Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Törvények, jogszabályok, rendeletek

Tápiószecső

Recommended Posts

Sokszor felmerülő kérdés, hogy az autón milyen módosítások végezhetők el még a törvényes kereteken belül, mit írnak elő a törvények, jogszabályok és a rendeletek, ki az illetékes az ilyen ügyek eldöntésében és mi mennyibe kerül.

Az általános vélekedés úgy hiszem az, hogy leginkább semmit nem érdemes törvényes úton módon csinálni, mert vagy túl drága vagy egyáltalán nem is lehetséges.

Kezdetnek: A hivatalos szerv ha jól gondolom a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Vonatkozó jogszabály:

- a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet

- a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény

Engedélyező hatóság:

- NKH területileg illetékes regionális igazgatósága

Jármű átalakításának engedélyezése

A jármű átalakítása a már forgalomba helyezett (magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott) jármű olyan megváltoztatása, amely a járműre már meghatározott adat, illetőleg közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi jellemző módosulását eredményezi, valamint a gépkocsi alvázának (az alváz szerepét betöltő, az alvázszámot viselő szerkezeti elemének) cseréje, valamint új hatósági alvázszám beütése

Nem minősül átalakításnak

1. a, olyan tartozéknak a járműre történő felszerelése, amelynek felszerelését a 6/1990. KöHÉM rendelet előírja vagy megengedi;

2. b, a motor azonos típusú motorra történő cseréje;

3. c, a járműre engedélyezett cserefelépítmény felszerelése;

4. d, a járműbe beépített ülőhelyek számának ideiglenes csökkentése;

5. e, szabványos, illetőleg járműtípushoz rendszeresített vonószerkezet felszerelése, amennyiben a jármű egyébként vontatásra alkalmas;

6. f, a gyártómű által rendszeresített oldalkocsinak motorkerékpárra történő felszerelése, amennyiben a motorkerékpár oldalkocsi csatlakoztatására alkalmas;

7. g, a gépkocsira megkülönböztető fény- és hangjelző berendezés felszerelése, amennyiben az megfelel a 6/1990. KöHÉM rendeletben foglalt követelményeknek;

8. h, a jármű olyan módon vagy mértékben történő megváltoztatása, amelyre az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága alkalmazási engedélyt ad, illetőleg amelyet engedély nélkül megvalósíthatónak minősít.

Nem engedélyezhető a jármű olyan átalakítása, amely a 6/1990. KöHÉM rendeletben meghatározott valamely közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi követelmény tekintetében a jármű gyárilag kialakított jellemzőinek romlását eredményezi.

A teljes 6/1990. KöHÉM rendelet.

Link to comment
Megosztás:

  • Hozzászólások 162
  • Létrehozva
  • Legutolsó válasz

Legtöbb hozzászólás

Legtöbb hozzászólás

Nem engedélyezhető a jármű olyan átalakítása, amely a 6/1990. KöHÉM rendeletben meghatározott valamely közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi követelmény tekintetében a jármű gyárilag kialakított jellemzőinek romlását eredményezi.

Rögtön egy kérdés. Minden amire nem vonatkozik a fenti állítás az engedélyezhető vajon?

Link to comment
Megosztás:

Rögtön egy kérdés. Minden amire nem vonatkozik a fenti állítás az engedélyezhető vajon?

Nem. A KÖHÉM pont arról szól, hogy mit lehet. A többi, ami ott nincs említve, mind átépítésengedély-köteles.

Annak meg külön szabályai vannak, de az már kicsit bonyolultabb történet. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Nem. A KÖHÉM pont arról szól, hogy mit lehet. A többi, ami ott nincs említve, mind átépítésengedély-köteles.

Annak meg külön szabályai vannak, de az már kicsit bonyolultabb történet. :lol:

Tehát akkor elvileg engedélyezhető. Ezt kérdeztem. :D

Hol vannak leírva ezek a szabályok?

