Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

1 óra, laci1978 írta:

Hát valami irtó nagyot szoptunk ma tőkék cseréjével. Szétszed kicserél összerak az új tökékkel és olyan furcsa kerregő hangja lett hogy katasztrófa. Újból szétszed szerelő tanácsára,minden jó(vezérlés+feszítő ). Szedjük ki a tőkéket és nyomkodjuk ki üresre ez volt a tanács! Kiszedtük kinyomkodtuk összeraktuk ugyanaz a kerregés! Este 9 óra gyalog haza majd holnap megnézi másik szerelő! Hát a f..om tele van komolyan mondom! Halál egyszerű mutatvány így meg tudja sz.patni az embert! Szívesen meghallgatnék ötleteket hogy mi lett elbaszsarintva?! 200 ezer km van az autóban 15 éves és újonnan vettem és tuti ennyi km van benne. 8 ezrenként olajat cseréltem benne Fuch Titan 5w30 került bele mindig bele. Gyönyörű szép volt a szelep dekli alatt minden nem is kellett  szinte semmit se takarítani! ÖTLETEKEN SZÍVESEN MEGHALLGATNÉK!

Mennyit járattátok? Mert a tőkéknek fel kell töltődniük olajjal, addig kerepel. Ha nem töltődik fel és hallgat el pár perc után sem akkor olajozási gondok vannak. Eltömődött olajjárat, esetleg olajnyomás. Muszáj üresen betenni őket, mert ugye szelepemelő hidrotőke a magasságát nem tudod meghatározni előre amig ki van szedve, majd ahogy kell feltölti magát, aztán már nem enged vissza ha jó. Ugye kiegyenlíti a kopást ezért nem kell szelephézagot állítani.

Link to comment
Megosztás:

14 órája, zotya975 írta:

Ma reggel nyugodt fejjel átnézve mindent,kiderült hogy az alsó vezérlés burkolat szarul lett felrakva és elég rendesen hozzáért a főtengelytárcsa az adta azt a hülye hangot.

Tehát a tőkék nem kopognak már. Bár van némi kopogás még most is de a szívócsonk környékéről jön. Nem igazán jövök rá hogy ott mi tudhat kopogni benne. Mindegy igy is 1000* csendesebb mint előtte volt.

Mondjuk az egy érdekes dolog hogy ha üresen kell betenni a tőkéket miért felötlve árulják? Az ujjakat szét nem szeded két darabra sosem hogy úgy nyomkod ki belőle az olajat. Satuval nyomkodta ki az összeset a szerelő srác. Hát érdekes látvány volt az biztos.

Módosítva : laci1978
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

5 órája, laci1978 írta:

Hát passz...amik eddig a kezemben voltak mind üresen érkeztek , de tudtommal simán szét lehet szedni őket és nem kell hozzá satu. Szívócsőnél zörgés? Tök véletlenül találtam rá egy ilyen videóra:

Link to comment
Megosztás:

6 órája, laci1978 írta:

Megkérdezhetem, hogy meddig jártál csattogó tőkékkel? Melegen, állandóan csattogtak vagy szabálytalan időközönként?

Link to comment
Megosztás:

6 órája, zotya975 írta:

Hát passz...amik eddig a kezemben voltak mind üresen érkeztek , de tudtommal simán szét lehet szedni őket és nem kell hozzá satu. Szívócsőnél zörgés? Tök véletlenül találtam rá egy ilyen videóra:

Köszi láttam én is ezt a videót! Az enyémnek is ilyan hangja lehet most kb.Igazából azt nem tudom hogy hol lehet az a lemez a szívócsőben. Satu nekünk se a szétszedéshez kellett,hanem a szétszedés nélküli olajkinyomkodáshoz! Egyébként ha kőkeményre fel van töltve akkor szét nem szeded sosem! Vagy 30 percig csapkodtam egy kemény fa padló darabhoz de szét nem akart jönni!1 puha volt a 16db új tökék között azt sikerült is szétszedni.

Módosítva : laci1978
Link to comment
Megosztás:

5 órája, Cs. Zoltán írta:

Megkérdezhetem, hogy meddig jártál csattogó tőkékkel? Melegen, állandóan csattogtak vagy szabálytalan időközönként?

Nekem hidegen melegen állandóan csattogtak a tőkék! kb 3 éve kezdődött! Akkor azt mondták ne foglalkozzak vele. Az utóbbi időben már zavaróan hangos lett azért is szántam el magam a cserére!

