Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Extra-felszerelések(hifi, navi is) + elektromos kérdések

forumadmin

Recommended Posts

On 2017. 08. 13. at 23:50, visityu írta:

Nekem olyan érdeklődésem lenne, hogy hogyan lehetne a CD400 kezelőfelületén lévő PHONE gombot működésre bírni úgy, hogy ne csak némítsa a zenét, hanem rendesen úgy működjön mint egy gyári Bluetooth kihangosító. Valamint, hogy mennyibe kerülne kb. Találtam egy olyan oldalt ahol 260 angol fontért kiküldenek egy csomagot amit kb 1 óra alatt be lehet szerelni és már működik is. Nem tudom esetleg itthon van-e valami tapasztalatotok, hogy egy ilyen akció mennyibe kerülne mondjuk egy márkaszervizben? nem igazán szeretnék valami harmadik féltől származó külön kis ketyerét beszerelni, hiszen ez a rendszer szerintem kellene, hogy ezt tudja. Azt sem tudom, hogy ezt mondjuk miért nem teszik kötelezővé az autógyártóknak, hiszen szinte mindenhol tilos kihangosító, vagy headset nélkül vezetés közben telefonálni. Véleményem szerint ennek legalább olyan kötelezőnek kellene lenni egy autóban mint alapfelszerelés, mint hogy biztonsági öv van benne.

De lehet, hogy csak én gondolom így :-)

Előre is köszönöm a segítségeket, és az építő jellegű hozzászólásokat

Sziasztok!

Ez a téma engem is érdekel, de nem látok választ.

CD400 Plus van az autóban.

Link to comment
Megosztás:

NNem kaptam rá semmilyen választ, de én megrendeltem azt amit a hozzászólásomban is említettem.

Ha gyárilag nincs benne Bluetotth akkor csak a zenét némítja le.

Én megrendeltem azt a bluetotth kihangosítót és teljesen normálisan működik.

Kormányvezérlőről is meg a középkonzolról is.

A gyári első, hátsó parkolószenzorokat is felismeri, és a középkonzol kijelzőjén is mutatja ha működnek (hátramenet, vagy kézi bekapcsolás esetén)

Csak azt vásárláskor ki kell választani, hogy az autóban van gyári parkoló radar

https://www.raysmith.co.uk/index.php?_route_=vauxhall-oem-bluetooth

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

23 órája, visityu írta:

Köszönöm szépen

Lehet, hogy rendelek majd később.

A menűben megjelenik a telefon csatlakoztatása? Jelenleg csak rádió beállítás szerepel.

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 01. 01. at 10:38, covy írta:

Tudnátok javasolni olyan helyet ahol tudnék venni komplett izzókészletet?

Én legutóbb tolatólámpába való izzót az Üllői úton (307) vettem egy autós áruházban - a Ford telep és üzletháza mellett, a CBA Remíz közelében.
Valami Homasita vagy mi a neve a boltnak.
Az izzók nem túl olcsóak, de ott legalább lehet kapni.

Link to comment
Megosztás:

On 2019. 01. 04. at 15:06, kerezsijoc írta:

Sziasztok!

Lenne néhány problémám a kocsimmal 2010 évi 1.4Turbó  A14NET:

Nekem hasonló autóm van, de most nem tudom mit tegyek?
Ha kissé hidegebb idő van, akkor egyből égve marad a műszerfalon (már járó motornál) a "Keréknyomás hiba" ikon.
Ha netántán nyomok némi levegőt a kerekekbe (vagy ha kissé melegebb az idő) akkor ilyen gondom nincs, viszont máris az előírtnál magasabb a nyomásérték a kerekekben.

