Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Elektromos

gsi.tamás

Recommended Posts

4 órája, Tiu írta:

Szerintem menjünk vissza a kályhához. Mivel SE motorod lesz (SE ECU és érzékelői), ezért szerintem az SE motortéri köteget kell megtartanod és annak a betáp vezetékeit megtalálnod a többi kötegen. Megkeresem és majd teszek fel képeket, de a motortérben az se kötegnél egy kivételével (a nagy szürke csati, piros és fekete vezetékkel, ami a 2. képen van), mindent be kell dugni, és csak a bal lábtérben levő fekete 9 pines csati (ez volt az előző hsz-ben az X9-es) vezetékeinek a párját kell megkeresned. Ha ezeket jól bekötöd, a motornak mennie kell. A nagy szürke csati piros és fekete vezetékkel, se-nél az ecu innen kap áramot. Látom össze van dugva a 2. képen ami ehhez passzol, de ha az x14xe-ről került oda, akkor meg kell nézni, hogy van-e benne áram, mert xe-nél ez a csati a katalizátor szekunder levegő ventilátor bekötéséhez van ott. De ha megvan benne az áram ill. a gyújtás +, akkor oké. Ezt nézd meg légyszi.

Menjünk sorba, az első kép oké, meg is van.

A másodikon levő, ami azonos az 3.-on levővel, eredetileg az x14xe-n volt igaz? Az az elektromos tankszellőztető szelep, ami neked nem fog kelleni, az se ecu nem tudja kezelni. Így nem kell bekötni se elektomosan, sem a levegőcsöveit. Le is szerelheted.

Visszatérve a lábtérben levő 9 pines csatihoz, keresem a képeket és ha megvan folytatom.

Az 5. képen levő csatiba egy fehér dugasz való, egyik oldalán 95 a másikon 98 felitat van, ez az oktándugó. https://img.index.hu/imgfrm/7/2/0/2/BIG_0008547202.jpg

Ahogy a képen is látod a helyét, pont olyan hosszú a vezetéke, hogyha áthúzod a tűzfalon, pont a tágulási tartályig ér.

Hú! Nem vagy semmi!!! Az is kihívás, hogy megétsem harmadszorra átolvasva a válaszokat. :) Sorban. 

A nagy szürke csati piros-fekete vezetékekkel az SE kötegé, ami az SE motorvezérlőre van dugva, így jó eséllyel rendben, de amint olyan állapotú az autó hogy akkura köthető, megnézem van-e ott fesz.

Amit utóbb leírtál kábelköteg párosítást azt már Szerdán megcsinálom, ott egy fontos kérdés volt még, hogy az ECU tápját miről szedjem az XE kötegből? pl. az SE x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna mehetne az XE X5 / 3 -> trafó "15"-ös + -> fekete kábelével össze? 

Azzal a csatival amit az elektromos tank szellőztatő fölött tartok, és azonos a csatlakozásuk tehát nem összedughatóak, őszintén nem tudok visszaemlékezni, de ha nem az SE kötegről húztam oda mert azon nincs, akkor kizárásos alapon az XE kötegről. A tank szellőztető pedig alapból megvolt az SZR-hez. Viszont egy vákumcső megy rá a fékráasegítőtöl, a másik cső hely viszont szabadon van, tehát így biztos nem jó még.

Az oktánszám dugóval most megfogtál, eddig nem tudtam hogy kell, holnap lenne időm beszerezni csak. Gáz inkább, hogy olyan csatival sem találkoztam ott. Egyedül egy üres van,  azt pedig Daykillerrel megbeszéltük, hogy a fényszórómosóé. Nagyobb gáz hogy vezetékelést sem láttam neki, tehát plusz feladat, tövábbá helyet sem eddig, ahol be tudnám holnap szerezni.

2 órája, Tiu írta:

Megtaláltam, remélem érthető lesz. Először is van az se motortéri köteg, ahol az érzékelőket a motortérben be kell dugni. Ahogy néztük, mind megvan, az oktándugaszt kivéve, azt kell szerezni egyet, ha nincs. ill. a motortérben még van a nagy szürke csati, piros és fekete vezetékekkel, ha ennek a csatlakozásán ott az áram, akkor ez eddig oké.

Itt egy se köteg (igaz, hogy ez corsáé, de a lényeget látni), alul van a két lila csati, ami megy az ecu-ra, az üzemanyag relé, és ami fontos most, az X9-es fekete 9 pines csatlakozó.

https://www.opelforum.hu/gallery/image/10130-20170302-173628jpg/

Ebben a csatlakozóban elvileg így vannak bekötve a vezetékek, ezt kell megtartani:

x9 / 1 -> diag lámpa -> barna-kék

x9 / 2 -> ford. mérő -> zöld 

x9 / 3 -> víz hőfok -> kék 

x9 / 4 -> út jeladó -> kék-piros 

x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna

x9 / 6 -> üza relé -> piros-kék 

x9 / 7 -> diag. csati "G" -> barna-fehér 

x9 / 8 -> diag. csati "B" -> barna-sárga

x9 / 9 -> üres 

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11972-20180907_164346sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11973-20180907_164349sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11974-20180907_164354sejpg/

A csati másik oldalán levő műszerfali vezetékeket kell úgy átforrasztani, hogy ezeknek megfelelő legyen. Ha a műszerfali köteged az x14xe-ből való, akkor az így néz ki vezetékszínekre:

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11976-20180907_164437xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11977-20180907_164441xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11978-20180907_164445xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11979-20180907_164448xejpg/

és ez a lábkiosztása: (-> ezt kell vele csinálni) Mivel ez lesz az SE köteg betápja, itt kell vezetékeket vágni és a megfelelőeket ideforrasztani.