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok
Adott egy G Astra x16szr motorkóddal.Pár hónapja jöttem ki Németországba,de előtte teljesen rendbe hozattam a gépet.Még a gyűrűket is kicseréltettem.Erre azért volt szükség mert mikor megvettem valószínű az előző tulaj forralta a vizet.több mint egy évig nem is volt gond.Egyszer csak fogyott az olaj meg állóhelybe nagy gáznál már kékes füst is volt (nincs katalizátor)Gyűrűk után még otthon kb 2500 km et mentem vele finoman nem gyilkoltam mindig ügyelve hogy 2000-2500 as fordulaton legyen.Ellenőriztem az olajat minden oké volt.Indulás előtt lecseréltem az olajat is biztos ami biztos...Egy huzamba lehajtottam kb 1200 kmt.Másnap megnéztem az olajat és hiányzott jó 1,5 L.Nem akartam elhinni.Azóta kb 10 000 km benne van és 9l olaj...Kérdeztem a szerelőt nem tudott pontos diagnózist mondani mert nem látja.Azt mondta ,hogy leellenőrizte a hengereket hogy kopottak e de még emlékszik is rá hogy kifogástalan állapotba voltak, mert máskülönben nem is gyűrűzte volna meg.Ö szerinte csak az jelent megoldást ha megfúrjuk a hengert és új dugókat rakunk bele(korrekt mesternek ismerem, eddig nem volt vele gondom nem dolgozott zsebre pedig sokszor megtehette volna).
Szerintetek mi lehet a gond?
Érdekes hogy a gyűrűk után eltűnt a kékes füst.Nem folyik sehol mindig ugyan ott parkolok de sohasem olajfoltos az aszfalt.Szerelő javaslatára már Liqui Moly 10w 40 es MOS2 est használok.Otthon még mobil 1 10w 40 et raktam bele.Próbáltam beletenni liqui moly viscostabil adalékot de nem használt.
Máshol nem fogyhat az olaj csak a dogatyúknál?Mit érdemes megnéznem hogy biztosra menjek?

Link to comment
Megosztás:

38 perce, matrix19 írta:

Akár átéghetett a hengerfej tömítés és maga a motor égeti el az olajat. 1000Km alatt 1 liter nem akkora mennyiség hogy olyan hatalmas füstje legyen. A szelepszár szimeringnél is tűnhet el, de akkor indítás után nyom egy füstpamacsot:

De amúgy ezzel a hibával sem volt akkora fogyás mint amit te leírtál. Vagy a gyűrűknél jön fel vagy hibás hf tömítésnél kerül az égéstérbe, több variáció nincs.

Link to comment
Megosztás:

Ma kivettem a gyertyákat és igy néz ki.ilyen sorrendbe is voltak benn.az 1. hengerben lévő gyertya valami siralmas állapotban volt mielőtt lefényképezem volna előtte megtöröltem az olajtól szóval el lehet képzelni hogy hogy nézhetett ki.3-4 még relativ jó állapotban van.Biztos az sem haszon neki, hogy sokat gázzal van hajtva.
Tehát pontos diagnózist csak akkor lehet kapni ha szétszedték a motort.Nem akarom itt elvinni szervizbe mert egy vagyon lenne remélem még kibir 2,5 hónapot és egy haza utat.Nem fogom tönkretenni a motrot?vagy minden féle kép nézessem meg itt?

http://imgur.com/R9ZZ1Ni

http://imgur.com/RKYAKNf

http://imgur.com/jTexHPj

Link to comment
Megosztás:

9 perce, matrix19 írta:

Hát ez elég carul néznek ki ami olajos valószinűleg olajat kap azért ilyen. De ha eddig így ment akkor eztán is fog, takarítsd meg vagy még inkább cseréld ki őket . Ha amúgy más tünet nincs tehát az autó működik rendesen akkor olyan égetően sürgős dolog nincs szerintem.  A gázhoz ha jól tudom más gyertya is való (sőt másik kábel is van hozzá) az is lehet hogy nem pont belevaló.

Link to comment
Megosztás:

9 órája, zotya975 írta:

A gázhoz ha jól tudom más gyertya is való (sőt másik kábel is van hozzá) az is lehet hogy nem pont belevaló.

