Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Gumi, felni kérdések

forumadmin

Recommended Posts

sziasztok

nekem olyan kérdésem lenne hogy a nyári gumi lecserélésénél vetem észre hogy már eléggé el van kopva a két első

használtan vettem a kocsit és a régi tulajnak nem volt annyi esze hogy megcserélje őket

a pótkeréken lévő vadi új még nem volt használva 1x sem

most lenne lehetőségem 12 ezerért venni egy ugyanilyen új gumit

szerintetek nem lenne probléma ha a hátsó kerekekre felraknám a jobb nyáriakat a két újat meg az első hajtott kerekekre majd tavasszal ?

ez így bírná nekem megint vagy 3-4 évig (nyári+téli cserélve szokott lenni) a két jobbik gumi kb 60 %-os

az én gumim 5 éves mivel a kocsim is annyi, amit vennék az viszont vadi új idei autó pótkereke

mind a kettő lengyel gyártmány bridgestone b250 195/65 -15-

csak jobban járnék így mintha vennék 4 gagyibb márkájú új gumit végül is ezek is birták 5 évig és még bírták volna tovább is ha átcserélik őket időben

ebből is látszik hogy jó gumi a bridgestone, több tesztben is bizonyitott már

meg hát a gazdasági válság miatt nem igazán van pénzem 4 új gumira majd tavasszal

szerintetek ?

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Hali!

Simán használd a pótkereket, ahogy eltervezted, azt mondják az okosok, hogy 8 év után öregszik el annyira a gumi, hogy kopástól függetlenül cserélni kell. Azt, hogy a te gumid mikor lett gyártva, a DOT szám mutatja meg. 2000 elött 3 jegyü volt, ahol az utolsó számjegy az évet jelöli az elsö kettö a gyártás hetét. A 2000 után gyártottak utolsó két jegye az év, az elsö kettö a hét.

Amennyiben tévednék, vedd semmisnek a hozzászólásomat! :)

Üdv!

Cut Neck

Link to comment
Megosztás:

  • 2 months later...

Sziasztok!

H Astrasok segítségét kérném (illetve bárkiét, aki tudja). 17-es felnire gyárilag milyen gumit tesznek? Vettem 17-es felniket, de nem tudom igazán eldönteni, hogy 225/45 vagy 215/50-es gumi legyen. A második verzió előnye, hogy kevésbé lenne veszélyes kátyú szempontjából. Valakinek van ezügyben valami tapasztalata?

Szia! Én nem tudok tapasztalatot mondani, csak azt, hogy én is most vettem 17-es felniket és 225/45-ös gumikat fogok feltenni rá. Javasoltak több helyen is ültetést, így nem lesz annyira érzékeny a nyomvályúra. Az ültetést olyanok ajánlották akik 17-es felnit tettek fel és utána ültették meg, tehát volt összehasonlítási alapjuk. Állítólag jobb lesz az úttartás és a tapadás. Mindenesetre rendeltem egy 30/30-as szettet is, így látványban is szebb lesz az autó.

Én a tavalyi szezont már 225/45 R17-el mentem 40-es ültetéssel (vogtland rugó), sokkal jobb mint vártam de azért el kell felejteni a gyári 205/55 R16 kényelmét. Nem is annyira a kerék mint inkább a rugó miatt. Csak hát mi a szép/jó a gyári dolgokban?

Ja és én ha tehetem a következő gumiméretnek a 215/50-et fogom kipróbálni. Kíváncsi lennék mennyi a különbség komfortban. Bár az is igaz hogy így meg lerobbanthatatlan az útról. És a fogyasztásban sem hozott észrevehető különbséget a szélesebb gumi.

Link to comment
Megosztás:

Nekem gyárilag van ültetve, illetve keményítve, így a komfortérzet már rég kihalt belőlem a 16-os felnivel is. Sajnos a miskolci utak minősége nem éppen példa értékű, így eddig nem is mertem rá 16-osnál nagyobbat tenni. Eddig a gyári 205/55-ös gumi volt rajta Momo Corse felniken. A felnik nagyon jók, sikerült már egy-két kátyút megtalálni vele, de még görgőzni sem kellett. Viszont nem hagyott nyugodni, hogy 17-essel csak szebb lenne, és most sikerült kifogni egy elég jó ajánlatot. Már csak a gumi hiányzik és nehéz a döntés, mert a 215/50-es picit magasabb falú mint a 225/45 emiatt választanám inkább azt.

