Jump to content
spuri

ASTRA G-t vennék, érdeklődök, tanácsot kérek

Recommended Posts

9 órája, tgabika76 írta:

Hm. Elgondolkodtatott a kérdésed és utánanéztem a Zafirák váltójának. Először is tudni kell hogy az Opel 16 szelepes benzinmotorjai viszonylag magas (de legalábbis a 8 szelepesekénél magasabb) fordulatszámra vannak optimalizálva, ami azt jelenti, hogy 3-4000-es fordulatszám környékén adják le a legnagyobb nyomatékukat. A hozzájuk tartozó váltók éppen ezért úgy vannak konfigurálva, hogy a leggyakrabban használt üzemi körülmények között lehetőség szerint az adott fordulatszámon tartsák a motort. Ez nem csak a Zafiránál van így, hanem a legközelebbi rokon G Astránál is, súlyosbítva azzal hogy  a Zafira nagyobb tömege miatt a végáttétel még rövidebb. Ha nagyon zavar a dolog, akkor megoldható hogy egy 1.7 dízel (Y17DT vagy Z17DTL) G Astráról átrakod a váltót a Zafirára. Ezeken a motorokon ugyanolyan F17WR/M79 váltó van mint a Zafirán, viszont 4,1:1 helyett 3,55:1 végáttétellel. Így jóval kevesebbet fog forogni autópályás tempónál a motor és kevesebbet is fogyaszt, viszont kis fordulaton rettentően erőtlen lesz, esetenként akár annyira hogy teljes terheléssel egy piros lámpától csak csúsztatott kuplunggal lehet majd elindulni, szóval amit nyersz a réven, azt elveszted a vámon.

Ettől eltekintve is van megoldás a problémára, bár az komolyabb szerelést igényel: mivel nincs olyan váltó ami megfelelne az igényeidnek (a hosszabb végáttételtől ugye az összes fokozat hosszú lesz, ennek hátrányait meg fentebb leírtam), ezért az egyetlen megoldás az hogy kell venni egy dízel váltót, és ennek az utolsó fogaskerékpárját (az 5. sebességét) át kell szerelni a benzines váltóba, így megmarad a rugalmasság alacsony fokozatban, és nem fog az egekig pörögni ötödikben.

Kimerítő válasz volt, köszönöm.:icon13:

Nem ússzuk meg a szerelést...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
16 órája, tgabika76 írta:

Hm. Elgondolkodtatott a kérdésed és utánanéztem a Zafirák váltójának. Először is tudni kell hogy az Opel 16 szelepes benzinmotorjai viszonylag magas (de legalábbis a 8 szelepesekénél magasabb) fordulatszámra vannak optimalizálva, ami azt jelenti, hogy 3-4000-es fordulatszám környékén adják le a legnagyobb nyomatékukat. A hozzájuk tartozó váltók éppen ezért úgy vannak konfigurálva, hogy a leggyakrabban használt üzemi körülmények között lehetőség szerint az adott fordulatszámon tartsák a motort. Ez nem csak a Zafiránál van így, hanem a legközelebbi rokon G Astránál is, súlyosbítva azzal hogy  a Zafira nagyobb tömege miatt a végáttétel még rövidebb. Ha nagyon zavar a dolog, akkor megoldható hogy egy 1.7 dízel (Y17DT vagy Z17DTL) G Astráról átrakod a váltót a Zafirára. Ezeken a motorokon ugyanolyan F17WR/M79 váltó van mint a Zafirán, viszont 4,1:1 helyett 3,55:1 végáttétellel. Így jóval kevesebbet fog forogni autópályás tempónál a motor és kevesebbet is fogyaszt, viszont kis fordulaton rettentően erőtlen lesz, esetenként akár annyira hogy teljes terheléssel egy piros lámpától csak csúsztatott kuplunggal lehet majd elindulni, szóval amit nyersz a réven, azt elveszted a vámon.

Ettől eltekintve is van megoldás a problémára, bár az komolyabb szerelést igényel: mivel nincs olyan váltó ami megfelelne az igényeidnek (a hosszabb végáttételtől ugye az összes fokozat hosszú lesz, ennek hátrányait meg fentebb leírtam), ezért az egyetlen megoldás az hogy kell venni egy dízel váltót, és ennek az utolsó fogaskerékpárját (5. sebességét) át kell szerelni a benzines váltóba, így megmarad a rugalmasság alacsony fokozatban, és nem fog az egekig pörögni ötödikben.

Így meg csak 5.ben lesz gyenge...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
3 órája, csicsó írta:

Így meg csak 5.ben lesz gyenge...