Egy Opel szervizben azt mondták nekem, hogy legelőször mind a négy kerék nyomását egyformára, illetve gyári (előírt) értékre kell állítani, majd komputerében "felokosítani" az érzékelők észlelési küszöbét pont arra a nyomás-értékre.
Azt viszont sajna nem tudom, hogy hogyan kellene csinálni. Minden bizonnyal van neki valami módja, ámde a kocsihoz adott Kezelési utasítás ilyen "apró gondocskákhoz" nem igazán ad meg semmiféle utalást, vagy jótanácsot. Persze sok helyen - a használó által fellelt apró-cseprő hibákra meg simán egyből azt írják - "szakszervizben javítandó".
Hmmm.

Link to comment
Megosztás:

  • 1 month later...

Sziasztok!

1 hete vettem egy 1.6 Opel Astra J benzines autót. CD 400 plus egység van benne. Az lehetséges, hogy ebben nincs alapból bloutoothos kihangosító? A másik dolog, hogy a fedélzeti komputernél igazából csak az aktuális és az összes megtett km-t látom, illetve a mértékegységeket tudom változtatni. Az beállítás kérdése, hogy lássam pl. az átlagfogyasztást is, vagy ez is extra lenne? Ezeket be lehet tetetni utólagosan?

Köszönöm a válaszokat!

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok,

Egy hete vettem az autót, és egy két apró hibát ki akarok rajta javítani.
Kicserélnem a vezető oldali napellenzőt, mert le volt törve a tükör fedele.
Vettem egy használtat.
Sajnos leírást és segítséget nem volt hozzá így saját kútfőből kellett megoldanom.
Viszont, először megpróbáltam leszedni a VW Golf 4 módszerrel. Azaz lehúzni az L alakú "csuklóról! a napellenzőt.
Hát utólag rájöttem, hogy ez itt nem vált be mert elszakadt a vezeték a napellenzőbe.
De gondoltam semmi gond, ezért van a másik bontott.
Találgatások, és sokszori szétszedések múlva sikerült kicserélnem a napellenzőt.
Tetőkárpit alatt pontosan csatlakoztatva.
Viszont, azóta nincs belső világításom, semmi!
Utastéri biztosíték táblát megnéztem ami a 19-es biztosítékra utalt. De nem volt kiégve. Féklámpa és helyzetjelző van.

Mit rontottam el?

Előre is köszönöm a segítséget!

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

2012.10 havi J astra sports tourerem van ami gyárilag ESP-s. Az érdeklene hogy ebben lehet-e aktiválni a "Hill Holder"(emelkedön való elindilást segítö)  funkciót. Nem mintha 15 éves jogsival gondot okozna az emelkedőn indulás. De a céges octaviam után igen fura hogy az enyémbe kézifékezni kell :) nah meg persze az asszony is használja. Ugy tudom ez vmi ESP szoftveres megoldás ami csak annyiból kér többet hardveresen a kocsi felöl hogy a féklámpa kapcsolónak nem kontaktust kell tudnka hanem poti kell legyen. A J ben poti van és az élö adatok közt látszik is a pedál benyomása százalékosan. Tehát minden adott a Hill Holderhez. Ha vki már engedélyezett ilyent akkor ossza meg hogyan és mivel sikerült. Köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...
On 2017. 08. 13. at 23:50, visityu írta:

Nekem olyan érdeklődésem lenne, hogy hogyan lehetne a CD400 kezelőfelületén lévő PHONE gombot működésre bírni úgy, hogy ne csak némítsa a zenét, hanem rendesen úgy működjön mint egy gyári Bluetooth kihangosító. Valamint, hogy mennyibe kerülne kb. Találtam egy olyan oldalt ahol 260 angol fontért kiküldenek egy csomagot amit kb 1 óra alatt be lehet szerelni és már működik is. Nem tudom esetleg itthon van-e valami tapasztalatotok, hogy egy ilyen akció mennyibe kerülne mondjuk egy márkaszervizben? nem igazán szeretnék valami harmadik féltől származó külön kis ketyerét beszerelni, hiszen ez a rendszer szerintem kellene, hogy ezt tudja. Azt sem tudom, hogy ezt mondjuk miért nem teszik kötelezővé az autógyártóknak, hiszen szinte mindenhol tilos kihangosító, vagy headset nélkül vezetés közben telefonálni. Véleményem szerint ennek legalább olyan kötelezőnek kellene lenni egy autóban mint alapfelszerelés, mint hogy biztonsági öv van benne.