Ebben a köhém rendeletben egyébként vannak kissé pongyola megfogalmazások. Pl: 81/8 "Az olyan menetirányba nézõ ülés háttámlájának a fémvázát, amelyik mögött - azonos irányba nézõ - másik ülés van, megfelelõ módon burkolni kell és olyan szilárdságúra kell kialakítani, hogy frontális ütközéskor képes legyen megtartani a mögötte ülõ utast."

Hát az én ülésemnek nincs fém váza, akkor ezt nem kell megerősíteni? :lol: Felveti a kérdést, hogy mi a helyzet a kétszemélyes autókkal? :lol: Nem szól róla egy szót sem.

Egyébként megtartani, de hogy? Később beszél valami ülésszilárdásra vonatkozó rendeletről, de nem mondja hogy az vonatkozik erre. Egyébként legjobb tudomásom szerint egy komolyabb balesetnél semmiképp nem tudja megtartani az előre csapódó utast. Persze miért nem volt bekötve? :lol: Ha pedig be van kötve, akkor minek ez a rendelkezés? :lol: Persze lehetnek hátul nehéz csomagok is, de arról miért nem ír?

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
Nem vagyok benne biztos hogy valóban kötelező a pótkerék a KRESZ szerint is, például egy csomó ember van aki helyhiányra hivatkozva nem teszi vissza a csomagtartóba ha mondjuk olyan benzin-gázüzemű autóval jár, amelyikben a pótkerék helyén van a gáztartály. A hiányával szvsz amúgy is csak magadat sz.patod meg ha hirtelen szükség lenne rá, nem úgy mint az izzókészlet, az elakadásjelző háromszög vagy az elsősegélydoboz hiányával, mert ezek baleset illetve életveszélyesek lehetnek másra nézve is.

A kötelező tartozékokról a fent linkelt 6/1990. KöHÉM rendelet rendelkezik.

Nincs egyértelműen felsorolva, de ezek azok:

"Elakadásjelzõre vonatkozó üzemeltetési mûszaki feltételek

103. § (1) Az oldalkocsi nélküli motorkerékpár kivételével minden gépjármûvön, mezõgazdasági

vontatón és lassú jármûvön készenlétben kell tartani egy elakadásjelzõ háromszöget.

(2) Az elakadásjelzõ háromszögnek jóváhagyási jellel kell ellátottnak lennie.

Izzólámpakészletre és biztosítékokra vonatkozó üzemeltetési mûszaki feltételek

105. § Minden gépjármûvön, mezõgazdasági vontatón és lassú jármûvön készenlétben kell tartani az

elsõ és hátsó helyzetjelzõ lámpában, a tompított fényszóróban, a féklámpában és az irányjelzõ lámpában

használt izzólámpák min den fajtájából legalább egy-egy darabot, az izzólámpacsere elvégzéséhez

szükséges szerszámokat, valamint a jármûvön alkalmazott olvadóbiztosíték minden fajtájából egy -egy

darabot.

Elsõsegélynyújtó felszerelésre vonatkozó üzemeltetési mûszaki feltételek

106. § A jármûveken szabvány szerinti elsõsegélynyújtó felszerelést kell készenlétben tartani:

- oldalkocsi nélküli motorkerékpár és motoros tricikli esetében "A" típusú,

- személygépkocsi, tehergépkocsi, oldalkocsis motorkerékpár, mezõgazdasági vontató és lassú jármû,

valamint a kizárólag menetrendszerû helyi járatban közlekedõ autóbusz esetén "B" típusú,

- minden egyéb jármû esetén, ahol a szállítható személyek száma 10 vagy annál több, valamint

veszélyes anyagot szállító és tûzoltó jármû esetében "C" típusú kivitelben.

Az 1976. évi december hó 31. napja elõtt forgalomba helyezett jármûveket 1991. évi július hó 1. napjáig

kell az e §-ban meghatározott elsõsegélynyújtó felszereléssel ellátni."

Pótkerék tekintetében csak ezek szerepelnek:

"Pótkeréktartóra vonatkozó üzemeltetési mûszaki feltételek

99. § A pótkeréktartó berendezésnek a pótkereket - üzemkész és légnyomás nélküli állapotban

egyaránt - biztonságosan rögzítenie kell.

