Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Benzines motorokkal kapcsolatos kérdések

Qpack

Recommended Posts

21 minutes ago, Stofl said:

Leírom a teljes sztorit, és a teljes megfejtést, hátha másnak is hasznos lesz.
Egy barátom hívott (ő vette meg szüleim G Astráját 4 éve, amivel mi a szalonból gurultunk ki 2005-ben), hogy lerobbant a G-vel, ömlött a füst, gőz az autóból, félre állt. Mi legyen.... Mondtam neki, ha a motorből ömlött a gőz, és elment a fagyálló, akkor jó esetben nincs baj, csak valami cső, tartály, hűtő durranhatott el. Az autó gyorsan kellett, és a nagyváros is közelebb volt mint én, ezért szerelőhöz vitte az autót. Kész lett, amint tudtam mentem átnézni, hogy jó-e a víz szenzor, kapcsol-e a ventilátor, nyit-e a termosztát, látok-e valamit. Ahogy beindította, feltünt, hogy nem kerint a vít a fólytószelep körön. Rákeresve rájöttem, hogy 3 féle termosztátot hoznak a katalógusok Z14XE-hez. Mindegyiket jónak írják, pedig gyárilag csaki is 1 félével szerelték, és csak az lenne a jó bele, persze ezek a drágább félék.
Gyári verzió: a termosztát házon van egy lyuk, a műanyag pipa felé, ez állandó, és a motor indításával megindul az áramlás, légtelenítés, folytó szelep fűtés, kiegyenlítő tartály előmelegítés.
2-es verzió: a műanyag pipa furata a temrosztát belseje felől egy kis golyóval van lezárva, ami csak a légtelenításben segít. Ha levegős a rendszer van áramlás, ha a víz felnyomja a golyót, nincs áramlás, csak akkor indul meg, ha nyit a termosztát.

3-as verzió: (ezt rakta be a szerelő az autóba) semmilyen szelep, golyó nincsen, a műanyag pipa furata csak a termosztát ház felső részében indul, csak a termosztát nyitása után tud megindulni a légtelenítás, áramlás. Ez egy rakás szar megoldás, le sem légetelenedett a hűtéskör, és nagyon lassan melegedett az autó. Ez egy Vernet termosztát volt.

Vettünk egy Wahlert, ami gyári verziójú, és mosz minden a!

Már régóta vernet termosztátot rakok mindenhova és még nem volt vele gond sose. A saját Z14XE-ben is vernet termosztát van már 2 éve. Kimentem megnéztem és nekem hideg motor mellett azonnal jön a pipán a víz, még a reggeli -12C° hidegben is 5km után meleg a víz. Típusra keresve a vernetnek több cikkszámon is van termosztátja a szerelő ezek szerint nem a megfelelőt tette bele. Csak azért írom mert a sok vacak között a vernet normálisat gyárt a szerelő/bolt hibája miatt nem kell leírni a márkát.

Link to comment
Megosztás:

2 órája, shootme2 írta:

Én a verzióra írtam, hogy szar. Nem a termosztátra. Csak megjegyeztem a márkát. A H-ban most is Vernet van.

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 02. 12. at 15:32, Stofl írta:

Gyári verzió: a termosztát házon van egy lyuk, a műanyag pipa felé, ez állandó, és a motor indításával megindul az áramlás, légtelenítés, folytó szelep fűtés, kiegyenlítő tartály előmelegítés.
2-es verzió: a műanyag pipa furata a temrosztát belseje felől egy kis golyóval van lezárva, ami csak a légtelenításben segít. Ha levegős a rendszer van áramlás, ha a víz felnyomja a golyót, nincs áramlás, csak akkor indul meg, ha nyit a termosztát.

3-as verzió: (ezt rakta be a szerelő az autóba) semmilyen szelep, golyó nincsen, a műanyag pipa furata csak a termosztát ház felső részében indul, csak a termosztát nyitása után tud megindulni a légtelenítás, áramlás. Ez egy rakás szar megoldás, le sem légetelenedett a hűtéskör, és nagyon lassan melegedett az autó. Ez egy Vernet termosztát volt.

Vettünk egy Wahlert, ami gyári verziójú, és most minden jó!