X5 / 1 -> üza relé -> piros-kék (-> vágni átforrasztani a 6-os lábra) ide majd a barna-kék kell a 6-os lábról

X5 / 2 -> víz hőfok -> kék (-> vágni átforrasztani a 3-as lábra) ide majd a zöld kell a 8-as lábról

X5 / 3 -> üres (de trafó "15"-ös + -> fekete is lehet) (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék kell a 2-es lábról

X5 / 4 -> "30"-as + -> piros (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék-piros kell a 7-es lábról

X5 / 5 -> diag. csati "G" -> barna-fehér (-> vágni átforrasztani a 7-es lábra) ide majd a fekete-barna kell az ecu-tól, de elvileg meg kellene találnod a műszerfali kötegben is, a MID 26 pines csati 21-es lábától jön.

X5 / 6 -> diag lámpa -> barna-kék (-> vágni átforrasztani az 1-es lábra) ide majd a piros-kék kell a 1-es lábról

X5 / 7 -> út jeladó -> kék-piros (-> vágni átforrasztani az 4-es lábra) ide majd a barna-fehér kell az 5-ös lábról

X5 / 8 -> ford. mérő -> zöld (-> vágni átforrasztani az 2-es lábra) ide majd a barna-sárga kell az 9-es lábról

X5 / 9 -> diag. csati "B" -> barna-sárga (-> vágni átforrasztani az 8-as lábra) ez majd üres lesz

Átforrazstást megoldom, a kábelek párosítását már kiírtam papírra, rendben lesz elvileg. Így éjjel 1-kor nem fog már az agyam, ráadásul az autó vidéken van, Szerdán tudom értelmezni ezt a szakaszt. Nagy szürke csati ellenőrzés meglesz. Oktánszám dugóhoz csatit, dugót, és bekötési pontot kell majd megoldanom.

2 órája, Tiu írta:

Úgy látom, hogy amit bekarikáztál, az az x14xe motortéri kötegének csatija. Abból neked sajna semmi sem jó, mert nem lesz bent az ecu, ami hengerenként külön vezérli a befecskendezést, tankszellőztetést, kopogásérzékelőt, gyújtást, szekunder levegő ventit, kipufogógáz visszavezetést, stb. Ha SZR-ből került be az a rész, ahova az emlegetett nagy szürke csati kapcsolódik a piros és fekete vezetékkel, akkor is ellenőrizd légyszi, hogy van-e ott delej.

Ez a csati az XE-ből keült be, mármint a felső részeami az utastérből jön ki. Az SZR-ből bennmaradt a csati alsó része, ami a motorblokk felé megy, tehát ezek párosítása ismét egy nagy szívás lesz. Muszáj feküdnöm, már azt sem értem amit én írok, talán reggel másképp látom a dolgokat, azit jelenleg egyáltalán nem rózsásan.

Link to comment
Megosztás:

7 órája, tuskes írta:

Hú! Nem vagy semmi!!! Az is kihívás, hogy megétsem harmadszorra átolvasva a válaszokat. :) Sorban. 

A nagy szürke csati piros-fekete vezetékekkel az SE kötegé, ami az SE motorvezérlőre van dugva, így jó eséllyel rendben, de amint olyan állapotú az autó hogy akkura köthető, megnézem van-e ott fesz.

Amit utóbb leírtál kábelköteg párosítást azt már Szerdán megcsinálom, ott egy fontos kérdés volt még, hogy az ECU tápját miről szedjem az XE kötegből? pl. az SE x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna mehetne az XE X5 / 3 -> trafó "15"-ös + -> fekete kábelével össze? 

Azzal a csatival amit az elektromos tank szellőztatő fölött tartok, és azonos a csatlakozásuk tehát nem összedughatóak, őszintén nem tudok visszaemlékezni, de ha nem az SE kötegről húztam oda mert azon nincs, akkor kizárásos alapon az XE kötegről. A tank szellőztető pedig alapból megvolt az SZR-hez. Viszont egy vákumcső megy rá a fékráasegítőtöl, a másik cső hely viszont szabadon van, tehát így biztos nem jó még.

Az oktánszám dugóval most megfogtál, eddig nem tudtam hogy kell, holnap lenne időm beszerezni csak. Gáz inkább, hogy olyan csatival sem találkoztam ott. Egyedül egy üres van,  azt pedig Daykillerrel megbeszéltük, hogy a fényszórómosóé. Nagyobb gáz hogy vezetékelést sem láttam neki, tehát plusz feladat, tövábbá helyet sem eddig, ahol be tudnám holnap szerezni.

Átforrazstást megoldom, a kábelek párosítását már kiírtam papírra, rendben lesz elvileg. Így éjjel 1-kor nem fog már az agyam, ráadásul az autó vidéken van, Szerdán tudom értelmezni ezt a szakaszt. Nagy szürke csati ellenőrzés meglesz. Oktánszám dugóhoz csatit, dugót, és bekötési pontot kell majd megoldanom.

Ez a csati az XE-ből keült be, mármint a felső részeami az utastérből jön ki. Az SZR-ből bennmaradt a csati alsó része, ami a motorblokk felé megy, tehát ezek párosítása ismét egy nagy szívás lesz. Muszáj feküdnöm, már azt sem értem amit én írok, talán reggel másképp látom a dolgokat, azit jelenleg egyáltalán nem rózsásan.

Az ecu tápja se-nél a nagy szürke csati, ezért kell megnézni, hogy van-e ott áram abban a csatiban, amibe bele akarod dugni.

