Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

hemi

Recommended Posts

On 2017. 11. 21. at 21:12, Adam1 írta:

Hogy sikerült megoldanod a tempomatot? Nekem nem sikerült anno, 1,7 TD motorhoz akartam házasítani, bevezetékeltem, de az általad említett kattanáson kívül semmit sem csinált.

OP Commal rá tudtam csatlakozni, és mutatta a mért értékeket, de ennél előbbre nem jutottam.

Hali.
Bocsi de még csak most jöttem fel az oldalra..
Nekem X20XEV  benzinesbe van 1997-es.
Könnyű dolgom volt hiszen gyárilag be volt vezetékelve a kocsim így a korábban vett donor autóból átraktam a kormánynál lévő kapcsolót és a pedál kapcsolót illetve a donorból a motorvezérlőt is át raktam amiben gyárilag tempomatos volt. (a motorvezérlőt egyébként más miatt raktam át) (az hogy a motorvezérlő egységhez kell e programozni azt nem tudom, elvileg nem)
Már csak egy tempomat vezérlőt kellett szereznem ami működik mert ami a donorba volt tönkrement még a donorba.
Nekem a vezérlő berakása után a bovden rövidebb volt 5 cm-rel ami végül is azért volt mert a bovden be volt ragadva mert még a kocsi fiatal korában lett kiszerelve és beált.
Amikor a beragadás probléma meg oldódott már simán oda ért a helyére. Utána mentem vele egy kört és működött is és szerencsére azóta is működik..
Szóval végül is semmi extra nem volt benne..
Nem valószínű hogy sokat segítettem ezzel.
Egyébként nem lehet hogy annó valamit mégis rosszul vezetékeltél be?

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...

Üdv mindenkinek!
Számomra érdekes problémával állok szemben a mai naptól.
Ha lezárom a kocsit nem úgy villan fel az index mint eddig és fogja magát és folyamatosan világítva marad. Távirányítóval és kulccsal való záráskor ugyan az a helyzet.
Egyébként a zárás nyitás működik. Csináltam azt is hogy lekötöttem az akku sarut fél órára hátha észhez tér de nem. Reléket is cserélgettem és közben ha mozgatom a reléknél akkor van hogy elalszik. Lehet a multitájmert kell kicserélnem? Már egy ideje csinál olyat is, hogy indexelésnél villog a belső világítás is lehet hogy összefügg..
Holnap kicserélem a multitájmert hátha. Nyitott ajtónál ugye ha lezárom a kocsit akkor vissza kell nyitnia de jelenleg azt sem mindig teszi. Remélem nem a centrálzár vezérlője a gond.
Még annyi hogy X20XEV  riasztós kivitel.

Esetleg ötlete valakinek, hogy mi okozhatja ezt? Vagy valakinek volt már ilyen problémája?
Előre is köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

Annyit még hozzá tennék, hogy ha gyújtásra rakom akkor megszűnik a probléma és üzem közben is rendesen működnek az indexek. Ha leállítom a kocsit akkor felvilágítódnak az indexex lezárás nélkül is már.
Hibakód  "123 irányjelző feszültség alacsony"
Próbálok rákeresgélni a neten is...

Link to comment
Megosztás:

2 órája, gyuros írta:

Kicseréltem a centrálzár vezérlő egységét és megoldódott a probléma. Már csak az a baj hogy a cseredarab nem riasztós.
Egyébként mi mehetett tönkre benne ha minden más pedig működik vele?

Hát passz, szedd szét, nézd meg a forrasztásokat, nincs-e kondi felpúposodva, más egyéb elfüstölve vagy egy relé nem húz be, típustól függ milyen alkatrészekből áll pölö:

2741507-20180114-2ahUnN.jpg

Link to comment
Megosztás:

Már szemrevételeztem szétszedve és nem láttam benne semmi feltűnőt.. Relé meg nincs is benne. Gondolom elektronikai műszerész megtudja nézni, hogy kiment e benne valami.?
Én úgy tudom hogy a riasztós kivitelű a legmagasabb szintű változat.. Enyém Megamos típusú. Van még Bosch illetve Kiekert típusok.
Azt viszont nem értem, hogy a csatlakozónál az összes tű rész benne van az alapabb változatban is akkor miért nem tudja az is a riasztót. :confused:

Módosítva : gyuros
Link to comment
Megosztás:

17 órája, gyuros írta:

Már szemrevételeztem szétszedve és nem láttam benne semmi feltűnőt.. Relé meg nincs is benne. Gondolom elektronikai műszerész megtudja nézni, hogy kiment e benne valami.?
Én úgy tudom hogy a riasztós kivitelű a legmagasabb szintű változat.. Enyém Megamos típusú. Van még Bosch illetve Kiekert típusok.
Azt viszont nem értem, hogy a csatlakozónál az összes tű rész benne van az alapabb változatban is akkor miért nem tudja az is a riasztót. :confused:

Hát gondolom tömeggyártás, így egyszerűbb soron csinálni. 

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 01. 21. at 13:15, gyuros írta:

Szia!

Én első körben a két NEC gyártmányú relét cserélném ki. Lehet, valamelyik beragad. Emellett az összes forrasztást megnézném jó alaposan, lehet valamelyik felrepedt.

Üdv!

Link to comment
Megosztás:

Megnéztem és az egyik relé belül az érintkezőjénél kormos vagy olyasmi. Meg tisztogattam utána működött is többszöri próbánál is de aztán újra elkezdte.
Már csak az a kérdés hogy hol tudok ugyan ilyen két relét venni?? Tudja valaki?
Neten keresgéltem de nem sok sikerrel...

