Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G Coupe

uhuhu

Recommended Posts

Gyönyörű, jó motorral szerelt, igényes, bár az üléshuzat lehetne piros, kék helyett, de ne ezen múljon. <3 A regadó "csak" 260e. Bár Euro 4-gyel kalkuláltam ezt az adót, de az adatlapon Euro 3 van, ami már 390k, ami enyhén nem mindegy. Az meg vicces lenne, hogy egy 2000-2001-es évjáratú autó E4 ez meg 2003as és E3.

Sajnos a Z18XE motor (a 2001 utáni 1.8-as Coupék/Cabriók motorja) valóban csak Euro3-as környezetvédelmi besorolású (egész pontosan Euro3/D4, de ennek a D4-nek itt Magyarországon nincs jelentősége, ez egy német szabvány és megközelítőleg annyit jelent hogy ez a motor már rögtön beindítás után tudja hozni az Euro3-as értékeket, miközben az Euro3 szabvány eredetileg megenged 20 másodperc bemelegítést. Szóval az Euro3-nál szigorúbb, de még nem éri el az Euro4 szintjét.), ez egyebek mellett az AGR szelep hiánya miatt van. Igazából a regadót leszámítva ennek semmi hátránya nincs, mert így eggyel kevesebb alkatrész van ami meg tud hibásodni, és idehaza esetleges szmogriadó esetén sincsenek hátrányai, ugyanúgy közlekedhet mint az Euro4-es, bár ez zöld helyett csak kék zöldkártyamatricát kaphat(na elvileg :lol: ) hátulra. Bár ugye Magyarországon bármi előfordulhat...

A kárpitot meg én a helyedben nem bánnám, bár az ízléssel nem tudok vitatkozni, de annyi bizonyos hogy ez a fekete bőr/kék alcantara üléshuzat elég ritka, a limitált szériás Bertone Edition vagy Linea Blu sorozatoknak volt csak a sajátja, szóval idővel akár sokat is érhet. Utóbbinak (Linea Blu) ráadásul amennyire tudom még a biztonsági övei is kékek. :D

Link to comment
Megosztás:

Alku mindig van és lehet is. Igen próbált, és nem csak. Én anno 800eurot alkudtam le, illetve német perfect haverom, nekem.

Itt főfaluban jól megoldott a tömeg közlekedés és lehet közben olvasni stb.., meg parkolni sem tudnék csak nagyon drágán, ahol dolgozok. Másrészt nem állok dugóban sem, mivel a föld alatt olyan nemvan. :lol: Olcsóbb is.

Egyébként meg nyáron Vespával járok, mert azzal sincs dugó és feeling a dolog nagyon. Azt meg ott rakom le ahol akarom.

Az csodálatos! De gondolom nem 1800 euróból alkudtatok 800at. :D Tényleg, szabad tudni, mennyiből? Nekem is van németül jól beszélő ismerősöm, aki mellesleg pszichológus is. :D

Nem b*sztatás meg ilyesmi, de akkor miért van autód? :icon13: Mármint persze nekem is vannak ismerőseim akik nem járnak vele mindig, de ez most úgy hangzott, mintha évente kb hétvégente használnád. Egyébként ez is magánügy, bocs. :devlish:

Sajnos a Z18XE motor (a 2001 utáni 1.8-as Coupék/Cabriók motorja) valóban csak Euro3-as környezetvédelmi besorolású (egész pontosan Euro3/D4, de ennek a D4-nek itt Magyarországon nincs jelentősége, ez egy német szabvány és megközelítőleg annyit jelent hogy ez a motor már rögtön beindítás után tudja hozni az Euro3-as értékeket, miközben az Euro3 szabvány eredetileg megenged 20 másodperc bemelegítést. Szóval az Euro3-nál szigorúbb, de még nem éri el az Euro4 szintjét.), ez egyebek mellett az AGR szelep hiánya miatt van. Igazából a regadót leszámítva ennek semmi hátránya nincs, mert így eggyel kevesebb alkatrész van ami meg tud hibásodni, és idehaza esetleges szmogriadó esetén sincsenek hátrányai, ugyanúgy közlekedhet mint az Euro4-es, bár ez zöld helyett csak kék zöldkártyamatricát kaphat(na elvileg :D ) hátulra. Bár ugye Magyarországon bármi előfordulhat...

