Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

12 órája, Tiu írta:

Nálam 3x volt eddig vízpumpa és görgő csere, 120, 240 és 360 ezernél. Gyári ill. SKF került be, ezekkel nem volt gond.

Szíj Gates 60 ezrenként. (szerk.: megnéztem és a görgőt is 120ezrenként cseréltem)

Valamikor ismerős mondta ezt a csere intervallumot, aki Opel szervízben dolgozott. Persze mindenki úgy dönt, ahogy jónak látja. Mondjuk 1,6-nál lehet bátran kockáztatni, ott nem érnek össze a szelepek a dugóval. :)

A nagykönyvben csak a szíjra mondanak 4 évet vagy 60 ezret, a feszítőre meg a pumpára semmit. Csak a szíj+feszítő szett pár helyen nem sokkal drágább mint a szíj egyedül, azon a pár ezren nem múlik. Tegnap munkában ( hopp buktam) nézegettem a webáruházakat, A Gates szettek 12-20-ig vannak, van ahol "akcióban" van 12-ért volt ahol alapból. Azért van szórás. A pumpa alá azért veszek tömítést, mert ha 5 évig meg van lapulva, nem tuti hogy nem ereszt amikor elkezdem csavargatni. Főtengely csavart néztem még, mert a légkulcsos móka kicsit már megkezdte a lapjait. De legutóbb is össze tudtam szedni annyi hosszabbító szárat hogy kiértem vele a sárvédő mellé, ott meg már volt annyi hely, hogy meglazítsam kézzel, amig valaki fékez 5.-ben. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tanácsra lenne szükségem: c16nz motorkódos opelom van, erre szeretnék SI(c16se) befecskendezést rakni. Ha megoldható, akkor mik kellenek hozzá? Gondolom komplekt befecskendező, elektromika, komputer, estleg még valami?

Célom: kevesebb fogyasztás, intenzívebb teljesítmény. Jelenleg 10litert eszik(ennek arányában lusta, mint régen a lada üzemi hőfokon szivatóval kb.) és hiába viszem bárhova, semmi változás és meguntam a sok eredmény nélküli kifizetéseket! 

Eddigi műveletek: kompresszió min.12 minden hengerben, lablasz. csere, egr csere, inj. gumigyűrű jó, lev. szűrő csere komplekt, kat. tiszta, nincs hibakód. Ezért gondoltam az Si befecskendezésre és azért is mert ezelőtt x16xel motor volt benne, így tudom hogy pl. milen a bíztonságos előzés, fogyasztás.

Link to comment
Megosztás:

3 órája, betyar0530 írta:

Ha lambda volt cserélve, és a kipu is rendben akkor már csak a hőfokjeladó/termosztát lehet szar, más miatt ezek nemigen esznek 10 litert. Se-sítéshez kell minden az se-ről hfejtől felfele, kipufogóval, mindennel, köteg, vezérlő, evidens, pár vízcső, meg egy 3baros ac. 

Link to comment
Megosztás:

7 órája, wookie írta:

Műszakin nézik a lambda jelet, ott kijönne ha nagyon s*ar és sokat dúsít nem? Nekem is sokat eszik, de én nem tehetek róla, olyan szép hangja van amikor 4500-nál elváltok.:hehe: Ma megyek Sopronba úgy tudom ott még van etanol, adok még egy kis energiát pluszban. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Légyszi segítsetek már nekem vagy legalább mondjatok valamit. Meséltem régen, hogy guruláskor alacsony az alapjárat ha megáll a kocsi beáll. Na mostanában az van 1500 as az alapjáratom ha gurulok ha állok. Állok a lámpánál azt "üvölt" a motor. Alapjárati motor van új nem olcsó drága de mégsem jó. Régivel is ugyanez. Map szenzor is cserélve volt csöveket szívóoldalon tömítéseket cseréltem falsot nem szív befújtam féktisztítóval mindent nem változik a fordulatszám. Ami az érdekes ilyenkor leállítom el indítom azonnal utánna egyből jó is az alapjárat és úgy működik ahogy kell. Mondjatok már rá nekem valamit mert már csak bennetek bízok én már a hajamat tépem. Motorvezérlő szarakodhat így?