Pótkeréktartóra vonatkozó további mûszaki feltételek

100. § A pótkeréktartó kialakításának olyannak kell lenni, hogy onnan a pótkerék le-, vagy felrakása

egyszerû és legfeljebb 500 N emberi erõ igénybevételével elvégezhetõ legyen. Ezt az elõírást csak az

1991. évi július hó 1. napja után engedélyezett jármûtípusokra kell alkalmazni."

Nem hiszem, hogy műszaki vizsgán joggal kérhetnék a pótkerék meglétét.

Viszont akárhogyis xenon vagy led, a rendelet egyértelmű. Kell egy-egy pótdarab belőle, és a cseréhez szükséges szerszám. :lol:

Némileg nem ártana frissíteni. :lol:

Link to comment
Megosztás:

én mindenesetre azt mondom, hogy inkább egy pótkereket rakok be erősítő meg mélyláda helyett

Nekem még nem volt soha defektem közel 10 év alatt semmilyen autóval. (de igazából nem is tudok egy ismerősről sem akinek lett volna) Csak az astrába ~150ekm lett téve mióta nálunk van. Vettem a kerék helyett egy "defektjavító" spray-t, de azt is csak vészhelyzetre. Az esetek 90%-ban 100km-en belül vagyok otthonról. Inkább szólnék valakinek, hogy hozzanak egy kereket cserélni.

Csak a pótkerék előírásának amúgy sem lenne semmi értelme. Kellene az emelő és a kerékkulcs is.

ami egyébbként gyárilag benne van :lol:

nekem pl volt 2napon belül 2 defektem is :lol: igaz, egyik egy kedves kátyúnak köszönhető..

Mókás volt.. kiszálltam.. nézem.. hátúl a "tegnap" cserélt pótkerék.. csomiban a defektes.. és most elöl szintén felnin az autó.. mi legyen..

Szerencsére Pesten voltam, havertól kaptam kölcsönbe egy pót pótkereket.. igaz, egy számmal nagyobb volt :lol: /50 helyett /60

Na de ez asszm OFF

ui: hallottam valami olyan kocsiról is, amiben állítólag nem is tudsz cserélni izzót, csak ha lebontod a "fél autót"..

Link to comment
Megosztás:

ui: hallottam valami olyan kocsiról is, amiben állítólag nem is tudsz cserélni izzót, csak ha lebontod a "fél autót"..

Tényleg van ilyen :lol: . Márkaszervízbe kell vinni izzócserére :lol: . De akkor mi a ráknak hozzá izzókészlet? Nehogy már a szervízben ne tartsanak pár izzót! Ha ilyen kocsim lenne, és kérné a rendőr, akkor mondhatnám azt hogy nincs, mert minek, úgysem lehet kicserélni az út mellett? Aztán ha megbüntetne, "véletlenül" előkerülne egy készlet, és megkérném mutassa már meg, hogy hogy gondolta a cserét? Akkor nagyon ideges lenne? :lol:

Bármennyire is viccesnek tűnik a helyzet, papíron le van írva hogy kell, izzó és szerszám. Szaktudást nem ír, így ha nem tudod kicserélni az még nem baj. Innentől fogva a rendőr jóindulatán és realitásán múlik, hogy elnézi-e a dolgot. De ha a törvényt nézzük megbüntethet.

De az is le van írva hogy az autóban levő izzók fajtájának megfelelő izzókészletnek kell lennie, és én még nem láttam olyan izzókészletet amiben xenon izzó lett volna (tegyükfel gyárilag az van az autóban).

Hoppá, most nézem: a törvény nem is ír igazából "készlet"-ről, csak annyit hogy az autóban levő mindenféle izzóból kell egy darab, akkor ha a korábbi példánál maradunk (csak ledes és xenon világítás az autón), elvileg elég ha bedobok egy darab xenonizzót a kesztyűtartóba, nem?

