Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák!

hemi

Recommended Posts

8 órája, latozso írta:

Sziasztok!

Segítséget kérnék tőletek, hátha valakinél előfodult már ilyen. Adott egy 2000-es évjáratú Opel Astra G (X18XE), amelyben tegnapelőtt cseréltettem a vezérműtengely pozícióérzékelőt, miután a kiolvasott hibakód ezt dobta ki. Mint kiderült, jogosan, mert el volt szakadva az egyik vezeték a szenzoron.

Azonban a csere óta szinte minden motorindítás után világít vagy 1) a motorhiba vagy 2) a traction control jelzőlámpa, esetleg mindkettő. Időnként a motor is kissé nehezen indul, nem pöccre, mint korábban mindig. Ami fura, hogy ha első indítás után leállítom a motort, várok pár másodpercet, majd újra ráadom a gyújtást és indítok, akkor egyből beröccen az autó, a figyelmeztető jelzőlámpa is kialszik, és a motor is egyenletesen jár.

Holnap lett volna műszaki vizsga, de így nem viszem be a kocsit. Bármi ötlet/tipp, hogy mi lehet a baj oka? Gyertyacsere esedékes, ezt most ellenőriztem, holnap meg is ejtjük.

Szia, vegyél másmilyen márkát az érzékelőből, esetleg gyári bontottat. Nem ugyanezzel a motorral de ugyanígy jártam, új ERA érzékelő hol jó volt hol nem volt jó, a másodjára berakott Valeo is eleinte ugyanezt játszotta (pártíz kilométer), de végül bevált (kb 20 ezret ment azóta a kocsi). 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

On 2021. 10. 20. at 13:54, latozso írta:

Sziasztok!

Segítséget kérnék tőletek, hátha valakinél előfodult már ilyen. Adott egy 2000-es évjáratú Opel Astra G (X18XE), amelyben tegnapelőtt cseréltettem a vezérműtengely pozícióérzékelőt, miután a kiolvasott hibakód ezt dobta ki. Mint kiderült, jogosan, mert el volt szakadva az egyik vezeték a szenzoron.

Azonban a csere óta szinte minden motorindítás után világít vagy 1) a motorhiba vagy 2) a traction control jelzőlámpa, esetleg mindkettő. Időnként a motor is kissé nehezen indul, nem pöccre, mint korábban mindig. Ami fura, hogy ha első indítás után leállítom a motort, várok pár másodpercet, majd újra ráadom a gyújtást és indítok, akkor egyből beröccen az autó, a figyelmeztető jelzőlámpa is kialszik, és a motor is egyenletesen jár.

Holnap lett volna műszaki vizsga, de így nem viszem be a kocsit. Bármi ötlet/tipp, hogy mi lehet a baj oka? Gyertyacsere esedékes, ezt most ellenőriztem, holnap meg is ejtjük.

Update: érzékelőcsere majd csak a jövő héten megoldható, habár abszurdnak tartom, hog direkt ugyanazt a márkájú szenzort (Delphi) tettük bele, nem a legolcsóbbat/leggagyibbat, mégsem működik normálisan az autó. Elsőre nehezen indul, motorhiba (vagy a TC) jelzőlámpa világít, második indításra ugyan frankó minden, de pl. tegnap városi közlekedés során is berángatott a motor.

Ennek apropóján hétfőn elviszem autóvillamossági szakihoz is. Kérdésem, hogy a "Vezérműtengely helyzetérzékelő áramköri hiba" c. hibakód alapján miket lenne érdemes átnéznie? Mi romolhatott még el, melyik vezetékek/alkatrészek lehetnek érintettek -- az evidenseken túl?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tudja valaki az okát, hogy miért melegszenek be lassabban a G astrák és jön meg lassabban a fűtés mint mondjuk egy C  Corsa 1.0 ben?

Nekem 1.4 x14xe motoros van, és sokkal lassabban melegszik, mint más autók.

Most nem meghibásodást keresek, mert teljesen rendben van minden a rendszerben, és más astrák is hasonló eredményt produkálnak. Nincs termosztát hiba, teljesen jól működik.

Miben más egy újabb konstrukció ebből a szempontból?

