Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

Sziasztok

Ismételten egy kis kitalálós hibával jöttem. 

Adott egy F Astra 1.4 alap motor talán 6x Le

A következő dolgok lettek cserélve az elmúlt időszakban: 1,5 éve olaj,vezérmű szíj, idén: gyertyák, gyujtás elosztó fedél és rotor, tavaly alapjárati motor 

Hibajelenség: 

Ami leginkább előjön, meleg motornál, főleg nyáron, amikor dugóba araszolok 1-2 be, üresbe rakom és akkor fel-le jár az alapjárat 10-20s-ig , aztán beáll

Ami tavaly télen 2-szer,és idén is a hidegebb időben előjött, hogy indulás után első pár 100-méternél fékezni kellett vagy kanyar, vagy lámpa, és leállt az autó, 2-3-szor indítóztam, mintha letiltott volna, de aztán beindult és mintha misem történt volna ment

Aztán 1-2 hónapja lemerült az akksi, felraktam töltőre, már szinte tele is volt, indítóztam, nem indult, pont olyat produkált, mint amikor olyan kulccsal indítóznék, amiből hiányzik az immo egység, tehát teker, beindulna, de leáll. Akkor sikerült is kivilligtatni a hibát, folytószelep feszültség alacsony vagy magas nem emlékszek pontosan. De ezt azóta még1-szer eljátszotta, de akkor nem villogtattam ki, csak tippelek.

Ezen felül, most télen indulás után olyan erőtlen a motor szinte, induláskor is remeg az autó, mintha nem adnék elég gázt, de van amikor odalépek, de mintha semmi se történne. Ma is álltam a lámpánál, és remegett az autó kicsit, furcsáltam is, már már majdnem dieselesen kattog, csak nyilván halkabban. Amikor kicsit ráléptem a gázra, akkor kisimult , de nyilván ahogy elvettem, rögtön remegett megint. 

Amit még észrevettem, hogy néha pl megyek 50-60-nal, elengedem a gázt, és néha rendesen lassul, néha meg mintha kicsit fékeznék, tehát hirtelen leesik a fordulatszám.

Na nagyjából ezeket vettem észre, majd viszem szerelőhöz, csak attól tartok neki se állnak, mert "melós" lenne megkeresni a hibát, erre tudtok valamit, hogy merre lehetne elindulni kb?

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Bandymnc írta:

Üdv! A fojtószelep potit ki tudod mérni multiméterrel. Az alapjárati fesz 0.53Volt a padlógáza 4.45 Volt körül van köztük egyenletesen kell emelkedni a fojtószelep forgatására. De mivel a hibák nem állandók, nem túl nagy az esély, hogy pont most látsz rendellenességet. Az üresjárati menet közbeni alapjáratot az útjeladó adatai alapján állítja a motorvezérlő, ami az óraegység hátuljában van. Csak innen tudja, hogy gurulsz és nem állsz sz autóval. Jellemző hiba például a sebesség mérő bowden szakadásakor a motorfékezéskor, vagy váltáskor történő motorleállás, ugyanis az útjeladó is  ezen a bowdenen keresztül kapja a forgásjelet. Ilyenkor normál esetben kissé meg kell emelnie a fordulatszámot, hogy legyen elég vákum a fékrásegítő vákumdob működtetéséhez. Ez nem feltűnő, nagy fordulatszám emelés, de hiánya pont elég hogy lefulladjon a motor. Az útjeladó működése ellenőrizhető, ha menet közben ( lehetőleg forgalommentes úton, vagy az anyósülésről valaki végezze a tesztet) ha a középkijelző ( óra-dátum-külső hömérséklet) két gombját egyszerre benyomjuk kb 5 másodpercre. Ekkor kiírja a pillanatnyi sebességet 53Km/h-ig, kijelzi a saját hibakódjait ha vannak, és csinál egy kijelző tesztet, az összes pixelt bekapcsolja egy pillanatra. A videón az autó áll, ezért a 00km/h és nincs hibakód ezért csak a teszt van a végén:

Amúgy jó eséllyel, egy kontakthiba szivat valahol, ami elég genya tud lenne, lehet keresgélni sokáig. 

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm. Kivillogtattam, egyedül a 95 jelent meg, de ahogy olvastam, az arra vonatkozik, hogy nincs gyári rádió. Egyébiránt a sebesség is stimmelt nagyjából, amit kiírt. 

