Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Benzines motorral kapcsolatos problémák, kérdések

akzo

Recommended Posts

15 órája, desmorigo írta:

Kedves Fórumtársak,

Most vásároltunk egy 2006-os Zafira B 2.2 Direct Automata gépkocsit a családnak, Z22YH motorkóddal.

Hidegindításnál produkálja a dízel csörgő hangot, mikor N-ből D-be tesszük a váltót, indulás után szépen teszi a dolgát.

Továbbá egyszer indítás után lefulladt és attól kezdve gyújtásnál égve marad a Kulcsos-autó és a Motordiagnosztika visszajelző, amik beindítás után pár másodperccel elalszanak.

Visszaolvastam a fórumot ebben a témában és ha jól értettem, akkor a csörgő hang a vezérműlánc feszítő szett, a visszajelzők pedig vagy nagynyomású pumpa vagy nyomásszabályzó problémára utalnak.

2010-ben 88.000 km-nél volt javítva a komplett vezérlés, most 194.000 km van benne.

Azt még nem tudom, hogy a gyári Siemens vagy már cserélt Continental szivattyú van-e benne, továbbá azt sem hogy cserélték-e már garanciában a nyomásszabályzót, amit ha jól tudom akkor visszahívás keretében lehetett cseréltetni.

Szeretném Opel márkaszervizben rendbe tenni a kocsit, addig nem járnék vele hogy elkerüljem a nagyobb vezérlés problémát. Valaki tudna ajánlani megbízható és korrekt áron dolgozó márkaszervizt Budapesten vagy Budaörs környékén? (Esetleg olyat, ahol neki is javítottak hasonló hibákkal gépkocsit)

Ha esetleg irányárakat is tudtok küldeni, az remek lenne. (Itt a fórumon nyomásszabályzó pumpára 33.500 Ft, vezérműlánc feszítő-szett-re 37.000 Ft, nagynyomású pumpára 150.000 Ft körüli árakat találtam) Ha nem muszáj első körben a nagynyomású pumpát nem cserélném.

Budaörsön nemrégiben váltott a Fábián Peugeot-ról Opel-ra, így nem tudom, hogy mekkora tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. Esetleg szívesen veszek Opel Fábiánnal kapcsolatos tapasztalatokat is.

Előre is köszönöm a segítő tanácsokat!

Üdvözlettel

Szia!

Budapest környékén személy szerint az Opel Wallist ajánlom, velem mindig normálisak voltak, bár csak apróságokért voltam náluk (izzócsere, CIM ellenőrzés, használt autó átvizsgálás). Vezérléscserére hasonló árat mondtak, mint amennyiért itthon cserélték egy garanciaidőn túli Opelekkel (is) foglalkozó szervizben. Alkatrészt megengedték, hogy vigyek, nem problémáztak volna vele. Elsőként szedd össze, mi kell az autóhoz, és keresd ki neten, honnan olcsóbb megvenni. Így azért bőven tudsz spórolni.

Ami lényeg, hogy a fontosabb munkákról azért legyen számlád, bárhová viszed is, reklamáció esetén jól jöhet.

Árak: a gyári lánc szett 63 ezer, nagynyomású szivattyú: 173 ezer. Viszont ezeken ne spórolj, inkább olyat vegyél, ami jó minőségű.

Ja, a váltóban ne felejts el olajat cserélni. 60-80 ezrenként kötelező, bárki bármit is mond. A tiédben, ha jól láttam AF22-es van. Ha kell megbízható ember a cserére, akkor írj, megadom a számát.

Link to comment
Megosztás:

14 órája, kezdőkabriós írta:

Én Denso gyertyát használok, az NGK-val megegyező minőség de olcsóbb. A Denso honlapja szerint a KJ16CR-L11 vagy az IK16L (az enyémben ilyen van) jó a motorodhoz. Az eredeti gyertya Bosch vagy Champion, az is kapható.

A fékolaj DOT4-es, érdemes a szervizben cseréltetni mert  0,5-0,6 liter kell vagyis megmaradhat 0,4 liter amivel nem tudsz semmit csinálni. A szerviz viszont el tudja használni a következő autóhoz. Kidobni viszont drága.