Viszont mindkét méretet váltónak írja a méretszámoló, de nem tudom, hogy a gyár mivel szereli. Hallottam már mindkettőről.

Gabb, milyen felnit vettél?

Én gyárilag csak a 225/45-ről tudok, mivel csak az erősebb motorosokhoz volt. Én is gyári felnit vettem gumival egy 150 lovas 1.9cdti GTC-n volt és ezen is 225/45 van.

Alessio Infinity-t vettem 7x17-es méretben. Most egy 16-os gyári opel felni van rajta, ez marad téligumival, ami dunlop sp wintersport és meg vagyok vele elégedve. Nyárigumival vannak tapasztalatok, hogy milyet érdemes/nem érdemes venni? Gondolok itt arra, hogy ne legyen zajos, ne kopjon el 40e. km alatt stb...

Köszi az infót. Egyre inkább úgy érzem, hogy első körben 215/50-essel fogok próbálkozni. Ma is sikerült elsüllyedni egy "gödörben", úgyhogy próbálom kicsit kímélni a futóművet.

Igazán kiemelkedő nyárigumit még nem találtam. Michelin-em van (Energy), az nem rossz, kopás szempontjából egészen jónak mondható, fogyasztás tekintetében is elég jó, meg csendes is, esőben viszont nem túl jó, hamar elveszti a tapadását. Persze ez szubjektív, szóval nem akarlak se rá, sem pedig lebeszélni a Michelinről. Ezen kívül próbáltam még Continentalt, régebben más méretben Barumot, Pirellit, de egyik sem volt olyan jó, mint a Michelin. Téliben viszont találtam egy elképesztően jót, Goodyear UltraGrip 6 és az utánna következők (7,8 nem tudom hol tartanak most számozásban). Hóban brutális tapadás, szárazon nagyon rövid féktáv, egyetlen hátránya, hogy gyorsan kopik. Valószínüleg most nyáriban is megpróbálok Goodyeart szerezni hátha beválik. Esetleg Michelin Pilot amin még gondolkoztam, de ha van valakinek 17-es gumival kapcsolatban konkrét tapasztalata az engem is érdekelne.

Link to comment
Megosztás:

a Bridgestone B250 -hez milyen tapasztalatitok vannak vagy még a Bridgestone B330 (nyáriak), ezek jók?

Hát ugye B250-essel jön ki az essentia a gyárból sok helyen említik hogy direkt az astrára fejlesztették:D, igazából nem rrossz gumi megfelelően tapad (nekem bevált, viszont a kopása csak átlagos (50000 km), ha hosszú távra tervezel (5szezon) akkor michelin vagy goodyear, meg én megnézném a kumho kh17-est én azzal szemezek esetleg, mint gazdaságos de jó megoldás, bár vannak félelmeim...

Esetleg valaki kumho tapasztalatok?

Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...
Én a tavalyi szezont már 225/45 R17-el mentem 40-es ültetéssel (vogtland rugó), sokkal jobb mint vártam de azért el kell felejteni a gyári 205/55 R16 kényelmét. Nem is annyira a kerék mint inkább a rugó miatt. Csak hát mi a szép/jó a gyári dolgokban?

Ja és én ha tehetem a következő gumiméretnek a 215/50-et fogom kipróbálni. Kíváncsi lennék mennyi a különbség komfortban. Bár az is igaz hogy így meg lerobbanthatatlan az útról. És a fogyasztásban sem hozott észrevehető különbséget a szélesebb gumi.

Majd a fizetésnél kapaszkodj meg,drága méret(215 50 R17)

Link to comment
Megosztás:

Alessio Infinity-t vettem 7x17-es méretben. Most egy 16-os gyári opel felni van rajta, ez marad téligumival, ami dunlop sp wintersport és meg vagyok vele elégedve. Nyárigumival vannak tapasztalatok, hogy milyet érdemes/nem érdemes venni? Gondolok itt arra, hogy ne legyen zajos, ne kopjon el 40e. km alatt stb...

