Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Tom

Recommended Posts

18 perce, Stevy írta:

Ma majd szétszedem, mert ugye cseréltem tárcsát, és betétet is, de szét nem húztam a féktestet és az úszórészt, csak amennyire kijött kicsit megpucolgattam. Viszont tegnap néztem, hogy befog. (olyan volt mintha kő lenne a gumiba aztán tárcsához is hozzá értem, hogy megnézzem milyen a felülete, de már jól felmelegedett) Úgyhogy finom papírral lekapom a retket róla, és átkenem rézpasztával, aztán kiderül.

Teljesen szabadon kell mozognia, ha esetleg van rajta valami sérülés, maradt az F-ből vezetőcsap, sőt szerintem féknyereg is. 

Link to comment
Megosztás:

6 órája, zotya975 írta:

124650900-413839079637509-43609379637754

Ilyen állapotban voltak. A pofa mozgáspontjait drótkefe koronggal lepucaltam, a csúszószárakat pedig 320-as papírral felcsiszoltam. Kicsit mentem is vele, most jó lett. (Azért még eléggé lemelegszik 1-2 nagyobb fékezéstől, de a fékerő már kezd megjönni.)

Link to comment
Megosztás:

21 perce, Stevy írta:

Ez egész jól néz ki. Nekem a Zafirán annyira keresztbe fordult az egyik betét,( egyik vele nullára kopott a másik meg alig) hogy belemart a csúszkába, és csinált egy vájatot. Ki tudtam reszelni belőle annyira hogy az új betét rendesen tudjon mozogni. 

Link to comment
Megosztás:

9 órája, Stevy írta:

Az jó buli lehetett, gondolom örültél is neki. ( Azért itt is kellett a 60-as papír, meg reszelő, hogy viszonylag sima felületet kapjak. :-) )

Főleg mivel elvileg friss műszakival vettem a kocsit, és szerintem a fékbetétekre is rá szoktak nézni. Észre kellett volna venniük, már ha nem úgy tolták át pénzért a kocsit műszakin. 

Link to comment
Megosztás:

  • 4 months later...
5 órája, csjanos46 írta:

Sziasztok.

Erősebb fékezéskor remeg a kormány és a pedálon is érezni a rázkodást.Kérdésem üt-e a tárcsa vagy 2 vezetőcsap van megkopva amiatt van ez a jelenség.Kőszi a segítséget.

Inkább tárcsa. Nem mostanában volt cserélve ? Mert akkor lehet csak a kerékagyat kellene jól le drótkefézni.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok 

Tanácsot szeretnék kérni, hogy milyen féktárcsát, illetve betétet érdemes venni? legpuritánabb 1.4-es motor, szóval nem erőmű, de azért szeretném ha fogna a fék és nem kellene sűrűn cserélni :D Bardiautóból szoktam vásárolni, de teljesen vakon vagyok ezzel, hogy milyen márkából vegyek milyet 

Mostani gondolom csere érett, nem akarok hazudni, de mikor megvettük 2011-ben azóta szerintem nem volt hozzányúlva az első fékekhez, de az meg gyanúsan sokat bírt volna nem ? Igaz azóta csak 90k km ment bele

Amikor leszedem a kereket, a féktárcsa rozsdás kicsit, inkább ami jobban zavar, hogy sávosan vannak bemarások a tárcsa felszínén, az nem túl jó dolog nem ? Illetve lassú fékezéskor olyan ,mintha sávosan fogna, pedig egyenletesen nyomom a féket, ezt akkor már tuti érdemes így cserélni nem ? 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, bandinnc írta:

Szia.

Ennyi futásteljesítmény után már tárcsát is illik cserélni.Biztosan van már válla is.Nem beszélve arról hogy a sávos bemarások miatt hiába raknál be új betétet nem teljes felületen érintkeznének a tárcsával.Nem volna jó a fékhatás.

Valamint javallott erősen a fékfolyadékot is cserélni igen alacsony lehet már a forráspontja.

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 03. 28. at 18:07, kingblue írta:

Szia.

