Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Buszosnyugger166

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    12
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Hozzászólások posted by Buszosnyugger166

  1. Végre megérkezett az U581 hibakód olvasó. Azonban még eddig nem tudtam használni, mert magyar nyelvű használati leírást nem küldtek hozzá. Kértem Őket, hogy emailban küldjenek egy JPG- t csatolmányként, mert addig csak nézegetni tudom. Már a napokban az is megérkezett. Tanulmányozom és ki is nyomtatom, hogy kéznél legyen. A nyomtatóm sajnos bedöglött de sebaj keresek egy ismerőst és USB- n elviszem és kinyomtatjuk. Addig nem kísérletezek vele, csak úgy minden leírás nélkül, mert a fedélzeti rendszerbe nem tanácsos bele kontárkodni azt mondják az okosok. Azt írják (más fórumokon), hogy ez az autó egy kicsit "hisztis" . Nekem - mióta megvan - csak annyi furcsaság jött elő eddig, hogy indításkor (a gyújtásra adáskor), valamint leállításnál, három rövíd sípjelzéses szignál hallatszik. Semmi nem változott, az autó ugyanúgy működik mint eddig. Egy ideje már nem zavar, csak eleinte kerestem, miért jelentkezett ez a a jelzés sorozat, de okát nem találom. Később még jelentkezem.

  2. Szia tgabika76! Te még vagy itt? Köszi a választ. Ezeket már tudom mert a szóban forgó kézi autódiagnosztikai interfészt az XLO árulja akciósan. Azért írom ezt, mert így Te is megtudod nézni mi mindent tud. Amit írtál, hogy valószínűleg nem tudja, képzeld még azt is tudja és tud mérni is egyes dolgokat és töröl is.

    Kérdésem továbbra is az, hogy konkrétan a Fronterahoz is jó, felismeri a Fronterat? Ezt kéne megtudni. Sajnos, hogy hiába írja, az Opelt is, a Frontera teljesen más tészta. Nekem nem az évjárat a gondom, mert bőven benne vagyok a lehetséges intervallumba. Valaki olyat kellene felkutatni aki szintén kütyü bolond és ismeri ezt a gyártmányt is és az ismeretségi körében van Frontera tulajdonos, aki használta is ezt.

    Az lenne a jó ha tudnál beszélni az ismeretségi körödben olyan emberrel aki ezt tudja biztosan, mert fölöslegesen nem akarok kiadni 14ezer Ft-t+ posta, még ha akciós is.

    A szerelőmnek van laptopja Opel hibakód olvasó programmal de az sem ismeri fel a Fronterat, ha ez a kütyü viszont igen, elvinném, kiolvassuk a problémát és ott helyben meg is csinálná.           Ez lenne a király. Eléggé idegesít, hogy ég a chek lámpám. A volt tulaj azt mondta, hogy azért mert ledugózták az EGR szelepet. Most vagy igaz - vagy nem - vagy a lambda szonda. Ki tudja. Csak akkor fogom megtudni ha egy ilyet rádugung az OBD csatlakozóra.

    Szia megyek aludni, már késő van, majd még beszélünk.

  3. Üdv azoknak akik időnként idelátogatnak! Van egy kérdésem. A minap olvastam az egyik webáruház oldalán, hogy akciós a U581 hibakód olvasó (OBD, OBD"9-t ír és magyar menűs. Kérdésem : használtatok már ilyet? Konkrétan ez a gyártmány jó a Frontera-hoz?

    Írja a leírásban történő felsorolások között az opelt, de konkrétan a Fronterat nem említi.

    A szerelőmnél is kérdeztem de az Ő programja sem ismeri fel a  Frontit. Bár ahogy olvastam a kis kézi interfész leírását, elég sok mindent tud. Addig nem merem megvenni, amíg valaki nem tud használati infót mondani, (hogy van megelégedve vele).

  4. Szia tgabika76! Már régen voltam itt. Mostanában az "index-forum " "Autógáz" és az "OPEL FRONTERA"  topicban nézelődöm és a facebook-on az "OPEL FRONTERA ÉS MÁS 4X4 TEREPJÁRÓK ADOK VESZEK CSOPORT" -ban vagyok. Sok jót lehet olvasgatni.

    Mostanra sikerült egy hűtőradiátor felső- bemenő vízcsövet hozatnom. Képzeld , itt az E U.-ban sehol sem gyártják, így az USA-ból a GM-től lett megrendelve. Most már levámolták és ki is postázták, megkaptam. A gyáli Isuzu javító/szervizes ember intézte. Vadi új. Mert bontottat nem akartam bele tenni, lévén kb. 15-20 éves bontott FronteraB-k vannak a bontókban.

