Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

39 perce, gyurigyerek írta:

Sziasztok !

Egy hosszú ideje Kb 2 éve fennálló hibával fordulok hozzátok. A tárcsafékes hátsó fékemnél eszi a betéteket. Két garnitúra (Textár majd Ate) ment a levesbe eddig, plussz egy akkoriban cserélt tárcsa (Textar).

Menet közben hallom, hogy nyikorog a fék hátúl. Hol az egyik hol a másik oldalon. Melegszik is nem kicsit a súrlódástól. Azonban nem veszem észre hogy fogná az autót. Szépen gurul.

Többször szétszedve már, mindíg észre vettem, hogy a féknyeregben lévő rugólemez mely fogja a betétek fülét, elrakódik ferodollal és szinte berohad. Próbálkoztam már a fülek köszörülésével is hogy könnyebben járjanak ,de csak ideig óráig volt jó. Főleg a melegebb idők beköszöntével jelentkezik a hiba és főleg lakott területen kívűl. Van hogy kilóméterken át ciripel majd egyszercsak abba hagyja és vissza is hűl.

Találkozott valaki ilyen jelenséggel? Szerintetek a féknyereg a ludas? Ki kellene zárnom mivel nem olcsó a két nyereg cseréje az új tárcsa betét készletet pedig nem akarom hogy megint rámenjen erre a hibára.

Esélyes, hogy valami a féknyereg körül nincs rendben, de lehet, hogy egy egyszerű, megfelelő minőségű felújítókészlettel lehet rajta segíteni, ha valami nem akar a helyére menni, be van szorulva: a féknyereg dugattyúja vagy a teljes úszónyereg. Az előbbi esetben nyilván a hidraulika ki fogja nyomni a dugattyút, a fékezéssel valószínűleg nem lesz gond, azonban az elöregedett tömítőelemek vagy az oda bejutott valamilyen szennyeződés miatt az ellenkező irányban már kevésbé szeretne elmozdulni az a dugattyú és esetleg folyamatosan hozzányomja a fékbetéteket a tárcsának. A másik verzió, hogy a teljes nyereg van megszorulva és az előbbihez egész hasonló folyamat játszódik le.

Természetesen nem 100%, ez csak az én véleményem illetve bár nem egy túl bonyolult szerkezetről van szó, de nyilván csak akkor ess neki egy ilyen javításnak, felújításnak ha tényleg tudod mit csinálsz (utána egy fékhatás mérés mindenképp jó ötlet).

Link to comment
Megosztás:

On 11/1/2017 at 11:56, timoboy írta:

Készítettem reggel egy videót: Ez lenne az.

Látszik, hogy mikor először ráadom a gyújtást, egyet villan a töltésjelző. Ha ilyenkor indítom az autót, a szervó csak később indul. Viszont ha nem villan (tehát újból gyújtásra teszem), akkor viszont a szervóval semmi probléma... Hol lehetne kezdeni a hibakeresést?

Sziasztok!

Végre sikerült pontot tenni arra bizonyos "i"-re... A megoldás: vettem a bontóba egy gyári generátort.. Láss csodát, a fenti hiba megszűnt, tökéletes minden. 

A gyári generátor (ha segít valakinek): Bosch, 14V, 100 A, ZP jelű. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, gyurigyerek írta:

Sziasztok !

Egy hosszú ideje Kb 2 éve fennálló hibával fordulok hozzátok. A tárcsafékes hátsó fékemnél eszi a betéteket. Két garnitúra (Textár majd Ate) ment a levesbe eddig, plussz egy akkoriban cserélt tárcsa (Textar).

Menet közben hallom, hogy nyikorog a fék hátúl. Hol az egyik hol a másik oldalon. Melegszik is nem kicsit a súrlódástól. Azonban nem veszem észre hogy fogná az autót. Szépen gurul.

Többször szétszedve már, mindíg észre vettem, hogy a féknyeregben lévő rugólemez mely fogja a betétek fülét, elrakódik ferodollal és szinte berohad. Próbálkoztam már a fülek köszörülésével is hogy könnyebben járjanak ,de csak ideig óráig volt jó. Főleg a melegebb idők beköszöntével jelentkezik a hiba és főleg lakott területen kívűl. Van hogy kilóméterken át ciripel majd egyszercsak abba hagyja és vissza is hűl.

Találkozott valaki ilyen jelenséggel? Szerintetek a féknyereg a ludas? Ki kellene zárnom mivel nem olcsó a két nyereg cseréje az új tárcsa betét készletet pedig nem akarom hogy megint rámenjen erre a hibára.