Az üzemanyagszűrő egybe van építve a szintjelzővel és a szivattyúval, nem érdemes babrálni.

Köszönöm :)

A 4-esre esetleg valaki?

( 4. Hűtővizet és a szervokormány olajat nem írja a szervizfüzet, ezekkel mi a helyzet? Mikor ajánlott ezeket cserélni vagy nem is kell? )

Módosítva : Gola
Link to comment
Megosztás:

On ‎2016‎.‎02‎.‎28‎. at 20:12, Gola írta:

Sziasztok!

Lenne néhány kérdésem azokkal az alkatrészekkel kapcsolatban, amihez elő van írva a csere a szervizkönyvben. Az autót kb. 1 hónapja vettük, 50 ezer km van benne, 2009-es évjárat Z14XEP. Olajat, olajszűrőt, pollenszűrőt, levegőszűrőt cseréltünk benne, rá is szorult, mert mindegyiken látszott hogy nem mostanában cserélték... Szervizkönyvében van 3 bejegyzés, de mindegyik alacsony kilométeróra állásnál és több mint 4 éve az utolsó. A cserélt alkatrészek állapota miatt gyanítom, hogy a többi fontosabb alkatrész sem volt cserélve.

1. A motor nagyon szépen jár, de szinte biztos vagyok benne, hogy gyújtógyertya sem volt cserélve, ez mekkora probléma? Illetve milyet ajánlanátok?

2. Fékfolyadékot is két évente írják, szintén az a kérdésem, hogy milyet ajánlanátok.

3. Üzemanyag szűrős dologról olvastam néhány kommenttel feljebb, mondjuk az egy másik motor, de gondolom akkor ebben a Z14XEP típusban sincs. A kérdésem, hogy ezekben miért nincs üzemanyag szűrő?

4. Hűtővizet és a szervokormány olajat nem írja a szervizfüzet, ezekkel mi a helyzet? Mikor ajánlott ezeket cserélni vagy nem is kell?

Köszönöm előre is a válaszokat :)

szia

1.4xep astrám volt ,újkora óta én használtam kb 100 ezernél lett elősször benne gyertya cserélve,mert 60 ezernél ellenőrizve még tökéletes volt,ugyan olyan eredeti lett bele rendelve mint ami benne volt és 200 ezernél lett ismét cserélve,pont mikor eladtam.

fékfolyadék nem lett benne cserélve,200 ezer km-el adtam el nem volt gondom a fékkel(csak fékbetétek és tárcsa lett cserélve kb 120 ezernél)

üzemanyagszürőt nem cseréltem

hűtővizet 200 ezer km-nél sem cseréltem,soha nem fogyott belőle .

szervokormány olajat 200 ezer km-nél sem cseréltem,nem volt szervo gondom sem.

elárulom,hogy még a hosszbordás szíj,a vízpumpa a generátor és vezérműlánc sem lett cserélve 200 ezer km után sem.

pont 200 ezer körül érett meg a szíj a cserére,de eladtam a gépet 6.5 évesen.

+lett cserélve még egy akkumlátor+120 ezer körül a szilentek,+egyszer újra lett töltve a klíma(pedig nem eresztett)+180 ezernél lambdaszonda....ezeken kívül 200 ezerig semmi(csak olaj és a szürők)

jó kis strapabíró gép volt

Link to comment
Megosztás:

7 hours ago, Gola said:

( 4. Hűtővizet és a szervokormány olajat nem írja a szervizfüzet, ezekkel mi a helyzet? Mikor ajánlott ezeket cserélni vagy nem is kell? )

Ez a mit mikor csereljunk, vagy csereljunk-e egyaltalan eppen ugy hit kerdese, mint az, hogy melyik a jo olaj... A gyar megad valamit, de sokan ennel gyakoribb cseret szoktak ajanlani, ami bajt nyilvan nem okoz, csak a kornyezetet es a penztarcat terheli foloslegesen. Most megjelent egy masik veglet is: valaki azt ujsagolja, hogy o bizony hat even at nem cserelt fekfolyadekot, megis rendben mukodott a fek...

