Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

On 2017. 12. 27. at 10:25, outsider írta:

Én akkor már cserélném a dekni tömítést is. Legalább kissé belelátsz. Nézz alá nem olajos-e a dekni, nekem onnan fogyott.

Üdv újra.

Lecseréltük a váltóban az olajat, alig volt benne fél liter.A csavar mágneses felén kb annyi fémreszelék volt mint a fent linkelt képen.Az első próbakörön egészen elhalkult, majd mentem vele 5-6km-ert, mire visszaértem csörgött is pár másodpercig.Kicsi pihentetés után megint mentem vele egy kicsit, és most ugyan ott tartunk ahol előtte, nem csörög nem csattog de legalább ugyan úgy zúg, csak épp van benne olaj.

Ismerősömnek van egy F18+ váltója egy x20xev alól, az nem menne fel az én x18xe1-emre?Szerintem az én váltóm kuka ahogy van.

https://imgur.com/wTXO33d

https://imgur.com/a/lMhc8

Egyébként valami nagyon híg nagyon piros szmötyi jött le belőle, szerintünk ez nem is belevaló, és szivárgásnak sem találtuk nyomát.

Link to comment
Megosztás:

27 perce, gab3n írta:

A váltóolaj alapból piros színű ha jól tudom.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ha valaki tud segíteni, szívesen fogadom: Opel Astra G 1.4 benzines (2002-es) motordiagnosztika lámpa folyamatosan világít, kipufogó pöfög, motor erőtlen, egy henger nem működik megfelelően (bár gyertyacsere után valamelyest jobb lett), de a hibakódot azóta is írja. Gyertyákat, trafót és EGR szelepet cseréltünk benne. 

Link to comment
Megosztás:

23 perce, SZT81 írta:

Szia,

Mi a hibakód?

Link to comment
Megosztás:

a kódot nem tudom, de a szerelő szerint gyújtásra utal, egy másik szerelő másik gépen nem találta a hiba forrását, mert egyszer jelzi, másszor nem (de a gyertyák+ a trafó januárban voltak cserélve és nem akarok még egyszer cseréltetni benne feleslegesen)

Link to comment
Megosztás:

10 perce, SZT81 írta:

Mindenképp kellene hibakód, mert így nagyon nehéz kitalálni.

Link to comment
Megosztás:

A hibakód nem szentírás, de kiindulásnak mindenképpen jó. Hiba volt hogy nem olvastátok ki! 2 szerelő sem tudta neked kiolvasni ehelyett cserélgettetek Veled alkatrészeket, no comment. 

Nah de... 

- Hidegen, melegen is 3 hengerezik? 
- Gyertya milyen ment bele? 
- Trafó új vagy használt? 
- Egr új vagy használt? 

Link to comment
Megosztás:

13 órája, L.Fazakas írta:

Ez aztán éppen rossz példa és éppen nem is igazán működne! Mivel ez aztán tényleg és valóban a totálkár kategória!
A végletek vége!
Más ám egy kissé sérült autó, itt-ott horpadt vagy kissé roncsolódott elemekkel, és teljesen más egy ilyen amorf, szinte már-már felismerhetetlen lemezkupac!

Nekem a történet homályos úgy "unblock"... Kamion ütközik Swift I-el (gondolom nem némi kis hullám a lemezen, pláne hogy 600k a javítás), a szerviz meg másfél nap alatt megcsinálja... A biztosító meg tejel a szerviznek... Legyen, nekem 8... 

50 perce, SZT81 írta:

Sziasztok!

Ha valaki tud segíteni, szívesen fogadom: Opel Astra G 1.4 benzines (2002-es) motordiagnosztika lámpa folyamatosan világít, kipufogó pöfög, motor erőtlen, egy henger nem működik megfelelően (bár gyertyacsere után valamelyest jobb lett), de a hibakódot azóta is írja. Gyertyákat, trafót és EGR szelepet cseréltünk benne. 

Ahogy írták: fontos h milyen trafóhíd, milyen gyertya, milyen üzemanyag (ellátórendszer rendben? Üzemanyagot kap? Szűrő?), EGR tisztíva vagy cserélve lett, most milyen az állapota (ha jó, azonnal falazni, elvileg a 2002-es 1.4 Z14XE motorkód, pofon egyszerű és olcsó a szelepet kiiktatni)... Biztos nincs mentett hibakód a tárolóban? Ha nincs is kiolvasod, ki is lehet villogtatni... 

Link to comment
Megosztás:

16 perce, Maverick087 írta:

A hibakód nem szentírás, de kiindulásnak mindenképpen jó. Hiba volt hogy nem olvastátok ki! 2 szerelő sem tudta neked kiolvasni ehelyett cserélgettetek Veled alkatrészeket, no comment. 