Én elég sokat jártam gázzal - ugyanazokkal a Bosch gyertyákkal (még skodás időszakomban). Szerintem semmi köze a gyertyáknak a használt üzemanyag milyenségéhez. Viszont az, hogy nagyon olajos a gyertya, már gyanakvó gondolatokat ébreszt. Vagy nagyon kopott a henger, vagy törött benne valamelyik dugattyúgyűrű (pl. az olajlehúzó) és simán feljöhet a karterből az olaj. Vagy mondjuk az adagoló felől kapja meg, mert a szelepfedél vagy karter-szellőztetését többnyire rá szokták vezetni, hogy a mindenféle olajgőzöket is égesse csak el a motor. Az meg persze nem teszi. Ha valóban annyira olajos a gyertya, akkor lehet lehet az, hogy a karterban meg kissé "benzines" az olaj.

Mindenképpen szerelőnek kéne látnia, akármennyibe is kerüljön.

Link to comment
Megosztás:

2 órája, L.Fazakas írta:

Lehet, amikor nemrég gyertyakábeleket vettem akkor láttam a kábelszetteknél hogy gázhoz, és talán a gyertyánál is úgy rémlik. 

Link to comment
Megosztás:

4 perce, zotya975 írta:

Lehet, amikor nemrég gyertyakábeleket vettem akkor láttam a kábelszetteknél hogy gázhoz, és talán a gyertyánál is úgy rémlik. 

Csak úgy tájékoztatásul a Z-s motoroknál nincs gyertyakábel! Igaz a kolléga nem írta, hogy milyen motorja van.

(Még Ladás időszakomban valóban volt gázüzemhez gyertya)

Link to comment
Megosztás:

On 2017. 07. 16. at 0:35, matrix19 írta:

Sziasztok
Adott egy G Astra x16szr motorkóddal.Pár hónapja jöttem ki Németországba,de előtte teljesen rendbe hozattam a gépet.Még a gyűrűket is kicseréltettem.Erre azért volt szükség mert mikor megvettem valószínű az előző tulaj forralta a vizet.több mint egy évig nem is volt gond.Egyszer csak fogyott az olaj meg állóhelybe nagy gáznál már kékes füst is volt (nincs katalizátor)Gyűrűk után még otthon kb 2500 km et mentem vele finoman nem gyilkoltam mindig ügyelve hogy 2000-2500 as fordulaton legyen.Ellenőriztem az olajat minden oké volt.Indulás előtt lecseréltem az olajat is biztos ami biztos...Egy huzamba lehajtottam kb 1200 kmt.Másnap megnéztem az olajat és hiányzott jó 1,5 L.Nem akartam elhinni.Azóta kb 10 000 km benne van és 9l olaj...Kérdeztem a szerelőt nem tudott pontos diagnózist mondani mert nem látja.Azt mondta ,hogy leellenőrizte a hengereket hogy kopottak e de még emlékszik is rá hogy kifogástalan állapotba voltak, mert máskülönben nem is gyűrűzte volna meg.Ö szerinte csak az jelent megoldást ha megfúrjuk a hengert és új dugókat rakunk bele(korrekt mesternek ismerem, eddig nem volt vele gondom nem dolgozott zsebre pedig sokszor megtehette volna).
Szerintetek mi lehet a gond?
Érdekes hogy a gyűrűk után eltűnt a kékes füst.Nem folyik sehol mindig ugyan ott parkolok de sohasem olajfoltos az aszfalt.Szerelő javaslatára már Liqui Moly 10w 40 es MOS2 est használok.Otthon még mobil 1 10w 40 et raktam bele.Próbáltam beletenni liqui moly viscostabil adalékot de nem használt.
Máshol nem fogyhat az olaj csak a dogatyúknál?Mit érdemes megnéznem hogy biztosra menjek?

8 perce, gezoli írta:

Csak úgy tájékoztatásul a Z-s motoroknál nincs gyertyakábel! Igaz a kolléga nem írta, hogy milyen motorja van.

(Még Ladás időszakomban valóban volt gázüzemhez gyertya)

Hát szerintem írta, és itt bizony van 4 darab kábel a DIS kockától a 4 gyertyáig. Mivel ez alapból F-be is került  ezért mertem megint beleokoskodni. Gyertya hát passz....itt vettem a kábelt rémlett mintha írtak volna különbséget gyertyában is a gázra nem csak a kábelban: http://www.gyujtokabel.hu/gaz.html

Link to comment
Megosztás:

7 perce, zotya975 írta:

Nyertél!