De lehet, hogy csak én gondolom így :-)

Előre is köszönöm a segítségeket, és az építő jellegű hozzászólásokat

Szia!

Hasonló "problémával" küzdök én is... CD400 fejegység... Az OPEL szerint ez a fejegység (CD400) nem tudja a Bluetooth rendszert kezelni.Viszont a CD400 Plus igen. Arra a kérdésemre, hogy elegendő e csak a fejegységet cserélni CD400 Plus-ra, hogy működjön a Bluetooth, sem a Magyarországi OPEL, sem pedig a Németországi OPEL nem tudott választ adni. Logika szerint, mivel mint a kormányon, mint pedig a középső kezelő panelen "ki van építve" a telefon működtetés, valószínűleg elő van készítve... Én sem szeretném szétfúrni-faragni az autót. Ha esetleg kaptál választ a kérdésre, nagyon megköszönném, ha megosztanád velem is...

https://www.opel.hu/experience-opel/infotainment/infotainment-astra-old.html#!

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...

Sziasztok, egy 2015-ös J kombiban hol találom az utánfutó csatlakozó biztosítéktábláját? A csomagtérben bal oldalon a kis ajtó mögött, egy BOSCH feliratú kis fekete egység van, az nem úgy néz ki mint egy biztosítéktába... 

Nézegetem a youtube-os videókat, leírásokat, mindenhol azt írják, hogy ott van. De nincs... :icon14:

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok. Érdeklődni szeretnek. 
ma vettem át a J Astramat egy cd400as magnóval. A telefont tudtam párosítani de zenét a telefonról már nem tudtam lejátszani vele. Esetleg ez magnó probléma vagy a nem lehet lejátszani ezen a rádión zenét a telefonról??

Link to comment
Megosztás:

On 2020. 06. 10. at 17:17, dombal16 írta:

Sziasztok. Érdeklődni szeretnek. 
ma vettem át a J Astramat egy cd400as magnóval. A telefont tudtam párosítani de zenét a telefonról már nem tudtam lejátszani vele. Esetleg ez magnó probléma vagy a nem lehet lejátszani ezen a rádión zenét a telefonról??

Szia!

Nekem CD400PLUS van, és 2017-es az autó. Abban úgy működik, hogy párosítás után, hamegnyomom az AUX gombot (és van benne pendrive), akkor átkapcsol USB-re, újbóli megnyomásra AUX, majd újbóli esetén "BT-Audio" (legalábbis erre a sorrendre emlékszem :) ) Ez alatt az utóbbi menüpont alatt tudsz zenét lejátszani, nekem még a telefonon lépteti is a zenéket a rádió.

Reméltem tudtam segíteni!
Üdv: Imi

Link to comment
Megosztás:

  • 1 month later...

Sziasztok, egy olyan problémám lenne, hogy van egy J-s Astrám gyári állófűtéssel, de nem tudom bekapcsolni. A távirányítón megnyomom a bekapcsoló gombot és "Fail" szöveg fogad, és nem történik semmi. Elvittem autóvillamosságisokhoz (nem márkaszervíz), és ők sem tudtak mit csinálni vele. Amúgy webasto cucc van benne, így vettem, de tuti gyári mert az állófűtés távirányítóján ott az opel logo. Köszi előre is a válaszokat! :)

Link to comment
Megosztás:

  • 5 weeks later...

Sziasztok!

Lenne egy elég bonyolult kérdésem. Lenne egy J Astra nincs benne tolatókamera illetve egy CD300 plusz fej egység van bent na már most szeretnék bele mind tolatokamerat illetve új fejegyseget nagyobb át alakítás nélkül ha teszek bele gyári CD 600 vagy jobb fej egységet nagyobb kijelzővel (érintő panel) akkor tud működni vagy inkább kuka és új középső keret illetve új fejegyseg?