Elvileg igen. Nem készlet kell a kocsiban legyen, hanem minden izzóból 1-1 db.

Gyakorlatilag meg a gyári xenon-hoz nem nyúlhatsz hozzá, garanciavesztéssel jár!

Nem beszélve a LED lámpákról... Pl egy hátsó lámpatestben, amibe bele vannak öntbe a diódák, hogyan cserélsz LED-et? Egy szerkocsis IFA-t húzol magad után, vagy a csomagtartóban viszel egy pót-lámpatestet? :lol:

Szóval erre varjon gombot a yard!

Na igen. A másik meg a szerszámok. Pótkeréktartó kötelező, pótkerék cseréhez szükséges eszközök nem :lol:

Na ja, nem ártana észbe kapni, és frissíteni a jogrendet! :D

(anno kresz oktatáson kacagtunk a diagonál gumikon, mivel az is oktatási anyag volt. gyakorlatilag meg.... :lol: )

Link to comment
Megosztás:

Hoppá, most nézem: a törvény nem is ír igazából "készlet"-ről, csak annyit hogy az autóban levő mindenféle izzóból kell egy darab, akkor ha a korábbi példánál maradunk (csak ledes és xenon világítás az autón), elvileg elég ha bedobok egy darab xenonizzót a kesztyűtartóba, nem?

Így van. Vicces lenne a rendőrnek mutatni egy ledet, ha kéri a hátsó féklámpáét. :D

Gyakorlatilag meg a gyári xenon-hoz nem nyúlhatsz hozzá, garanciavesztéssel jár!

Nem beszélve a LED lámpákról... Pl egy hátsó lámpatestben, amibe bele vannak öntbe a diódák, hogyan cserélsz LED-et? Egy szerkocsis IFA-t húzol magad után, vagy a csomagtartóban viszel egy pót-lámpatestet? :D

Szóval erre varjon gombot a yard!

Na igen. A másik meg a szerszámok. Pótkeréktartó kötelező, pótkerék cseréhez szükséges eszközök nem :D

KRESZ-ben benn van hogy cserélni kell, ha észreveszed hogy nem ég? Nem vagyok benne biztos.

Vigyázz, a pótkeréktartóról nem írja hogy kötelező lenne, a meglévőre írja hogy milyennek kell lennie. :lol:

Akkor ez olyan, mint az elsősegély doboz :D . Hiába van a kocsiban, ha egy durva balesetben kellene segítséget nyújtanom, totál leblokkolnék, hozzá se mernék nyúlni senkihez, nehogy nagyobb bajt csináljak... :lol:

Elvileg mielőtt megkapod a jogsit, akkor kellene megtanulnod ezeket. Izzócserét, elsősegélyt, stb.... Nyilván itt is van némi hézag. :lol:

Link to comment
Megosztás:

KRESZ-ben benn van hogy cserélni kell, ha észreveszed hogy nem ég? Nem vagyok benne biztos.

Sőt, az is benne van, hogy minden elindulás előtt ellenőrizni kell :lol:

És a műszakin törzsanyag volt régen az izzók cseréje gyakorlatban, most már csak elméletben kell

tudni a vizsgán, mit hova :lol:

Kérdezzetek nyugodtan, barátnőm tegnap tette le a rutinvizsgáját, én készítettem fel a műszaki részére :D :lol:

Link to comment
Megosztás:

én azért néha szoktam, bár a féket kicsit problémás egyedül :lol:

szeretnék minél kevesebb esélyt adni arra, hogy másodszor is TK-ra vágják az omit, mert

pl nem égett az egyik indexem, vagy a féklámpa.

az indexet észreveszed(már aki)a villogás sebjéből.

nekem hátsó helyzetjelző+fék még soha nem égett ki.a párom mazdája viszont eszi az égőket:8-9 havonta vmi kiég mindig.a töltés tökéletes(14,3v,talán ez az oka.nekem az öreg opelen csak 13,8.)

az elsőket is észre lehet venni ha nem lát már az ember fia.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.