Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Dízel motorokkal kapcsolatos kérdések

Guest Anonymous

Recommended Posts

Meg kéne nézni hogy álló helyzetben kb 10 perccel mennyi az áramfelvétele. Valami leszívhatja ha például a generátor csapágyas és pont olyan ponton kapja el. Ha dízeles az autó akkor izzítórelé is nagyon gyorsan leszívhatja. Ha csak leállítod és utána nem indul de reggelre megjavul akkor valami kontakthiba lehet.

nekem az önindito csinált olyat hogy 12,5 v-ig leszivta az akksit ezt kimértem azzal együtt hogy ezzel az árammal elindult másnap ,aztán egyik reggel azt mondta hogy nyekk semmit nem csinált az indito és ö volt a sáros.beindult rendesen egy ideig aztán meggondolta magát ,ez volt tavaly az idén is megcsinálta ezt és rájöttem hogy simlis volt a szerelö mert ne mondja senki hogy ujonnan felcsapágyazott ill/perselyezett/inditomotor gallyra megy 1/2év alatt valamit én is értek hozzá volt pár autom és amelyiknél ujitani kellett az inditot és csak perselyezni és kefét cseréltem +fel lett szabályozva és én csináltam 1/2év mulva nem kellett ki venni mert ugyanaz a baja .a méreg majd meg evett.

Link to comment
Megosztás:

Meg kéne nézni hogy álló helyzetben kb 10 perccel mennyi az áramfelvétele. Valami leszívhatja ha például a generátor csapágyas és pont olyan ponton kapja el. Ha dízeles az autó akkor izzítórelé is nagyon gyorsan leszívhatja. Ha csak leállítod és utána nem indul de reggelre megjavul akkor valami kontakthiba lehet.

az

akkumlátor mindenkor jól tekeri a motort és mégsem indul. az akkumlátor nem merül le. nem az akksival van a baj.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

a következő a problémám:

- beindítás utáni első turbóhasználat (2000ford.szám felett) után a lámpáknál megállva kigyullad a szervízlámpa, az autó szervízüzembe kapcsol, és letiltja a turbót

- lámpánál elindulva kb. 2200f/perc (1-esben), vagy 2000f/perc (2-esben) szervízlámpa elalszik, turbó működik, megy mint a golyó

-VAGY ha országúton egyenletes sebességgel haladok és kidobom üresbe akkor alapjáraton kigyullad ez a kulcsos jel.

(2001-es DTI Y20DTH a motorkód)

Már túl vagyok az összes elektomos szelep cseréjén, vákuum csövek cseréjén, de még mindig ugyanott tartok mint a mikor elindultam.Már a 3. opel szerviz széttárt karokkal közli velem, hogy nem tudják mi a probléma használjam így.

Bizakodva várom, hogy valaki megtudja mondani mi a probléma. Segítséget előre is köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Pár hónappal ezelőtt olyan jelenséggel találkoztam, hogy a kocsi beindítása után kb. 5 percel menet közben megállt az autó. Kis idő elteltével

be lehetett indítani, és nem volt gondja egészen mostanáig. Azóta megtettünk vele már jó pár ezer kilómétert, és semmi. A mai napon ugyanezt produkálta,

és pont ugyan azon a helyen állt meg mint először. 15 perc elteltével be is indult újra, és ha misem történt vola, haza tudtam vele jönni.

Azt azért hozzá kell tegyem, hogy a kocsi már (Y17DT), kb. 1 fél éve rángat, alacsony fordulaton egyenetlenül megy. Intezívebb gázadáskor először

megtorpan, és csak utána indul meg. És épp emiatt a megtorpanás miatt nem lehet vele olyan finom váltásokat csinálni, mint azelőtt. Közben

a chech engine lámpa nem gyullad ki, és nem jelez semmit, és egyébként a kocsi teljesítményével sincs gond.

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mi lehet a gondja? EGR szelep, és légtömegmérő nemrég cserélve volt, meg nem is gondolom, hogy emiatt

állna meg az autó.

De visszaolvasgatva a fórumon, én adagolóra gyanakszom, hogy valami forrasztásos gond lehet.

Úgy gondolom, hogy a rángásnak, és az hogy megáll néha az autó köze van egymáshoz!

Nagyon megköszönném, ha valaki tudna nekem ebben valamiféle útmutatást adni!!!

üdv: botama

EGR-t meg kellene nézni,lehet csupa koksz,korom.

A motor tetején van egy nagy elektromos csati.