Ennyi futásteljesítmény után már tárcsát is illik cserélni.Biztosan van már válla is.Nem beszélve arról hogy a sávos bemarások miatt hiába raknál be új betétet nem teljes felületen érintkeznének a tárcsával.Nem volna jó a fékhatás.

Valamint javallott erősen a fékfolyadékot is cserélni igen alacsony lehet már a forráspontja.

Leszedi az új pofa :hehe: Én egyik évben karácsonykor álltam neki pofát cserélni, aztán egyik betétről leugrott már a ferodol, és kicsit még kellett vele úgy mennem, mielőtt jött az új betét.

Viccet félretéve, én is csak azért raktam rá az új pofát, mert nem volt más lehetőségem. (Mondjuk elment 2 vagy 3 évet, és betét miatt még akár mehetett is volna.)

Link to comment
Megosztás:

24 perce, Stevy írta:

A Zafirán először én is csak betétet cseréltem tárcsát nem. A tárcsának elcsiszoltam kint a vállát, hogy ne csak ott feküdjön fel az új betét. Azért az első pár 100 kilométeren nem volt olyan mint a régi betéttel, de a "szakirodalom" szerint a nem túl mély körkörös nútok még beleférnek, bár nincs meghatározva hogy mi az a nem túl mély. Nyilván jó ha egyszerre van cserélve, de egy jó tárcsa kiszolgál 2-3 betétet is. 

441a154f5feb77ecc6ea4206752654c7.jpg

Aztán ugye megiscsak lett cserélve tárcsa is, itt megint be kellett kopnia a régi tárcsához kopott új betétnek. Ugye fékkel nem játszunk, de igazából érzésre volt olyan " érdes" lehetett érezni hogy nem fekszik fel rendesen, a fékhatás mérésen viszont még így is átment, megvolt a kellő fékerő nem volt eltérés és ingadozás sem, mondjuk 3-400 kilométert mentem a csere után a mérésig. De még a tárcsa dobozára is rá volt írva hogy a teljes fékhatásra ilyenkor várni kell, és hacsak nem feltétlenül szükséges nem szabad túl erősen fékezni. 

8219dfd6ebf284ec9b8e081b6479c583.jpg

Link to comment
Megosztás:

  • 3 months later...

Sziasztok!

2001-es Opel astra F dobfékkel lenne egy kis problémám, minden fékezésnél nyikorog, illetve nem úgy fog ahogy kéne, tiszta sor szét kéne szedni és megnézni, viszont a dob nem jön le, nem középen van összerohadva, hanem olyan mintha a fékpofák akadnának bele a dobba, kocogtatást, forgatás közbeni feszítést próbáltam már de nem segített, sejtésem szerint vagy a munkahenger lehet megszorulva, vagy a dobnak van válla belülről, és abban akadnak meg a fékpofák.

A kérdésem az lenne miképpen lehetne leszedni? 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Battery írta:

Hát ez elég problémás ilyenkor már.Csak ütögetéssel csavarhúzóval feszegetéssel esetleg hátulról ha tudsz wd-40-et befujni .Ugyis cserés lesz valószinű a fékbetét de lehet a munkahenger is.

Vagy esetleg hátul két oldalon a fékbetétet biztosító rugós kis csapra rátudsz fogni és 45 fokkal ha eltudnád fordítani akkor leesne belül ill.elbillenne a betét igy lejönne könnyebben.Valószinű tele van már porral a dob meg válla is van belülről.

Módosítva : kingblue
Link to comment
Megosztás:

5 órája, Battery írta:

Sziasztok!

2001-es Opel astra F dobfékkel lenne egy kis problémám, minden fékezésnél nyikorog, illetve nem úgy fog ahogy kéne, tiszta sor szét kéne szedni és megnézni, viszont a dob nem jön le, nem középen van összerohadva, hanem olyan mintha a fékpofák akadnának bele a dobba, kocogtatást, forgatás közbeni feszítést próbáltam már de nem segített, sejtésem szerint vagy a munkahenger lehet megszorulva, vagy a dobnak van válla belülről, és abban akadnak meg a fékpofák.

A kérdésem az lenne miképpen lehetne leszedni? 