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 10. 29. at 15:54, wasquez írta:

Szerintem ez a motor sajátossága, és túl összetett ahhoz hogy egy "mezei" ember tehát nem a mérnök aki részt vett a fejlesztésében meg tudná mondani a pontos okát. Ha hiba nincs ( termosztát, fűtéscsap klímásnál, dugulás a radiátorban) akkor el kell fogadni főleg ha hasonló felszereltségű is ugyanezt produkálja. A radiátor minden motornál a kis vízkörön van, tehát még termosztát nyitás előtt kering benne a víz, hogy ez milyen gyorsan melegszik fel függ a motortól, de szerintem még attól is hogy mennyire zsúfolt a motortér. Nekem a 8 szelepes 1.4-es F astra a falu végén kezdte el fújni a langyos levegőt, a 16 szelepes 1.8-as Zafira meg szinte már az utca végén. Az F-nél táncolni lehetett a motortérben nem volt klíma ( csak egy hűző akadályozta a szabad beáramlást előlről) és ugye kisebb motor. A zafira zsúfolt motortér, két hűtő van elől, és ugye nagyobb motor, ezek mindegyike hozzájárul a fűtéshez szerintem. Az sem mindegy meddig dúsítt, mikor melegszik be, van-e EGR ami visszavezeti a forró kipufogógázt, stb..stb sok dolog befolyásolja. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Alátámasztja a teóriádat hogy nekem a Bertone ugyanazzal a motorral van szerelve mint neked a Zafirád, mégsem melegszik fel rendesen, sőt igazából az üzemi hőfokot sem éri el a motor a vízhőfokmérő tanúsága szerint, csupán lakott területen belül. Mondjuk én tudom az okát: egyrészt a G Astrának talán némileg tágasabb a motortere (több hely van benne) mint a Zafirának, másrészt meg nekem OPC lökhárító van elöl elég sok nyílással, ráadásul ennek is hiányzik az alsó áramlásterelő lemeze, valamint még ott vannak a géptetőbe vágott Focus RS szellőzők is, szóval én nem csodálkozom semmin. Igazából csak azt sajnálom hogy Astrához nincsen többféle termosztát meg hőfokkapcsoló ami más-más hőmérsékleten kapcsol úgy mint a Calibrához...

Link to comment
Megosztás:

27 perce, tgabika76 írta:

Régebben az univerzális termosztátok ( tehát ami autófüggetlenek voltak) között volt különbség, különböző nyitási hőfokkal, most már nincs ilyen? Úgy tudom nekünk sem kötelező termosztát házzal együtt venni, magát a termosztátot is lehet cserélni egy rugós mechanizmus tartja bent a házban. Be kell nyomni, kicsit el kell fordítani és kijön csak a termosztát a házból. 

Link to comment
Megosztás:

Az 1.0 C Corsa motortere sem egy túlzsúfolt motortér, mégis sokkal hamarabb van értékelhető fűtés, mint a G astrának.

Azért kérdeztem, hogy van e esetleg valami újítás a motorokon ezen a téren, vagy csak egyszerűen másként van kialakítva a légáramlás a motortérben, esetleg van valami szigetelés vagy ilyesmi!?

Dízel G astra-hoz lehet kapni alsó motorburkolatot, nem tudom, hogy az esetleg a benzinessel is kompatibilis lehet? Gondolkozom azon is, hogy valamiből csinálok egyet, ha tényleg csak a motortér átszellőzöttsége a különbség, meg rendesen lezárom a rácsokat az orránál.

Rövid távon használom, és jó lenne, ha gyorsabban be tudna melegedni, motornak is jobb, meg a fogyasztásnak is gondolom!?

Link to comment
Megosztás:

2 órája, wasquez írta:

Elvileg a bemelegedést megoldja a vezérlő,( dúsítt amig kell)  a vizet meg a termosztát. Régen lehetett kapni télre hűtőrács szellőző betétet, de az újabb autókhoz már nem hiszem hogy lenne ilyen. Azt télre kellett betenni és akkor kevesebb menetszelet kapott a hűtő, és a motor is. A motor terén az újításokat én mér nem tudom követni, elakadtam az EGR szelepnél és a szekunder levegő fúvókánál, azóta biztos lett több minden. 

Link to comment
Megosztás:

27 perce, joe89 írta:

Halihó!
G Astra Z14XEP Gyári Egr szelepet ki lehet pucolni ? Úgy hallottam hogy nem lehet, de nem biztos a forrás. Köszönöm!

Ki lehet, persze, de mivel ez a vízkörbe is be van kötve a hűtőfolyadékot előbb kissé le kell engedni, és nem árt új tömítéssel készülni,. 

