.com/itm/UNIVERSAL-OIL-FILTER-SANDWICH-PLATE-ADAPTER-10AN-OIL-COOLER-BLUE-M18-1-5-M20-1-5-/171122929071?pt=AU_Car_Parts_Accessories&hash=item27d7b8adaf&vxp=mtr

Ez talán némileg mérsékelné az olajfogyasztást is, igaz nem drasztikus nálam (Ecotech) , de az utolsó szériás 1.4-es escortomon volt, igaz csak csőből hajtogatva, de volt. Igazából a fő problémám, hogy ha hosszan állok a dugóban, akkor forró motornál, egy idő után elkezd pislogni az olajnyomásjelző lámpám. Persze ha nem lesz ilyen esős idő, kicserélem az olajgombát, mert az Unixnál, az eladó mondta, hogy ez is szokott szórakozni, viszont a szerelőm megijesztett, hogy lehet a főtengely csapágyazással van gond, és elmegy ott a nyomás, mikor felhígul az olaj.

Amit a szerelőd mondott az is lehetséges , de miért segítene rajtad egy olajhűtő? Amúgy vissza tud ereszteni a nyomásszabályzónál is szerintem, volt egy olyan gondolatom hogy kitakarítom, de nem egyszerű hozzáférni, így hagytam ahogy van.

Link to comment
Megosztás:

Gondoltam, mégsem forrósodik, és így hígul fel annyira az olaj városi poroszkálásnál, dízelen például alapban van. Ha jól tudom a nyomásszabályzó takarításához csak egy csavart kell kiszedni nem? Csak útban van a klímakompresszor <_< Lehet meg kellene próbálnom valami lerakódás eltávolító motorolaj adalékot, vagy egy sűrűbb olajat (mol botond)

Igen egy zárócsavar, mögötte egy rugó van meg egy golyó tudtommal. Akkor kellett volna kitekernem amikor ki volt emelve a motor, de nem tudom miért nem csináltam akkor meg. <_< Én nem merek próbálkozni tisztító és egyéb adalékkal, mert ha valami nagyobb dzsuva elszabadul lehet ott akad el elzárva egy kisebb olajjáratot ahol nem kéne. Nekem most olyan hogy az első indításkor 1 talán 2 másodperc mulva alszik el a visszajelző. Ha újból indítok (még hideg motorral) akkor már az önindítózás alatt elalszik.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Az volna a kérdésem, hogy utólag épített-e már be valaki Astrába olajhűtőt? Konkrétan találtam egy olyan megoldást amit a meglévő olajszűrő alá kell beépíteni, persze ez csak az adapter, ezen kívül persze kell egy hűtőegység is.

http://www.ebay.com/itm/UNIVERSAL-OIL-FILTER-SANDWICH-PLATE-ADAPTER-10AN-OIL-COOLER-BLUE-M18-1-5-M20-1-5-/171122929071?pt=AU_Car_Parts_Accessories&hash=item27d7b8adaf&vxp=mtr

Ez talán némileg mérsékelné az olajfogyasztást is, igaz nem drasztikus nálam (Ecotech) , de az utolsó szériás 1.4-es escortomon volt, igaz csak csőből hajtogatva, de volt. Igazából a fő problémám, hogy ha hosszan állok a dugóban, akkor forró motornál, egy idő után elkezd pislogni az olajnyomásjelző lámpám. Persze ha nem lesz ilyen esős idő, kicserélem az olajgombát, mert az Unixnál, az eladó mondta, hogy ez is szokott szórakozni, viszont a szerelőm megijesztett, hogy lehet a főtengely csapágyazással van gond, és elmegy ott a nyomás, mikor felhígul az olaj.

Van az Opelnek erre gyári megoldása, c20xe és egyes c20ne motorokon volt/van adapter is és hűtő is. Keresni kell bontóban, hirdetésben, stb.: ;)

https://www.google.hu/search?q=c20xe+olajh%C5%B1t%C5%91&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=YIDWU-GSAqiGywPasoGABA&ved=0CAYQ_AUoAQ&biw=1366&bih=696#q=c20xe+olajh%C5%B1t%C5%91+adapter&tbm=isch&imgdii=_

Igaz ezek nagy blokkos motorok, de a kis blokkra is feltehető egy kis alakítással. Eddig 1x nyitott ki a termosztát benne szlalomversenyen, normál körülmények közt még nem. Így nem biztos, hogy ez lenne a jó megoldás, igaz, dugóban nem kellett sokáig állnom. :icon1:

gallery_5473_225_927354.jpg

gallery_5473_225_292229.jpg

Link to comment
Megosztás:

Lényegében én is ilyent találtam az ebay-en :D , igaz amit belinkeltem abban nincs termosztát, és az csak az adapter. Hőcserélőnek diesel astra olajhűtőjét gondoltam,( 3 ezerért láttam vaterán) hirtelenjében ezt dobott ki a kereső, de ha jól nézem a csatlakozóját ki kellene cserélni.

Lehet kapni termosztátos ilyen adaptert is, de az 30 ezer körül van.

Valószínűleg egyenlőre megmarad elméleti síkon a dolog.

Sűrűbb botond olajat amúgy bírná a motor?