    Úgy-hogy a héten beszélek a szerelővel a közelünkben, aki vállalja a szerelést és viszem hozzá.

    Lesz: Olajcsere+ szűrő,- Vízcső csere+ a termosztátot kivesszük (az Isusu szervizes ajánlotta, lévén magas hőfokon működő 2.2 -es motor + gázüzem) = kiég a hengerfej tömítés + szelep beégés is előfordul sűrűn ezeknél a motoroknál és ezt ki lehet tolni ezzel a megoldással minél későbbre. - Felütésgátlók 2db. elől (hiányzik) az előző tulajnál eshetett le. - A benzintank védő lemezt is megfoltozza. - Az első kerék összetartás is nagy (+30 mm), gyárilag ez (+2mm), ezt is be kell állítani. - A motorvédő lemezt is feltetetem (az előző tulajnál levették (az olajteknőnél szivárgás volt és körberagasztózták) és nem tették vissza. Ja és a legfontosabb, amikor felemeltük, mutatta, hogy a két első keréknél a fékbetétek igen csak el vannak vékonyodva, cserélni kell.

    Ennyi. Egy rahedli pénz, de legalább rendben lesz egy időre.

    Az olajcseréhez én viszem az olajat:  GM 5W-30 (gyári előírás) + Winns adalékot is teszek bele ,(247 ezer km. van a motorban), így hát megérdemli ezt a kis kényeztetést.

    Veled mi van? Jó lenne már egy kis jó idő véglegesen nem ez a hektikus időjárás. A hóban azért kipróbáltam a 4x4-et. Kellett itt, a vidéki, kisebb, (alárendelt)utakon. Szuperált rendesen jól. Némely helyen nélküle nem tudtam volna menni, mert ezeket az utakat nemigen takarítják. Hóátfújásos utakra azért így sem merészkedtem, mert még a hótolók is elakadtak.

    Üdvözöllek. Cs.I.

  5. Szia! Látom olvasod az oldalt és valóban "tgabika76" is bekapcsolódott az oldalra hozzád hasonlóan Ő is ellátott hasznos infókkal. El is kezdtem a keresgélést.

    A hátsó ablaktörlő motor beszerzését egyenlőre talonba teszem, nem lényeges úgysem. Én megszoktam még aktív buszos koromból, hogy a két visszapillantó tükörből tájékozódom vezetés közben. nekem ez tökéletesen elég. Különben is  sokat nem ér a hátsó ablak, mert a kilátás jó részét a pótkerék elveszi és csak zavaróvá válik annak aki így akar tájékozódni a mögöttes forgalomról.

    A szélvédővel kapcsolatban rájöttem keresgélés közben (lásd Carglass), javítják is ha lehet. Amennyiben nincs a vezető látóterében még így is átmenne a vizsgán, de én szeretném a jobb alsó sarokban lévő kb. 20 cm.-s repedést megállítani ha sikerül (mert a Carglass ezt is hirdeti, hogy javítást is vállalnak a helyszínen is, ha a megrendelőtől kieseik a szervíz pont). sikeres javítást illetően nem kell megbontani a gyári szigetelt üveget. Mert már jártam úgy a kis Corsával, hogy (igaz, nagyobb/szélesebb repedés volt) a karosszériás kicserélte ugyan az újra de utána középen becsöpögött az eső. Klassz volt, csak miután jogosan reklamáltam, csinálta meg jól.

    A tank védő lemezen, - sajna -  nincs mit hegeszteni, mert két akkora lyuk van rajta mint a fejem. Az egész szitaszerűen porladt el, megadta magát. Talán, majd a "jofogason" vagy a "vateran" felbukkan egy amire le kell csapni. Az lenne a kérésem, ha Ti is hallotok vagy olvastok egy eladóról, írjatok vagy még jobb ha egy rövid SMS-t megeresztetek vagy mobilt: 06209706081. Előre is köszi. 

    A rozsdát is és az alvázvédelmet is el fogom intézni a tavasszal, mert hosszú távon megszerettem ezt az aranyos nagy himbálózó mackót. Szép apránként csinálgatom a dolgokat, ráérek bíbelődni vele, nyugdíjas vagyok.

    Nem is a kátyútól félek hanem a szögektől, drótoktól. Már az eltevésre/ leszilikonozásra  átvizsgált nyári gumiból is szedtem ki drótot, elgörbült szöget ami szerencsére nem volt túl mélyre fúródva. A Te általad ajánlott Facebook csoportba, "Opel Frontera 4x4", már bejelentkeztem és elfogadták/visszaigazolták a tagsági kérelmet. Már ott is jeleztem a pótkeréktartóval fennálló gondomat és elég használhatónak tűnő ötletet is kaptam, amit ki is próbálok.