Ha szükséges vissza kell kapcsolni, valamit valamiért. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2018. 02. 16. at 7:35, szecsid írta:

Szia!

Köszi a segítséget. Opel szervizestől is kérdeztem, s ő azt írta, hogy ha a trafóval baj van, akkor az mindig probléma is marad. Nekem csak alacsony üzemanyag szintnél jön elő a probléma. A gyertyák fél éve lettek cserélve.

Figyelj kérlek a témakörökre. Ez nem idevaló tartalom. Ezért, kérlek (legközelebb) válasz ennek megfelelő fórumrészt, lista:

http://www.opelforum.hu/forum/3-astra-g/

UI: Mindenki másnak is szól. 

  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2017. 10. 17. at 21:44, outsider írta:

Opeltelen lettem. Elkelt minimáláron 500-ért...
Mikor olcsósítottam rajta, 1 nap alatt megduplázódott a hirdetés nézettsége.
Ma mikor töröltem a hirdetés, már 3X-osa volt a nézettség a korábbi "nem sürgős" ár nézettségének...
Lehet fennakadtam az "ár szűrőn"...
 
ÜÜÜbermázlista... de most már tényleg :icon13:

  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Én meg árulom az enyémet. Nem az autóval van baj, hanem a lábammal. Ha összejön, akkor lényegében egy Zafira-ra fogom átcserélni. A Di jelzésű motorokról - attól eltekintve, hogy gyengébb - mit kell tudni?

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Elkelt az autóm. Keresek DTi A Zafirát. Meglett! :-)

Módosítva : Dovi

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok lehet hogy rossz helyre írok de segítséget kérnék.

Szóval adott egy Astra G 2006 os gyártás, fehér 1.4 twinport     40.000 KILOMÉTERREL első tulajdonostól tényleg hibátlan az autó...szerintetek mégis így nagyjából mennyit érhet ? 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
5 órája, matyasmatee írta:

Sziasztok lehet hogy rossz helyre írok de segítséget kérnék.

Szóval adott egy Astra G 2006 os gyártás, fehér 1.4 twinport     40.000 KILOMÉTERREL első tulajdonostól tényleg hibátlan az autó...szerintetek mégis így nagyjából mennyit érhet ? 

Pont annyit amennyiben az eladó és a vevő megegyezik. Nagyon sok van a piacon.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
10 órája, matyasmatee írta:

Sziasztok lehet hogy rossz helyre írok de segítséget kérnék.

Szóval adott egy Astra G 2006 os gyártás, fehér 1.4 twinport     40.000 KILOMÉTERREL első tulajdonostól tényleg hibátlan az autó...szerintetek mégis így nagyjából mennyit érhet ? 

1.1 milló Ft irányár ha tökéletes műszaki és esztétikai állapotban van, de ezer dologtól függ: pl nem volt összetörve nagyon és az esetleges kisebb sérülés(ek) szakszerűen lettek javítva. Minden működik az autón. Az sem mindegy, hogy az ország melyik területén akarod eladni. Lehet többért is hirdetni, de ugye az emberek úgy működnek, hogy inkább vesznek újabb modellt a kínálat aljából mint adott összegért régebbi modellt a kínálat legtetejéből, és a H Astra-k már 1 milliótól kezdődnek. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
11 órája, matyasmatee írta:

Sziasztok lehet hogy rossz helyre írok de segítséget kérnék.

Szóval adott egy Astra G 2006 os gyártás, fehér 1.4 twinport     40.000 KILOMÉTERREL első tulajdonostól tényleg hibátlan az autó...szerintetek mégis így nagyjából mennyit érhet ? 

Az a baj hogy a 40 ezer kilométer még ha valós is annyira hihetetlen egy 12 éves autónál hogy sajnos nem fogják értékelni mint árnövelő tényezőt. Maximum ismerős aki tudja hogy tényleg valós. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
49 perce, zotya975 írta:

Az a baj hogy a 40 ezer kilométer még ha valós is annyira hihetetlen egy 12 éves autónál hogy sajnos nem fogják értékelni mint árnövelő tényezőt. Maximum ismerős aki tudja hogy tényleg valós. 