Van a belső oldalon egy dugó azt kivéve be lehet nyúlni csavarhúzóval a fékdob belsejébe, és ott kell matatni, de a leírás sem egyértelmű meg nekem még soha nem jött be. Kalapáccsal szoktam körbekocogatni a doboz közben lehúzni körbe -körbe és eddig mindíg lejött. Utána a dob vállát el szoktam csiszolni. Mivel minden kerékváltáskor ( tél előtt és tél végén) levettem a dobot, az első alkalom után soha nem volt válla, így többet már nem volt vele gond. A kézifékkötél mindenképpen legyen laza, mert az is a fékpofákat tolja kifelé a dob felé. Aztán, ha a kerékcsavarok helyén bevilágítasz, és addig forgatod az agyat amig szembe nem kerül a lyuk az után állítóval megpróbálhatod csavarhúzóval visszatekerni. Előtte a kis lemezkét ami az állítást végzi el kell húzni a kis fogas-keréktől különben nem tudod visszatekerni. 

d15918531af2618bdd2d8e1c5c5d1fad.jpg

A képen ugye a szóbanforgó lemezke ( amin a számok vannak) pont nem fekszik be a helyére a fogak közé, mert nekem soha nem működött rendesen. Ha az utánállító kerék rá van rohadva a tengelyre akkor ugye ez nehezen fog menni. 

  • Like 1

Köszönöm a segítséget! Végre lejött, az utánállító tekergetés volt a megoldás, első nekifutásra nem akart megindulni, először arra kellett megkocogtatni amerre  a lemez is piszkálgatja, akkor szépen megindult abba az irányba, utána visszafele is bár elég nehezen, körülbelül 2-órán keresztül kellett kopogtatni mire felengedett annyira hogy lebírtam venni a dobot.

Akkor szembesültem vele hogy nem is csoda hogy nem akart csak úgy lejönni, a dobnak körbe 2mm-es válla van, ha a rozsdát is beleszámítom 2,5mm, a pofák egész jók,még lenne rajtuk vastagság, szerintem aki előttem szerelte csak a pofákat cserélte,és feldobta a kopott dobot, bár mondjuk van a pofák közt kb 1mm-eltérés kopásban . 

A munkahenger, meg úgy összességében a szerkezet jónak tűnik. 

Miket ildomos ilyenkor cserélni a dobon és a pofákon kívül? Illetve mely márkák amik jók?

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Battery írta:

Hát igazából mindent, pofákat, dobot, a rögzítő szettet( ezt mindenképpen)  sőt még munkahengert is szoktam ilyenkor mert csak 3-4 ezer forint. Arra figyelni ni kell hogy fékcsőkulcs legyen, és ha elnyalja a hollandit akkor ugye fékcsőcsere a hátsó hídtól a munkahengerig. Ezt majd eldöntöd hogy cseréled-e vagy sem . ( a munkahengert) Visszanyomáskor nézni kell a főfékhengernél a tartályt nehogy túlcsorduljon a fékfolyadék mert akkor lemarja a vákumdobról a festéket. Dob és vele együtt a pofa szélesség sem mindegy, két méretben van, ennek is passzolnia kell. Én be szoktam állítani az utánállítót, kézzel hogy egyformán fogjon a két oldal, de van aki csak felteszi és majd végzi a dolgát. Elvileg ugye önbeálló, de nem mindíg működik. Hát a márkát passzolom, ez ugye ízlés dolga. Egyszerre csak egyik oldalt érdemes szétszedni és akkor összerakásnál a másik mintaként szolgál. Az utánállítók nem felcserélhetők a két oldalon. 

36e9ef05d8c86109cce4c743e829ecdf.jpg

3c942f2201d542e342fb9ee710d3a802.jpg

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Rugó szettet azért is érdemes, mert összerohad a kis vágott alátét, aztán mikor szednéd le a dobot szépen szétrántod azt is, és ha ez hétvégén történik akkor lehet összerakni csavarral, aztán újra szétszedni, hogy kicseréld. Kopott dobot meg én úgy tudtam könnyebben leszedni, hogy tekergettem előre-hátra, aztán úgy szép lassan lejött.