Előre is köszönöm a segítséget!

Szolnok

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! 

Olyan kerdésem lenne hogy J astránál melyik elektromos komponens áramellátasát kell megszüntetni hogy a műszerfalon megszűnjön a sebességmérés,cserébe a kocsi indítható legyen és használható is. Az abs esp működése nem feltétel de a motor teljesiménye maradjon, hibakódlámpa nem téma ha világít. Jah és ami fontos vezeték átvágás nem opció. Ilyen bizti kivétel esetleg csati lehúzas ban gondolkodom. Segítséget előre is köszi.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok! 

Vkinek van tapasztalata egy navi 600 fogyasztasáról? Ugyanis ma úgy jártam hogy pendriveról meghallgattam jó hangosan egy zenét ami 6 perc volt utána indíthatatlan lett a kocsi :( Belsöter világítas nem ment gyújtason sem volt sőt kulcs se volt bennt. Amúgy autóval elötte mentem 90 km t, töltés tökéletes 14.5-6. Indítasi nehézsegek ill akkumerülésre figyelmeztetés semmi elötte nem volt. Söt most hogy megbikaztam haveréról 10 km megtétele után pöccre indult. Az akkum kezd behalni vagy a navi 600 ilyen sokat eszik? Meg annyi hogy semmi erősítő nincsen full gyári minden. Saruk szorosak nem korrodáltak. 

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...
  • 1 month later...

Sziasztok!

Többször volt már szó a Nyugat-Európában forgalomba helyezett és navi 650-el szerelt gépkocsikról. Második autónak vettem egy 2015-ös Zafira Tourert Németországból, természetesen nincs magyar térkép, valószínű nem is működne a nyugati kiadáson.
 
Két kérdés: 1. lehetséges-e android fejegységre cserélni, illetve ki végez ilyet megbízhatóan? 2. 950 típusú radio navira lehet-e cserélni?

Köszi a válaszokat!

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...
On 2020. 11. 16. at 8:55, Kisssz írta:

Sziasztok!

Többször volt már szó a Nyugat-Európában forgalomba helyezett és navi 650-el szerelt gépkocsikról. Második autónak vettem egy 2015-ös Zafira Tourert Németországból, természetesen nincs magyar térkép, valószínű nem is működne a nyugati kiadáson.
 
Két kérdés: 1. lehetséges-e android fejegységre cserélni, illetve ki végez ilyet megbízhatóan? 2. 950 típusú radio navira lehet-e cserélni?

Köszi a válaszokat!

Szia

www.amcentrum.hu

Link to comment
Megosztás:

  • 4 months later...

Szia mindenki!

Lehet, találkoztatok már ezzel vagy hasonló kérdéssel...

Van egy OPEL ASTRA J - 2012-es autóm. Ebben a vasban egy CD400 fejegység van. Ami annyit tesz, hogy hiába a multikormányon és a közép konzolon található "telefon gomboknak, mivel nincs benne Bluetooth, a zenenémításon kívül mást nem lehet elérni a használatakor...

Olvastam a neten, hogy a CD400 Plus fejegység viszont már Bluetooth-on is kommunikál. Gondoltam... megkérdezek egy márkaszervizet, elegendő e a fejegységet cserélni, hogy legyen Bluetooth az autóban. (Én úgy tudom az OPEL előkészít mindent...) Hát a SCHILLER OPEL nem tudta... Gondoltam beszélek OPEL Magyarországgal... Ők javasoltak egy kütyüt, amit megmondok Őszintén, nem igazán rondítanám vele az autóm interiorját... A feltett kérdésre nem tudtak választ adni... Írtam egy emailt az anyacégnek. Annyi választ kaptam, érdeklődjek itt Magyarországon... Újra írtam nekik, de már nem is válaszolnak...

Valakinek esetleg tapasztalata ebben a témában...?

Módosítva : JoeSwan70
Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.