Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Fék, futómű, kormánymű

forumadmin

Recommended Posts

1 órával ezelőtt, csaba66 írta:

Hogy sikerult megallapitani, hogy csak a bal?

Jobb hijan annyit meg lehetne probalni, hogy munkahenger ki, es a tomiteset megigazitani, megmasszirozni, vagy cserelni, ha esetleg szemmel lathatoan baja van.

Ez a problema mar regota megvan, nem? Nem kopas, vagy elhasznalodas jellegunek tunik, hanem inkabb valami meretbeli pontatlansag, ami bizonyos korulmenyek kozott okoz akadast, es valoszinuleg mar a gyartasnal kerult bele.

Régóta gyanakodtam a bal elsőre, kicsit melegebb volt a felni megállás után, meg is emeltem néhányszor és nehezebben forgott. Most fékfolyadék cserénél meg volt nyomatva a rendszer 1,5 barral és ez teljesen szorult, míg a másik három forgatható volt. Lehet, hogy ott baxtam el, hogy sokáig vártam a tárcsa+betét cserére (minimumon voltak) és a nagyon kitolódott dugattyú be tudott ferdülni (hú de hülye megfogalmazás), és a belső illesztés rendellenesen kopott.

Link to comment
Megosztás:

8 perce, HaPetya írta:

Szia,

nem hinném, hogy a fékcsőben lenne bármi. Azt próbáld ki, hogy előidézed a hibát és a motortérben a bal első fékcső hollanderét oldod vagy a féknyeregnél a légtelenítőt, azért hogy tehermentesüljön az a kör. Ha megszűnik a szorulás a féknyeregnél, akkor a főfékhenger a bibis. De akkor valószínűleg a jobb hátsót is fogja valamennyire.

És, ha ezeket oldom, nem levegősödik fel a rendszer, vagy nem folyik ki a fékfolyadék? Nem mintha hozzá mernék nyúlni.

Link to comment
Megosztás:

26 perce, sasa58 írta:

És, ha ezeket oldom, nem levegősödik fel a rendszer, vagy nem folyik ki a fékfolyadék? Nem mintha hozzá mernék nyúlni.

Elég csak egy helyen. Az egyszerűség kedvéért a féknyeregnél a légtelenítőt. Szerintem elég csak egy pillanatra, nyilván ha nyomás alatt van a rendszer akkor egy minimális mennyiség kifolyik. Ha valóban ez a baj.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

1 perc, HaPetya írta:

Köszi, most már értem.

Link to comment
Megosztás:

Egy korabban tobbszor felmerult kerdessel kapcsolatos erdekesseg (forras: http://workshop-manuals.com/vauxhall/astra-h/h__brakes/brake_hydraulics_brake_lines/brake_servo/repair_instructions/brake_servo_check/):

If the brakes are operated for a long period of time on a vehicle with diesel engine (e.g. at a traffic light or in a traffic queue), negative pressure is used. Pedal travel is reduced, but normal pedal travel is resumed once negative pressure has built back up. The driver often describes this condition as follows: "If the brake is operated for a long period of time, the brake pedal sinks to the floor" and or as "spongy brake pedal". This is not to be registered as a complaint for vehicles with diesel engine as the pressure in the brake system will increase. This can be demonstrated by connecting pressure gauge MKM-558-A to the brake calliper.

A szoveg lenyege az, hogy dizel motoroknal hosszan tarto nyomas utan a fekpedal lemehet a padloig es szivacsos erzetuve valhat, de ez nem hiba. Azt is elmeseli, hogy miert, de az nekem egyelore nem vilagos, az pedig plane nem, hogy miert csak dizelekre igaz ez a mese.

Módosítva : csaba66
Link to comment
Megosztás:

5 perce, csaba66 írta:

Hát ez érdekes, pont most vettem észre ezt a jelenséget én is, mióta vacakol a fékem és tesztelgetem. Ha hosszan nyomom, majdnem be tudom nyomni padlóig és szivacsos. A bibi csak az, hogy nekem benzines.:(

Link to comment
Megosztás:

Nemrég panaszkodtam erre én is. akkor ez legalább megoldódott :)

Most jöttem a szerelőmtől, én 4 éve bajlódom a kézifékkel. Már mindent kicseréltem a munkahengeren kívül, de még mindig nem fog rendesen. Egyszerűen a kézifék kar behúzásával nem tudok akkora erőt biztosítani, hogy a fék rendesen befékezze a kereket. Most azt találtuk ki, hogy álló helyzetben a kézifék behúzása előtt, ha benyomom a rendes féket majd eközben húzom be a kézit, akkor a kézit jobban be tudom húzni és a kerék sem mozdítható már. Ez elég fapados de működik. Lehet az hogy a munkahenger annyira szorul, hogy emiatt nem tudom kézzel behúzni ? De akkor be kéne ragadni nem ? Nincs valakinek ötlete mi lehet a bibi ?