"pl. az SE x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna mehetne az XE X5 / 3 -> trafó "15"-ös + -> fekete kábelével össze? " <- ezeket véletlenül se kösd össze. (amúgy lehet, hogy az XE köteg 3. pinje üres és nincs is ott a fekete vezeték) A fekete az gyújtás +, a fekete-barna vezeték az ecu-ból a fogyasztás jel a BC felé. Ha nincs BC-d, akkor ezt az X9 / 5 -ös pint a műszerfal felől hagyhatod üresen, be se kell kötni feltétlenül. Vagyis az se köteg 9 pines csatijában ott lesz a fekete-barna, de szembe vele a műszerfali kötegben nem lesz semmi, ettől a motornak működnie kell, csak a BC-n nem lesz fogyasztási érték) Persze, ha egyszer BC-t akarsz (vagy van), akkor kelleni fog.

A tankszellőztető csatija nem kell sehova, a vákuumcsövét dugózd le. (vagy ha találsz az oktándugóval együtt se-hez tankszellőztető szelepet, akkor használd ahhoz a csövet) Mellesleg egy se tankszellőztető szelep nekem is kellene. :)

Az oktándugó csatija ott van az 5. képeden, fogod a kezedbe. :) Ezt kell ott a tűzfalon átvezetni a bal oldalra, gyárilag ott a helye (de bárhol lehet különben) és ebbe kell beledugni a dugaszt. Elvileg oktándugó nélkül is el kellene indulnia, de arra most nem emlékszem, hogy melyik gyújtástáblát használja ilyenkor...

Szerintem az xe (kerek) csatija nem fog kelleni sehova és jó eséllyel az szr-é sem (erről van kép?), itt csak akkor lesz szívás, ha mégis össze akarod kötni őket. :devlish:

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Tiu írta:

Valami nagy gond van velem! Éjjel 2-ig kerestem mindenféle keresőszóval az oktánszám dugót, SEHOL nem találtam még egy nyomorult képet sem, nemhogy hol tudnék venni. Mos vagy 2 ójája szintén, és semmi. A grátiszban hozzáírt tankszellőztető szeleppel, szintén elvéreztem, és persze ezt a csatlakozást sem találom. Velem van a baj, tudom, de megteszem ami tőlem telik. Csak így nehéz engem megérteni, mit is akarok megfogalmazni. Nincs BC-m egyenlőre nem is akarok, csak már túllenni ezen az egészen, nagyon belefáradtam már. 

Arról a csatlakozóról nincs normális képem sajnos, de a kiszedett XE kötegét kinagyítottam, és bekarikáztam rajta hogy mire gondolok. http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=784Ke_769_pernyo_779_foto.png Ennek az ellentétje van eredetiben az SZR-en. Tévedés joga fenntartva, de emlékeim szerint innen ( eredeti bennt lévő ) megy vezeték a motorblokkra, mint pl. generátor-önindító, és kap vastag testet is. De őszintén, innen a távolból nem tudom, lehet baromságot írok, csak már kezdek összeomlani. 

Szerk. Felhívtam egy bontót. 91-95-ös öktándugót tudnak 3000-ért. Ha más nincs, az is jó gondolom, csak ha épp 100-as benzint tankolnék, akkor nem tudom mit szólna hozzá. 

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

3 órája, tuskes írta:

Pedig van pár (neked a fehér 95/98-as lenne az igazi), az utolsó link alján megtalálod az ellenállás értékeket is, elvileg elég egy ellenállást beledugni a csatiba (95-ös benzinhez 2,2 kOhm) és úgy is működik. (venni bontóban érdemes) Persze jó a 91/95-ös is és ha 100-ast tankolnál, akkor kell egy 750 Ohm-os ellenállás. :)

https://www.ebay.at/itm/Opel-8v-Oktanzahlstecker-98-95-Weis-Weiss-Astra-F-Corsa-A-B-Vectra-Ascona-Kadett/153459653367?hash=item23bae87af7:g:cHgAAOSwzZNb20HB

https://www.ebay-kleinanzeigen.de/s-anzeige/opel-kadett-vectra-omega-senator-calibra-ascona-oktanzahlstecker/1090643603-223-1173

https://www.drive2.ru/b/1089346/

Hidd el, nem kell az a kerek csati. :) Nyugi, menni fog az.

Link to comment
Megosztás:

17 perce, Tiu írta:

Pedig van pár (neked a fehér 95/98-as lenne az igazi), az utolsó alján megtalálod az ellenállás értékeket is, elvileg elég egy ellenállást beledugni a csatiba (95-ös benzinhez 2,2 kOhm) és úgy is működik. (venni bontóban érdemes) Persze jó a 91/95-ös is és ha 100-ast tankolnál, akkor kell egy 750 Ohm-os ellenállás. :)

https://www.ebay.at/itm/Opel-8v-Oktanzahlstecker-98-95-Weis-Weiss-Astra-F-Corsa-A-B-Vectra-Ascona-Kadett/153459653367?hash=item23bae87af7:g:cHgAAOSwzZNb20HB

https://www.ebay-kleinanzeigen.de/s-anzeige/opel-kadett-vectra-omega-senator-calibra-ascona-oktanzahlstecker/1090643603-223-1173

https://www.drive2.ru/b/1089346/

Hidd el, nem kell az a kerek csati. :) Nyugi, menni fog az.

Ja hát e-bay... ott nem néztem, :( ráadásul mivel ez új infó, és ma kell, onnan hiába rendelek. Ezek szerint az oktánszám dugó nem más mint egy ellenállás? :confused: Nem gondoltam volna. Felhívtam több bontót, de csak 91-95-ös van, és hazafelé párom elhoz egyet. Egyenlőre ez marad, jellemzően úgyis 95-öst tankolok, alkalmanként csak 100-ast. Így ezzel elleszek darabig, nem kell variálnom vele, később meg cserélem.

Óriási örömmel fogom az első!!! percben széthúzni azt a kerek csatit, amit már összedugtam, amint odaérek az autóhoz. 