Link to comment
Megosztás:

53 perce, zotya975 írta:

Lehet, amikor nemrég gyertyakábeleket vettem akkor láttam a kábelszetteknél hogy gázhoz, és talán a gyertyánál is úgy rémlik. 

Lehet hogy az Opel Kadetteknél még volt gyertyakábel, ámde az Astra G-nél, H-nál már szerintem nemigen van. Egy egybeöntött gyújtótekercses valami van, simán hengerenkénti leosztásban. Így aztán már a gyújtás-elosztó osztófej sem nagyon látható ...

Link to comment
Megosztás:

38 perce, L.Fazakas írta:

Lehet hogy az Opel Kadetteknél még volt gyertyakábel, ámde az Astra G-nél, H-nál már szerintem nemigen van. Egy egybeöntött gyújtótekercses valami van, simán hengerenkénti leosztásban. Így aztán már a gyújtás-elosztó osztófej sem nagyon látható ...

Úgy általában nemigen, jelen esetben meg van 4 is....

2590403-20170717-r2z5bg.jpg

Alapból ez nem modell hanem motorfüggő....kadetban még mindegyikben volt, F astrában már nem mindegyikben , ugyanigy a G-ben is. H-ban már tudtommal egyben sem. 

Link to comment
Megosztás:

Ma délután lekapom akkor a szívócsonkot is és megnézem hogy mi kopoghat abban. Van ennek a leszereléséről valamiféle leírás a neten? Azt láttam hogy két félből van. Ha szétszedem ott is találok tömítést? Mert nem igen látok hozzá sehol ilyen tömítést.

Módosítva : laci1978
Link to comment
Megosztás:

Újabban mintha jobban melegedne a motor... Pénteken is észrevettem (meg tegnap is), hogy a kinti 23-25 fokban (nem 35-ben ahol még talán érteném is) 90km/h környékét autózva minden normális, de amint kicsit lassulok (pl lakott területre érek máris kapcsol a venti). Ha lakott területen belül megyek, amit meg kell állni vagy tartósan 50 alá lassítani mindig bekapcsol a hűtés és elég sokáig megy mire lekapcsol. semmi más (egyelőre?) hibakép nincs... Valaki tapasztalt hasonlót? 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Úgy általában nemigen, jelen esetben meg van 4 is....

Alapból ez nem modell hanem motorfüggő....kadetban még mindegyikben volt, F astrában már nem mindegyikben , ugyanigy a G-ben is. H-ban már tudtommal egyben sem. 

F,és G esetében a 8 szelepes verziókban van 1 trafó és gyujtókábel

a 16 szelepes verzióknál trafóhíd van kábelek nélkül

H-nál nincsen 8 szelepes benzines motor

Módosítva : csicsó
Link to comment
Megosztás:

18 perce, Janó32 írta:

Újabban mintha jobban melegedne a motor... Pénteken is észrevettem (meg tegnap is), hogy a kinti 23-25 fokban (nem 35-ben ahol még talán érteném is) 90km/h környékét autózva minden normális, de amint kicsit lassulok (pl lakott területre érek máris kapcsol a venti). Ha lakott területen belül megyek, amit meg kell állni vagy tartósan 50 alá lassítani mindig bekapcsol a hűtés és elég sokáig megy mire lekapcsol. semmi más (egyelőre?) hibakép nincs... Valaki tapasztalt hasonlót? 

Szerintem hűtővíz hőmérséklet jeladó hiba. ~2500Ft, fél óra és kész. :D

Link to comment
Megosztás:

4 perce, csicsó írta:

Mármint a ventillátor hőfok jeladója?

Tudtommal 1db hűtővíz hőmérséklet érzékelő (ECT) van a rendszerben, ez alapján van szabályozva a hűtőventilátor, mutatja a műszerfalon a vízhőmérsékletet, stb. Nyilván 100% -ra nem tudom, hogy tényleg ez okozza-e a hibát. Amiről infót találtam, annak 18°C -on 2200 Ohm, 80°C -on 40 Ohm az ellenállása, ha jól működik. Könnyen ki lehet mérni. A probléma, hogy találtam M10x1, M12x1,25 és kúpos 1/8x27 NPTF menetűt is, eltérő "mérőfej" kialakítással és nem tudom, hogy a beépített NTC -k megegyeznek-e.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.