Nah de... 

- Hidegen, melegen is 3 hengerezik? 
- Gyertya milyen ment bele? 
- Trafó új vagy használt? 
- Egr új vagy használt? 

De azért sok segítséget nyújt a hiba behatárolásához.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, gab3n írta:

Ismerősömnek van egy F18+ váltója egy x20xev alól, az nem menne fel az én x18xe1-emre?

Nem.

Amint már korábban is írtam, bár a motorkódok hasonlóak és a lökettérfogat is majdnem megegyezik (de csak majdnem!) a két motornak semmi köze egymáshoz. Az X18XE nagyblokk, az X18XE1 meg kicsi, az egyikre való váltó nem jó a másikra. A te váltód F17-es, G Astrákban az 1.7 dízeleket szerelték ilyennel (bár az hosszú áttételű), illetve az 1.6-1.8 benzineseket. Volt még a G Astrán kívül más típusban is ilyen váltó, Corsákban, Vectrákban, de még Zafirában is, mindben az 1.8-nál kisebb benzinmotoros példányokban (ezek voltak a kisblokkok). Az F17CR (CR=close ratio, rövid áttételű) típusjelzést keresd, az való neked.

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

1 óra, gezoli írta:

Mindenképp kellene hibakód, mert így nagyon nehéz kitalálni.

Nem olyan nehéz kitalálni. :)

3 hengerezés lesz az...

A kérdés inkább, hogy melyik.

2 órája, SZT81 írta:

a kódot nem tudom, de a szerelő szerint gyújtásra utal, egy másik szerelő másik gépen nem találta a hiba forrását, mert egyszer jelzi, másszor nem (de a gyertyák+ a trafó januárban voltak cserélve és nem akarok még egyszer cseréltetni benne feleslegesen)

Keress egy rendes szerelőt, ezek csak "alkatrészcserélők".

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ismét kérdéssel fordulok hozzátok.

Valószínűleg lavinát indítok el vele de...

A következőt művelte a vas:

Reggel munkába be semmi baja ( előtte volt egy hosszabb folyamatos menet vele, be is halkult a motor), munka után indulnék haza, indítok és rázkódik zörög a motor, érezni hogy nem megy az egyik henger. Azonnal leállít, kis idő után újraindít és még mindig tapasztalható a remegés és zörgés, motor ellenőrző lámpa villog.

Elindultam vele megtettem vagy 50 métert, leállítottam, majd indítás után megszűnt.

Hazaérve hibakód villogtatás ( P0300 éa P0302) kettes hengerben elégtelen égés.

Kérdés:

Tudom, hogy sok minden, de mi okozhatja az előzőekben leírtakat. Gyertyák, trafósor, főtengely végállás jeladó, EGR....stb??

Válaszokat előre is köszi!!

Mindenkinek BUÉK!!!!

Link to comment
Megosztás:

9 perce, vaszabi79 írta:

Gyertya, trafósor, szelepszorulás, ECU. Ezek a leggyakoribbak.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

On 2017. 12. 28. at 19:31, Janó32 írta:

Nekem a történet homályos úgy "unblock"... Kamion ütközik Swift I-el (gondolom nem némi kis hullám a lemezen, pláne hogy 600k a javítás), a szerviz meg másfél nap alatt megcsinálja... A biztosító meg tejel a szerviznek... Legyen, nekem 8...

Eléggé összekevered a kettőt! A lényeg -
volt egy 1300-as Suzukim. A Népligetnél belém jött egy szép nyári hajnalon valami kamion. Ám ez legalább 12-14 éve volt!
Akkor a szervizben - javításon - valóban sokat volt! Legalább 2 hetet. 
(És az 680 ezerbe került ... a biztosítónak.)
A másik eset csak annyiban hasonló, hogy M0-ás körgyűrű - kb. Maglód-Ecser térségében - majd belém jött - a szintén kamion.
Az valójában nem volt akkora kár, hiszen csupán az Opel hátulja kapott jó nagyot. Simán 2 napos meló volt a karosszériaszerviznek, no meg a költsége se túl magas. (anyagár, cseremunka díja, meg fényezés - így persze "csak" 216 ezer - a biztosítónak. Hisz azóta elég sokat emelkedtek az árak ...)
Hogy a háttérben meg valójában mi van/volt? Engem aztán nem érdekel.
Nekem szépen meglett csinálva az autóm - és nekem nem került semmibe
- Még szép! Ha már egyszer kárt okoztak ... De épp azért van a kötelező, nem?