Érdekes, pedig a gyári verzió nem hangzik drágábban előállíthatónak, mint a 3., a 2. meg épphogy bonyolultabb. Lehet méretben passzol más modellhez is a 3. verzió, oda meg ilyen kell gyárilag,  aztán hozzáadták a G Astra a gyári cikkszámát is a termék adatlapjához :icon2:

Link to comment
Megosztás:

13 órája, Vardar írta:

Igen, valami ilyesmire gondolok én is.

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...

Helló,sziasztok. Még új vagyok itt ezen a forum oldalon. Azért regisztráltam,hogy  tapasztalataimal "bár nem sok van"esetlegesen segíthessek másoknak és ök is nekem. Volt egy b2-es kombi vectrám,most egy g astra van. Az astra g 2009-es kombi z14xep. A nagy kérdés "Vezérmülánc csere"ki,mikor,milyet?Gyártói minöségekröl,megbizhatóságairól várnék véleményeket akinek van kedve és tapasztalata. Elöre is köszönöm. Szép napot mindenkinek.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

14 órája, Azur írta:

Hali.Én két éve cseréltem.Nem km függő.Ha nyúlott a lánc és csereérett majd jelezni fog.Először indításkor csörög majd később már meleg motornál is halható a dízeles hangja.Én INA szettet raktam bele azóta kifogástalan.Egyébként 150-ezernél kellett nekem.Használattól függ van akinek 200-nál is jó még de hallottam már olyat is hogy 80-ezernél cserés volt.

Link to comment
Megosztás:

22 órája, kingblue írta:

Köszönöm a választ. Nem tudom csörög e de a hangja nekem dizelesnek tünik. Másfél éve van nálam az auto,nem tudom volt e már rajta cserélve. Most 273500km va n benne tehát lehet hogy illö lenne kicserélni. Gondolkoztam a BGA márkán de nem ismerem,nem akarok túl olcsót belevenni de mocsok drágát sem. Neked volt már baj a szivósor rudazattal?

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Azur írta:

Hali.Hát ha nem volt még cserélve 273-ezernél már nagyon aktuális.De szerintem már cserélhettek egyszer.Szívósor rudazattal nem volt problémám.Én leszedtem a komplett szívósort kitakarítottam.A rudazat még jó nem kotyog.EGR szelepet sem árt leszedni kipucolni mert ezt nem lehet lefalazni mivel keresztül megy rajta a hűtővíz.Valamint hibajelet generál.

Módosítva : kingblue
Link to comment
Megosztás:

6 órája, kingblue írta:

Hali.Hát ha nem volt még cserélve 273-ezernél már nagyon aktuális.De szerintem már cserélhettek egyszer.Szívósor rudazattal nem volt problémám.Én leszedtem a komplett szívósort kitakarítottam.A rudazat még jó nem kotyog.EGR szelepet sem árt leszedni kipucolni mert ezt nem lehet lefalazni mivel keresztül megy rajta a hűtővíz.Valamint hibajelet generál.

Hello. Az EGR-t már leszedtem és kipucoltam,szinte alig volt benne kosz. Most nekem is a szivosor lenne a következö müvelet,takaritás és a rudazat felújitása ugyanis kotyog. A vezérmüláncot magadnak cserélted? Mennyire huzos dolog mennyi idö?

Link to comment
Megosztás:

10 perce, Azur írta:

Hali.Igen magamnak cseréltem.Hát kell hozzá némi szerszám.Emelő.Főtengely rögzítő vez.tengelyeket fixálni.Ha először csinálsz ilyet nem biztatlak.Én egy délután munka után szétszedtem.Másnap összeraktam.

Rudazatot fel tudod újítani ha kell kis fúróval nagyobb furatot csinálsz a szárra majd egy perselyt a kis tengelyre hogy passzoljon.Biztosító gyűrűt vissza aztán sokáig bírja.

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...
On 2021. 03. 11. at 21:56, kingblue írta:

Most néztem meg az enyémet.Nekem a rudazat elsö furata kikopott. Addig koptatták egymást a kis tengellyel,hogy az is letört. Ugy oldottam meg a problémát,hogy 4-es sárgaréz hegesztö pálcára vágtam menetet. Elöször az egyik végére vágtam kb.5mm-ert majd levágtam kb.1,5-2cm hosszban A másik végére szintén manet,úgy hogy a két menet között elmarad 5 mm-er. Ebbö csináltam 5 db-ot,hogy legyen a teljes sorra. A kis tengelyek mindkét végét vissza köszörültem úgy,hogy kb 2-3mm maradjon a menetből. Azért kell igy csinálni mert a metszővel nem lehet 2-3 mm hosszon normális menetet vágni. A rudazatba a perselyek egy vörös rézcsöböl származnak. A külső átmérője 6mm a belsö 4 mm amibe pont paszol a hegesztö rézpálca. Ebből a csövecskéböl vágtam a 4mm hoszú perselyeket ami kb. megfelel a rudazat vastagságának.A rudazaton lévő furatot egy reszelővel csiszoltam ki 6mm-re. Ebbe bele ragasztottam a vörös réz perselyt.  Azért nem fúrtam mert félre volt kopva igy könnyen beleakadht a fúró és eltörheti a rudazatot. A furat kitöltése műanyaggal és utána a furat újrafúrása kiküszöböli ezt a problémát. A letört kis tengelyecske helyére fúrtam egy lyukat 3,5-ös furóval. Ebbe belehajtottam a 4-es menetfúrót,ide kell beleragasztani az előkészített sárgaréz tengelyecskét. Megkenten pici szilukon zsirral, össze raktam a tetejét 4-es anyacsavarral zártam. Úgy,hogy kényelmesen tudjon mozogni a rudazat. A csavar tetejére egy pötty festék vagy köröm lakk,hogy ne tudjon lecsavarodni a zárócsavar. Arra kell odafigyelni,hogy a kicsi tengelyeknek sem az alja sem a teteje ne akadjon seholsem. Ez egy végleges és tökéletes megoldás szerintem.

4126d45s-960.jpg

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 03. 11. at 21:56, kingblue írta:

Hali.Igen magamnak cseréltem.Hát kell hozzá némi szerszám.Emelő.Főtengely rögzítő vez.tengelyeket fixálni.Ha először csinálsz ilyet nem biztatlak.Én egy délután munka után szétszedtem.Másnap összeraktam.

Rudazatot fel tudod újítani ha kell kis fúróval nagyobb furatot csinálsz a szárra majd egy perselyt a kis tengelyre hogy passzoljon.Biztosító gyűrűt vissza aztán sokáig bírja.

Most néztem meg az enyémet.Nekem a rudazat elsö furata kikopott. Addig koptatták egymást a kis tengellyel,hogy az is letört. Ugy oldottam meg a problémát,hogy 4-es sárgaréz hegesztö pálcára vágtam menetet. Elöször az egyik végére vágtam kb.5mm-ert majd levágtam kb.1,5-2cm hosszban A másik végére szintén manet,úgy hogy a két menet között elmarad 5 mm-er. Ebbö csináltam 5 db-ot,hogy legyen a teljes sorra. A kis tengelyek mindkét végét vissza köszörültem úgy,hogy kb 2-3mm maradjon a menetből. Azért kell igy csinálni mert a metszővel nem lehet 2-3 mm hosszon normális menetet vágni. A rudazatba a perselyek egy vörös rézcsöböl származnak. A külső átmérője 6mm a belsö 4 mm amibe pont paszol a hegesztö rézpálca. Ebből a csövecskéböl vágtam a 4mm hoszú perselyeket ami kb. megfelel a rudazat vastagságának.A rudazaton lévő furatot egy reszelővel csiszoltam ki 6mm-re. Ebbe bele ragasztottam a vörös réz perselyt.  Azért nem fúrtam mert félre volt kopva igy könnyen beleakadht a fúró és eltörheti a rudazatot. A furat kitöltése műanyaggal és utána a furat újrafúrása kiküszöböli ezt a problémát. A letört kis tengelyecske helyére fúrtam egy lyukat 3,5-ös furóval. Ebbe belehajtottam a 4-es menetfúrót,ide kell beleragasztani az előkészített sárgaréz tengelyecskét. Megkenten pici szilukon zsirral, össze raktam a tetejét 4-es anyacsavarral zártam. Úgy,hogy kényelmesen tudjon mozogni a rudazat. A csavar tetejére egy pötty festék vagy köröm lakk,hogy ne tudjon lecsavarodni a zárócsavar. Arra kell odafigyelni,hogy a kicsi tengelyeknek sem az alja sem a teteje ne akadjon seholsem. Ez egy végleges és tökéletes megoldás szerintem. Ez a linkelt megoldás mégjobb lehet mert van alul egy pereme ami mégjobb tartást biztosít a tengelynek. Csak ehez már kell egy eszterga pad.