Link to comment
Megosztás:

Van az Opelnek erre gyári megoldása, c20xe és egyes c20ne motorokon volt/van adapter is és hűtő is. Keresni kell bontóban, hirdetésben, stb.: ;)

https://www.google.hu/search?q=c20xe+olajh%C5%B1t%C5%91&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=YIDWU-GSAqiGywPasoGABA&ved=0CAYQ_AUoAQ&biw=1366&bih=696#q=c20xe+olajh%C5%B1t%C5%91+adapter&tbm=isch&imgdii=_

Igaz ezek nagy blokkos motorok, de a kis blokkra is feltehető egy kis alakítással. Eddig 1x nyitott ki a termosztát benne szlalomversenyen, normál körülmények közt még nem. Így nem biztos, hogy ez lenne a jó megoldás, igaz, dugóban nem kellett sokáig állnom. :icon1:

Honnan van az a csilli-villi leömlő pajzs? :wub: :)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Az volna a kérdésem, hogy utólag épített-e már be valaki Astrába olajhűtőt? Konkrétan találtam egy olyan megoldást amit a meglévő olajszűrő alá kell beépíteni, persze ez csak az adapter, ezen kívül persze kell egy hűtőegység is.

http://www.ebay.com/itm/UNIVERSAL-OIL-FILTER-SANDWICH-PLATE-ADAPTER-10AN-OIL-COOLER-BLUE-M18-1-5-M20-1-5-/171122929071?pt=AU_Car_Parts_Accessories&hash=item27d7b8adaf&vxp=mtr

Ez talán némileg mérsékelné az olajfogyasztást is, igaz nem drasztikus nálam (Ecotech) , de az utolsó szériás 1.4-es escortomon volt, igaz csak csőből hajtogatva, de volt. Igazából a fő problémám, hogy ha hosszan állok a dugóban, akkor forró motornál, egy idő után elkezd pislogni az olajnyomásjelző lámpám. Persze ha nem lesz ilyen esős idő, kicserélem az olajgombát, mert az Unixnál, az eladó mondta, hogy ez is szokott szórakozni, viszont a szerelőm megijesztett, hogy lehet a főtengely csapágyazással van gond, és elmegy ott a nyomás, mikor felhígul az olaj.

Az olajfogyid fő oka nem a híg olaj, hanem a gyenge tömítés. Értsd úgy, hogy egyrészt lazán illesztett a motor, illetve a szelepszár szimeringek sajnos el szoktak hasalni a hőmérséklet változásoktól. Az igazság az, hogy sajnos a szimeringek miatt kicsit hamarabb lesz koszos az olaj is, ezért a sűrűbb csere többet ér, mint a hűtés.

Ezt a szimering dolgot nem értem, ha jól tudom nem az égéstér és a bütyköstengely ház között van hanem a szívó és a kipufogó csatornát zárja el a bütyköstengely háztól. Ha kopottak akkor az olaj fentről a szelepszár mentén a tányérra jut, amit aztán a motor megeszik a szívó szelepnél illteve elfüstöl a kipufogó szelepnél. Vagy kipufogásnál a kopott szimeringen keresztül a gáz egy része visszajut fentre és ez szennyezi az olajat?

Link to comment
Megosztás:

Üdv.

Az volna a gondom hogy van egy 1.6 os benzin gázos astra ami folyton ki égeti a computert. és a 2,3 as henger nem idul nincs szikra.. már a sokadik computer amit elintéz.. merre keresem a gondot mi lehet a gond. ja Imos a kicsike. Köszi

Módosítva : Istu84
Link to comment
Megosztás:

Üdv.

Az volna a gondom hogy van egy 1.4 es benzin gázos astra ami folyton ki égeti a computert. és a 2,3 as henger nem idul nincs szikra.. már a sokadik computer amit elintéz.. merre keresem a gondot mi lehet a gond. ja Imos a kicsike. Köszi

Motorkód? Benzin és gáz üzemben is csinálja?

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Üdv Urak!

x16szr blokkomnál üzemmeleg motort leállítva közepesen kemények a vízcsövek. bicikligumi szinten olyan mint amibe már pumpálna az ember ha megnyomkodja. Aztán ahogy hül a motor úgy elengedi ezt a nyomást az új kupak. Igazából cseréltem kupakot is mert hidegen sem puhultak sokat a csövek. Így már hidegen tök okés, csak mennyire keményedik fel melegen?

Víz nem fogy,nem melegszik, nem buborékol a tartály(kb. 800km-t mentem vele mióta ezt észrevettem), csak néha a fűtőradiátort hallom csobogni indításkor. Ötletek?

Módosítva : hakapeszimaki
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!
Van egy Opel Astra F autóm. 97'-es X16XEL motorral (1.6 16V). A múlt hét végén le volt szerelve a tank festés céljából + alvás festésen esett át.

Azóta egy picit tovább kell tekertetni az önindítóval a motort, azelőtt egyből indult, most mintha egy picit nehezebben és reccsenősen indulna.

A motor ugyan úgy húz, működik szépen meg minden... mi lehet a probléma? Előre is köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

Üdv Urak!

x16szr blokkomnál üzemmeleg motort leállítva közepesen kemények a vízcsövek. bicikligumi szinten olyan mint amibe már pumpálna az ember ha megnyomkodja. Aztán ahogy hül a motor úgy elengedi ezt a nyomást az új kupak. Igazából cseréltem kupakot is mert hidegen sem puhultak sokat a csövek. Így már hidegen tök okés, csak mennyire keményedik fel melegen?

Víz nem fogy,nem melegszik, nem buborékol a tartály(kb. 800km-t mentem vele mióta ezt észrevettem), csak néha a fűtőradiátort hallom csobogni indításkor. Ötletek?

A kupak csak egy bizonyos nyomás után enged ki szóval valamennyire jobban keményednek a csövek ha meleg a motor. A fűtőradiátor nekem is csobogott 3000-4000felett évekig aztán megszünt, fingom sincs mitől volt, de talán az új hűtő beszerelése után kussolt el.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.