Módosítva : L.Fazakas
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Lengéscsillapító csere következik nemsokára, véleményetek szerint utángyártottak közül mit érdemes megvenni? Mind a négy cserés mivel 32 és 28 % közöttiek voltak már másfél éve műszakin.

Segítséget köszönöm!

Ja még egy kérdés! Elsősorban Veramon használóknak. A töltésem nem tetszik már egy ideje , indítás után normális 14.4 de ahogy melegszik a motor 13.6- 13.1 v között ingadozik, akksi sarukon mérve. Veramon honnan veszi az értéket?  Vélemény mitől eshet le a töltésem? Pozitív saru kicsit melegszik, villamossági szaki szerint diódasor /látatlanban/ szerelőm levágná a pozitív sarumat, és újat tenne rá. Tavaly voltam másik villamossági szerelőnél, jelenséget tapasztalta, de elmondásuk szerint a generátor töltése 14.4.  Tanácstalan vagyok ez ügyben is....

Módosítva : hood 21
Link to comment
Megosztás:

30 perce, hood 21 írta:

Csoda hogy átment, ha jól tudom elöl 40%, hátul 20%-osnak kell lennie minimum.

Link to comment
Megosztás:

6 órája, hood 21 írta:

Sziasztok!

Lengéscsillapító csere következik nemsokára, véleményetek szerint utángyártottak közül mit érdemes megvenni? Mind a négy cserés mivel 32 és 28 % közöttiek voltak már másfél éve műszakin.

Segítséget köszönöm!

Ja még egy kérdés! Elsősorban Veramon használóknak. A töltésem nem tetszik már egy ideje , indítás után normális 14.4 de ahogy melegszik a motor 13.6- 13.1 v között ingadozik, akksi sarukon mérve. Veramon honnan veszi az értéket?  Vélemény mitől eshet le a töltésem? Pozitív saru kicsit melegszik, villamossági szaki szerint diódasor /látatlanban/ szerelőm levágná a pozitív sarumat, és újat tenne rá. Tavaly voltam másik villamossági szerelőnél, jelenséget tapasztalta, de elmondásuk szerint a generátor töltése 14.4.  Tanácstalan vagyok ez ügyben is....

Én még nem aggódnék az akksi miatt. Attól is függ hány fogyasztó van bekapcsolva. 13V fölött még bőven jó. De le lehet cserélni az akku sarut, nekem is okozott problémát.

Szerintem minden jel az ECU-n keresztül megy a kijelzőbe.

Link to comment
Megosztás:

On 2017. 12. 29. at 21:43, outsider írta:

Én még nem aggódnék az akksi miatt. Attól is függ hány fogyasztó van bekapcsolva. 13V fölött még bőven jó. De le lehet cserélni az akku sarut, nekem is okozott problémát.

Szerintem minden jel az ECU-n keresztül megy a kijelzőbe.

Lehet kapni - legalábbis én már személyesen láttam - olyan rezes kivitelű és kőralakú kézi drótkefét, ami a vezetékes akkusaruk belsejét, s aztán az akkumulátoron magát az akkupólusok külsejét is nagyon alaposan és elég szépen fémtisztára tudja dörzsölni. Utána ugyan kell a kenéséhez némi szilikonzsír, vagy áramot vezető paszta - (hogy ne "rügyezzen" ki rajta újra a szulfát) -
DE máris nem kell venni
- se új sarukat a kábelekre,
- se új akksit  - a már kissé korosabb kocsikba!

Módosítva : L.Fazakas
Link to comment
Megosztás:

3 órája, L.Fazakas írta:

Ha a kábel-saru csatlakozás a bibi, akkor ez mit sem segít...

Link to comment
Megosztás:

32 perce, outsider írta:

Ha a kábel-saru csatlakozás a bibi, akkor ez mit sem segít...

Hááát - a saru és kábel között csavar szokott lenni.
A saru egy időben és általában valami ólomhoz eléggé hasonlatos anyag, avagy horganyzott vas, vagy egyenesen rezes. Én már a gyakorlatban találkoztam mind a 3 fajtával.
Oda aztán lehet tenni mindenféle koronás vagy rugós alátéteket, amik aztán belemélyednek az anyagba - és tőle csodás lesz a kontaktus ...

Link to comment
Megosztás:

Hello !

Z16XE katalizátoron lévő öntvénycsonk lyukadást lehet valahol javíttatni?Érdemes-e egyáltalán?

Újonnan kissé húzós árakat találtam.A bontott sem sokkal olcsóbb.Az enyém olyan 160 ezer körül lyukadt ki,ezért tartok kicsit a bontott alkatrésztől.

Ha valakinek van ebben tapasztalata és megosztaná,megköszönném

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.