Amit ma vettem észre még, szintén leállt fékezéskor, de ment a fűtés, és talán a hátsó ablak fűtés is. Ami azért érdekes, mert mikor bekapcsoltam, elkezdett enyhén remegni az autó, és mintha leesett volna a fordulatszám, de mivel egyedül voltam ,így nem tudtam még megbizonyosodni róla, de majd megnézem hétvégén. Létezne, hogy ez okozhatna bármiféle alapjárati gondot? Bár talán nincs köze hozzá, de vagy 8 éves az akksi benne, bár nem nagyon merül le, vagy bármi. 

Link to comment
Megosztás:

7 órája, Bandymnc írta:

Hát ha haldoklik is az akku, ha jó a generátor van normális töltés, akkor annak a 100 Ampernek ki kell tudni szolgálni a fogyasztókat. De nézhetsz egy multiméterrel töltést, járó motornál, és úgy is hogy ráadod a fűtést és a hátsó ablak fűtést is, ekkor esik a fesz pár tizedet. Ehhez ugye 2 ember kell, vagy veszel a szivargyújtóba dugható voltmérőt. Vagy veszel egy ilyen beépíthetőt, és berakod valahová, akkor folyamatosan tudod figyelni a töltést:

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 12. 07. at 17:48, Bandymnc írta:

Sziasztok

Ismételten egy kis kitalálós hibával jöttem. 

Adott egy F Astra 1.4 alap motor talán 6x Le

A következő dolgok lettek cserélve az elmúlt időszakban: 1,5 éve olaj,vezérmű szíj, idén: gyertyák, gyujtás elosztó fedél és rotor, tavaly alapjárati motor 

Hibajelenség: 

Ami leginkább előjön, meleg motornál, főleg nyáron, amikor dugóba araszolok 1-2 be, üresbe rakom és akkor fel-le jár az alapjárat 10-20s-ig , aztán beáll

Ami tavaly télen 2-szer,és idén is a hidegebb időben előjött, hogy indulás után első pár 100-méternél fékezni kellett vagy kanyar, vagy lámpa, és leállt az autó, 2-3-szor indítóztam, mintha letiltott volna, de aztán beindult és mintha misem történt volna ment

Aztán 1-2 hónapja lemerült az akksi, felraktam töltőre, már szinte tele is volt, indítóztam, nem indult, pont olyat produkált, mint amikor olyan kulccsal indítóznék, amiből hiányzik az immo egység, tehát teker, beindulna, de leáll. Akkor sikerült is kivilligtatni a hibát, folytószelep feszültség alacsony vagy magas nem emlékszek pontosan. De ezt azóta még1-szer eljátszotta, de akkor nem villogtattam ki, csak tippelek.

Ezen felül, most télen indulás után olyan erőtlen a motor szinte, induláskor is remeg az autó, mintha nem adnék elég gázt, de van amikor odalépek, de mintha semmi se történne. Ma is álltam a lámpánál, és remegett az autó kicsit, furcsáltam is, már már majdnem dieselesen kattog, csak nyilván halkabban. Amikor kicsit ráléptem a gázra, akkor kisimult , de nyilván ahogy elvettem, rögtön remegett megint. 

Amit még észrevettem, hogy néha pl megyek 50-60-nal, elengedem a gázt, és néha rendesen lassul, néha meg mintha kicsit fékeznék, tehát hirtelen leesik a fordulatszám.

Na nagyjából ezeket vettem észre, majd viszem szerelőhöz, csak attól tartok neki se állnak, mert "melós" lenne megkeresni a hibát, erre tudtok valamit, hogy merre lehetne elindulni kb?

Szia. A töltést minden kép rendbe kéne rakni mert ha indításkor 8Volt alá süllyed a feszültség az ECU LIIMP üzemmódba lép  ez alapjárati  és keverék képzési gondokat okoz.

Nézd meg ezt a videót  ahol 3p24mp-nél 7,5Volt-nél indul be az autó és rögtön magas az alapjárat (IAC=~100 lépés!).

Majd  3p43mp-nél újra índit már 8,9Volt-nál és egyből jó minden (IAC=~60 lépés!)  Persze a speed szenzor rossz neki, azért egy kicsit magas így is az alapjárat.