4126d45s-960.jpg

Módosítva : Azur
Link to comment
Megosztás:

Szasztok, olajat cserélnék az autón és mivel nem tudom mikor volt utoljára így gyújtógyertyát is. Szó volt róla, hogy van egy márka-típus-cikkszámú trafó ami ajánlott és gyertyából is, mert amúgy oda-vissza "kicsinálják" egymást. Nade melyik az a gyertya ami ajánlott? Rémlik hogy a FLR8LDCU Bosch gyertyáról volt szó, jól emlékszem? Kösz!

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, zotya975 írta:

Jól rémlik.A gyári ajánlás ez de nem öli meg más sem.Én NGK-t használok egy pólusút.Mint az óra úgy működik.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, kingblue írta:

Jól rémlik.A gyári ajánlás ez de nem öli meg más sem.Én NGK-t használok egy pólusút.Mint az óra úgy működik.

Köszönöm! Az egyik gyertyánál olaj van ( már ilyen volt amikor megvettem,) szóval szelepfedél tömítést is kell cserélnem. Na, összeállt a lista. Az olajon kicsit vaciláltam, mert még a tavalyiból is maradt fél liter ( vagy nem eszi vagy az állandó rövidtáv miatt kartergázból pótolja, ezt nem tudom) gondoltam elég akkor 4 liter, de nem, mert a feltöltési mennyiség 4.25Liter, és ha jól rémlik egyszer jelzett be, és öntöttem rá, szóval kell az 5 Liter még ha az olajcsere periódus végén marad is fél liter.

7c9c9a9eff3a1b6b81e3ce7d0fd8e7a8.png 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

On 2021. 04. 04. at 7:12, zotya975 írta:

Mannolról én átálltam Fuchsra, nem tudom, hogy a hiperjó tisztító tulajdonsága vagy mi miatt, de kb. 3500 km után koromfekete az olaj a nívón. Mannollal azért barnább volt. Mondjuk október óta megy neki a napi 2x4 km rövid táv.

Egy szelepfedél nekem is kellene, de nincs nyomatékkulcsom, anélkül nem állok neki.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok 2001 z16xe motorkódu Opel zafirám van ami nem eszi az olajat nem eszi a vizet és fehéren füstöl a lambda szondát kicseréltük folytószelepet megnéztük vákum jó és aszt a hibát dobja ki hogy üzemanyag kiegyenlítő rendszer túl szegény keverék p0170 szakaszos hiba tudnátok segíteni. 

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 04. 19. at 20:26, Till írta:

Sziasztok 2001 z16xe motorkódu Opel zafirám van ami nem eszi az olajat nem eszi a vizet és fehéren füstöl a lambda szondát kicseréltük folytószelepet megnéztük vákum jó és aszt a hibát dobja ki hogy üzemanyag kiegyenlítő rendszer túl szegény keverék p0170 szakaszos hiba tudnátok segíteni. 

Én ezt a két hibát (a fehér füstöt és a P0170-et) különválasztanám. A P0170 szigorúan véáve azt jelenti hogy túl sok az oxigén a kipufogógázban, ezért gondolja a motorvezérlő hogy szegény a keverék. Mivel ez a katalizátor utáni kontroll lambdaszonda, szélsőséges esetben az is előfordulhat hogy a motor után(!) van a hiba: egyszerűen valahol lyukas a kipufogód a leömlő és a lambdaszonda között (tűhegynyi lyuk is elég), ahol oxigéndús levegő jut be a kipufogórendszerbe amit a lambda érzékel, ezért dobja a hibakódot. És így ugye persze hogy nincs falslevegő, mert a gond a motor után van... nem mondom hogy nálad is ez a hiba, de láttam már ilyet, egy megnézést megér. 

Viszont a fehér füsttel nem tudok mit kezdeni, az legjobb tudomásom szerint azt jelenti hogy víz van a motorban (=hengerfejes?), ami mondjuk szintén megmagyarázná a P0170-es hibakódot, viszont akkor fogyna a vized... 

Link to comment
Megosztás:

  • 5 months later...
16 perce, Radó írta:

Sziasztok! 

Olyan kérdésem lenne, gyertyát akarok cserélni, hol tudom megnézni mi a gyárija? Gondolom GM, de milyen? Astra G 1.6 16v, x16xel. 

Most egypolusú ngk van benne, de gondolom elöző tulaj ezt vette bele. 

Hali.Kezelési útmutató vagy szervizfüzet ha van Ha jól rémlik valamelyikben benne kell legyen.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.