Akkor, ha már ennyire benne vagy, segíthetnél, mert ahogy néztem a GM motorokat, mert az opelnek is elvileg tőlük van, csak az 1.8-as motorok Z szériásak azon belül is csak a 125 lovasok, én meg úgy hallottam, hogy azokkal van a legkevesebb probléma. Tehát, amit szintén 1.8 de csak 116 ló, az már X, viszont ezek már EURO4-esek, nemde?! Azért néztem csak a 125 lovasokat, de így nekem sok az a plusz 130k regadónak. :icon13:

Mindent összevetve kis gyorstalpalóval, melyik a legjobb "ár/érték/szervíz" arányú motor ezekből a bizonyos coupékból? Egyébként pedig 1.6 vagy 1.8ban gondolkodom, mert egyrészt első autó ( B) ) másrészt a többinek már megint magad a regadója, hogy a fogyasztásról ne is beszéljek.

ÉS még valami. Annak a matt fekete coupénak, amiről mindenki lebeszélt az volt a forgalmijában, hogy 1.8 Z18XE EURO4 125ló, de akkor ezek szerint ez így nem lenne igaz. Akkor most wtf? :devlish:

Link to comment
Megosztás:

Akkor, ha már ennyire benne vagy, segíthetnél, mert ahogy néztem a GM motorokat, mert az opelnek is elvileg tőlük van, csak az 1.8-as motorok Z szériásak azon belül is csak a 125 lovasok, én meg úgy hallottam, hogy azokkal van a legkevesebb probléma. Tehát, amit szintén 1.8 de csak 116 ló, az már X, viszont ezek már EURO4-esek, nemde?! Azért néztem csak a 125 lovasokat, de így nekem sok az a plusz 130k regadónak. :D

Regadó (és környezetvédelmi besorolás) szempontból az 1.8-as mostoha, mert kétféle ilyen hengerűrtartalmú motor van ugyan, de egyik sem Euro4-es. Sőt, még a Z18XE a jobb ilyen szempontból. Coupé motorkínálat:

1.6 - Z16XEP - 103LE - Euro4

1.8 - X18XE1 - 115LE - Euro2 (2000 márciusától 2000 júniusáig)

1.8 - Z18XE - 125LE - Euro3/D4 (2000 júliustól a gyártás kifutásáig)

2.0 Turbo - Z20LET - 192LE - Euro4 (2002 novemberig)

2.0 Turbo - Z20LET - 200LE - Euro4 (2002 decembertől)

2.2 - Z22SE - 147LE - Euro4

2.2DTI (dízel) - Y22DTR - 125LE - Euro3

ÉS még valami. Annak a matt fekete coupénak, amiről mindenki lebeszélt az volt a forgalmijában, hogy 1.8 Z18XE EURO4 125ló, de akkor ezek szerint ez így nem lenne igaz. Akkor most wtf? :lol:

Magyar forgalmiban bármit el tudok képzelni (sok Coupé van ami a forgalmi szerint 5 személyes, holott hátul csak 2db öv és ugyanannyi fejtámla van mindben, tehát nem is lehetne 4-nél több hivatalosan), de ez inkább a nyilvántartás hiányosságai miatt van, nem pedig egy véletlenül előkerült nagyon ritka Euro4-es Z18XE-be botlottál.

Link to comment
Megosztás:

Regadó (és környezetvédelmi besorolás) szempontból az 1.8-as mostoha, mert kétféle ilyen hengerűrtartalmú motor van ugyan, de egyik sem Euro4-es. Sőt, még a Z18XE a jobb ilyen szempontból. Coupé motorkínálat:

1.6 - Z16XEP - 103LE - Euro4

1.8 - X18XE1 - 115LE - Euro2 (2000 márciusától 2000 júniusáig)

1.8 - Z18XE - 125LE - Euro3/D4 (2000 júliustól a gyártás kifutásáig)

2.0 Turbo - Z20LET - 192LE - Euro4 (2002 novemberig)

2.0 Turbo - Z20LET - 200LE - Euro4 (2002 decembertől)

2.2 - Z22SE - 147LE - Euro4

2.2DTI (dízel) - Y22DTR - 125LE - Euro3

Magyar forgalmiban bármit el tudok képzelni (sok Coupé van ami a forgalmi szerint 5 személyes, holott hátul csak 2db öv és ugyanannyi fejtámla van mindben, tehát nem is lehetne 4-nél több hivatalosan), de ez inkább a nyilvántartás hiányosságai miatt van, nem pedig egy véletlenül előkerült nagyon ritka Euro4-es Z18XE-be botlottál.