Így már kezdek megnyugondni. Utastérben kell akkor instrukcióid szerint átforrasztgatnom a vezetékeket a fekete csatihoz, ezt még az első listádból összeválogattam, leírtam papírra, de írtad nemrég is, csak már annyi az infó, hogy maradnék annál az " egyszerű " összesítésnél. Ellenőrizni a motortérben ECU tápot. Betenni az oktándugót, és elvileg rendben vagyok? El se hinném... :cry: Holnap minden kiderül, elvileg a többi beltéri kábelezéssel is kész leszek.

3 órája, tuskes írta:

Szerintem az xe (kerek) csatija nem fog kelleni sehova és jó eséllyel az szr-é sem (erről van kép?), itt csak akkor lesz szívás, ha mégis össze akarod kötni őket. :devlish:

Nem akarok szívni, nem akarom összekötni!!! :-) :hehe: :tongue: Túl akarok lenni az egészen. 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, tuskes írta:

Ja hát e-bay... ott nem néztem, :( ráadásul mivel ez új infó, és ma kell, onnan hiába rendelek. Ezek szerint az oktánszám dugó nem más mint egy ellenállás? :confused: Nem gondoltam volna. Felhívtam több bontót, de csak 91-95-ös van, és hazafelé párom elhoz egyet. Egyenlőre ez marad, jellemzően úgyis 95-öst tankolok, alkalmanként csak 100-ast. Így ezzel elleszek darabig, nem kell variálnom vele, később meg cserélem.

Óriási örömmel fogom az első!!! percben széthúzni azt a kerek csatit, amit már összedugtam, amint odaérek az autóhoz. 

Így már kezdek megnyugondni. Utastérben kell akkor instrukcióid szerint átforrasztgatnom a vezetékeket a fekete csatihoz, ezt még az első listádból összeválogattam, leírtam papírra, de írtad nemrég is, csak már annyi az infó, hogy maradnék annál az " egyszerű " összesítésnél. Ellenőrizni a motortérben ECU tápot. Betenni az oktándugót, és elvileg rendben vagyok? El se hinném... :cry: Holnap minden kiderül, elvileg a többi beltéri kábelezéssel is kész leszek.

Nem akarok szívni, nem akarom összekötni!!! :-) :hehe: :tongue: Túl akarok lenni az egészen. 

Megírtam már reggel egy hozzászólást, csak közben offline lett a fórum. Az NZ-hez van egy maradék 91-95-ös oktánszám dugóm,( ha kell postázom) most az SE-ben 95-98-van bent de mindegyik motort a 95-el használtam, és a dugók is így voltak fordítva.  Érdekesség hogy a rajz szerint az NZ és az SE egyaránt 91-95-ös dugóval lenne szerelve, lehet hogy az enyémet már cserélték. 

Link to comment
Megosztás:

3 órája, zotya975 írta:

Nagyon köszönöm Zotya! Az idő szűke miatt, valamint mert nem nagy tétel, vett egyet párom. Mivel Ő ment érte, és nem én borostás képpel, a 3000 helyett 2000-ért adták a srácok. :hehe: :-) Azt hiszem ezt a lehetőséget a jövőben is ki fogom használni! :laugh: Neked alapból benne volt a dugó a kábel csatiban? 

Link to comment
Megosztás:

44 perce, tuskes írta:

Igen, ugye én bontottam ezt ki kocsiból ( vagy egy másikat, csak csereberéltünk Tiuval talán) és hoztam az oktánszámdugót is. Lassan megint kellene mennem bontóba, régen is voltam meg jó lenne a belevaló légszűrőház is. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Találtam 2 db viláhítós kapaszkodót amit majd be is szeretnék rakni a kocsiba. Jól gondolom csatit nem fogok találni így húznom kell majd egyet a világítástól ügye? Vagy azokon a kapcsoló azért van, mert felkapcsolva is.mennek vagy azért mert le lehessen kapcsolni, hogy ajtónyotáskor ne menjenek? Mert akkor valami direkt test is kell neki, mert úgy tusom testet kapcsol a belső világítás. Jól tudom? Valamint létezik világítós napellenző anyós oldalra is? Eddig vezető oldalra találtam azt meg sehogyan sem.lehet felrakni anyós oldalra.. Egyébként ha valakinek bármelyik is van vagy esetleg 2 első elektromos ablakemelője is van azt szívesen megvenném! 

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Kispotter írta:

El kell húznod az első belső világítástól mindegyik szálat a direkt tápot és a kapcsolt testet, plusz le kell testelni amit beszerelsz közvetlenül ott is az egyik csavarral amivel felrakod. Amit hátrahúzol, azokkal kapcsolod központilag a világítás kapcsolóval, vagy ajtónyitással, amit ott letestelsz azzal tudos kapcsolni helyileg. A kapcsolónak 3 állása van, egyikkel lekapcsolod hogy egyáltalán ne működjön ,a másik állásban működik együtt az elsővel ( ajtónyitás vagy világítás kapcsoló kihúzása) a harmadik állás, amikor közvetlenül csak ezt kapcsolod fel. Én egy sima anyósoldali napellenzőbe faragtam bele egy sminktükröt+világítást, de hogy volt-e ilyen gyárilag azt nem tudom.  Amúgy egyszer kivettem valamiért az első biztonsági öv feltekercselőjét és a szivacs mögött ( van mögötte egy szürke szivacs akármi) találtam egy 3 pines csatit, amiről nem tudom micsoda. Akár lehet ez a hátsó kapaszkodós világítás gyári csatija. Csak nagyobb munka kibontani, mint hátrahúzni a kábelt, plusz lehet neked nincs is ott. 

