Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kijelző javítás

B.Gábor

Recommended Posts

  • 1 month later...

Na beraktam a MID-et a TID helyére. Eljutottam végre idáig. Mondtam, hogy nem lesz gáz. :lol: Mondjuk még nem 100%-os. A donorba 95-ös 2.5TD CD szerencsére a kétcsatis MID volt benn a fapadosomba (ezt nem tudom hogy milyen, van benne manual klima meg elöl elektromos ablak és tükör azt kifújt) meg ott van a kábelkötegen a sárga csati mellett a fekete 16 pólusú. Rádugtam és él!

Egyenlőre van 3 hibaüzenetem, ebből 2 nem gáz mert ha jól értem a hűtővíz, meg az ablakmosó víz kevés, ami igaz is. Jelet meg kap, mert cseréltem a kiegyenlítőartályt és az ablakmosótartályt a szenzorok miatt. Van még egy amit nem írtam fel és persze hogy jól elfelejtettem, de én a fékbetét kopásjelzőjére tippelek, mert az nincs a fapadosban, még.

Kábelköteget nem kellett eddig sehol cserélnem, mert ott voltak a bekötetlen csatik eddig, csak rá kellett dugni egy kis tisztogatás után. A tisztogatást ki is emelném, mert a ködlámpa bekötésénél szétszedtem mindent, mire kiderült, hogy a csati a ludas.

A motorcsere rendben ment leszámítva a donorban lévő iszonyaat olajsarat a rendszerben, amit nem volt egyszerű és guszta kitakarítani. A motrot kompletten az öszes kábellel csővel relével együtt raktam át, csak a motortérben lévő compjutert tartottam meg. És láss csodát pöcre indult, amit mi se nagyon hittünk el. :lol: Egyetlen mókerálás volt benne, hogy az opelék egy év alatt megfordították az aksit, de ezt nem volt nagy szám átkötni.

Most jöhet az autó belseje szeretném átalakítani az egészet CD felszereltségűre.

Link to comment
Megosztás:

nah beraktam a MID-et a TID hejére eljutottam végre idáig. mondtam hogy hogy nem lesz gáz:) mondjuk még nem 100%-os. A donorba 95-ös 2.5TD CD szerencsére a kétcsatis MID volt benn a fapadosomba (ezt nem tudom hogy milyen, van benne manual klima meg elöl elektromos ablak és tükör azt kifújt) meg ott van a kábelkötegen a sárga csati mellett a fekete 16 pólusú. rádugtam és él!

egyenlőre van 3 hibaüzenetem, ebből 2 nem gáz mert ha jól értem a hűtővíz, meg az ablakmosó víz kevés, ami igaz is, jelet meg kap, mert cseréltem a kiegyenlítőartályt és az ablakmosótartályt a szenzorok miatt. Van még egy amit nem írtam fel és persze hogy jól elfelejtettem, de én a fékbetét kopásjelzőjére tippelek, mert az nincs a fapadosban, még.

kábelköteget nem kellett eddig sehol cserélnem, mert ott voltak a bekötetlen csatik eddig, csak rá kellett dugni egy kis tisztogatás után. a tisztogatást ki is emelném, mert a ködlámpa bekötésénél szétszedtem mindent, mire kiderült, hogy a csati a ludas.

a motorcsere rendben ment leszámítva a donorban lévő iszonyaat olajsarat a rendszerben amit nem volt egyszerű és guszta kitakarítani. a motrot kompletten az öszes kábellel csővel relével együtt raktam át csak a motortérben lévő compjutert tartottam meg, és láss csodát pöcre indult, amit mi se nagyon hittünk el :lol: egyetlen mokerálás volt benne, hogy az opelék egy év alatt megfordították az aksit, de ezt nem volt nagy szám átkötni.

most jöhet az autó belseje szeretném átalakítani az egészet CD felszereltségűre.

Most nem értem.. normális hogy kevés a hűtővíz és ablakmosó benne?A szenzorok cseréjén túl a kábelezése megvan a MID-ig egyébként a 2 tartálynak? A fékkopás visszjelzős esetén ha nem lesz kábelezve akkor a MID megfelelő 2 lábát zárd rövidre és megszűnik ez a jelzés (ez igaz a 2 másiik jelzésre is ha nincs és nem is akarod kikábelezni)

Ja. De ebben az esetben kb fölösleges volt a MID-et belerakni :lol:

Link to comment
Megosztás:

Nem normális, hogy nincs benne, csak kevés lett a fagyálló, és nem akarom higítani. :lol: Ablakmosó fojadékom sincs, és mint írtam ott fityegtek a cstlakozók csak össze kellett dugni. Be van drótozva minden, csak nincs rákötve, ez gyakran előferdül, mert nem fognak 10 féle kábelkorbácsot gyártani. Ülést is kiszedtem ott van mellette a delej az ülésfűtéshez, meg a bal oldali motoros üléshez. Most cserélem például a fűtésbefúvó zsaluk mellett a 0 -át világítósra, mert a cd-ben már világít mint a karácsonyfa. Anyi a dolgom, hogy berakom a foglalatot a helyére, és rákötöm a szabadon fityegő csatit, mert van benne ménykű. Pedig jó nagy szopás lett volna ha nem , mert a jobb A oszlopnál lévő kompjuternek más a csatija és akkor tényleg át kellett volna húznom az egészet.