Link to comment
Megosztás:

12 perce, zotya975 írta:

Ki lehet, persze, de mivel ez a vízkörbe is be van kötve a hűtőfolyadékot előbb kissé le kell engedni, és nem árt új tömítéssel készülni,. 

Köszönöm! Akkor érdemes lehet ezt megejteni ? Ugyanis lassan egy éves lesz. Újonnan vettem, gyárit.

Link to comment
Megosztás:

4 perce, joe89 írta:

Köszönöm! Akkor érdemes lehet ezt megejteni ? Ugyanis lassan egy éves lesz. Újonnan vettem, gyárit.

Szia.

Nemhogy érdemes hanem kell is.Addig amíg nem okoz hibát.Ezt nem lehet lefalazni ez nem olyan tipus.De mi lesz egy éves?Az elektronikus részével nem lehet mit kezdeni nyilván de azt hogy a szelep mechanikusan működjön azt a tisztítással lehet megőrizni.Eléggé macerás kiszedni de megéri.Új tömítéssel viszarakni.

Link to comment
Megosztás:

Tavaly decemberben vettem gyári Egr szelepet, újonnan. Az lesz egy éves és ezért érdeklődtem , hogy megelőzésképp érdemes-e kitisztítani. Vagy egyáltalán meglehet-e bármit is előzni a tisztítással :) Ha igen, akkor a szerelőmnek mindenképp fogom jelezni, mert egy-két dolgot amúgy is szeretnék megjavíttatni. Amúgy nincs hibakódom egyáltalán és működik szépen minden.

Link to comment
Megosztás:

29 perce, joe89 írta:

Új szelepet miért kéne tisztítani.Az még kormot nem látott.Annak működnie kell sokáig.80-100 ezer km után érdemes kipucolni.Addig még van idő.Miért kellet újat venni?

Módosítva : kingblue
Link to comment
Megosztás:

 Üdv! Tegnap vettem észre az utastérben egy fura hangot ami a motor felől szűrődőtt be. A vezérlés oldaláról hallatszik egy szabálytalan, halk ( a motorhang " alatt" van ) kattogó-ketyegő-zörgő hang, amit án haldokló csapágynak azonosítok, amikor a golyók kezdenek összefutni, és akadva forognak. A hétvégén kiakasztom a hosszbordás szíj feszítőjét, meglazítom a szíjat hogy ne hajtsa a generátort-feszítőt-klímakompresszort, és meglátjuk hogy megszűnik-e. Ha nem, akkor lebontom a vezérműszíj fedelét, hogy hangosabb lesz-e vagy sem. Remélem nem a motorból jön, bár szerintem onnan elvileg szabályosan ismétlődő hangoknak kellene jönni, amikor ott bent van a gond. Ha a vezérlés hangoskodik ( feszítő, vízpumpa) akkor tavaszról előre kell hoznom a cserét. 

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 11. 05. at 20:28, zotya975 írta:

Fejlemények: levettem a hosszbordás szíjat, így kivettem a játékból a klíma kompresszort a feszítő görgőt és a generátort. A hang maradt, a vezérműszíj fedél levétele után tisztább lett, így esélyes a vezérlés valamelyik görgője a 3 közül vagy esetleg a vízpumpa. A tavaszi vezérélés cserét előre kell hoznom most-ra. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Új vagyok a fórumon, és az autókhoz sem értek. Szóval, ha nem szakszerűen írom le a panaszom, előre is bocsi. :)

Van egy '98-as, 1.6-os Opel Astra G-m (Z16XEL). 5 éve használom.

Az elmúlt 2 év szervizelése nyomán volt már:

  • EGR-szelep csere,
  • bevágott katalizátor foltozása (lopási kísérlet okán) pár hónapja,
  • gyertya-csere (1 éven belül 2x is),
  • alsó/felső holtponti jeladó csere

Leírom minden tünetét az autómnak, mert úgy érzem, a két dolog összefügg. Az előbbivel már többször voltam szervízben, de az érdemi javulás mindig csak ideiglenes volt.