Semmi ketseg, hogy nagy altalanossagban meg akar egy tiz eves fekfolyadekkal sem lesz gond, de itt a csere biztonsagi celokat szolgal, vagyis hogy extrem korulmenyek kozott se legyen problema. Ilyen korulmenyek koze a tobbseg sosem kerul, de ettol a fekfolyadekot nem cserelni szimplan hulyeseg. Olyan, mint a legzsakot kikotni, pedig az autok tobbsegeben az sem kerul soha hasznalatra.

Hogy a konkret kerdesre is valaszoljak, a hutovizet es szervo olajat nem kell cserelni. Majd jonnek, akik megirjak, hogy dehogynem, aztan mar csak neked kell eldonteni, kinek hiszel :)

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, csaba66 írta:

Mindegyiket  illik cserélni ha jól tudom kétévente. A hűtőfolyadék öregszik, és a pumpát kellene kennie,  a fékfolyadék vizet vesz fel, ami fékezéskor felforrhat és a gőz már összenyomható. Szervízben tudják mérni a forráspontját, aztán mindenki azt csinál amit akar.

Link to comment
Megosztás:

13 minutes ago, zotya975 said:

Mindegyiket  illik cserélni ha jól tudom kétévente. A hűtőfolyadék öregszik, és a pumpát kellene kennie,  a fékfolyadék vizet vesz fel, ami fékezéskor felforrhat és a gőz már összenyomható. Szervízben tudják mérni a forráspontját, aztán mindenki azt csinál amit akar.

Ez az "illik", es "ha jol tudom" nem vezet sehova... Ami objektiven eldontheto, az az, hogy mit ir elo a gyarto. Hogy a hutofolyadek mit ken, es hogy oregszik, azt nem tudom, de az biztos, hogy ma mar mas a helyzet, mint 30, vagy 50 eve, igy logikus, hogy az eloirasok is valtoznak. 

Link to comment
Megosztás:

19 perce, csaba66 írta:

Nos hát az pölö Agilának ( mondhatjuk hogy ez egy mai autó mai előírásokkal) a használati utasításában az van írva hogy 45 ezer kilométer vagy 3 évente hűtőfolyadék csere, és fékfolyadék ellenőrzés és utántöltés. A fékfolyadék forráspontját ahogy írtam lehet méretni, itt nem kell saját magunknak eldönteni semmit, ott meg fogják mondani hogy elégséges-e a forráspontja. A hűtőfolyadék ( fagyáspontot itt is kell méretni) csak egy mozgó alkatrésszel találkozik ami ugye a vízpumpa. Nem vagyok tisztában a H astra árakkal, de gyanítom egy vízpumpa cseréje többe kerül mint betartani a gyártó utasítását és cserélni a hűtőfolyadékot 3 évente vagy 45 ezer kilométerenként. Én két évente a műszaki vizsgakor szoktam cseréltetni fékfolyadékot, egyrészt mert úgy vettem észre jobban állnak a dolgokhoz ha keresnek rajtam valamit ( a többi javítást úgyis én csinálom) másrészt fél liter folyadék kevés 1 liter sok a cseréhez, mit kezdjek a maradékkal, meg amúgy is macerás ( legalábbis nekem ) a csere, légtelenítés. Hűtőfolyadékot ritkábban cserélek talán 3-4 évente. Szerintem nem dobja meg annyival az üzembentartási költséget egyik sem, hogy sokat gondolkodni kelljen rajta.

Link to comment
Megosztás:

46 minutes ago, zotya975 said:

Igen, az Agila leirasa trukkos, mert latszolag csak fekfolyadek ellenorzes es utantoltes van 15, 45, 75, stb. ezrenkent, viszont ha tovabb mesz a tablazatban lefele, ott van az is, hogy ketevente csere. Magyarul egyik evben ellenorzes, masik evben csere, csak kisse hulyen szerkesztettek meg a tablazatot.