Link to comment
Megosztás:

12 perce, Kispotter írta:

Nekem sem javul semmire már évek óta , kíváncsi leszek ha meg lesz az SE- amivel ugye motorvezérlő csere is jár, marad-e a hiba. 

Link to comment
Megosztás:

12 perce, zotya975 írta:

Nekem sem javul semmire már évek óta , kíváncsi leszek ha meg lesz az SE- amivel ugye motorvezérlő csere is jár, marad-e a hiba. 

Van egy olyan érzésem tuti jó lesz. Nekem is kellene egy másik motorvezérlő kipróbálni legalább. Mert más nemnagyon lehet már. Halottam ilyenről már másnál is és motorvezérlőt kelett cserélnie. Azt nem tudom még hogynézki egy motorvezérlő belül. Mert simán lehet forrasztási kontakthiba vagy akár ha van elekrolit kondi kiszáradás.

Módosítva : Kispotter
Link to comment
Megosztás:

1 óra, Kispotter írta:

Van egy olyan érzésem tuti jó lesz. Nekem is kellene egy másik motorvezérlő kipróbálni legalább. Mert más nemnagyon lehet már. Halottam ilyenről már másnál is és motorvezérlőt kelett cserélnie. Azt nem tudom még hogynézki egy motorvezérlő belül. Mert simán lehet forrasztási kontakthiba vagy akár ha van elekrolit kondi kiszáradás.

Csak ugye az a gond, hogy legalábbis nálam nem állandó a hiba. Szét lehet csavarozni a burkolatát szerintem. 

Link to comment
Megosztás:

6 órája, Kispotter írta:

Van egy olyan érzésem tuti jó lesz. Nekem is kellene egy másik motorvezérlő kipróbálni legalább. Mert más nemnagyon lehet már. Halottam ilyenről már másnál is és motorvezérlőt kelett cserélnie. Azt nem tudom még hogynézki egy motorvezérlő belül. Mert simán lehet forrasztási kontakthiba vagy akár ha van elekrolit kondi kiszáradás.

Ez mondjuk motronic, de a multec se nagyon más:
10475319_555290201274876_852829240698006

Link to comment
Megosztás:

Vezérlést cseréltem ma, 5 évet és 47 ezer kilométert mentem az előző szettel. Pumpát nem cseréltem, bár nem árt, de nem írják elő, a pince meg tele van kiszedett pumpákkal amiknek semmi bajuk. Miután kitekertem a 3 imbusz csavart a pumpa nem akart kijönni a helyéről, pár óra kínlódás után kifordult, és azt láttam hogy vízkő rakódott ki a pumpa és a blokk közé, az fogta. Nem igazán értem mert csak deszt vizet és GU 12-es fagyállót öntök bele. 

A gates szíj és a feszítő postázva 13 ezer forint volt a vízpumpa tömítés 150 forint.

2861569-20180624-LC2GS4.jpg

2861570-20180624-wMBT3j.jpg

2861571-20180624-7uPPc5.jpg

A motort ugye át illik forgatni többször indítás előtt:

2861572-20180624-cxwYol.jpg

A következő csere 2022-ben esedékes vagy 397 ezer kilométernél.

Link to comment
Megosztás:

59 perce, zotya975 írta:

De rég làttam 236-os tömör tárcsát!

Szerintem azért találtál vízkövet, mert idővel vagy a víz, vagy a fagyálló kiold a blokkból valamit és az rakódik le. Jó áron volt amúgy.

Powerfix befigyel. 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Róóóbi írta:

De rég làttam 236-os tömör tárcsát!