Nekem is 225 45 R17 van fent.Idén ledobom a Bridgeston-t.Jó gumi, de a Bridgeston sajátossága hogy kemény az oldalfala.És ilyen jó utakon hamar szét lehet csapkodni a felniket:)

Gondolkodom az Uniroyal Rainsport2, vagy Pirelli P Zero Rosso-n.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
Köszi az infót. Egyre inkább úgy érzem, hogy első körben 215/50-essel fogok próbálkozni. Ma is sikerült elsüllyedni egy "gödörben", úgyhogy próbálom kicsit kímélni a futóművet.

Igazán kiemelkedő nyárigumit még nem találtam. Michelin-em van (Energy), az nem rossz, kopás szempontjából egészen jónak mondható, fogyasztás tekintetében is elég jó, meg csendes is, esőben viszont nem túl jó, hamar elveszti a tapadását. Persze ez szubjektív, szóval nem akarlak se rá, sem pedig lebeszélni a Michelinről. Ezen kívül próbáltam még Continentalt, régebben más méretben Barumot, Pirellit, de egyik sem volt olyan jó, mint a Michelin. Téliben viszont találtam egy elképesztően jót, Goodyear UltraGrip 6 és az utánna következők (7,8 nem tudom hol tartanak most számozásban). Hóban brutális tapadás, szárazon nagyon rövid féktáv, egyetlen hátránya, hogy gyorsan kopik. Valószínüleg most nyáriban is megpróbálok Goodyeart szerezni hátha beválik. Esetleg Michelin Pilot amin még gondolkoztam, de ha van valakinek 17-es gumival kapcsolatban konkrét tapasztalata az engem is érdekelne.

szia,

igazán kiemelkedő nyári gumik

Toyo Proxes T1-R (személy szerint erre szavazok, én is most veszek mert elhagyatott kanyargós utakon használom az autót és kell a tapadás a keményebb kanyarokba)

Toyo R888 (E-s, vagyis közúti használatba használható, elvetemült utcai versenyzőknek)

ha mindenáron GoodYear-t akarsz akkor Goodyear Eagle F1 GSD3

személyes tapasztalatom GoodYear terén HydraGrip

esőben kegyetlen jó, nincs ellenfél

szárazon is jó, de nagyon gyorsan kopik

Köszi a segítséget.

Pont tegnap néztem használtban GoodYear Eagle F1-et, és valószínüleg olyan megy rá, mert nagyon sokan dícsérik, viszont 225/45-ös méretű lesz, mert a 215/50 jóval nagyobb (~1,5cm). A GoodYear-nek úgy látszik a kopása átlagosan rossz, mert nekem is viszonylag hamar lekoptak az UltraGrip-ek. Viszont a többi tulajdonsága messze sokkal jobb volt a többinél, úgyhogy engem meggyőzött.

A Toyo-nak elég húzós ára van és nem sok mindenki forgalmaz ilyet.

Toyo -ra őket találtam jó árban:

http://gumimarket.hu/

néztem én is méretváltóban, 225/45 a megfelelő váltás számodra

hááát, használtat jól nézd meg

DOT számot hogy ne legyen túl koros az abroncs (bár gondolom ezt Te is tudod)

illetve F1 -ről azt olvastam hogy hajlamos egyenletlenül kopni, így az idő/km -erek előrehaladtával hangosodik is

mennyi az annyi amúgy? mármint mennyiért találtál használtat?

GoodYear -ra visszatérve...gondolom az átlagosnál kicsivel lágyabb az anyaga, jobban tapad, de jobban is kopik

ilyen adatokat nem találok sehol amikor gumit nézek...lágyság, súly

Az egyenetlen kopást észrevettem, mert nézegettem a vaterán is, és mindegyiknek a széle erősebben meg van kopva (Eagle F1). Lehet, hogy csak amiatt mert már egyébként is sokat futott gumikat láttam, de ezt nyílván képről nem lehet eldönteni.