Bele lehet faragni a simába simán úgy, hogy nem is látszik? Nem nehéz? Gondolom ki kell vágni aztán beragasztani? A világítás elhúzáshoz nem kell levenni a tetőkárpitot ügye? Vill szer vagyok van a befűzőm! :P

Link to comment
Megosztás:

On 2019. 04. 29. at 21:46, Tiu írta:

Megtaláltam, remélem érthető lesz. Először is van az se motortéri köteg, ahol az érzékelőket a motortérben be kell dugni. Ahogy néztük, mind megvan, az oktándugaszt kivéve, azt kell szerezni egyet, ha nincs. ill. a motortérben még van a nagy szürke csati, piros és fekete vezetékekkel, ha ennek a csatlakozásán ott az áram, akkor ez eddig oké.

Itt egy se köteg (igaz, hogy ez corsáé, de a lényeget látni), alul van a két lila csati, ami megy az ecu-ra, az üzemanyag relé, és ami fontos most, az X9-es fekete 9 pines csatlakozó.

https://www.opelforum.hu/gallery/image/10130-20170302-173628jpg/

Ebben a csatlakozóban elvileg így vannak bekötve a vezetékek, ezt kell megtartani:

x9 / 1 -> diag lámpa -> barna-kék

x9 / 2 -> ford. mérő -> zöld 

x9 / 3 -> víz hőfok -> kék 

x9 / 4 -> út jeladó -> kék-piros 

x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna

x9 / 6 -> üza relé -> piros-kék 

x9 / 7 -> diag. csati "G" -> barna-fehér 

x9 / 8 -> diag. csati "B" -> barna-sárga

x9 / 9 -> üres 

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11972-20180907_164346sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11973-20180907_164349sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11974-20180907_164354sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11973-20180907_164349sejpg/

A csati másik oldalán levő műszerfali vezetékeket kell úgy átforrasztani, hogy ezeknek megfelelő legyen. Ha a műszerfali köteged az x14xe-ből való, akkor az így néz ki vezetékszínekre:

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11976-20180907_164437xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11977-20180907_164441xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11978-20180907_164445xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11979-20180907_164448xejpg/

és ez a lábkiosztása: (-> ezt kell vele csinálni) Mivel ez lesz az SE köteg betápja, itt kell vezetékeket vágni és a megfelelőeket ideforrasztani.

X5 / 1 -> üza relé -> piros-kék (-> vágni átforrasztani a 6-os lábra) ide majd a barna-kék kell a 6-os lábról

X5 / 2 -> víz hőfok -> kék (-> vágni átforrasztani a 3-as lábra) ide majd a zöld kell a 8-as lábról

X5 / 3 -> üres (de trafó "15"-ös + -> fekete is lehet) (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék kell a 2-es lábról

X5 / 4 -> "30"-as + -> piros (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék-piros kell a 7-es lábról

X5 / 5 -> diag. csati "G" -> barna-fehér (-> vágni átforrasztani a 7-es lábra) ide majd a fekete-barna kell az ecu-tól, de elvileg meg kellene találnod a műszerfali kötegben is, a MID 26 pines csati 21-es lábától jön.

X5 / 6 -> diag lámpa -> barna-kék (-> vágni átforrasztani az 1-es lábra) ide majd a piros-kék kell a 1-es lábról

X5 / 7 -> út jeladó -> kék-piros (-> vágni átforrasztani az 4-es lábra) ide majd a barna-fehér kell az 5-ös lábról

X5 / 8 -> ford. mérő -> zöld (-> vágni átforrasztani az 2-es lábra) ide majd a barna-sárga kell az 9-es lábról

X5 / 9 -> diag. csati "B" -> barna-sárga (-> vágni átforrasztani az 8-as lábra) ez majd üres lesz

Az XE kötegéről nem jön a fekete csatihoz barna-fehér. A lábtérnél ( vezető oldal ) lévő 26 pines csatinál találtam ugyan, bár a 22-es lábnál ( ha középről indulok a számolással )ahogy többször átszámoltam, de az a barna-fehér a rádió csatijába megy. Biztosíték táblán van több barna-fehér, de azt nincs ember aki kobogozza. Megállt a mutatvány. Pedig már visszabontottam a műszerfalat is, és mindent amit bekötöttem, de nincs meg a kábel. 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Kispotter írta:

Bele lehet faragni a simába simán úgy, hogy nem is látszik? Nem nehéz? Gondolom ki kell vágni aztán beragasztani? A világítás elhúzáshoz nem kell levenni a tetőkárpitot ügye? Vill szer vagyok van a befűzőm! :P

berakható a sima kapaszkodós helyére pont akkorák a méretei, nem kell levenni a tetőkárpitot, el lehet alatta füzni, de azért a napellenzőt le kellett venni, hogy el lehessen indítani a fűződrótot. Aztán amikor lekerült a tetőkárpit ragasztás miatt, akkor húztam el rendesen. Mert ugye ha csak a kárpit alatt fűzöd, akkor nem megy be a tetőgerendába ahol pölö megy hátra az ablakmosó csöve bal oldalt. De ott is elvan gond nélkül, csak ha már lejött a kárpit akkor befűztem rendesen.

http://279P1040016.jpg

Link to comment
Megosztás:

On 2019. 04. 29. at 21:46, Tiu írta:

Megtaláltam, remélem érthető lesz. Először is van az se motortéri köteg, ahol az érzékelőket a motortérben be kell dugni. Ahogy néztük, mind megvan, az oktándugaszt kivéve, azt kell szerezni egyet, ha nincs. ill. a motortérben még van a nagy szürke csati, piros és fekete vezetékekkel, ha ennek a csatlakozásán ott az áram, akkor ez eddig oké.