    Nekem tankolni nem annyira fájdalmas mert a benzin csak  a motor beindításához kell utána 30 C fokon automatikusan átkapcsol autógázra és onnantól havaj van. Egy tank gázzal kb. 500- 550km.-t meg lehet tenni, persze attól függ kinek milyen ólom lába van. A Fronti egyébként sem sportkocsi még autópályán sem érdemes erőlködni vele.

     

     

  6. Szia! Köszönöm, hogy Te is jelentkeztél és a segítségedet is köszönöm. Az infó-k alapján el is kezdem keresni az alkatrészeket. Sajnálom, hogy Neked nincs Fronterád, nem is tudod miből maradsz ki. Még csak egy utat tettem meg a vétel után, azt is sötétben, de már most kezdem megkedvelni, függetlenül attól, hogy van mit csinálni rajta, illetve felújítani.

    Ez egy fenomenális érzés ennek a gépnek a vezetése. Egyszer ki kellene próbálnod. Teljesen más, mint egy megszokott úttest közeli személyautóban ülni. Ugyanakkor a nagy tömeg, a vas súlya, amit érezni lehet, a motorház ott tornyosul hatalmas méretével előtted, a 2200-s motor megbízhatóan de az ereje tudatában jól halhatóan, (mert azért van hangja), de finoman duruzsol. A kormány (szervós), a legkisebb mozdulatodra is engedelmesen irányítja ezt a hatalmas vasat. Hát szóval, ez az, az életérzés, amit imádnak a terepjárósok, valószínű, amibe van szerencsém mostantól belekóstolni nekem is.

    Nem tudom merre laksz, de ha  erre felé, (Győr- Sopron megye), összejöhetnénk egy kis közös Opeles nagyvas élményre. Sajnos "Razor01" , a másik társunk /aki még él itt ezen a fórum oldalon/ az ország túlsó felén lakik így vele csak itt levelezéssel tudunk érintkezni. Ő is szintén, hasznos tanácsokkal látott el, még a vétel előtt.

    Most még a csomagtérajtón lévő pótkeréktartó zárjával kínlódok, mert hiába van kulcs is hozzá, úgy össze van rohadva, hogy képtelen vagyok kinyitni. A zár pont legalul van(ez a tervező aki így tervezte meg, még ott dolgozik az Opel -nél?) ennél fogva az összes trutyi oda gyűlik és az évek folyamán a kis biztonsági zárban lévő acélrugók összerohadnak az ott összegyűlő trutyitól, ami miatt a kis szegmenseket a kulcs nem tudja felnyomni a megfelelő helyére és nem nyílik a zár. Erre kellene valami megoldást találni, anélkül, hogy széttörném a műanyag pótkerék borítást. Már próbálkoztam a WD-40-l is, nem sok sikerrel. Össze kellene jönni valakivel vagy itt a fórumon, vagy megpróbálkozom a Facebook-n is (amit Razor01 is javasolt) hátha ki tudnánk valamit találni.

    Más nincs, viszek magammal a kocsiban egy spajszert és ha útközben valami baj van a kerékkel, ami miatt ki kell cserélni a pótkerékre, vérző szívvel kénytelen leszek kifeszíteni a borítást ( meg ha összetörik is), hogy tovább tudjam folytatni az utat.

    További szép napot.

     

  7. Szia! Csütörtökön elmentünk Esztergomba a "nagy mackóért" ahogy az eladó nevezte. Egy 3 gyermekes fiatal pár + a negyedik a pocakban,- szülés egy -két hét múlva.

    Normális gazdáinak tűntek. Szerették a Frontit de muszáj eladniuk, mert majd a négy gyermeket már nem tudják négy gyermekülésben elhelyezni, mert a Fronti-ba csak 3 gyermekülést lehet rögzíteni, emiatt, vesznek majd egy 7 szem. Renault Sceniket, miután ezt eladták.