  Amúgy valamelyik este esőben jöttem haza ,  fényszóró- fűtés ventilátor, bekapcsolva, és hallottam  hogy megcsúszik az ékszíjam a generátoron.  A lámpa behunyorgott egy pillanatra aztán jöttek a problémák: alapjárat váltáskor nem eset le az autó ment magától stb... Ráadásul annyira elvesztette az alapjárati motor a lépés szinkront hogy csak pár nap múlva rendeződtek a dolgok maguktól.  Szóval ezek a régi ECU-k nagyon érzékenyek a feszültség ingadozásra  de lehet az 55A generátor 55A/ó akkumulátor páros  is kicsi  bele vagy a gyújtás kapcsolóm haldoklik (átvezetési ellenállás növekedés!). Nem tudom.

Módosítva : nyemi
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Üdvözlet! Van egy Z14XEP G Astrám. Külső féltengely gumi harang szakadt, attól lehet hogy döccenőkben csörömpöl ? Valamint a szerelő csak januárban tudja vállalni, addig kell mennem nagyjából 1500-2000km-t. Ez mekkora probléma ?

Köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

8 órája, joe89 írta:

Szia!

A féltengely gumiharangnak a porvédés a szerepe, illetve hogy bent tartsa a kenéshez szükséges zsírt. Ha kiszakad kijut a zsír, összefröcsköl mindent akár a féktércsára is juthat ami ugye nem jó, plusz bejut a por elkezd kopni, és a csere jóval többe kerül mint csak a porvédő cseréje. Az elkopott féltengely csukló sebesség függően ropog, ez elég jól felismerhető hang, és jellemzően először kanyarban kezdi mert akkor nagyobb a terhelése. A csörömpölés valószínűleg más lesz, mondjuk egy törött rugó aminek ott maradt a törött vége a rugótányéron, és csörömpöl. Vagy egyéb futómű alkatrész. A gumiharangot minél előbb ki kellene cserélni, azt mindenképpen nézd meg hogy összekente-e már a felni belső oldalát, és esetleg a féket a kicsapódó zsír.  Megpróbálhatod ideiglenesen valami ragasztó szalaggal javítani, de mivel elég nagy a szögeltérés a féltengely és a kerék tengelycsonkja között amikor ki van tekerve a kormány, szerintem nem sokáig marad ott a szalag. Plusz ugye elég gyorsan pörög a tengely menet közben. 1500-2000Km az elég sok, én nem javaslom addig elhúzni a javítást. 

Link to comment
Megosztás:

8 órája, zotya975 írta:

Köszönöm a válaszodat! Igyekszem a km mennyiségét addig csökkenteni, amennyire csak tudom. Január közepén lesz megcsináltatva. Sajnos előbb nem tudom.

Link to comment
Megosztás:

15 órája, zotya975 írta:

Szia!

A féltengely gumiharangnak a porvédés a szerepe, illetve hogy bent tartsa a kenéshez szükséges zsírt. Ha kiszakad kijut a zsír, összefröcsköl mindent akár a féktércsára is juthat ami ugye nem jó, plusz bejut a por elkezd kopni, és a csere jóval többe kerül mint csak a porvédő cseréje. Az elkopott féltengely csukló sebesség függően ropog, ez elég jól felismerhető hang, és jellemzően először kanyarban kezdi mert akkor nagyobb a terhelése. A csörömpölés valószínűleg más lesz, mondjuk egy törött rugó aminek ott maradt a törött vége a rugótányéron, és csörömpöl. Vagy egyéb futómű alkatrész. A gumiharangot minél előbb ki kellene cserélni, azt mindenképpen nézd meg hogy összekente-e már a felni belső oldalát, és esetleg a féket a kicsapódó zsír.  Megpróbálhatod ideiglenesen valami ragasztó szalaggal javítani, de mivel elég nagy a szögeltérés a féltengely és a kerék tengelycsonkja között amikor ki van tekerve a kormány, szerintem nem sokáig marad ott a szalag. Plusz ugye elég gyorsan pörög a tengely menet közben. 1500-2000Km az elég sok, én nem javaslom addig elhúzni a javítást. 