Nem tudom milyen rendszerű a hátsó féknyerged, nekem Bosch és hát a képen látható állapotban volt és igen rendesen ette a betéteket. A szorulás egyik oka, a kézifék kar alatt 
lévő tömítés sajnos az öntvényházon fordul el, így oda beszivárog a víz ami egy idő után rozsdásodáshoz vezet és kezd megszorulni. 
A másik, hogy a féknyereg dugattyú sérült, szennyeződött és az szorul. 
Kell venni egy felújító készletet, szét kell szedni, kitakarítani és összerakni. Ha nem csak a tömítéseket cseréled hanem a dugattyút akkor érdemes olyat venni, ami a kézifék állító mechanizmust is tartalmazza. 

A szereléshez komoly szerszámok nem kellenek, kivéve azt az 5 lapú, 14-es dugókulcsot ami kézifék mechanizmust rögzíti. Második képen látható a "GM" felirat mellett. 

Itt egy oldal ami ugyan Ford Mondeo-hoz tartozó nyerget hoz de nagyon sok hasznos infó van benne: http://mondeo.hu/index.php?topic=17223.0

IMG_20170603_095141.jpg

IMG_20170603_100421.jpg

Módosítva : Maverick087
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, timoboy írta:

Sziasztok!

Végre sikerült pontot tenni arra bizonyos "i"-re... A megoldás: vettem a bontóba egy gyári generátort.. Láss csodát, a fenti hiba megszűnt, tökéletes minden. 

A gyári generátor (ha segít valakinek): Bosch, 14V, 100 A, ZP jelű. 

Örülök!! Hatalmasat buktam a vadiúj Delco Remy generátorral. SENKINEK NEM AJÁNLOM A MÁRKÁT!!!! Szervóhiba, töltés hiba, hideg időszakban főleg. Az összes vezeték, akksi át lett nézve.....

A felújított BOSCH generátor - amit vettem (Chromax) - mindent megoldott. 

29747029_1677651232280849_2072490714_o.j

Módosítva : Maverick087
Link to comment
Megosztás:

18 órája, L.Fazakas írta:

Én sosem képzeltem magam nagyon-okosnak, és képzeld el - de volt Suzukim is! Csak hát én valaha tanultam autószerelést az iskolában, aztán nálam a gyakorlói autószerelés általában a Skodáimon volt.
De bizony még a Suzuki sem maradt ki belőle, és néha bizony alaposan benne volt áldásos tevékenységemben.
Aztán - van némi-nemű elektronikai képzettségem, így persze elmondhatom hozzá - csináltam én már ezt-azt - pl. rádiófrekvenciás távirányítós riasztót - a kocsiba. Nyílt terepen kb. 10-15 méterre még jól működött!
És csináltam olyan tranzisztoros feszültségszabályzót a generátorhoz (akkor még nem volt beleépítve egy IC gyanánt, hanem különálló egység volt), amiben a hőmérséklet figyelése (már csak a töltőáram/töltőfeszültség okán) a gyakorlatban téli-nyári üzemre volt képes - egy diódasorral, viszont automatikusan lekapcsolta a töltést - az önindítózás idejére.
Már eleve nagy hülyeség, hogy pl. miközben indítózok, elég rendesen veszem ki hozzá az amperokat az akksiból, oszt máris ráterhelek töltéssel a rendszerre, hisz megindul vele a generátoros elektronika (és véle a Joule-Lenz törvény) ... Télen talán előnyös a dolog az akksi szempontjából - arra a jó néhány másodpercre.
Mellesleg - nem nagy kunszt, de új korában nekem sem volt a távszabályzómban LED, de megvolt benne a helye. Hát aztán én  - utólag tettem bele SMD LED-et, és SMD ellenállást.
A működési frekvenciát sajna nem ismerem (mert sohase mértem) de azt tudom, hogy minden kocsinál "kicsit más". Ha azonos lenne, gombnyomásra a fél utcát ki lehetne nyitni.

A mukodesi frekvencia egy bizonyos gyartmanyu taviranyito es vezerlo parosnal minden peldanynal ugyanaz, pl a 433MHz-es Siemens paros, ami tobbunk autojaban is van gyarilag. Az ado es vevo kozotti alveletlen kod, ami forgalmazasra kerul, az az ami eltero. A vevo es az ado egy szekvencia alapjan osszehangban mukodik, a vezerlo "tudja" milyen szamsort kell kapnia, minden egyes mukodtetesnel. A gyujtasos ratanitasnal ennek a szekvencianak a szinkronja tontenik meg, es csak akkor. Természetesen ezt a szenkvenciat nem publikalja a gyarto. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Maverick087 írta:

Nem tudom milyen rendszerű a hátsó féknyerged, nekem Bosch és hát a képen látható állapotban volt és igen rendesen ette a betéteket. A szorulás egyik oka, a kézifék kar alatt 
lévő tömítés sajnos az öntvényházon fordul el, így oda beszivárog a víz ami egy idő után rozsdásodáshoz vezet és kezd megszorulni. 
A másik, hogy a féknyereg dugattyú sérült, szennyeződött és az szorul. 
Kell venni egy felújító készletet, szét kell szedni, kitakarítani és összerakni. Ha nem csak a tömítéseket cseréled hanem a dugattyút akkor érdemes olyat venni, ami a kézifék állító mechanizmust is tartalmazza. 

A szereléshez komoly szerszámok nem kellenek, kivéve azt az 5 lapú, 14-es dugókulcsot ami kézifék mechanizmust rögzíti. Második képen látható a "GM" felirat mellett. 

Itt egy oldal ami ugyan Ford Mondeo-hoz tartozó nyerget hoz de nagyon sok hasznos infó van benne: http://mondeo.hu/index.php?topic=17223.0

Köszi a gyors reagálást. Nekem Lucas a fékrendszerem. Ezt a kézifék kulcs dolgot meg fogom vizsgálni rajta. A felújító készletben nem sok bizodalmam van.

Link to comment
Megosztás:

2 perce, gyurigyerek írta:

Köszi a gyors reagálást. Nekem Lucas a fékrendszerem. Ezt a kézifék kulcs dolgot meg fogom vizsgálni rajta. A felújító készletben nem sok bizodalmam van.

Ha magában az öntvény testben nincsen sérülés akkor a tömítések és dugattyú csere valamint tisztítás, kenést követően nagyon jó állapotra lehet felhozni a féknyerget egy felújító készlet segítségével. Ha ezzel a hibával elviszed a szerelőhöz, majdnem biztosra veheted, hogy vetetni akar veled majd egy új, komplett nyerget. 

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 04. 13. at 10:02, nzozz írta:

azonban az elöregedett tömítőelemek vagy az oda bejutott valamilyen szennyeződés miatt az ellenkező irányban már kevésbé szeretne elmozdulni az a dugattyú és esetleg folyamatosan hozzányomja a fékbetéteket a tárcsának.

Régebben - még az "átkosban" - külön lehetett kapni autósboltokban az akkori KGST autók tárcsafékeihez (de a dobfékek fékmunkahengereihez is) CSAK  javítókészletet, azaz - magát a bele való "O" gyűrű szettet, és a porvédő gumikat. Meg persze a porvédő-gumik fém lefogató-gyűrüit. Tudom, mert egyszer öcsémnek a VW1300-as Volkswagenje fékjeit javítottam
(a szerelője elég szarul csinálta meg, így aztán nem ment át műszaki a vizsgán!), ám én akkor a"nagy Polski Fiat" fékgumi-elemeit tettem bele, mivel azzal egy az egyben méret-azonosak voltak. Aztán - utána meg úgy fogott a fékje, hogy elég csínján kellett vele bánni. Szinte satufék lett a javából. Ha az ember kissé belelépett, mindjárt ki is akart ugrani a szélvédőn. Előtte viszont - csak szép komótosan lassult a kocsi - még vészfékezés esetén is.

Persze - azt talán mondanom se kell, a fékes alkatrészek és hidraulikus rendszer bármiféle javítása RENDKÍVÜLI NAGY TISZTASÁGOT IGÉNYEL!
Azt nem lehet csak úgy - durr bele oszt belecsapunk a lecsóba - alapon!

Módosítva : L.Fazakas
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ismertek olyan hűtőrendszer tisztítót ami tényleg működik is? Valami fekete, kicsit ragadós anyag van belül a kiegyenlítő tartály falán, de a folyadék teljesen tisztának tűnik. Gondolom ha a tartályon van, akkor máshol is és ez annyira nem szimpatikus. 

Z14XEP esetén mikor kell vízpumpát cserélni?

Köszönöm

Link to comment
Megosztás:

39 perce, nzozz írta:

Trisóval szokták átmosni, a kiegyenlítőt én meg ki szoktam szerelni és úgy sikálni zsíroldóval, üvegmosó kefével..ésatöbbi. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Ma reggel indulás előtt az alábbi történt. Bedugom a kulcsot, raadom a gyujtast... Lámpák szépen ahogy kell, majd inditanam a motort és ekkor egy klikk szeru hang és elmegy minden. Teljes elektromos csend. Kulcs ki majd vissza de semmi, mintha nem lenne benne akkumulátor, ami egyébként vadonatúj. Szóval motorháztető fel akkusaru le majd vissza /barátnőm ötlete/ és ekkor az autó hibátlanul működik. Mi lehet ez? 1999-es opel Astra g

Koszonom szepen!