    Megvolt a diagnosztika. A festék vastagságmérés kimutatott egy jobb első sárvédő cserét és egy jobb első ajtó javítást. Gondolom az első tulaj, (egy német nő), nem jól vette a kanyart a garázsba beálláskor, de szépen megcsinálták Ném. O.-ban. Nem lehetett észrevenni. Itt- ott van kezdődő korrózióra utaló jel, amit mát előzőleg közölt a vevő. Ezek (mot. ház elején a széleknél,- a küszöb és a hátsó sárvédők találkozásánál /típusos rozsdásodás/, a hátsó ajtó felső élénél is. Tavasszal dolgozgatok rajta.  Az alváz jó állapotú, futómű szintén. Próba útra is mentünk a mesterrel egy meredekebb utcai szakaszon első-hátsó meghajtás + felező próba. Nem volt gond.

    A motornál hosszadalmasabban vizsgálgatott, mert észre vette a mot.blokkot a hűtővel összekötő vastag gumicsövek (alsó-felső)állapotáról ( meg van dagadva), hogy valami gubanc volt. Az eladó mutatta a szerviz könyvben a hengerfej tömítési cserét, azóta már ment vele kb, 30000 km-t. Csak azt nem értem, hogy a gumicsövet miért nem cserélték ki, amikor a javítás volt. Slendrián munka a magyar szervizekben. 

    Amikor a diagnosztikai műhelybe jöttünk,  Esztergomból Szentendrére, a pilisi hegyeken keresztül, pont szakadt a hó. Csodás volt a csupa fehér táj. Az út viszont pont egy ilyen első- hátsó meghajtásos állapotra lett kitalálva. Már 50 éve vezetek, de igencsak kapaszkodtam és nyomtam a padlólemezt az utasoldalon. Ki tudja gondoltam, egy ilyen 2 tonnás gép megcsúszik, csak a meredély alján kanalaznak össze,  de úgy ment a gép, mintha sínen jártunk volna, pedig kanyar-kanyart ért és az eladó nem 20 km,- rel döcögött.

    Nagyon megkedveltem ezek után. Ez a masina csakugyan minden körülmények között elvisz mindenhova, ezt most már biztosan tudom.

    Amiben kérem a segítségedet.

     1.  Az első szélvédőn van egy kb, 30cm-s repedés kőfelverődéstől. Lehet hogy elmenne még sokáig így is, de én szeretném kicserélni. Hol tudnék ezzel kapcsolatban elindulni. Milyen adatot kell megadnom, ha valahol érdeklődöm ez után?

    2. A hátsó ajtó ablaktörlő motorja is cserés. Ez is kellene.

    3. Az üzemanyagtartály védőlemezén már van egy jókora lyuk. Ezt sem ártana kicserélni.

    4. A  már említett gumicsöveket (újat) hol tudnám megvenni és milyen adatot kell megadni, (motorszám vagy évjárat /típus)? Esetleg mindkettőt?

     5. Amiben szintén a tanácsodat kérem, hogy milyen módon tudom kinyitni a pótkerék burkolat zárját. Ugyanis hiába van kulcsom hozzá a tulaj már 2 éve nem nyitotta ki és össze van rohadva rendesen. Hiába WD-40-ztem, jött ki a szutyok dögivel de azt a fránya kulcsot csak félig tudom beleszuszakolni, tovább nem megy. Attól tartok, ha még is bejönne a Mörfi törvénye, vagyis  kerék cserére kerülne sor nem fogom tudni kivenni a tartóból.

    Egyébként pont a tiltás is bejött ahogy leírtad, de azonnal átkapcsolt automatikusan benzinre. Meg is tankoltam fullra, gázzal,  Szlovákiában /Párkányban. Tele tank (amennyire engedi), 60 L. kb. 11000-Ft. Mert forintban is lehet fizetni. Reggel 8 ó.-kor indultunk és este 22 ó.-kor értünk haza, mire az adásvételit -biztosítást -eredetvizsgálatot is megcsináltuk az átíráshoz a kormányablaknál. Jó kis kirándulás volt.

    Bocs hogy ennyi mindenben kérem a segítségedet, de most kezdek ismerkedni ennek a gépnek az állapotával és jó gazdája akarok lenni.

     

     

  8. Szia! Az LPG- vel kapcsolatban, mi az ,hogy " tiltáson nem nagyon ajánlott menni vele" ezt légyszi egy kicsit bővebben.

    Az ol. nyom-t kösz, hogy írtad, nem felejtem el leméretni.

    A lányom férje is oda valósi, Miskolc mellett, Hernádkak-ra való.

    Miskolcon is hirdetnek egy benzines Fronterát 880000.-Ft. Szép állapotú , ahogy a hasznaltauto.hu-n láttam, de az nekem túl messze van, hogy odaugorjak és megnézzem.

    Hogy vagy megelégedve az "A" 2.0i Sport-al?