Hogy miert kell harom evente hutofolyadekot cserelni, azt nem tudom, regebbi autoknal pl. hat evet lattam. De kulonbozo motorok, kulonbozo vizpumpak, es ki tudja meg, milyen elteresek lehetnek. Szerintem azert van kulon leiras a kulonbozo autokhoz, hogy mindegyikre a sajatjat alkalmazzuk :)

Lehet, hogy olcsobb egy H Astrahoz betartani egy Agila utasitasat, mint vizpumpat cserelni (bar nalam most jonne eppen a hetedik hutoviz csere, amibol mar ket pumpa is kijonne), de akkor mar csak az a kerdes, miert pont az Agila? Miert nem egy masik Opel, vagy Dacia, Fiat, Toyota? Esetleg Tesla? :)

Link to comment
Megosztás:

27 perce, csaba66 írta:

Mert az Agilának a használati utasítását találtam meg a leghamarabb, és alapból ez egy opel fórum,  mivel korábban említetted hogy ma már más  helyzet mint régen azért nem a saját autóm 91-es előírásait hoztam fel, hanem kerestem egy fiatalabb típust. De bármelyiket meg lehet nézni, kinek mi tetszik: https://www.opel.hu/owners/kezikonyvek.html

Hogy hány pumpa jön ki az elmaradt hűtőfolyadék cserékből azt nem tudom, annyira nem ismerem a H astrát hogy ott vezérléskor kell-e cserélni a pumpát, illetve hogy te csinálod-e otthon vagy szakszervíz-szerelő, mert ugye akkor munkadíja is van. De ha a 3 évente előírás szerinti hűtőfolyadék cserét elhagyjuk akkor az évi 10 ezres kocsifutással, és 7 literes fogyasztással számolva a jelenlegi benzinárakon 630ezer elpöfékelt üanyag ár mellett spóroltunk pár ezer forintot  szintén attól függően hogy otthon vagy szervízben végzik. Nem igazán látom értelmét.

Módosítva : zotya975
Link to comment
Megosztás:

1 hour ago, zotya975 said:

Pl. a Corsanal kapasbol nincs hutofolyadek csere... A H Astranal motorfuggo, hogy a vezerlessel egyutt kell-e vizpumpat cserelni, anno ezen is vitatkoztunk egy jot, hogy ebbol kovetkezik-e barmi a tobbi motorra vonatkozoan. Nekem tovabbra is az a velemenyem, hogy egy konkret autonal a ra vonatkozo eloirast kell figyelembe venni, nem egy masikat, de ugy tunik, ezzel nem mindenki van igy :) 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Adott egy H astra 1.4 XEP motorral. 2014 októberében cseréltettem benne a teljes vezérlést eredeti Opel alkatrészekkel.

Azóta 25ezer km-t tettem bele. Most indításkor hidegen újra csörög benne a lánc amíg nem jön meg az olajnyomás.

Kérdés, hogy ilyenkor újra vezérlés csere, vagy van benne valami feszítő amivel tud a szerelő állítani a lánc feszességén?

Link to comment
Megosztás:

2 hours ago, retfirD said:

A hűtőfolyadék csere kérdéshez egy kis olvasnivaló.

Ezek szerint nalunk a csapviz meg eppen jo hutofolyadeknak, mert egy fem labosba toltve pont 0.07 voltot mertem :)

A weben a legkulonfelebb feszultseg ertekek szerepelnek a modszerhez (pl. 0.5V is), ugyhogy ez lenne az utolso modszer, amit hasznalnek... Gyanum szerint eleve inkabb a korrozios folyamatokra jellemzo a mert ertek, mint a fagyaspontra, de majd talan egy vegyesz elmondja...

Link to comment
Megosztás:

19 órája, csaba66 írta:

Pont rátapintottál a cikk lényegére, hogy bár lehet, hogy még nem fagy meg a folyadék, de már nem látja el feladatát/károsodást okozhat az elhasználódottsága miatt, ezért érdemes időnként cserélni, a mért érték segít annak megítélésében, hogy eljött-e az ideje.

Link to comment
Megosztás:

3 hours ago, retfirD said:

Pont arra kivantam ratapintani, hogy ez a voltmerovel mert ertek nem segit semmiben...