Azt kellene szétkapni és megnézni áll-e benne a gázolaj.

ha nincs benne gasoil akkor már valószinü hogy adagolóelektronika nekem is produkált ilyen dolgokat /rángatás/ egyebek azt hittem hogy vizes oilt tankoltam de 1/2-1év után sajnos bejött amitöl tartottam .A motor tetején ami a hütö felé esik közelebb abba nyomul bele a gasoil én már tul vagyok mind a kettön.y17dti-m van fehér és caraván 2 éve,de ettöl eltekintve nagyon tuti a verda.

Megnéztem a csatlakozót, és mind a 2-ben van az alján 1 pici gázolajosodás. Nem tocsog a gázolajban de észrevehető, hogy

van benne egy kevés. Most ilyenkor mi a tenedő? Ettől is lehet a megállás, és megtorpanás?

Visszanézegettem a fórumon, hogy hogy lehet ezt megszűntetni, de egyenlőre nem igen vágom a témát.

Link to comment
Megosztás:

ha nincs benne gasoil akkor már valószinü hogy adagolóelektronika nekem is produkált ilyen dolgokat /rángatás/ egyebek azt hittem hogy vizes oilt tankoltam de 1/2-1év után sajnos bejött amitöl tartottam .A motor tetején ami a hütö felé esik közelebb abba nyomul bele a gasoil én már tul vagyok mind a kettön.y17dti-m van fehér és caraván 2 éve,de ettöl eltekintve nagyon tuti a verda.

Szia!

Elovasva az irásod megnéztem a szintén Y1.7dti autóm csatlakozoit. Én is találtam a hütő felé eső csatlakozóba olajat.Kitakarítottam, de nem értem ,hogyan került oda gázolaj.Te azt írtad túl vagy ezeken. Leírnád részletesen mit is csináltál a gépeden. Itt a fórúmon olvastam ,hogy forrasztást is ujra forrasztották.Na most amikor én szétszedtem ,úgy láttam az elektronika alul le van szigetelve nedvesség elllen. Érdemes ezt bolygatni?

Válaszod előre is köszönöm Zotya

a gázolaj a kábelkötegen kuszik fel az adagoló szenzorából ami elvan repedve.

semmi köze a rángatáshoz.....

Köszi a gyors választ. Írnál többet a jelenségről.Milyen szenzor vagy érzékelő ami el van repedve? Mennyibe került a javítása? Cserélhető alkatrészröl van szó? Hol találom az adagolón?

Link to comment
Megosztás:

Az melyik olaj?

melyik? a régit auchan vettem vagy hogy írják. ezust színű flakonban volt kékes matricával 5L es semi sinetic , fél szintetikus dieselhez 10W40

a másik zöld kannás , az új .castrol olajra rákeresel és tuti megtalálod az is ugyan olyan paraméterű mint az előző

Bátor vagy barátom, hogy ilyet bele mersz tenni, gondoltam, hogy az auchan, csak gondolni se mertem rá, hogy azt a fórumozók közül bele meri önteni valaki az autójába (jelzem nem ismerem az olajat, és az ezt kiváltó okot), hiszen azért vagyunk itt, hogy minél tovább élvezhessük az autónk nyújtotta örömöt, kényelmet, bla....bla. De akkor jól van, én is arra gondoltam... :huh:

Apám F astra 1.6 8V benzinesébe töltöttünk mi is néha ilyen hipermarketesolajat, de annak mind1 volt, mert megette! :)

Én az Y17DT-be Agip olajat használok, valami TD jelzésű szerelőm ajánlotta.

Link to comment
Megosztás:

Bátor vagy barátom, hogy ilyet bele mersz tenni, gondoltam, hogy az auchan, csak gondolni se mertem rá, hogy azt a fórumozók közül bele meri önteni valaki az autójába (jelzem nem ismerem az olajat, és az ezt kiváltó okot), hiszen azért vagyunk itt, hogy minél tovább élvezhessük az autónk nyújtotta örömöt, kényelmet, bla....bla. De akkor jól van, én is arra gondoltam... :huh:

na ti emberek akik azt hiszitek hogy az Opel olaj annyival jobb mint egy Auchan olaj vagy Tesco vagy bármilyen gagyi márkájú nézzétek meg mennyi az ára csupán 450 ft /l a Gm 10W40 opel olajnak

vessétek össze a másik árával!!!!!!!!!!!!!!

azt ha ezzel lavinát inditok be ("kifikázos kivesézös lehúrogos ") pont leszarom............

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.