Itt egy se köteg (igaz, hogy ez corsáé, de a lényeget látni), alul van a két lila csati, ami megy az ecu-ra, az üzemanyag relé, és ami fontos most, az X9-es fekete 9 pines csatlakozó.

https://www.opelforum.hu/gallery/image/10130-20170302-173628jpg/

Ebben a csatlakozóban elvileg így vannak bekötve a vezetékek, ezt kell megtartani:

x9 / 1 -> diag lámpa -> barna-kék

x9 / 2 -> ford. mérő -> zöld 

x9 / 3 -> víz hőfok -> kék 

x9 / 4 -> út jeladó -> kék-piros 

x9 / 5 -> ecu -> fekete-barna

x9 / 6 -> üza relé -> piros-kék 

x9 / 7 -> diag. csati "G" -> barna-fehér 

x9 / 8 -> diag. csati "B" -> barna-sárga

x9 / 9 -> üres 

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11972-20180907_164346sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11973-20180907_164349sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11974-20180907_164354sejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11973-20180907_164349sejpg/

A csati másik oldalán levő műszerfali vezetékeket kell úgy átforrasztani, hogy ezeknek megfelelő legyen. Ha a műszerfali köteged az x14xe-ből való, akkor az így néz ki vezetékszínekre:

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11976-20180907_164437xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11977-20180907_164441xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11978-20180907_164445xejpg/

https://www.opelforum.hu/gallery/image/11979-20180907_164448xejpg/

és ez a lábkiosztása: (-> ezt kell vele csinálni) Mivel ez lesz az SE köteg betápja, itt kell vezetékeket vágni és a megfelelőeket ideforrasztani.

X5 / 1 -> üza relé -> piros-kék (-> vágni átforrasztani a 6-os lábra) ide majd a barna-kék kell a 6-os lábról

X5 / 2 -> víz hőfok -> kék (-> vágni átforrasztani a 3-as lábra) ide majd a zöld kell a 8-as lábról

X5 / 3 -> üres (de trafó "15"-ös + -> fekete is lehet) (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék kell a 2-es lábról

X5 / 4 -> "30"-as + -> piros (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék-piros kell a 7-es lábról

X5 / 5 -> diag. csati "G" -> barna-fehér (-> vágni átforrasztani a 7-es lábra) ide majd a fekete-barna kell az ecu-tól, de elvileg meg kellene találnod a műszerfali kötegben is, a MID 26 pines csati 21-es lábától jön.

X5 / 6 -> diag lámpa -> barna-kék (-> vágni átforrasztani az 1-es lábra) ide majd a piros-kék kell a 1-es lábról

X5 / 7 -> út jeladó -> kék-piros (-> vágni átforrasztani az 4-es lábra) ide majd a barna-fehér kell az 5-ös lábról

X5 / 8 -> ford. mérő -> zöld (-> vágni átforrasztani az 2-es lábra) ide majd a barna-sárga kell az 9-es lábról

X5 / 9 -> diag. csati "B" -> barna-sárga (-> vágni átforrasztani az 8-as lábra) ez majd üres lesz

Az XE kötegéről nem jön a fekete csatihoz barna-fehér. A lábtérnél ( vezető oldal ) lévő 26 pines csatinál találtam ugyan, bár a 22-es lábnál ( ha középről indulok a számolással )ahogy többször átszámoltam, de az a barna-fehér a rádió csatijába megy. Biztosíték táblán van több barna-fehér, de azt nincs ember aki kobogozza. Megállt a mutatvány. Pedig már visszabontottam a műszerfalat is, és mindent amit bekötöttem, de nincs meg a kábel.  Nekem az XE csati bekötése így néz ki: http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=252XE_1543.jpg A te fotóidat nézve, nem stimmel a kettő. 

Bocsi! Véletlenül duplikáltam. :) 

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

5 órája, tuskes írta:

Ez érdekes, de könnyen lehet, mert ami nekem van a bcorsa. Ami képet idetettél, az megegyezik az se bekötéssel, két kivétellel. A barna-lila és a fekete-piros, ami a 7-es és a középső 5-ös (?ez nem látszik jól) pin.  Úgy lenne jó, ha tudnál egy képet tenni a nálad levő se csatlakozóról és az xe csatlakozóról is, ahol minden vezeték látszik.

Ha csak a barna-fehér nincs meg, az a diag csatihoz megy, kivillogtatáshoz és diagnosztikához kell, több mint valószínű azért lesz más színe, mert 16 pines diag csatid van. Erre megpróbálok rákeresni és a fekete-pirosra is. Vagy megkérjük daykiller-t, neki úgy emlékszem volt szr-hez rajza.

De elvileg ha ezek nincsenek bekötve, attól még mennie kellene.

Szerk.: a MID (muti info display) a középkonzol kijelző, azon egy 12 és egy 26 pines dugó van. Ennek a 21-es lábán van a barna-fekete vezeték, ami az ecu-tól jönne ide a 9 pines csatin keresztül. Ez van elvileg az se köteg 5-ös középső lábán.

Szerk. 2: daykiller közben talált 97-es rajzot, ahol a barna-lila kanóc megy a diag.csatihoz (barna-fehér helyett) Így ez a vezeték jó helyen van. Jobban megnéztem a képedet és amit fekete-pirosnak néztem először, az fekete-barna és ha középre megy, akkor az is jó. Így elvileg minden jó helyen van. :) Minden esetre légyszi tegyél fel képet a csati mindkét oldaláról. Elvileg a csati két oldalán levő vezetékszíneknek egyezniük kell egy kivételével, ahol a barna-fehér-hez a barna-lila kapcsolódik.

Link to comment
Megosztás:

5 órája, tuskes írta:

...

Nekem az XE csati bekötése így néz ki: http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=252XE_1543.jpg A te fotóidat nézve, nem stimmel a kettő. 

...