Link to comment
Megosztás:

6 órája, Maverick087 írta:

Csak nekem úgy jött le, hogy akkor kell vízpumpát cserélni amikor már szivárgás van a rendszerben. Nem egy előírt csereintervallumot kérdezett? 

A mindenféle olajokat (motor, váltó, vagy a fék), és az olaj-, lég-, vagy klima-szűrőket, az akkumulátort, vagy pl. a fékbetétekeket - és mondjuk még - a vezérműlácot (de inkább vezérmű-szíjat) általában a gyári előírás és utalás (lefutott kilométer) alapján és szerint kell  cserélni. Ámde - ami menet közben megy tönkre, elkopik, eltomlik avagy helyben simán eltörik -
azt EGYBŐL!
A kerekeken például a gumit sem kell 3 évente, ha az kissé kopott, és alapjaiban régi avagy netán kissé defektes - akkor bizony egyből muszájkell, de mihamarább.
Persze én itt csak "okoskodom", de például a kocsimon tavaly cseréltem a gyárilag hozzáadott négy-évszakos gumikat, amelyeknek valójában még semmi bajuk se volt, csak hááát -
az idő alaposan és szépen eljárt felettük. Már sík terepen (úton) is eléggé dübörgött, avagy nyikorgott a kanyarokban, stb. Mondhatjuk azt - eléggé "kikeményedett" a futófelülete...

Itt talán még megjegyezném hozzá - én több mint 40 éve vezetek, de nálam téli-nyári gumicsere - évente 2x - sose volt. Téli gumim nem volt sohasem.
Én 1975-76-ban jól megtanultam autót vezetni, így az autóval (és annak minden rezzenésével) teljes mértékében együtt tudok élni - s az éppen adott időjáráshoz MINDIG igazodni!
Bár hóláncom az van, de én még sohase használtam (valójában s a gyakorlatban - azt se tudom, hogyan kell a kerékre feltenni).
Pedig jártam én valaha eleget - az erdélyi téli tájakon, vagy a Tátrában a szlovákoknál - jó nagy hóban és mínusz 15-20 fokban ... (amikor már valójában "recseg" a hó!).

Módosítva : L.Fazakas
Link to comment
Megosztás:

Valóban előírt csereintervallum a vízpumpára nincsen, de mivel elég sok motornál a vezérlés alatt van (azaz cseréjéhez le kell bontani a vezérműszíjat/láncot), célszerű minden második vezérléscserénél (szíjas) ezt is kicserélni, mert ha emiatt kell újra leszedni a vezérlést (amiből ráadásul nem illik használtat visszatenni), az felesleges költség. Jobb megelőzni a bajt.

Link to comment
Megosztás:

3 órája, tgabika76 írta:

Vezérműszíjas motoroknál tudtam, hogy kb ilyen csereintervallum van, de akkor az említett Z14XEP vezérműláncos motornál is elég csak a vezérléssel együtt cserélni, ha láthatóan nem megy tönkre előtte?

Link to comment
Megosztás:

Hát, mivel a vezérműláncra sincs csereintervallum (csak akkor kell cserélni ha megnyúlt, azt meg hallani, mert zörög), és az kíméletes használattal akár 2-300ezer kilométert is kibírhat (persze van akinél 30e km után kuka a lánc, a sok terhelésváltást, tehát kuplungról való leugrálást nem szereti), én mindenképp cserélném ha már láncot is cserélek. Annyira szvsz nem dobja meg a költségeket.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Van esetleg olyan aki hideginditási alapjárati problémával küzd vagy küzdött és sikerült megoldania. Az a gondom, hogy ha hidegen indítom az autót, akkor “fenn ragad” az alapjárat. Felpörög 2000 fordulatig, majd lassan vissza kb. 1500-ig és ott ragad. Ha megrúgom a gázpedált úgy, hogy 2500 fordulatig felpörögjön, akkor rendszerint helyreáll szép lassan és beáll a normál alapjáratra.

Sajnos történt egy kis baleset a bal elejével és megsérült a lökhárítóm, amit ma kicseréltem, de azóta még durvább a dolog. Lehet esetleg köze a külső hőmérséklet érzékelőhöz? 