Visszatérve a csörömpölésre. Olyan, mint amikor az ember az edényekkel zörög. Bal elejétől jön a hang. Rugó töréstől lehet ez ? Mert akkor aztán még a szerelőig is alig merek elgurulni :D

Link to comment
Megosztás:

7 órája, joe89 írta:

Visszatérve a csörömpölésre. Olyan, mint amikor az ember az edényekkel zörög. Bal elejétől jön a hang. Rugó töréstől lehet ez ? Mert akkor aztán még a szerelőig is alig merek elgurulni :D

Próbáld meg hogy az autó álló helyzetében behintáztatod a karosszériát, hogy előjön-e  a hang. Amikor a letörött rugó karika ott marad a helyén nem tud kiesni az szokott például csilingelni, de más is lehet. 

Link to comment
Megosztás:

10 órája, zotya975 írta:

Próbáld meg hogy az autó álló helyzetében behintáztatod a karosszériát, hogy előjön-e  a hang. Amikor a letörött rugó karika ott marad a helyén nem tud kiesni az szokott például csilingelni, de más is lehet. 

Köszönöm! Megpróbálom!

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

X14NZ motorkódos astrám teljes kipufogó rendszerét szeretném cserélni  mert már a csövek is el vannak vékonyodva.
Azt a részt amiben a katalizátor is van oda létezik valami megoldás hogy ne keljen katalizátort is venni?
Az előtte és utána lévő részek egyszerűen beszerezhetőek.

A dízel középső dobja előtt van ott egy cső az jó lehet a benzineshez? 

Link to comment
Megosztás:

7 órája, Sike írta:

katalizátor ház csak katalizátorral együtt van, de a katalizátor ház elég vastag nem szokott elrohadni. Ha mégis, akkor a gyári rohadt drága, az univerzális viszont nem bír ki sokat csak pár évet.

df68292c33ca5183177b6614adbbe16c.jpg

Nekem univerzálisat kellett beszerelni mert a gyári katalizátor belső része szétesett.  Utána 2 évente új kellett, mert a következő műszakin már nem volt jó a füstgáz érték. De mivel az univerzálisa csak 12-14 ezer a gyári meg kb 5X ennyi, más megoldás nem volt. Még 10 évet már nem számoltam az autóval hogy a drágább behozza az árát. A gyári csonkjai közé hegesztettem be az univerzálisat. 

4501d8943853a29261b7fd2c5d98f796.jpg

Általában csak a motor-karosszéria típus szerintzi belevaló cső passzol, ha másik kerül alá, akkor valamit variálni kell ,ritkán jó egy az egyben. 

Link to comment
Megosztás:

12 órája, zotya975 írta:

Szia!

katalizátor ház csak katalizátorral együtt van, de a katalizátor ház elég vastag nem szokott elrohadni. Ha mégis, akkor a gyári rohadt drága, az univerzális viszont nem bír ki sokat csak pár évet.

4501d8943853a29261b7fd2c5d98f796.jpg

Általában csak a motor-karosszéria típus szerintzi belevaló cső passzol, ha másik kerül alá, akkor valamit variálni kell ,ritkán jó egy az egyben. 

Igen, nekem a katalizátor utáni csövem tört el egyszer, úgy jöttem haza hogy húztam a katalizátort az aszfalton (nem voltam messze).
Pontosan ezért szeretném cserélni azon a részen is a csövet, katalizátort viszont meghagynám azt ami most van, erre viszont nem nagyon találok lehetőséget.

Tegnap néztem hogy lehet venni kipufogóhoz szálcsövet lehet abból kéne megcsinálni a katalizátor és a "karimák" közötti részt. Ez szerintem hasonló lenne a te megoldásodhoz csak nekem a cső lenne az új nem a katalizátor.

Link to comment
Megosztás:

10 órája, Sike írta:

Próbálj akkora csövet venni, hogy ne ugyanakkora átmérő legyen mint a katalizátoré, hanem áramlás irányban nagyobb  úgy könnyebb illeszteni és hegeszteni. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Próbálj akkora csövet venni, hogy ne ugyanakkora átmérő legyen mint a katalizátoré, hanem áramlás irányban nagyobb  úgy könnyebb illeszteni és hegeszteni. 

Ezt így nem gondoltam át de jó ötlet köszönöm :) 
További kellemes ünnepek kívánok a tagoknak! :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.