Link to comment
Megosztás:

23 hours ago, Zsolti25 said:

Athelyezem ide a valaszt, hogy a helyen legyen :)

Csak az egyik oldal problemas, vagy mindketto?

En az egyik munkahengert, jobban mondva a komplett nyerget csereltem, es azota jo (a gyari TRW, azt erdemes venni).

Ahogy kopik a betet, egyre jobban kijon a dugattyu, es ezt automatikusan kovetnie kell a kezifek altal mozgatott "nyomokanak" is. Proba elott 5-10 pedalpumpalas kell, de ha ez sem segit, akkor nyereg csere (nem a munkahengernek van ilyenkor baja, hanem az utanallito mechanizmusnak, ami a betetek kopasat kene kompenzalja a kezifek szempontjabol).

Link to comment
Megosztás:

On ‎2016‎.‎05‎.‎04‎. at 7:51, sasa58 írta:

A "mintha kissé" azt jelenti, hogy nem szépen gördülve áll meg (már felengedett fékpedálnál), hanem érezni a sebességből, hogy még gurult volna egy jó fél métert, ha nem fogná meg. Nem tudom jobban leírni, lehet hogy más ezt észre sem venné, mert nem így fékeznek az emberek.  Pros lámpánl állva sem gurul meg pár fokos lejtőn. Az az érdekes még, hogy inkább óvatos fékezgetések után történk ez.

Legújabb fejlemények: tárcsa+betét csere + fékolajcsere nem oldotta meg a problémát. Újabb jelenség, hogy a fékpedál is kissé "szivacsos", viszont beszorult állapotban gurulásnál a fékpedál kb 1/4-ig való (többszöri) benyomása után kienged és meglódul a kocsi, mintha gázt adnék. Szakszerviz hosszas próbálgatás (próbaút is) ABS kocka hibára tippel. Mi a véleményetek? Hallott már valaki ilyesmiről?

Link to comment
Megosztás:

35 minutes ago, sasa58 said:

Tippelni barki tud, az a kerdes, ugy is vallaljak-e a cseret, hogy ha nem javul meg, akkor ingyen volt :)

Amennyire tudom, az ABS onmagaban nem tud fekezni, csak elvenni, vagy visszaadni azt a fekerot, amit a pedallal szabalyzol, igy ketlem, hogy beragadast tudna okozni.

Ha jobb otlet nincs, akkor szerintem elobb inkabb fofekhenger csere...

Link to comment
Megosztás:

7 perce, csaba66 írta:

Hát ez nekem is furcsa volt, de azt mondták bármit okozhat egy szelep dugulás/szorulás. Ha nem javul meg az alkatrészt visszateszik a régit, a munkadíjról nem esett szó. Elég korrektnek tűntek, a majd 2 órás hibafelderítésért, aminek a felén én is ott voltam, egyelőre nem kértek semmit. A kocsit elhoztam, úgyhogy ha nem velük csináltatom meg, akkor ez ingyen volt. Kérdés mit érek vele, ha nem ez a hiba. Mindig az ilyen bonyolult hibáktól tartottam, aminek az orvoslásához kevés egy villáskulcs, meg egy kalapács.:)

Link to comment
Megosztás:

Én már (sajnos) profi kezdek lenni a témában. Én is ugyanezt csináltam végig, most én is a fofekhenger csere.előtt állok.

A te hibád az okozza, hogy a fékpofák nem jönnek vissza fékezés után. Valószínű szorulnak, vagy elkoszolódott az a rész ahol mozognia kellene.

Link to comment
Megosztás:

20 perce, Zsolti25 írta:

Azért ezen már túl vagyunk. Gondolhatod, hogy betét+tárcsa cserénél ki lett minden tisztogatva és lepróbálva, az emelőn minden tökéletesen működött. Egy hét múlva fékfolyadék csere, szintén minden o.k. Menet közben viszont fog a fék. Most egy elég neves szervizben 3 szerelő két órán keresztül vizsgálgatta, valami  tesztprogramról is beszéltek, próbaút is volt. Végül az ABS kocka hibára gyanakodtak. Mindenféle vélemény elhangzott a fékcsőtől a munkahengeren át a főfékhengerig.  

Nálad is felmerült az ABS kocka? Mindegy hétfőn minden kiderül.