Még egy fontos, remélem nem vágtad és kötötted össze az előző leírás alapján a vezetékeket, ha nem egyezik az általam küldött és a te XE csatid képe.

Ha igen, akkor több mint valószínű, hogy vissza kell kötni, mert a vezetékszíneknek egyezni kell. (ugye a barna-fehér barna-lila kivételével)

Mindenképp úgy lenne jó, ha tudnál egy képet tenni a nálad levő se csatlakozóról és az xe csatlakozódról is, ahol minden vezeték látszik. Inkább tartson két nappal még tovább és legyen jó, mint az ellenkezője.

Link to comment
Megosztás:

38 perce, Tiu írta:

Reggel megnézem az szerint amit írtál, hogy hol van pontosan eltérés. Azt hiszem a negyedik szál után megakadtam, és nem tudtam továbblépni, így nekiálltak másnak. Körbefotózom mindkét csatit, és teszem fel a képeket. Minden vezetéket elvagdaltam egyébként, de előrelátóan nem forrasztottam semmit, csak összesodortam. Gondoltam ha a kötések megvannak, elsőként tesztelem, azután forrasztok zsugorcsövezek. Maradt még 1-2 apróság az autón, de alapjában véve a belsejét kell csak össze raknom, így igyekszem holnap ( illetve már ma ) megcsinálni a kötéseket, hogy a műszerfal és tartozékai vissza mehessenek, azután már csak a simítások lesznek. Ami még ezeken kívül nem tiszta, hogy az ECU tápját amennyiben most a szürke csatiban nem lesz judo melyik XE szálról kötöm? Biztos leírtad már, csak mivel nem vagyok otthon az autóvillamosságban, nem értettem meg. Ez az én hibám, elnézést érte!!!

Link to comment
Megosztás:

9 órája, zotya975 írta:

berakható a sima kapaszkodós helyére pont akkorák a méretei, nem kell levenni a tetőkárpitot, el lehet alatta füzni, de azért a napellenzőt le kellett venni, hogy el lehessen indítani a fűződrótot. Aztán amikor lekerült a tetőkárpit ragasztás miatt, akkor húztam el rendesen. Mert ugye ha csak a kárpit alatt fűzöd, akkor nem megy be a tetőgerendába ahol pölö megy hátra az ablakmosó csöve bal oldalt. De ott is elvan gond nélkül, csak ha már lejött a kárpit akkor befűztem rendesen.

http://279P1040016.jpg

Zotya én a napellenzőt gondoltam, hogy simán befaragható a sminktükör a sima napellenzőbe szépen? Ki kell vágni majd ragasztani? Mert ha meg tudom csinálni veszem is meg! 

Link to comment
Megosztás:

7 órája, tuskes írta:

Reggel megnézem az szerint amit írtál, hogy hol van pontosan eltérés. Azt hiszem a negyedik szál után megakadtam, és nem tudtam továbblépni, így nekiálltak másnak. Körbefotózom mindkét csatit, és teszem fel a képeket. Minden vezetéket elvagdaltam egyébként, de előrelátóan nem forrasztottam semmit, csak összesodortam. Gondoltam ha a kötések megvannak, elsőként tesztelem, azután forrasztok zsugorcsövezek. Maradt még 1-2 apróság az autón, de alapjában véve a belsejét kell csak össze raknom, így igyekszem holnap ( illetve már ma ) megcsinálni a kötéseket, hogy a műszerfal és tartozékai vissza mehessenek, azután már csak a simítások lesznek. Ami még ezeken kívül nem tiszta, hogy az ECU tápját amennyiben most a szürke csatiban nem lesz judo melyik XE szálról kötöm? Biztos leírtad már, csak mivel nem vagyok otthon az autóvillamosságban, nem értettem meg. Ez az én hibám, elnézést érte!!!

Ok, jöhetnek a képek. Arra figyelj, hogy az egymáshoz csatlakozó vezetékek színei egyformák legyenek. (barna-fehér és barna-lila kivételével)

Az ecu tápját ráérsz akkor kitalálni, ha nem találod. Az eddigiek szerint lehet az is jó lesz. Amúgy az egy fekete és egy piros vezeték kell, hogy legyen, ahol a fekete egy gyújtáskapcsolt táp a piros pedig állandó fesz. az akkutól. Ilyen vezetéket kell keresned, ha a mostani csati nem lesz jó.

Link to comment
Megosztás:

6 órája, Kispotter írta:

Zotya én a napellenzőt gondoltam, hogy simán befaragható a sminktükör a sima napellenzőbe szépen? Ki kell vágni majd ragasztani? Mert ha meg tudom csinálni veszem is meg! 

Elvileg igen, gyakorlatilag nekem nem sikerült valami nagyon szépem. Ha jól sikerült a kivágás akkor belepattan ha ott marad, ha nem ( ahogy nálam is) akkor ragasztani kell, de mivel nincs sok hely a ragasztó kifolyhat és úgy már nem olyan szép. Van a napellenzőben fém borda olyan mint a bicikli küllő, azok közé menne be a tükör plusz a világítás, csak ugye pontosan nem tudni hol megy, ha rosszul van vágva akkor azzal lehet szívni. Ott a szélé látszik hogy nem símul rá rendesen van körbe hézag:

https://kepkuldes.com/image/H3va5Q

Link to comment
Megosztás:

39 perce, Tiu írta:

Ok, jöhetnek a képek. Arra figyelj, hogy az egymáshoz csatlakozó vezetékek színei egyformák legyenek. (barna-fehér és barna-lila kivételével)

Az ecu tápját ráérsz akkor kitalálni, ha nem találod. Az eddigiek szerint lehet az is jó lesz. Amúgy az egy fekete és egy piros vezeték kell, hogy legyen, ahol a fekete egy gyújtáskapcsolt táp a piros pedig állandó fesz. az akkutól. Ilyen vezetéket kell keresned, ha a mostani csati nem lesz jó.