Link to comment
Megosztás:

6 órája, gyuros írta:

Megnéztem és az egyik relé belül az érintkezőjénél kormos vagy olyasmi. Meg tisztogattam utána működött is többszöri próbánál is de aztán újra elkezdte.
Már csak az a kérdés hogy hol tudok ugyan ilyen két relét venni?? Tudja valaki?
Neten keresgéltem de nem sok sikerrel...

Ha találsz rajta kódot-jelölést azt be lehet írnia  keresőbe talán kidobja pontosan mi az így rá tudsz keresni. 

Link to comment
Megosztás:

Szia/sztok!

Meg mindig műszaki problemas a vectram, mar villamosagis szakinal van, de nincs eredmeny "szikra". Az ac pumpa is sem kap aramot, osszezarva megy hallatszik, de hiaba adunk gyujtast csak teker, minden biztositek jo :( mar kiszedtuk a fedelzeti computert hatha, valami otlet, masnak ilyen problema? Egyik naprol a masikra nem indult, villogtatni sem sikerult! X20XEV benzines 2.0 es 96-os!

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Andras11 írta:

Szia/sztok!

Meg mindig műszaki problemas a vectram, mar villamosagis szakinal van, de nincs eredmeny "szikra". Az ac pumpa is sem kap aramot, osszezarva megy hallatszik, de hiaba adunk gyujtast csak teker, minden biztositek jo :( mar kiszedtuk a fedelzeti computert hatha, valami otlet, masnak ilyen problema? Egyik naprol a masikra nem indult, villogtatni sem sikerult! X20XEV benzines 2.0 es 96-os!

A pumáról lehúzod a csatlakozót és lámpázd ki van-e feszültség, lehet, hogy műszerrel méred a 12 voltot, de kell egy 21 W-os izzó terhelésnek, ha az világít indításkor akkor biztos eljut odáig az áram, és akkor a pumpa a ludas. Nekem is volt hasonló gondom, és a szerelőm mondta, hogy terhelve kell nézni a feszkót. Hibakódot nem fog dobni.

Link to comment
Megosztás:

10 perce, Andras11 írta:

De az uzemanyag eljut a motorig, azt megneztuk!

Bocs, akkor passzolom, esetleg a gyujtásegység, ahogy olvastam, az is el szokott szállni, sajna csak cserélni lehet egyben az egészet.

De hátha lesz nálam okosabb akinek van más ötlete.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, Andras11 írta:

Direktbe indult el, kulon feszultsegrol a pumpa, a relek jok, most a computer kerul gepre, bizva benne hogy ott a hiba, bar meg az immo is santit, de azt koltseges kiutni, igaz nem erdekel ha kiderul az a baja! Majd beszamolok ha 1x vegre beindul!

Immónak szerintem van saját hibakódja amit jelezne az autó indításkor. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Immónak szerintem van saját hibakódja amit jelezne az autó indításkor. 

Calibránál anno olyan volt hogy folyamatosan villogott a "Check Engine" gyújtás ráadása után, ha immo baja volt, Vectránál nem tudom. H van benne "kulcso auto" lámpa a műszerfalon, akkor az szokott jelezni.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Andras11 írta:

Ha gyujtast kap a chek felirat vilagit folyamatosan, akkor lehet tenyleg immo? Egyik kulcs sem inditja a chip benne van, esetleg az immo karika a gyujtaskapcsoloban?

Mármint a fedélzetin világít a CHECK felirat? Az csak akkor alszik el, ha beindult a motor és rálépsz egyszer a fékpedálra. Lehet, hogy rosszul tudom, de az immo nem a tápszivíttyút tiltja, esetleg gyújtást is? Ha van valakinek OP-COM, azzal ki lehet kapcsolni az immot.

Link to comment
Megosztás:

9 órája, tgabika76 írta:

Calibránál anno olyan volt hogy folyamatosan villogott a "Check Engine" gyújtás ráadása után, ha immo baja volt, Vectránál nem tudom. H van benne "kulcso auto" lámpa a műszerfalon, akkor az szokott jelezni.

Úgy tudom astra-corsánál is villog. Anyuék egyszer órákat szobroztak a Praktiker parkolóban a pótkulccsal próbálkozva ( pont azt vette elő a retikülből) mire az X-edik jó szándékú segítőnek eszébe jutott megkérdezni nincs-e még egy kulcs. Engem nem hívott, mert félt hogy szétszedem a kocsit. :-)

Link to comment
Megosztás:

Egyik kulcs sem inditja el, sajnos ugy nez ki a computer tilt mindent, most probalok utana nezni, hogy is lehetne kiiktatni, valakinek otlete?

Jovohetre vallaltak, ez mar a 3. szerviz ahova viszem 3 het alatt, valami gyari szoftvert rendelnek hozza hogy jo legyen 30 ezer, egy masik vallalna 15 ert de kinabol kell cucc es az meg vagy 3 het! :/

Link to comment
Megosztás:

Helló. 
Én volt hogy kipróbáltam csip nélküli pótkulccsal az indítást puszta kíváncsiságból, hogy mit csinál olyankor a kocsi és nekem a műszeregységbe a sárga motorlámpa villogott amég indítóztam. Működött az immó..
Egyébként nincs esetleg cseredarab a főbb gyanús alkatrészek ideiglenes cseréjére próbaképp?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.