Remek, kösz, de akkor, ha a forgalmiban az van, behozatalnál is így kéne számolniuk nem?! Lehet, hogy van az a hivatalnok, aki megmókolhatja 2000 forintért. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Na, milyen kis szép új fórumunk lett!

Egyébként a 2.0 turbósok mennyivel fogyasztanak többet, mint az 1.8?

Mert ahogy néztem regadóban ugyan ott van a kettő...

a hónapoknál mondjuk 20ezer ft lehet az eltérés de összességében nem sok, tehát 1.8 euro3 280-300k. a 2.0 euro4 szintén 280-300k, az 1.6 euro4, ami 170-200 között van...

mondjuk a teljesítmény adó 21k helyett 68k a 125 meg 190 ló között :D a kötelezőről nem is beszélve, úgyhogy gyorsan el is felejtettem....

Mi lesz veled NFS, ha bedől a BKV? :P

Link to comment
Megosztás:

A turbósokat széthajtják és akkor szokták eladni ha szét van a turbó, vagy valami más a motorban. Többet is fogyaszt, főleg ha tolod neki. Véleményem szerint vagy 4 literrel/100km.

Ha bedöl a bkv, hogy mivel járok? Szerintem nem fog, de mint írtam vannak robogóim és van jónéhány céges autó is, ha szükséges. A biciklikről nem is beszélve.

Link to comment
Megosztás:

NFS és állásajánlatod lenne esetleg? :)

Srácok, az létezhet, hogy nem csak bertone coupéban van Z18XE motor? Azért kérdem, mert megláttam ezt:

http://tinyurl.com/74p9ma7 és végülis, oké, hogy a coupé jobban néz ki, de ez sem tűnik rossznak, ha ugyan az a motor van benne...

a színe annyira nem tetszik, de hát ez legyen a legkisebb gond, a keresőt is úgy állítottam be, hogy vezetett szervízkönyv stb, belül is rendben van, tehát.. Vélemények?

Persze, van ilyen. Azonban ilyen árban már full bőr belsős Bertone Coupe-t is találsz itthon. Például (elvileg ez is megkímélt, de a szervízkönyvet nem írja):

http://www.hasznalta...bertone-5454757

Picit kevesebbet futott, ellenben picit idősebb. Stb...

Nem, nem annyiba kerülne az autó, hanem kb lealkudnom 550re, forgalomba helyezés +100k haza hozni +60-70k és a regadó, tehát "csak" durván 1M50e huf. De rohadt szarul hangzik még így is, hogy a fele csak azért van, hogy magyarországon járkáljak vele. Gusztustalan, pofátlan, etikátlan, jogtalan, hogy nevezzem még, hogy gyengéd és nőies maradjak?! -.-'

Egyetértek, ennyit az áruk és személyek szabad áramlásáról.

Link to comment
Megosztás:

Úgy felqurtam az agyam, hogy nincs normális autó normális áron, hogy nem veszek autót még egy jó darabig! :D :(

El kell keserítselek, de később se lesz. Az árak olcsóbbak lesznek, az autók meg sz@rabbak/leéltebbek.

Használt autó vásárlásnál szvsz mindig a pillanatnyilag legjobb ajánlatot kell megvenni, mert lehet hogy holnap már jobbat kapnál olcsóbban. Emiatt viszont kár bánkódni, mert akkor az örökkévalóságig várhatnál, hiszen mindig lesz holnap. Ha meg tudsz/ráérsz várni, akkor lehet hogy nem is kell neked annyira az az autó... ;)

Link to comment
Megosztás:

Úgy felqurtam az agyam, hogy nincs normális autó normális áron, hogy nem veszek autót még egy jó darabig! :D :(

Neked legalább van eszed és nem ugrasz bele valami sz@rba! Vannak emberek akiknek egy héten belül autó kell és a hatodik napon már akármilyen lósz@rt megvennének, csak autó legyen a seggük alatt. Én inkább várnék, minthogy utána a gatyámat ráköltsem egy rozsdaboglyára! Lesz ott autó hidd el, úgy ahogy Hófehérkének is eljött az álmai hercege. :hiya:

Link to comment
Megosztás:

Várhatsz te hónapokat is, akkor is belenyúlhatsz a kakába. Nincs értelme.