Nekem tavaly fékmérésnél az jött ki, hogy hullámzott az egyik oldal, úgyhogy még kérdéses, hogy az azóta cserélt dob volt a gatya, vagy a fékerőszabályzót kéne majd cserélni amihez ugye kevesebb kedve ( $$ :-))van az embernek...

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Na a dobfék projekt eddig sikeresnek tűnik,körülbelül 2-hét alatt jött meg hozzá az alkatrész,az autoalkatreszonline24-ről rendeltem, nem számítottam rá hogy kis híján 2 hét lesz, teljesen abban a hitben voltam hogy van hazai raktáruk..

Levenni végül a másik oldalt is az utánállító visszatekerésével tudtam, ugyan úgy szét volt kopva a dob,szétszedtem feltettem az újat és nemrég mentem vele egy pár kört nem erőltettem túl, egyenlőre még visít bár érezni hogy dolgozik, a kézifék az klasszisokkal jobb lett, össze se lehet hasonlítani az eddigi tartó képességével. Mondjuk nem is csoda a baloldali dobban a fékpofán lévő kar ami a bovdenbe akad úgy be volt/van állva hogy kézzel meg se moccan.

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

On 2021. 07. 19. at 14:49, Battery írta:

Ez és a hasonló nevű oldalak tudtommal Autodoc partnerek/viszonteladók. Nekem  csak a két héttel van problémám, a szolgáltatással nem igazán. :-)

Ha bekopik elhallgat, csak addig visít. Ha utána is, akkor a hiba a fékpofa anyagában keresendő.. Nagy satukat ilyenkor nem érdemes nyomni, majd csak ha bekoptak. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...

Sziasztok!

Hasonló projektben vagyok, egy cimbi Astrájával. Sz@r fékhatás, + nulla rögzítőfék. Mivel kopottas volt a rendszer, ezért elsőként az első fékekre fókuszáltam. Kapott Brembo tárcsákat, TRW betéteket. Takarítás, fehérzsír spray, összerakás. Kicseréltem a kézifék kötelet is, eléggé meg volt már nyúlva. Hátul egyelőre annyit csináltam, hogy az utánállítókat tekertem. Jelenlegi eredmény.: fékhatás továbbra is gyászos, kézifék blokkolja a kerekeket menet közben, és nem húz félre, tehát pazar lett. A balos munkahengert cserélni kell majd, mert minimálisan szivárog. Ha ez megvan, lecserélem a fékolajat is, mert elégé fekete üledékes a tartály alja. Sejtésem szerint, a munkahenger és a fékolaj csere megoldja majd a fékhatás problémát. Most még nem vetetnék vele dobokat, pofákat, és komplett rugó szettet. Most költött az autóra egy valag pénzt.  

Link to comment
Megosztás:

On 2021. 10. 09. at 13:39, tuskes írta:

Szia! A legtöbb fékerőt az első fékek adják, ha cserélted, annak azért össze is kell kopnia, szerintem kicsit várj vele, menjetek pár 100 kilométert. Vasalni csak óvatosan, mert ha megég-üvegesedik, akkor cserélhetsz minimum betétet. 

Link to comment
Megosztás:

35 perce, zotya975 írta:

Szia! A legtöbb fékerőt az első fékek adják, ha cserélted, annak azért össze is kell kopnia, szerintem kicsit várj vele, menjetek pár 100 kilométert. Vasalni csak óvatosan, mert ha megég-üvegesedik, akkor cserélhetsz minimum betétet. 

Szia Zotya!

Igen, ez igaz, kell idő az összekopáshoz. Azt meg is hagyom majd neki. A fékolajat így is-úgy is cserélem neki, mert lehet még az eredeti van benne, szóval illőnek látom. Munkahengert is kell sajna a szivárgás miatt. Amúgy a fék eléggé lent fog már amennyit fog, úgyhogy azt a szivárgásnak tudom be. Rendesen fel lesz pumpálva a rendszer, jónak kell lennie.

Igazad van, most mást nem is tennék. 

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.