Illetve ebből adódóan (mármint a sérülésből) van még egy nagy gondom. Ha bekapcsolom a klímát, akkor kidobja a kis sárga ventillátor hibát a műszerfalon. Nem láttam sehol szivárgást a hűtőnél, sőt klíma nélkül semmi gond. Valami elektronika van bal oldalt elöl a lökhárító mögött, arra gondolok, hogy az sérülhetett meg, de igazából nem tudom, hogy az pontosan mi és mit vezérel. 

Tud valaki ezekben segíteni?

Előre is köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

5 órája, K-G-za írta:

Valami elektronika van bal oldalt elöl a lökhárító mögött, arra gondolok, hogy az sérülhetett meg, de igazából nem tudom, hogy az pontosan mi és mit vezérel.

Szerintem a baloldalon elöl (a sárvédő mögött) csak az ablakmosó tartálya és szivattyúja van.
A külső hömérséklet érzékelő meg általában középen szokott lenni (legalábbis nálam ott van).

Ilyen megemlített eseteket nekem is csinál néha a kocsi (különösen ha hideg van, pl. tél), ám én nem foglalkozom ilyesmivel. Majd csak helyreáll a "szivató", ha akar ...
A klimához - azt kis sárga ventit - még nem láttam. A klima megy rendesen.

Link to comment
Megosztás:

6 órája, K-G-za írta:

Sziasztok!

Van esetleg olyan aki hideginditási alapjárati problémával küzd vagy küzdött és sikerült megoldania. Az a gondom, hogy ha hidegen indítom az autót, akkor “fenn ragad” az alapjárat. Felpörög 2000 fordulatig, majd lassan vissza kb. 1500-ig és ott ragad. Ha megrúgom a gázpedált úgy, hogy 2500 fordulatig felpörögjön, akkor rendszerint helyreáll szép lassan és beáll a normál alapjáratra.

Sajnos történt egy kis baleset a bal elejével és megsérült a lökhárítóm, amit ma kicseréltem, de azóta még durvább a dolog. Lehet esetleg köze a külső hőmérséklet érzékelőhöz? 

Illetve ebből adódóan (mármint a sérülésből) van még egy nagy gondom. Ha bekapcsolom a klímát, akkor kidobja a kis sárga ventillátor hibát a műszerfalon. Nem láttam sehol szivárgást a hűtőnél, sőt klíma nélkül semmi gond. Valami elektronika van bal oldalt elöl a lökhárító mögött, arra gondolok, hogy az sérülhetett meg, de igazából nem tudom, hogy az pontosan mi és mit vezérel. 

Tud valaki ezekben segíteni?

Előre is köszönöm.

Az a motorhűtő modul, a klima nyomast, vizhofokot ellenőrzi és a hűtőventillátorokat illetve a klimat kapcsolja. Egy kis vezerlő és sok relé van benne, a motorvezerlovel kommunikal. Opcommal hibakodot es eloadatot lehet olvasni belole. Nehany motortipusnal nincs ilyen modul, ott a motorterben az akku melletti boztositekdobozban van par rele helyette. 

Link to comment
Megosztás:

11 órája, Krajcso írta:

Nehany motortipusnal nincs ilyen modul, ott a motorterben az akku melletti boztositekdobozban van par rele helyette. 

Lehetséges, hogy valójában nekem csak pont olyanom van - mondjuk - jobbra fenn a motortérben.
Na persze - egy teljesen fapados alapkivitelű 1,2-es Opel Astra G-től - ugyan mi mást várjon az ember?
Szinte sohasem hibásodik meg, ámde valójában az ablakokat még mindig kézzel kell letekerni ....   (miközben azok - a GLS 1,3-as  Suzukimban - már gombnyomásra mentek ...)
Hmm - nagy kaland.
De  valójában 1976-ban - a Skoda S100-asomnál - sem volt sokkal jobb a képlet. És egyáltalán nem haltam bele, miközben fél Európát (legalább is a keleti felét) szépen beautóztam ...

Link to comment
Megosztás:

13 órája, Krajcso írta:

Nehany motortipusnal nincs ilyen modul, ott a motorterben az akku melletti boztositekdobozban van par rele helyette. 

Évjáratfüggő, nekem úgy rémlik. 2001-ben még biztosan hűtőmodulosak, 2005-ben a Classic-ok pedig biztosan anélküliek voltak, de nem tudom mikor változott.

Link to comment
Megosztás:

9 órája, tgabika76 írta:

Évjáratfüggő, nekem úgy rémlik. 2001-ben még biztosan hűtőmodulosak, 2005-ben a Classic-ok pedig biztosan anélküliek voltak, de nem tudom mikor változott.

Ezt sajna én sem igazán tudom, az én kocsim pl. 2004-es évjáratú.
Abban még csak relék vannak ...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.