Apropó nincs ötlet hogy a hátcsó ködlámpához miért nem megy delej? Kapcsoló és a műszerfal viszajelez, de hátul nincs feszkó a fekete kék vezetéken. Biztosíték rendben.

Bár azért méricsgélek még egyet, hogy ha a motortérbe ki van kábelezve, meg az utastérben is ott van a csati, az nem biztos hogy össze is van dugva. Gondolom a bal lábnál lévő két marhanagy csati lesz a kulcs. De villamos rajz nélkül elég jó puzzle :lol:

Link to comment
Megosztás:

nem normális hogy nincs benne, csak kevés lett a fagyálló, és nem akarom higítani:) ablakmosó fojadékom sincs. és mint írtam ott fityegtek a cstlakozók csak össze kellett dugni. be van drótozva minden, csak nincs rákötve, ez gyakran előferdül, meert nem fognak 10 féle kábelkorbácsot gyártani. ülést is kiszedtem ott van mellette a delej az ülésfűtéshez, meg a bal oldali motoros üléshez. most cserélem például a fűtésbefúvó zsaluk mellett a 0 -át világítósra, mert a cd-ben már világít mint a karácsonyfa. anyi a dolgom, hogy berakom a foglalatot a helyére, és rákötöm a szabadon fityegő csatit, mert van benne ménykű. pedig jó nagy szopás lett volna ha nem , mert a jobb A oszlopnál lévő kompjuternek más a csatija és akkor tényleg át kellett volna húznom az egészet.

apropó nincs ötlet hogy a hátcsó ködlámpához miért nem megy delej? kapcsoló és a műszerfal viszajelez, de hátul nincs feszkó a fekete kék vezetéken. biztosíték rendben.

bár azért méricsgélek még egyet. hogy ha a motortérbe ki van kábelezve, meg az utastérben is ott van a csti, az nem biztos hogy össze is van dugva, gondolom a bal lábnál lévő két marhanagy csati lesz a kulcs. de villamos rajz nélkül elég jó puzzle :lol:

Oké, de ha rövidre zárod a csatikat és minden oké akkor eltűnnek a folyadék jelzések, és még hűtővíz/desztivíz se kell meg - bár már a csapvíz is jó a gyári piros hűtőfolyadékba a doboza alapján....

Szerintem ködlámpához relé kell.

A kéket raktam bele az se jobb:) A kézikönyv azt írja, hogy relé nélkül kapcsol. Meg a hátsó speciel gyárilag benne van. Az első nem volt rajta de az működik ott szoptam az oxidos csatival.

Link to comment
Megosztás:

nem normális hogy nincs benne, csak kevés lett a fagyálló, és nem akarom higítani:) ablakmosó fojadékom sincs. és mint írtam ott fityegtek a cstlakozók csak össze kellett dugni. be van drótozva minden, csak nincs rákötve, ez gyakran előferdül, meert nem fognak 10 féle kábelkorbácsot gyártani. ülést is kiszedtem ott van mellette a delej az ülésfűtéshez, meg a bal oldali motoros üléshez. most cserélem például a fűtésbefúvó zsaluk mellett a 0 -át világítósra, mert a cd-ben már világít mint a karácsonyfa. anyi a dolgom, hogy berakom a foglalatot a helyére, és rákötöm a szabadon fityegő csatit, mert van benne ménykű. pedig jó nagy szopás lett volna ha nem , mert a jobb A oszlopnál lévő kompjuternek más a csatija és akkor tényleg át kellett volna húznom az egészet.

apropó nincs ötlet hogy a hátcsó ködlámpához miért nem megy delej? kapcsoló és a műszerfal viszajelez, de hátul nincs feszkó a fekete kék vezetéken. biztosíték rendben.

bár azért méricsgélek még egyet. hogy ha a motortérbe ki van kábelezve, meg az utastérben is ott van a csti, az nem biztos hogy össze is van dugva, gondolom a bal lábnál lévő két marhanagy csati lesz a kulcs. de villamos rajz nélkül elég jó puzzle :lol:

http://forum.omegaforever.info/muhely.php

itt találsz hozzá elektromos kapcsolási rajzot

Link to comment
Megosztás:

hű bakker ez eléggé német én meg még egy sört se biztos hogy tudok kérni németül :lol: de azért köszi megpróbálom kibobozni.