Első astrámat vettem alaposan körbenéztem a piacon. Aztán vettem egyet, ami nem igazán jött be. :angry:

A mostanit már nem nagyon keresgettem. Bementem vagy 2-3 kereskedésbe a közelben, és kiválasztottam a legértelmesebbet. Otthagytam a régit, ezt meg azóta is hajtom gond nélkül. Úgy voltam, ha ez sem jön be, akkor megint csere. Ahogy átbactak vele engem, úgy bacok át én is valakit. Nincs értelme várni meg nézelődni, úgysem látsz bele. Oké, van egy-két dolog, amit meg tudsz nézni (kaszni, kormánykopás,...), de ezt tudják a nepperek is, és simán megvezetnek.

Ezzel teljesen egyetértek én is. A használtautó vásárlás mindig lutri. Persze nem azt mondom én se, hogy meg kell venni az első sz@rt ami szembejön, de túl sokat agyalni sincs sok értelme rajta. Mikor én vettem az autót én is végignéztem 56000 kereskedést, hirdetéseket autószerelő unokatesómmal végigjártunk, aztán mégis megszívtam egy 100+ ezres motorjavítással. Fél évvel később sógorom vett autót, velük is végig kellett nézni persze rengeteget mert iszonyat roncsok vannak a használtató piacon, alig lehet normális autót találni, pedig náluk még a típus sem volt kikötve előre. Azután egyszercsak szembetaláltuk magunkat egy gyönyörű G Astrával (ill. 2-vel) egy kereskedésben, ahova egy másik autót mentünk megnézni. Akkor szakember sem volt velünk, én voltam a "szakértő". Körbenéztük, úgyis ki voltam már művelve, hogy kb. miket kell megnézni rajta, semmi komolyabb hibája nem látszott, tesóméknak tetszett, megvették. Azóta is minden gond nélkül használják.

A vicces a történetben, hogy így aztán sikerült venni egy ugyan olyan autót, mint az enyém (a különbség, hogy az Z14XE és kevésbé felszerelt, viszont fiatalabb) :) Ha akartuk volna biztos nem jött volna így össze :)

A lényeg az, amire ki akarok lyukadni, hogy körbe kell nézni rendesen a piacon, meg nem szabad elkapkodni se, de ha rábukkan az ember egy normálisnak kinéző példányra azon már nem érdemes sokat agyalni.

Link to comment
Megosztás:

Ne haragudj, de te 2000euroért akartál jó állapotú coupet venni... Annyiért nincs.

Már nem csak azokat néztem. Mezei G Astrát is, meg más márkát is. De nincs. Az meg kicsit nonszensz, hogy 6-700 ezer forintért nincs jó állapotú 9-10-11 éves autó. Szerintem. Egyébként van, csak járulékos fszság adók is vannak rájuk. De lehet tévedek.

A tanácsokat elfogadtam és köszönöm, meglátjuk, hogyan alakul. :)

Én is szoktam nézegetni a mobile.de-t,néha feltünnek olcsó magán ajánlatok,de még az

egy napot sem érik meg általában.A sok autóimportőr azonnal lecsap az ilyen kocsikra.

Csak itt nálunk ezen a határon naponta szerintem 100 német vámrendszámos autó megy

ki Romániába például.A moldávok például úgy jönnek,hogy egy mikrobusz utána egy nagy utánfutón

2 másik autószállító futó és visszafelé már mindenki külön kocsival plusz az utánfutókon még egy-egy autó!

Link to comment
Megosztás:

dá széép. . . . :) Azt hiszem tudom mit teszek. Megkeresem az egyik opel tulajt/igazgatót, lekövetem, készítek néhány kompromittáló anyagot róla, és csupán annyivt kérek csaerébe, hogy ne kerüljön nyilvánosságra, hogy a G szériából egy bertone coupé, jó lesz az 1.8 125lovas, a H-ból egy GTC 1.6 turbós, és a legújabból is egy 2.0 turbós 280 lovasat. :D Deal?! Csak, hogy meglegyen az átmenet...

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...
Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.