     

  9. Szia Razor01!  Köszi a jelentkezésedet. Látom te otthon vagy ebben a típusban, ez nagyon jó. A vásárlással kapcsolatban, igénybe veszem a szentendrei Péter Gábor szerelő mester által hirdetett mindenre kiterjesztett diagnosztikát. Ő független szakértő is, így, ennélfogva, kapok egy teljesen objektív vizsgálati eredményt. Fel tudok készülni az esetleges későbbi kiadásokra. Azután közvetlen a közelben lévő Eredetiség vizsgáló állomáson megcsináltatom a vizsgálatot ezek után tárgyalok a tulajjal.

    Tudom, hogy egy nem újszerű gépet veszek, de ahogy Te is felhívtad a figyelmemet a tipikus gyengékre, én is  számítok ezekre és bizony alámegyek a felemelt autó alá és alaposan megnézzük a "rohadásra hajlamos" helyeket a szerelővel. A motor diagnosztikát is elvégzik a vizsgálat során. Még próbavezetést is csinál a mester, azután kb. 15 perc alatt összefoglalja a vizsgálat eredményét. Ettől teszem függővé a vételt. A szerelőnek nem érdeke, hogy kevesebb vagy több hibát mondjon mert nem ott javíttatom a gépet. Most jut eszembe, meg is kérdezem, lehet ehhez a típushoz alkatrészeket kapni? Gondolok itt gyári,- illetve utángyártottakra vagy csak bontott alkatrészeket lehet beszerezni?
    Mivel a kis Corsánk nekem olyan mintha dodzsemben ülnék, mindig is vágytam egy elérhető árú robusztus személyautóba amelyik elvisz hóban fagyban télen nyáron és eléggé biztonságos, ahhoz, hogy a nem rég született kis unokánkat és a család többi tagját is biztonságban tudjam ebben az őrült közlekedésben.

    Nem tudom, hogy "A" -s vagy "B"-s a gép, de elég korrekten tájékoztatott a tulaj a korrózióról, úgymint: a mot. ház tető elején és a hátsó sárvédő ív/küszöb találkozásánál -(ez egyébként tipikus Frontera  betegség, tájékoztatott egy ismerős akinek szintén van dieselben)- kezdődő táskásodás. Valamint az ü.a. tank alját védő lemeznél. Azt mondja más helyek rendbe vannak.

    A vizsgálatnál majd kiderül. Most 30-n csütörtökön megyünk a gépet megnézni és onnan megyünk a vizsgálatra ami szintén le van beszélve.

    Csak benzines-t kerestem, a dieselből elegem van. Az, hogy van benne LPG is, szerintem nem baj. Az lehet, hogy egy tétellel többre oda kell figyelni, de ezt is meg lehet tanulni.

    Neked mi a véleményed? Milyen géped van? Hogy vagy megelégedve vele?

    Más.

    Egyébként, ha nem veszed tolakodásnak Te merre laksz?

    Én Győr-Sopron- Moson megyében lakom Vág-on, a Rába partja mentén fekvő kis kb. 500 lélekszá, ú kis településen. Ez Csornától délre kb. 20 km.-re van a Rábaköz-ben (Kisalföld).

    Két éve költöztünk ide ebbe a nyugalmas kis faluba Bp. melletti Gyál városból, nyugdíjas éveinket itt szándékozunk leélni. Én a BKV-tól mentem nyugdíjba mint buszvezető.

    Sok minden érdekel így öregkoromra is, bár én nem érzem öregnek magam és még mindig agilisabb vagyok mint a hasonló korúak, (60-70 közöttiek).

    Üdvözlettel.

     

     

  10. Üdvözlöm a Fronterásokat! Új tag vagyok itt bár már van egy Opel Corsa B 1.2 Eco 1998/12 évjárat a családban nagyon szeretjük és megbecsüljük .

    Most egy Frontera 2.2 i  16V, LPG/ Benzines 5 ajtós 203/4 évjárat beszerzése előtt állok. Nagyon tetszik a formája, az egyszerűsége,  a robosztussága , a biztonság érzet sem  utolsó és hogy a vidéki utakat járva talán ennek a futóműve tovább fogja bírni mint a kis Corsánk-é.

    Úgy látom itt kihalt ez a fórum, bár ne így lenne. Mindenesetre jó lenne valakihez fordulni, ha valamilyen segítségre lenne szükségem, mert nem nagyon ismerem ezt a márkát.

    Kivel  tudnék bővebben levelezni erről a méltánytalanul elfeledett és már nem gyártott típusról? Itt vagy privátban is.

    Ki ismeri ezt a típust?

    Üdvözlettel. Buszosnyugger

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.