Kb 3 éve csinálja, hogy:

  • napi első használatkor kutya baja időjárástól és évszaktól függetlenül
  • második indítástól (jellemzően pl boltból hazafele vagy másik bolt felé haladva):
    • menet közben a motorhiba jelző sárga fénye felgyullad, és vagy gyújtás levételéig ég, vagy magától kialszik, ez változó, de inkább az előbbi volt a jellemző
    • ilyenkor rángat kis-közepes erősséggel,
    • emelkedőn jobban oda kellett lépnem a gázra, de még így is nehezebben gyorsul fel

Kb másfél hónapja csinálja már az alábbiakat is (akkor vittem el legutóbb szervízbe, de az alábbi hibasor ma sajnos visszatért):

  • amit már fentebb összeírtam,
    • tehát napi első használatkor semmi baja sincs
    • aztán második használatkor a rángások kezdetben alig-alig érzékelhetőek + sárga hibajelző fény felgyullad/kialszik (tavalyi szervíz óta viszont már többször alszik ki magától menet közben)
  • 2-3 km múlva, amikor épp ég a hibajelző fény, hatalmasat rándul az egész kocsi, és ettől ki is alszik a a jelzőfény, 
  • 100-200 m-ig béke, majd újra megismétlődik a fenti jelenet.
  • egymást követő 4-5 ilyen alkalom után már
  • váratlanul felpörög a fordulatszám kb 3000-ig, majd visszaesik majdnem 0-ra, fel-le, a kocsi ettől értelemszerűen oda-vissza rángat, egyre lassul.

Ezután, ha félrehúzódóm, és megállok, már üresben, pedálokról levéve a lábam is felpörög a fordulatszám kb 3000-ig.

A legutóbbi szervizelés során történt meg a gyertya-csere (alig 1 éves használat után, ezt azért furcsállom), és a holtponti jeladók cseréje. A szervizben azt mondták, annyi volt a hibajel, hogy nehéz volt eldönteni, mi a valódi probléma, emiatt majdnem két hétig állt javítás alatt. De a fentiek fényében úgy vélem, csak totózott, és maga se tudja, mi indukálhatta a hibát.

Előre is köszönök minden segítséget. Régi ugyan a kocsi, és idézőjelben nem sajnálom rá a pénzt, de kezdem unni, hogy egy kb 3 éve húzódó tünetsor, több szervizelés után sem szűnik meg, sőt, idővel súlyosbodik is.

Jövő héten visszaviszem garanciával a legutóbbi szervízbe, de jó lenne, ha addig is kapnék pár tippet, hogy mégis mi lehet alapvetően a gond. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Az alábbi hibával találkozott már valaki, mi okozhatja?
Az autó beindítása után az óracsoport mutatói meg sem mozdulnak, mindegyik 0-án áll. 
Legtöbbször akkor jön elő a probléma, amikor megyek vele kb. 20 percet, majd leállítom és mikor újra utamra indulnék akkor már nem mozdulnak ki a mutatók.
Köszi!

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 11. 13. at 15:39, Dany Hill írta:

Sziasztok! Új vagyok a fórumon, és az autókhoz sem értek. Szóval, ha nem szakszerűen írom le a panaszom, előre is bocsi. :)

Van egy '98-as, 1.6-os Opel Astra G-m (Z16XEL). 5 éve használom.

Az elmúlt 2 év szervizelése nyomán volt már:

  • EGR-szelep csere,
  • bevágott katalizátor foltozása (lopási kísérlet okán) pár hónapja,
  • gyertya-csere (1 éven belül 2x is),
  • alsó/felső holtponti jeladó csere

Leírom minden tünetét az autómnak, mert úgy érzem, a két dolog összefügg. Az előbbivel már többször voltam szervízben, de az érdemi javulás mindig csak ideiglenes volt.

Kb 3 éve csinálja, hogy:

  • napi első használatkor kutya baja időjárástól és évszaktól függetlenül
  • második indítástól (jellemzően pl boltból hazafele vagy másik bolt felé haladva):
    • menet közben a motorhiba jelző sárga fénye felgyullad, és vagy gyújtás levételéig ég, vagy magától kialszik, ez változó, de inkább az előbbi volt a jellemző
    • ilyenkor rángat kis-közepes erősséggel,
    • emelkedőn jobban oda kellett lépnem a gázra, de még így is nehezebben gyorsul fel

Kb másfél hónapja csinálja már az alábbiakat is (akkor vittem el legutóbb szervízbe, de az alábbi hibasor ma sajnos visszatért):

  • amit már fentebb összeírtam,
    • tehát napi első használatkor semmi baja sincs
    • aztán második használatkor a rángások kezdetben alig-alig érzékelhetőek + sárga hibajelző fény felgyullad/kialszik (tavalyi szervíz óta viszont már többször alszik ki magától menet közben)
  • 2-3 km múlva, amikor épp ég a hibajelző fény, hatalmasat rándul az egész kocsi, és ettől ki is alszik a a jelzőfény, 
  • 100-200 m-ig béke, majd újra megismétlődik a fenti jelenet.
  • egymást követő 4-5 ilyen alkalom után már
  • váratlanul felpörög a fordulatszám kb 3000-ig, majd visszaesik majdnem 0-ra, fel-le, a kocsi ettől értelemszerűen oda-vissza rángat, egyre lassul.