Németül vannak a vonalak? :D

Hát google translate sokat segít. Nameg eléggé evidens egy ilyen kapcsolási rajz. Ha nem is konyítasz hozzá, negyed óra böngészés után már adja magát.

Egy Burda szabásminta bonyolultabb! :lol:

Link to comment
Megosztás:

a motorcsere rendben ment leszámítva a donorban lévő iszonyaat olajsarat a rendszerben amit nem volt egyszerű és guszta kitakarítani. a motrot kompletten az öszes kábellel csővel relével együtt raktam át csak a motortérben lévő compjutert tartottam meg, és láss csodát pöcre indult, amit mi se nagyon hittünk el :lol:

Hinni a templomban kell, ez fix előre megmondtam...

Link to comment
Megosztás:

Hinni a templomban kell, ez fix előre megmondtam...

JAJA! Köszi szépen! Azt is megmondtad, hogy más a csati a MID-nél, és tényleg! Csak nem a kijelzőnél, hanem az ablaktörlő kapcsoló gombjainál. De ott van mind a 3 barna drót, és egy csaticsere megoldotta a problémát. Készen van a masina, és minden működik. :lol: Már csak a fékbetét kopásjelző jelét kell rövidre zárni (visszaolvasok :lol: ). Egyedül a hátsó üléseknél lévő lámpáknál kellett kicserélni az ajtó kapcsolót, és behúzni a padlótól a kábelt, mert az csak 1 drót volt a régiben. Most már úgy világít mint egy karácsonyfa teljesen CD lett belőle.

Link to comment
Megosztás:

JAJA! köszi szépen! Azt is megmondtad, hogy más a csati a midnél, és tényleg!, csak nem a kijelzőnél, hanem az ablaktörlő kapcsoló gombjainál. De ott van mind a 3 barna drót, és egy csaticsere megoldotta a problémát. Készen van a masina, és minden működik :lol: már csak a fékbetét kopásjelző jelét kell rövidre zárni (visszaolvasok :lol: ). Egyedül a hátsó üléseknél lévő lámpáknál kellett kicserélni az ajtó kapcsolót, és behúzni a padlótól a kábelt, mert az csak 1 drót volt a régiben. Most már úgy világít mint egy karácsonyfa teljesen CD lett belőle.

Pedig van különbség a MID/TID csatik között, akkor szerencséd volt. Ha jól emlékszem 96, vagy 98-tól volt más a csati...

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok.

Új "motoros' vagyok Omegában.

Vettem egy 2.5 TD 1995-ös gépet.

A műszerfal világítás marha gyenge, még akkor is, ha maxra teszem, viszont a BC kijelzője meg marha erős. Olyan, mintha maxra oda lenne csavarva a kontraszt. Azt lejjebb lehet venni? Ha igen, akkor hol?

Előre is köszönöm a segítséget.

Üdv!

Cserélj izzókat a műszerfalban. Ezeréves izzók, barnára égve. A BC-ben meg még nem.

Amúgy mód nincs a külön szabályzásra.

Link to comment
Megosztás:

Üdv!

Cserélj izzókat a műszerfalban. Ezeréves izzók, barnára égve. A BC-ben meg még nem.

Amúgy mód nincs a külön szabályzásra.

Köszönöm.

Tehát a műszerfal világítással együtt a BC -t is állítom?

Nem igazán tűnt fel, mikor tekergettem . :lol:

Na, majd este megkukkolom.

Nagyon bonyolult kiszedni a műszerfalat, hogy kicseréljem az izzókat? LED-eket lehet bele tenni? Esetleg tudtok olyan helyet, ahol vállalnak efféle melót? Mondjuk Kompletten cserélni az összes fényforrást hideg fehérre, a mutatókat pedig kékre.

Kiszeded a bal légrostélyt, meg a kormány burkolatot, és utána kijön a műszerfal. Hogy csinálnak-e ilyet? Nemtom... Leginkább DIY.

Mutatókat jó meló megvilágítani külön színnel. Mivel alapból ugyanazt a fényt kapja, mint a műszercsoport. Tehát először el kellene szigetelni... Meg lehet csinálni, de inkább nevezném szopásnak, mint jó melónak. :lol:

Olvass vissza, talán valahol a topic elején van pár okosság a ledesítésről.

Vagy vegyél ilyet: http://www.blauertacho4u.de/products/en/EL...0Km-h-Blau.html

Mert ez állat :D

Ugyanitt találsz komplett LED készletet. És akkor semmit se kell forrasztanod, csak berakod, azt világít. És még leírást is kapsz hozzá.

Mert ez állat :lol:

Ugyanitt találsz komplett LED készletet. És akkor semmit se kell forrasztanod, csak berakod, azt világít. És még leírást is kapsz hozzá.

Tyúhú. Ez tényleg baró.

Fel kell ragasztani, vagy hogy megy ez? A mutató viszont így marad a gyári fénnyel?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.