Akkor küldöm a képeket.

XE:

https://kepkuldes.com/image/H3pGsc

https://kepkuldes.com/image/H3p4Ll

https://kepkuldes.com/image/H3pc7u

https://kepkuldes.com/image/H3ptQ7

SE:

https://kepkuldes.com/image/H3p8Og

https://kepkuldes.com/image/H3p2dQ

https://kepkuldes.com/image/H3pV35

https://kepkuldes.com/image/H3pdtZ

" Arra figyelj, hogy az egymáshoz csatlakozó vezetékek színei egyformák legyenek. (barna-fehér és barna-lila kivételével) "

Bocsáss meg, ezzel kicsit elbizonytalanítottál. Eddig úgy volt, hogy más-más színek passzolnak. Gondoltam más funkciót töltenek be. Vagy ne is gondoljam tovább? 

Pl: " 

X5 / 1 -> üza relé -> piros-kék (-> vágni átforrasztani a 6-os lábra) ide majd a barna-kék kell a 6-os lábról

X5 / 2 -> víz hőfok -> kék (-> vágni átforrasztani a 3-as lábra) ide majd a zöld kell a 8-as lábról

X5 / 3 -> üres (de trafó "15"-ös + -> fekete is lehet) (-> vágni leszigetelni) ide majd a kék kell a 2-es lábról 

"

Bocsánat, csak ehez tényleg analfabéta vagyok. Mindent úgy csinálok ahogy írod, más támaszom nincs.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, tuskes írta:

Köszi, forraszd vissza a vezetékeket saját magukhoz a fekete-piros kivételével. Utána összedughatod, jónak kell lennie. Amúgy jó az Opel, mert a kadettől az omegáig egyformák a vezeték színek, csak a gyártás végén variáltak vele sajnos.

Eddig is passzoltak a színek, csak a corsa kötegből indultam ki ahol ez eszerint más. Azt hoztam össze az se köteggel, de ha megnézed végül mindenhol egyeznek a színek:

x9 / 1 -> diag lámpa -> barna-kék ebből lett volna  X5 / 1 -> üza relé -> piros-kék (-> vágni átforrasztani a 6-os lábra) ide majd a barna-kék kell a 6-os lábról

vagyis a barna-kék (se csati) a piros-kék-en keresztül (xe csati) a barna-kék-hez lett volna forrasztva

x9 / 2 -> ford. mérő -> zöld ebből lett volna  X5 / 2 -> víz hőfok -> kék (-> vágni átforrasztani a 3-as lábra) ide majd a zöld kell a 8-as lábról

vagyis a zöld (se csati) a kék-en keresztül (xe csati) a zöld-höz lett volna forrasztva

stb.

Viszont a Te xe kötegedben jól vannak a vezetékszínek, passzolnak az se köteghez (barna-kék a barna-kékhez, zöld a zöldhöz, stb., két kivétellel. Tehát amit elvágtál, azt most össze kell kötni.

Az egyik kivétel a barna-fehér (se csatin) és a barna-lila (xe csatin), de ez jól van így és így kell összekötni.

A másik kivétel pedig a (én mégis fekete-piros-nak látom) fekete-piros vezeték (az xe csatin), amivel szemben az se csati üres, ha összedugod. Ezt a fekete-pirosat kellene megnézni, hogy hova megy a műszerfali kötegben. Csak azért, mert az se csatin középen van a fekete-barna vezeték (amivel szemben az xe csatin nincs semmi), ami a középkonzol kijelző 26 pólusú csati 21-es lábára kellene menjen. Meg tudod nézni milyen vezeték megy a 21-es lábra? Amúgy ez a két vezeték neked nem is kell, nincs BC-d, ahogy már beszéltük, de most már érdekelne. :)

Itt van kép a csati számozásáról.

Semmi gond nincs a kérdésekkel, inkább az legyen, mint füst. Sok helyen, még autó vagy villamosságszerelőnél sem vállalták volna ezt neked.

Vezetékek visszaforrasztva, fekete-piros kivételével. Ezeket leragasztom. 

Megnéztem hová fut a műszerfal kötegben. Biztitábla mellett-mögött közösítve van másik 2 vastagabb fekete-pirossal. Azokból 1 szál megy ki a motortéri kerek csati közepébe, amit széthúztam mert írtad nem kell, a másik szál a gyújtáskapcsolóba megy. 

 Nekem a műszerfali tid vagy mid kijelző csatija 12 pines. 

Még kicserélem az AC pumpát, a gyújtáskapcsoló betétjét, 1-2 apróságot megcsinálok, és próba. Egyenlőre csak gyújtásra teszem majd, és átnézem a dolgokat.

Link to comment
Megosztás:

20 perce, tuskes írta:

Szuper, ecu tápja megvan, oké?

Reméljük a fekete-piros nem kell, osztrák autó volt az xe?

Szerk.: Nem is láttál az xe kötegben ilyen 26 pines csatit?

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Tiu írta:

Szuper, ecu tápja megvan, oké?

Reméljük a fekete-piros nem kell, osztrák autó volt az xe?

Szerk.: Nem is láttál az xe kötegben ilyen 26 pines csatit?

ECU tápot még csekkolom, kicsit aggódom is miatta, de ha gáz van, ha tudom írom, ha nem, ezt a szöveget módosítom. ( napi limit ) Indítanom kell az autót hogy kiderüljön, vagy elég gyújtásra tenni, és megnézni a szürke csatiban van-e fesz? Szerintem nem osztrák volt, akitől vettem, ilyen nepperféle, de Pesten vette át ő is. Nem találkoztam ilyen csatival sehol. Majdnem minden kábel átjött az XE-ből.

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.