Ezután, ha félrehúzódóm, és megállok, már üresben, pedálokról levéve a lábam is felpörög a fordulatszám kb 3000-ig.

A legutóbbi szervizelés során történt meg a gyertya-csere (alig 1 éves használat után, ezt azért furcsállom), és a holtponti jeladók cseréje. A szervizben azt mondták, annyi volt a hibajel, hogy nehéz volt eldönteni, mi a valódi probléma, emiatt majdnem két hétig állt javítás alatt. De a fentiek fényében úgy vélem, csak totózott, és maga se tudja, mi indukálhatta a hibát.

Előre is köszönök minden segítséget. Régi ugyan a kocsi, és idézőjelben nem sajnálom rá a pénzt, de kezdem unni, hogy egy kb 3 éve húzódó tünetsor, több szervizelés után sem szűnik meg, sőt, idővel súlyosbodik is.

Jövő héten visszaviszem garanciával a legutóbbi szervízbe, de jó lenne, ha addig is kapnék pár tippet, hogy mégis mi lehet alapvetően a gond. 

Szia! Az a gond hogy még csak a 98-as gyártási évnél járunk, de már így is túl összetett a dolog ahhoz hogy azt lehessen mondani cseréld ki ezt vagy azt és jó lesz. A helyes motorműködés lényege röviden az hogy a megfelelő időben kell egy gyújtószikra a megfelelő keverési arányú benzin levegő elegyhez. Ennek előállításához a motorvezérlőnek számos jeladót-érzékelőt figyelnie kell, és segédberendezést ( pölö az említett EGR szelep) működtetnie kell. Ha valami nem működik helyesen, vagy nem is fog járni a motor, vagy ha tudja nélkülözni az eszközt akkor ad neki egy középértéket ( pölö vízhőfok jeladó) vészprogramra vált, és a motor működik, de hibalámpát kapsz, és nyilván nem optimális a működés, tehát rángat, dadog, túlfogyaszt stb. Ezt lehet kiolvasni és belőle következtetni a hibára. Csak sajnos nem olyan egyszerű, hogy aminek ott a hibakódja az a rossz és kicseréljük, és minden megoldódott. Ahhoz meg túl sok van a jeladókból és elég drágák hogy csak úgy az ember nekiálljon cserélgetni. Ha menet közben jön elő a hiba jó lenne élő adatot nézni, a diagcsatira rácsatlakozva egy laptoppal megfelelő programmal látszanak a működési paraméterek , itt keresni azt ami a hiba pillanatában változik. Sajnos előfordul hogy egy hiba nem állandó hanem időszakos, így még nehezebb megtalálni az okot. Annyit tudok segíteni ami ugye nem sok, hogy ne ragadj le egy szervíznél kérdezz rá konkrétan hogy tudnak-e vele valamit kezdeni, ha nem, akkor keress másikat, esetleg márkaszervíznél lehetne próbálkozni, azért ez elég gyakori autó még most is, talán nagyobb tapasztalatuk van.

Zoli.

Link to comment
Megosztás:

4 órája, zotya975 írta:

Kedves Zoli!

Rendben, köszönöm a választ!

Még amit elfeljtettem a múltkor írni, hogy a szerelő azt is említette, lehet, hogy az egész motorvezérlőt cserélni kéne, de feleslegesen nem akarja, ha nem az a baja. A kérdésem az lenne, hogy mennyibe kóstál manapság egy motorvezérlő egység? Használtan, utángyártottan vagy gyárin érdemesebb gondolkodni? Vagy inkább adjam el az autót alkatrésznek, mert kezd túl sokba kerülni?

Link to comment
Megosztás:

5 órája, Dany Hill írta:

Bontott 10 ezer forintnál kezdődik, újat nem hiszem hogy lehet már kapni, utángyártott szerintem ebből nem volt. 

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.