2008-ban szüleim úgy döntöttek, hogy életükben először (és hogy őket idézzem: "utoljára") vesznek egy új autót szalonból. Tehát 2008/05-ben kihozták a szalonból a zSx4-et, mot van benn 31000km... 12 éves korára talán az is eléri a 40000km futást... Van ilyen, csak ritka mint a fehér holló, pont ezért vannak akik ilyen autókra vadásznak... 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
6 perce, Janó32 írta:

Nekem is van az ismeretségi körömben több ilyen keveset futott autó, pár éve majdnem lecseréltem az f-et egy ugyanilyen motoros 2 évvel fiatalabb bordóra, amiben 60 ezer kilométer volt. Mint a mesében: idős orvos hétvégi házhoz járó autója volt. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok van egy kis gondom. Van egy opel astra g. Diesel es a mutatok valamiert nem mukodnek. Neha elindulnak aztan le esnek.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
8 perce, OpelG75 írta:

Sziasztok van egy kis gondom. Van egy opel astra g. Diesel es a mutatok valamiert nem mukodnek. Neha elindulnak aztan le esnek.

Akkor vissza kell pattintani ha leesnek a mutatók... :icon13: Komolyra fordítva, a diesel topic-ba tedd fel a kérdésed inkább, esélyesebb h választ kapsz...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok 1.7 dti 75 lóerős g astraba honnan tudom megállapítani hogy isuzu motor van e benne. Most akkarok vásárolni. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
5 órája, zsolt5566 írta:

Sziasztok 1.7 dti 75 lóerős g astraba honnan tudom megállapítani hogy isuzu motor van e benne. Most akkarok vásárolni. 

Ha nem tévedek az y17td motorkódú 75 lóerős motor az Isuzu. https://www.opelforum.hu/cikkek/technika/tipusok/astra-g/opel-astra-g-motortípusok-főbb-jellemzők-r117/ Fekete műanyag szelepfedél opel felirattal, rajta sárga olajbetöltő sapka bal oldalt elöl. Google képekben tudod jobban megnézni.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Üdv.

Vettünk egy Opel Astra G-t. Megkapta az olaj-olajszűrő-légszűrő-pollen-vezérlés cserét, gyertyákból NKG-t kapott. Előtte is rángatott, most még jobban rángat alacsony fordulaton. Borzalmas, hogy városban 50 km/h-nál háromba, kicsit 50 alatt már kettőbe vissza kell szúrni, hogy forogjon.

Mi lehet a probléma?

Egyébként is harmatgyenge a motorja, de azért ezt nem kellene csinálnia...

Üzemanyagszűrő?

Üzemanyagpumpa?

Opel gyári gyertya kell neki?

Injektorcsere?

Gyújtás?

Előre is köszi.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2019. 02. 24. at 16:14, Kalapala írta:

Nos, én az alábbiaknak futnék neki (a konkrét motortípus ismeretlensége mellett*): 1, gyári gyertya mindenképpen, 2, üzemanyagszűrő cserélve? (ki tudja mennyire van már teli kosszal), 3, vezérlés tuti jól van a helyén? (Hányszor fordul elő hogy egy foggal elrakják a vezérlést), 4, EGR szelep állapota? (tisztítás és teszt), 5, folytószelepház tiszta? , 6, ha előzőek rendben, extra benzint bele és ki a városból, magasabb fordulaton üzemmelegen tartós haladás (mondjuk 30km min)  *Melyik motortípus, milyen olajat kapott? 

Módosítva : Janó32

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2019. 02. 24. at 16:14, Kalapala írta:

Üdv.

Vettünk egy Opel Astra G-t. Megkapta az olaj-olajszűrő-légszűrő-pollen-vezérlés cserét, gyertyákból NKG-t kapott. Előtte is rángatott, most még jobban rángat alacsony fordulaton. Borzalmas, hogy városban 50 km/h-nál háromba, kicsit 50 alatt már kettőbe vissza kell szúrni, hogy forogjon.

Mi lehet a probléma?

Egyébként is harmatgyenge a motorja, de azért ezt nem kellene csinálnia...

Üzemanyagszűrő?

Üzemanyagpumpa?

Opel gyári gyertya kell neki?

Injektorcsere?

Gyújtás?

Előre is köszi.

Kellene egy motorkód...a gyertyából jó lehet az NGK, (az NKG nem :) )de sajnos lehet,  nem belevaló van benne...sokszor a twinportba belerakják az általános GM gyertyát....azt hiszem 1 pólusú való pl. a Z14XEP-be, erre bele rakják a 2 pólusút, rángat is "szépen" tőle...de ha nem ez, akkor lehet a trafósor hibája is...

Módosítva : Qpack

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2019. 02. 24. at 16:14, Kalapala írta:

Üdv.

Vettünk egy Opel Astra G-t. Megkapta az olaj-olajszűrő-légszűrő-pollen-vezérlés cserét, gyertyákból NKG-t kapott. Előtte is rángatott, most még jobban rángat alacsony fordulaton. Borzalmas, hogy városban 50 km/h-nál háromba, kicsit 50 alatt már kettőbe vissza kell szúrni, hogy forogjon.