Igazából a legutóbbi három garnitúra gumit használtan vettem. Van Miskolcon egy használtgumis, aki Németországból hoz be gumit, és néha előfordul, hogy pár km-t futott abroncsot is talál (közel 100%-os). Eddig csak jó tapasztalatom volt vele. Az árak 17-es méretben 10 és 15 ezer között mozognak, állapottól függően.

Amit tegnap néztem, azt a racing-bazar-on találtam, de négyből csak három használható, és erősen kopottak, de legalább van viszonyítási alapom.

racing-bazaros GoodYear F1

Hát hasonlóképpen gondolom én is, valószínüleg lágyabb keveréket használ a GoodYear a többi gyártóhoz képest, bár a Michelin sem igazán kemény gumi, és mégsem kopik annyira (durván 22ezer km alatt alig kopott valamit).

élőben kell látni, az is lehet h rossz nyomáson használták

lutri a használt kéz alól

lehet deformált rossz tárolásból adódóan amit csak akkor veszel észre ha már használod

véleményem szerint gumin nem érdemes spórolni, gagyit egyáltalán nem szabad venni, de használtat se szeretem

ez az a dolog amin életek múlhatnak, Tiéd vagy másoké

de ha csak törik a vas, az se jó

számít ha már egy méterrel hamarabb megáll a vas

eszembe jutott még 1-2 jobb gumi amivel volt tapasztalatom

Pirelli P zero (nero vagy rosso) - bár ez is gyorsan kopik

Dunlop SP sport

Link to comment
Megosztás:

Ma körbejártam a gumisokat, mert kész lett a felni (görgőzték), és találtam Eagle F1-ből kettőt, ami nagyjából 80%-os lehet. Nincs félrekopva, elfékezve, tényleg nagyon szép, már csak találnom kellenne hozzá még kettőt. 12.500/db áron adja.

A Dunlopról azt hallottam, hogy kemény, és eléggé ráz, persze ez méret, és típusfüggő.

225/45 r17 van a másik vasamon, bár téli Dunlop SP winter sport 3D

ha már elől jobb gumik vannak, előrébb vagy

első kerék hajtás, orr nehéz, gyári autóknál kb 2/3 -ad fékhatás elől van, 1/3 pedig hátul

Az alukormányzottságról nem is beszélve. Rettenetesen tud idegesíteni, mikor az eleje indul el hamarabb. Tudom, ez a bolondbiztos, mert azért sokmindenki meglepődik, ha a hátulja megcsúszik az autónak, és ilyenkor nem tud mit csinálni.

Most kénytelen voltam két hétig úgy használni az autót, hogy elől téli, hátul nyári gumi volt. Így nagyon tetszett :) Ha megcsúszott, akkor mind a négy keréken egyszerre tette, és nem tolta el az elejét.

persze, direkt csinálják alulk.ra a gyárak

a sofőrök 99% nem tudja kezelni a váratlan helyzeteket, minden apróságra azonnali fékkel reagálnak

vezetéstechnikai tréninget kötelezővé tenném

majd várom a véleményed az F1 -ről ha meglesz és bekoptak már az autódhoz

Sajnos egyenlőre nincs a GoodYear-hez még kettő, pedig majdnem minden gumisnál voltam. Azért volt egy-két meglepő eladó. A leglátogatottabb gumiboltba azt mondták, hogy az Eagle F1 borzasztó gumi, mire megkérdeztem, hogy akkor mi a jó. Szerinte egy olyan márka, aminek a nevét nem tudtam megjegyezni, sőt még nem is hallottam róla. Persze, hogy kínai volt. Egy másik eladó, meg "a világ legjobb gumiját" ajánlotta, mivel szerinte is a GoodYear maximum csak "gumicskának" nevezhető. Az ő ajánlata a Lassa nevezetű abroncs volt, akciósan 40ezer/darab áron :)

Találtam viszont Pirellit, P6000-et, ebből lenne négy, meg volt még Maragoni, de azt meg nem akarok, nem sok jót hallottam róla.

Jövő hétre viszont ígértek többen is, hogy hozatnak ebből a méretből, majd meglátjuk mi lesz.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.