Szerintem azért találtál vízkövet, mert idővel vagy a víz, vagy a fagyálló kiold a blokkból valamit és az rakódik le. Jó áron volt amúgy.

Powerfix befigyel. 

Hát elméletileg 2-3 évente cserélem a fagyállót, de nyilván kioldott valahonnan valamit, és pont a pumpánál rakódott le . A piacon vettem szerintem ezt a "crovát" mert az eredetit ami bent volt a dobozban eltörtem a féltengely koronás anyáján. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Még jó, hogy az alu meg az acél jó barátok. Főleg ilyen közegben. :-)

Azért jó látni, hogy nálad is megvannak a réz anyàk a vezérlés burkolatában. Főtengely vagy vez.tengely csavart cseréltél? Vagy ennyire nem vagy vallásos?

Link to comment
Megosztás:

16 perce, Róóóbi írta:

Hogy a réz radiátorról ne is beszéljünk....

Link to comment
Megosztás:

6 órája, Róóóbi írta:

Még jó, hogy az alu meg az acél jó barátok. Főleg ilyen közegben. :-)

Azért jó látni, hogy nálad is megvannak a réz anyàk a vezérlés burkolatában. Főtengely vagy vez.tengely csavart cseréltél? Vagy ennyire nem vagy vallásos?

Nem mindenhol van már meg a réz anya, meg igazából eléggé szét van törve a burkolat, azt majd cserélnem kell legközelebb. Akartam cserélni csavarokat, de csak külső torx fejjel lett volna, én meg most vettem vadi új 18-as bitet lentre így maradt egyenlőre. 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, zotya975 írta:

Nem mindenhol van már meg a réz anya, meg igazából eléggé szét van törve a burkolat, azt majd cserélnem kell legközelebb. Akartam cserélni csavarokat, de csak külső torx fejjel lett volna, én meg most vettem vadi új 18-as bitet lentre így maradt egyenlőre. 

Pár éve a hengerfej csavarjaival jártam így. Abból már szerintem nincs is hatlapfejű. Vehettem utána 3/8" bitfejet. Szerencsére később a nyomatékkulcs is 3/8" lett.

Link to comment
Megosztás:

9 órája, Róóóbi írta:

Pár éve a hengerfej csavarjaival jártam így. Abból már szerintem nincs is hatlapfejű. Vehettem utána 3/8" bitfejet. Szerencsére később a nyomatékkulcs is 3/8" lett.

Hát amiket láttam mint külső torxok már, nekem is kell majd hozzá vennem fejet.

Link to comment
Megosztás:

6 órája, zotya975 írta:

Hát amiket láttam mint külső torxok már, nekem is kell majd hozzá vennem fejet.

Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor az első "meghengerfejezési esemény" alatt beletörtem az egyik új csavart. És az volt a szerencsém, hogy a töréskor visszarugózott, és 1.5 menet kilátszott a henger síkjából. Kitekertem, új csavarszett és összeraktam. 

Link to comment
Megosztás:

19 perce, Róóóbi írta:

Ja, ilyet vettem a h.f. csavarokhoz: King Tony bitfej

E18 a mérete. 

Link to comment
Megosztás:

5 órája, Róóóbi írta:

Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor az első "meghengerfejezési esemény" alatt beletörtem az egyik új csavart. És az volt a szerencsém, hogy a töréskor visszarugózott, és 1.5 menet kilátszott a henger síkjából. Kitekertem, új csavarszett és összeraktam. 

Persze ilyeneket kell mondanod, amikor úgyis tartok a hengerfej cserétől.:-)

Link to comment
Megosztás:

14 perce, zotya975 írta:

Persze ilyeneket kell mondanod, amikor úgyis tartok a hengerfej cserétől.:-)

Elfelejtettem, hogy a mondnandóm a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz. Ezalatt csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánlom. :-)

Én mostanában a könnyező szervoszivattyúra nézek csúnyán.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.