Jump to content
OPEL FÓRUM

Dízel motorokkal kapcsolatos problémák, kérdések

Recommended Posts

Üdv mindenkinek. 

Szeretném megosztani veletek, hogy hogyan kelt ujra életre a H Astra. Az történ, hogy valószínűleg az EGR szelep helyzet állás figyelője vagy meg bolondult vagy simán föladta a harcot, ezért az Egr áram alatt nem ki nyitott majd áram hiányában bezárt hanem folyamatosan nyitott meg zárt. Másodpercenként 3-4x is. Ennek következtében a szelep meghordta korommal azt a lyukat ahol a szelep ki és be kell járjon és a szelep kinyilt álapotban megakadt. Ennek következtében volt az hogy eleinte az autó ment de a vége fele már be sem gyult. Volt aki javasolta hogy dugoztassam le majd pedig írassam ki teljesen az autó szofteréből az Egrt, de a kiíratás többe került volna mint egy eredeti Egr. Szóval kapott egy ujat. Köszönöm mindenkinek aki probált tanácsokkal segíteni, azért írtam ezt le, hogy ha más is kerül ilyen helyzetbe talán ez segíthet. Viszont nem tudom, hogy minek a következtében, de az autó most már nem enged hibakodot olvasni a pedál tesztel. Ezzel kapcsolatban szívesen fogadnék még el tanácsokat. Köszönöm. 

Hozzászólás linkje
Megosztás:
  • Hozzászólások 4,7k
  • Létrehozva
  • Legutolsó válasz

Legtöbb hozzászólás

Legtöbb hozzászólás

Népszerű hozzászólások

Ki szerint lenne szükség külön BENZINES és külön DÍZEL motor topikra itt az Astra H-n belül? Aki szerint jó lenne külön, az nyomjon EGY "KÖSZIT" a hozászolásomra. Ha össze jön 15 darab, szétválaszto

Sziasztok! Annyira sok időt és pénzt szántam egy z17dth motornál jelentkező P0234 hiba megoldására, hogy leírtam a történetet, hátha másnak segítek ezzel, mert a végén egy pici dolog oldotta meg

Nem tudom, az enyém 231.000km-rel még nem volt takarítva. Erő van benne bőven, húz folyamatosan, a fogyasztásommal is elégedett vagyok. Amíg nem muszáj, én nem is piszkálnám.

Közzétett képek

  • 4 weeks later...
On 2020. 09. 03. at 13:00, Berci1 írta:
Szevasztok.
Opel Astra H 1,7 cdti auto,probléma ha áll az autó 3nap akkor nehezen indul,1-2 után indul rendesen.Vakinek volt már ilyen problémája.

Lelevegősödik, általában szűrőháznál, tömítetlenség, rossz szűrőméret esetleg repedt szűrőház.

Hozzászólás linkje
Megosztás:
  • 2 weeks later...
On 2020. 08. 05. at 17:26, Szabados István írta:

Sziasztok.

Segítséget kérnék, 

1,7CDTI motoroknál hol található  a motorszám?

Köszönöm előre is ..

Leveszed a motorról a műanyag burkolatot és ott lesz a homlokfalán egy matricán (H astra)

Módosítva : A1koho1ist
Hozzászólás linkje
Megosztás:
  • 4 weeks later...

Sziasztok! Van egy olyan problémám a kocsival (Astra h 17 cdti Z17dtr), hogy néha indítás al is de legtöbbször hirtelen gáz adásra kapok egy hibakódot P0093, azaz Nyomocső magas nyomás B-025.

Az autó vészüzemmódba kapcsol, megemelkedik az alapjárat és felére csökken a teljesítmény. Nem füstöl 

Én porlasztocsucsra gondolok, nem nyit ki rendesen vagy és mégnő a nyomás a csőben. Felmerult meg az adagoló és a nyomásszabályzo is. 

Akinek van valami ötlete hogy hol és mi lehet a gondaz megköszönnem 

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok! 5 éve használok egy Astra H-t (1.7 cdti, Z17DTH). Az utóbbi hónapokban jött elő az a probléma, hogy nehezen akar indulni az autó. A múltkor úgy jártam, hogy egy kb. 40 km-es út után leálltam az autóval, majd kb. 30 perc múlva folytattam volna az utam, de nem akart indulni. Indítóztam, kb. 1 órát vártam, mire nagy nehezen beindult. A szervízjel bevillant már régebben, elmentem hibakódolvasásra, ami a P0380 lett, ennek kb. semmi köze az indításhoz (ha jól gondolom). A márkaszervízben azt mondták, hogy valószínűleg nyomásveszteség van a rendszerben. Reggel általában 2-3 mp indítózás után szokott indulni. Volt már valakinek hasonló problémája? Mi lehet a megoldás?

Köszönöm a válaszokat!

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2020. 10. 20. at 11:48, M.S. írta:

Az izzitorele hibanak lehet koze az inditashoz, persze akkor hidegen kene nehezebben induljon. Mindig melegen a rosszabb?

A nyomasveszteseg jo szoveg, csak az nem vilagos, hogy ha egy ora utan fennall, hogy mulik el reggelre... Hacsak nem egy olyan luk van, ami melegen ereszt, hidegen nem.

Hozzászólás linkje
Megosztás:
1 órával ezelőtt, csaba66 írta:

Az izzitorele hibanak lehet koze az inditashoz, persze akkor hidegen kene nehezebben induljon. Mindig melegen a rosszabb?

A nyomasveszteseg jo szoveg, csak az nem vilagos, hogy ha egy ora utan fennall, hogy mulik el reggelre... Hacsak nem egy olyan luk van, ami melegen ereszt, hidegen nem.

Mindig melegen a rosszabb. Pl. mikor Nyíregyházáról indultam haza, kb. 1,5 órás út után ahogy hazaértem, leállítottam az autót és próbaképpen megpróbáltam újra beindítani. Természetesen nem indult. Kb. 2 óra múlva megint megpróbáltam, akkor kb. 4-5 mp múlva beindult. Nem tudom milyen irányba induljak, mert félek, rámegy a gatyám is. Néhány éve már cseréltettem a kettőstömegű lendkereket és a kuplungszettet is. Nem szeretném, ha a probléma figyelmen kívül hagyása miatt a későbbiekben nagyobb lenne a baj.

Módosítva : M.S.
Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2020. 10. 22. at 13:42, M.S. írta:

Mindig melegen a rosszabb. Pl. mikor Nyíregyházáról indultam haza, kb. 1,5 órás út után ahogy hazaértem, leállítottam az autót és próbaképpen megpróbáltam újra beindítani. Természetesen nem indult. Kb. 2 óra múlva megint megpróbáltam, akkor kb. 4-5 mp múlva beindult. Nem tudom milyen irányba induljak, mert félek, rámegy a gatyám is. Néhány éve már cseréltettem a kettőstömegű lendkereket és a kuplungszettet is. Nem szeretném, ha a probléma figyelmen kívül hagyása miatt a későbbiekben nagyobb lenne a baj.

Azt nem hiszem, hogy nagyobb baj lehetne...

Meg az lehet, hogy valamelyik jelado, vagy elektronika mukodik rosszul, amikor meleg, es ez gatolja az inditast.

Jobban utana kene menni a hibakodoknak, OpCommal; torolni, nezni, melyik jon vissza, stb. De meg lehet vele nezni az uzemanyagnyomast is a sikertelen inditozas kozben, es akkor kiderul, hogy azzal van-e gond.

Ha markaszervizben csak P0380-at talaltak, es erre mondtak, hogy nyomas problema, akkor el kell felejteni oket.

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Válasz erre a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.