Lassan én is profi leszek.:)

Link to comment
Megosztás:

3 órája, sasa58 írta:

Most már én is kíváncsi vagyok mi lehet ez... Drukkolok, h legyen meg az ok mihamarabb.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

On 2016. 05. 26. at 9:26, sasa58 írta:

Legújabb fejlemények: tárcsa+betét csere + fékolajcsere nem oldotta meg a problémát. Újabb jelenség, hogy a fékpedál is kissé "szivacsos", viszont beszorult állapotban gurulásnál a fékpedál kb 1/4-ig való (többszöri) benyomása után kienged és meglódul a kocsi, mintha gázt adnék. Szakszerviz hosszas próbálgatás (próbaút is) ABS kocka hibára tippel. Mi a véleményetek? Hallott már valaki ilyesmiről?

Mit jelent,hogy szivacsos?

Link to comment
Megosztás:

On ‎2016‎.‎05‎.‎23‎. at 21:00, csaba66 írta:

Egy korabban tobbszor felmerult kerdessel kapcsolatos erdekesseg (forras: http://workshop-manuals.com/vauxhall/astra-h/h__brakes/brake_hydraulics_brake_lines/brake_servo/repair_instructions/brake_servo_check/):

If the brakes are operated for a long period of time on a vehicle with diesel engine (e.g. at a traffic light or in a traffic queue), negative pressure is used. Pedal travel is reduced, but normal pedal travel is resumed once negative pressure has built back up. The driver often describes this condition as follows: "If the brake is operated for a long period of time, the brake pedal sinks to the floor" and or as "spongy brake pedal". This is not to be registered as a complaint for vehicles with diesel engine as the pressure in the brake system will increase. This can be demonstrated by connecting pressure gauge MKM-558-A to the brake calliper.

A szoveg lenyege az, hogy dizel motoroknal hosszan tarto nyomas utan a fekpedal lemehet a padloig es szivacsos erzetuve valhat, de ez nem hiba. Azt is elmeseli, hogy miert, de az nekem egyelore nem vilagos, az pedig plane nem, hogy miert csak dizelekre igaz ez a mese.

Itt a válasz, hogy miért csak a dieselre igaz:

"Az Otto-motoroknál a szükséges vákuum a szívócsövön keresztül jön létre, amiben járó motornál kb. 0,8 bár nyomáshiány áll fenn. A diesel motoroknál a nyomáshiány létrehozására egy vákuumpumpa lett beszerelve, ami kb. 0,98 bár nyomáshiányt hoz létre. Ehhez a dieselmotornak valamivel hosszabb időre van szüksége, mint a benzinesnek. Rövid időközönkénti gyakori fékezés esetén alacsony fordulatszámú motor mellett csökken a fékrásegítőbe jutó vákuummennyiség. Ez törvényszerűen csekélyebb illetve nulla rásegítéshez vezet. A pedál nyomása ebben az esetben nagyon kemény. Ha a vezető járó motor mellett továbbra is a féken tartja a lábát, fokozódik a nyomáshiány és nő a fékrásegítés. A pedálnyomás azonos lábnyomás mellett csökken, amíg el nem éri a maximális vákuummennyiséget.

A dieselmotorok vákuumpumpája lassabban éri el a nyomáshiányt, mint a benzinmotorok szívócsöve.

Így a fékpedál a dieselautókban lassabban nyomható be. Ez vezet ahhoz, hogy a vezető a pedált „szivacsosnak” érzi és hibásnak találja. Ehhez jön még, hogy dízelmotorok nagyobb nyomáshiánya miatt a fékrásegítés is nagyobb, mint a benzinüzeműeknél. A nagyobb terhelés a fékrendszer minden alkotóelemében erősebb nyúláshoz és ereszkedéshez vezet. Különösen a fékcsöveknél figyelhető meg ez a nyúlás. A fékpedál így még mélyebbre süllyed. Ennek ellenére a pedál és a padlólemez közt marad még elég távolság. Normál esetben kb. 80 bár nyomás elegendő egy teljes lefékezéshez. A pedálerőtől és a fékrendszertől függően még 200 bár nyomás is elérhető a féknyergen, anélkül, hogy ezt a vezető észrevenné. Mert a pedál felengedése és ismételt működésbe hozása közt a pedálút normális fékérzet biztosít."

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

9 hours ago, sasa58 said:

Koszonom, bar errol sem allitom, hogy teljesen ertem, jobban mondva elegge at kell gondolni ahhoz, hogy erteni veljem :) De akkor valojaban nem a dizel es benzines, hanem a szivo es turbo motorok kozott van ez az elteres.

Korrekcio: kozben kiderult, hogy a szivodizelekben is van kulon szivattyu, tehat csak a benzines turbo a kivetel.

Módosítva : csaba66
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.