A meglehetosen hatasvadasz es bugyuta cikkben eloszor a fagyallosag elveszteserol ertekezik a szerzo, de pechjere az etilen-glikolnak ez nem szokasa, emiatt nem kell aggodni.  
 
Utana hirtelen jon a "hengerfej elfogyasa" ami nyilvan baromsag, de riogatasnak kivalo.

Az, hogy mit es hogy kell merni, illetve az eredmenyek hogy ertelmezendok, finoman szolva is ellentmondasos, itt egy masik cikk:

http://www.ve-labs.net/electrolysis-101/how-to-test

Az egyik kepen ket voltmerot hasznal, amelyek ellenkezo polaritassal vannak bekotve, szerinte masok a meg jo ertekek, stb.

Ha valaki esetleg mereget, puszta erdekessegbol irja meg az ertekeket es a hutofolyadek korat, hatha okosabbak leszunk.
 
De a cseret szerintem nem lehet a mert ertekekre alapozni, akkor mar inkabb x evente csinalja, akit ez megnyugtat. Hogy x mennyi, azt nem tudom :)

Mas tema: a legzsakokat mennyi idonkent cserelitek? Regebbi autok leirasaban benne van, hogy 10 evente kell, ugyhogy sokaknak eppen most aktualis :)

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Egy nagyon alap kérdésem lenne.Állandóan hallja az ember a szmogriadóval kapcsolatos szabályozást.Ehhez kapcsolódna az a kérdésem,hogy a Z16XER motorkódú,faceliftes,2008-as Sedanomban Euro hányas motor van?

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.

Mindenkinek kellemes hosszú hétvégét kívánok.

Módosítva : jszabi
Link to comment
Megosztás:

39 perce, jszabi írta:

Sziasztok.

Egy nagyon alap kérdésem lenne.Állandóan hallja az ember a szmogriadóval kapcsolatos szabályozást.Ehhez kapcsolódna az a kérdésem,hogy a Z16XER motorkódú,faceliftes,2008-as Sedanomban Euro hányas motor van?

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.

Mindenkinek kellemes hosszú hétvégét kívánok.

Nézd meg a forgalmidban a V.9 pontot: ha 9 akkor Euro 4, ha 14 akkor Euro 5.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Sztaricsnaja írta:

Az Euro 5 nem 2009-ben lett bevezetve.

Én úgy tudtam a 2008-as évjáratok sokszor már fel voltak készítve az Euro 5-re pl. dízeleknél részecskeszűrő, De még Euro 4-ként adták el.

"Az Euro 5 nem 2009-ben lett bevezetve. "

Ezt én nem is mondtam.

Az enyém 2011-es gyártású és Euro 5-ös.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Pár hete vásároltam egy Astra H 1.6, Z16XEP motorkódú autót. A szervizes kiszúrt egy hibát, és mondta hogy a katalizátor utáni lambdaszonda fűtéssel valami nem ok, és szólt hogy ne ijedjek meg, de pár km múlva ki fog gyulladni a sárga motorvisszajelző lámpa is. Azóta ki is gyulladt, jövő héten cserélve lesz...

Emellett még pár dolgot észrevette, leírom őket, hátha összefüggések vannak a háttérben:

1. indítás után még egy röpke pillanatig, hallok egy kis fémes hangot, mintha az önindító tovább menne mint kéne

2. kb 10-ből egyszer nem indul el simán az autó, csak második indítózásra járok sikerrel

3. picit ingadozik az alapjárat, és mintha ez 1-ben és 2-ben, a lassú gurulásra is kihatna. Kicsit szenvedve, gyengén lüktetve haladunk. Nem rángatásra gondolok amit már a túlzottan alacsony sebesség okoz...

Közben meg találtam ezt oldalt, ahol hibákról írnak, ott ezt írják:

Z16XEP motoroknál előfordul, hogy hullámzik az alapjárat, illetve szippantja fel a motorolajat. Bármilyen meglepő, ez jó eséllyel a szelepfedél hibája!

Read more: http://topel.hupont.hu/11/tipushibak#ixzz42hBh0EFv
 
A fenit dolgok összefügghetnek a lambdaszonda hibájával?

Előre is köszönöm a tanácsokat.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.