Mi lehet a probléma?

Egyébként is harmatgyenge a motorja, de azért ezt nem kellene csinálnia...

Üzemanyagszűrő?

Üzemanyagpumpa?

Opel gyári gyertya kell neki?

Injektorcsere?

Gyújtás?

Előre is köszi.

Bocsánat a belevauért, de 50km/h-nál a harmadik egyáltalán nem "vissza", hanem kb a megfelelő fokozat ehhez a sebességhez, akkor is, ha egyébként minden rendben van a motorral. Negyedikben is el kellene guruljon 50-nél, persze, de szerintem az már nem egészséges a motornak. Sosem értettem ezt a 2000 fordulat körüli csordogálási kényszert a benzinesek esetében...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
7 órája, Kishenceg írta:

 Sosem értettem ezt a 2000 fordulat körüli csordogálási kényszert a benzinesek esetében...

Egyetértek. Alapvetően a benzinmotor (sőt minden négyütemű motor) a legmagasabb nyomatékhoz tartozó fordulatszámon működik a legjobb hatásfokon, azaz ezen a fordulaton kerül a legkevesebb üzemanyagba egy egységnyi teljesítmény előállítása. A Z14XEP-nél pedig ez az érték 4000-es fordulatnál van.:cool:

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
9 órája, tgabika76 írta:

Egyetértek. Alapvetően a benzinmotor (sőt minden négyütemű motor) a legmagasabb nyomatékhoz tartozó fordulatszámon működik a legjobb hatásfokon, azaz ezen a fordulaton kerül a legkevesebb üzemanyagba egy egységnyi teljesítmény előállítása. A Z14XEP-nél pedig ez az érték 4000-es fordulatnál van.:cool:

Jójó, de nincs annyi sebességi fokozatot, hogy mindíg az ideális tartományban tartsd a fordulatszámot, néha nem tudsz mást csinálni mint leejted, vagy akkor állandóan visszakapcsolgatsz. Főleg dugóban araszoláskor, azért az ember nem nagyon pörgeti egyesben 2000-fölé, csak felváltok és kettesben gurulok ilyen fordulatszámmal.  Most mondjuk kicsit újra kellett tanulnom az autóval járni, mert az SE később adja le a maxot. Eleinte furcsa volt , de viszonylag hamar megszoktam. Sajna a nagyobb teljesítmény miatti öröm sem tartott túl sokáig. :sowwy:

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Sziasztok!

Már egy ideje tervezem, hogy veszek egy Opel Astra G 1.4 autót. Jelenleg egy 2003-as Suzuki Swift sedan-t hajtok és bár első autónak jó volt és az akkori alacsony fizetésemből sem volt gond fenntartani, de szeretnék egy szinttel feljebb lépni. Amikor autót kerestem, akkor elsősorban a jobb biztonság, a Suzukihoz képest nem irreálisan magasabb fenntartási költség és a megbízhatóság volt a cél. Amikor a használtautó tesztek közt megláttam a G Astrát, szinte beleszerettem. Nagyon tetszik a formája és a belsejével sincs gondom. Amikor egyszer volt alkalmam egy ilyen autóba beülni, majdnem elszálltam amikor becsuktam az ajtaját, annyival autóbb a swifthez képest. Elnézést a hosszú bevezetőért, csak gondoltam így talán tisztább lesz a kép. Ilyen igényekkel szerintetek is jó választás lehet egy G Astra? Nem vagyok boyracer meg hasonlók, csak annyi barom van az úton és annyi a veszélyeztetés, hogy nem érzem magam biztonságban már a Suziban.

Szóval jelenleg gyűjtök ezerrel egy G Astrára és úgy gondoltam, hogy 1 misit szánnék rá úgy ámblokk, bár ha eladom a Suzit akkor annak az árából is tudnék még rászánni. Egy 2005-ösnél nem öregebb, klímás, ferdehátú, kb. 150.000 km körüli példányra gondoltam. Szerintetek reális az ár egy ilyenért? Naponta nézem a hahu-t, de szinte az összes ilyen kocsinak ki van satírozva a rendszáma és félek, hogy valami zsiványság van. A Suzit nagyon megbecsültem, megkapott minden törődést így keményen a lelkembe taposna egy lelakott, tekert órás Astra. Mire érdemes figyelni, ha venni akarok egyet? Vannak típushibák, amik látványától/hallásától hanyatt homlok meneküljek?

Köszönöm.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Válasz erre a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...

Important Information

We have placed cookies on your device to help make this website better. You can adjust your cookie settings, otherwise we'll assume you're okay to continue.