Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés

gsi.tamás

Recommended Posts

On 2019. 05. 14. at 17:44, zotya975 írta:

Én még csak a tükör külső burkolatát törtem össze, a tükörlapot nem, így csak azt kellett cserélnem. A burkolat ugye meg simán átment a régi manuálisról az elektromosra.

Persze, az tök mindegy milyen. 

Hogy már az elektromos problémák egy részét letudtuk, testhiba megvan, azért még hátravan a rádió, a kp. zár modulja, azután azt összekötni a risztóval. Valamit elbabráltam a bal első fényszóróval ( éndzsöl ájsz :) ) mert a tompított valahogy elég halovány, így nem sokat ér. Lehet mikor félig-meddig fellógattam kiszedésnél a madzagjára, elállítódott. Ma még beraktam az XE légszűrőházát, bár annak az utolsó műanyag elemét, ami valahogy odafordul a hűtőrács mögé, nem tudtam beforgatni, majd leveszem a rácsot. Kipufogó csövét meg kell vágni mert feszül, elég mostoha körülmények között kellett összetákolnom, és ez így nem jó, egyrészt berezonál a tanknál, másrészt nincs középen, feszül. Így vágás, hegesztés. Azt viszont nem értem, hogy ebbe a rendszerbe nincs tűzkarikás csillapítás? Így teljesen fix hengertől végdobig, ami kicsit furcsa. Ja, és kell valami megoldást találnom a hátsó ablak fűtésére, ugyanis sajna letörtem az elektromos csatlakozót, azt valami módon vissza kellene raknom, új szélvédő most nem játszik. Hab a tortán hogy lendkerekes autóm lett, amiből már kinőttem. Lehet hogy az " új " generátor, vagy a szervó, még nem tudom, de így nem hallom az autó igazi hangját, és ezt nem szeretem. :) Sajnos itt azért annyira nem egyszerű hogy leveszem az ékszíjat, és meglátom úgy is szól-e, ahoz motortartót is bontani kellene, azt nem lenne kedvem.  Még kell egy normális oktándugó, egy benzinálló szelep az injektorhídva mert bicikliszelepet tudtam szerezni, vez tengelyt ellenőrizni biztos SE legyen, a többi apró sza...ágról ne is beszéljek. Alakul azért szépen a dolog, nagyon sokat segítetek, és sok időt is foglalkozok vele, de már lassan itt a vége ennek az etapnak.  

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, tuskes írta:

Azt nem is kérdeztem hogy aztán végül hogyan lett fűtésed, ott mi volt a gond? Tűzkarika nekem az NZ-nél és az SE-nél is csak a leömlő, és az alatta lévő könyök között van, azt maradt. Ilyen: https://cromax.hu/tuzkarika_opel_34009 Valami fémragasztóval lehetne talán visszaragasztani az üvegre hátul a fület hogy legyen fűtésed. Nekem a generátor szól a csapágycsere ellenére, ha feszítek a szíjon hangja van, ha lazítok akkor meg visit. A szíjtárcsa kopott, de még azt sem vettem. 

Link to comment
Megosztás:

12 órája, zotya975 írta:

A fűtéskapcslónál ahol becsatalkozik a bowden, egy kis műanyag sz..rt nem rendesen pattintottam be, vegy nem jó állásba volt épp mikor beraktam. Összerakásnál rendben volt, de üzemben mégsem. Nagyon kicsi ott a hely, nem tudom forgatni, csak szenvedéssel épp felpattintani a kapcsolókra.

Nekem amit weboldal kidob, ott egyszerű tömítés van, épp ezért furcsa.  Tűzkarikát vettem én is rutinból, hogy majd kelleni fog, de síma tömítés ment a leömlőhöz, és az azt követő 2-1-es szűkítőhöz is. Onnan meg az SZR rendszere adta magát. Szerk.: Utánanéztem, az SE-nél elvileg a katalizátor és a 2-1-es szűkítő közé kellhet tűzkarika, de ahoz át kellett volna szabnom a rendszert, amihez eszközöm nincs, és mivel a vásárolt 2-1-es szűkítő vége el volt rohadva, értelemszerű volt hogy azt formálom hegesztem át az SZR rendszeréhez. Másrészt ez most vállt világossá. :( Lehet azt csinálom, hogy veszek felxibilis csövet, ha jól tudom van olyan amit nem hegeszteni kell, hanem bilincsel is felfogatható. 

Ablakfűtésen most elgondolkodtam, mert az XE üvegén mindkét oldalt volt csatlakozó ( míg el nem robbant a lemez hegesztésekor )  így ha ezen is van 2 akkor csak a vezetéket kellene valahogy áthúznom elvileg. Ez most jutott eszembe. Majd megnézem. 

Nekem a generátor jelenleg úgy van, hogy csak símán a csavarjával felfogatva, de nálam van külön feszítőgörgő, úgyhogy azt kellett megtámasztanom mikor a szíjat tettem fel, és nincs külön rögzítése. Próbáltam leszedni az XE-ről a konzolt, de annyira a tövében van a hengernek, hogy nem férek hozzá a csavarhoz, le kellene bontanom a beömlőt.  

A központi moduljáról privátban beszélhetünk? :) 

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

5 órája, tuskes írta:

A fűtéskapcslónál ahol becsatalkozik a bowden, egy kis műanyag sz..rt nem rendesen pattintottam be, vegy nem jó állásba volt épp mikor beraktam. Összerakásnál rendben volt, de üzemben mégsem. Nagyon kicsi ott a hely, nem tudom forgatni, csak szenvedéssel épp felpattintani a kapcsolókra.

Nekem amit weboldal kidob, ott egyszerű tömítés van, épp ezért furcsa.  Tűzkarikát vettem én is rutinból, hogy majd kelleni fog, de síma tömítés ment a leömlőhöz, és az azt követő 2-1-es szűkítőhöz is. Onnan meg az SZR rendszere adta magát. Utánanéztem, az SE-nél elvileg a katalizátor és a 2-1-es szűkítő közé kellhet tűzkarika, de ahoz át kellett volna szabnom a rendszert, amihez eszközöm nincs, és mivel a vásárolt 2-1-es szűkítő vége el volt rohadva, értelemszerű volt hogy azt formálom hegesztem át az SZR rendszeréhez. Másrészt ez most vállt világossá. :( Lehet azt csinálom, hogy veszek felxibilis csövet, ha jól tudom van olyan amit nem hegeszteni kell, hanem bilincsel is felfogatható. 

Ablakfűtésen most elgondolkodtam, mert az XE üvegén mindkét oldalt volt csatlakozó ( míg el nem robbant a lemez hegesztésekor )  így ha ezen is van 2 akkor csak a vezetéket kellene valahogy áthúznom elvileg. Ez most jutott eszembe. Majd megnézem. 

Nekem a generátor jelenleg úgy van, hogy csak símán a csavarjával felfogatva, de nálam van külön feszítőgörgő, úgyhogy azt kellett megtámasztanom mikor a szíjat tettem fel, és nincs külön rögzítése. Próbáltam leszedni az XE-ről a konzolt, de annyira a tövében van a hengernek, hogy nem férek hozzá a csavarhoz, le kellene bontanom a beömlőt.  

A központi moduljáról privátban beszélhetünk? :) 

Olyan nekem is volt már hogy összerakás után lepattant a tekerőknél az egyik bowden vége és vissza kellett bontanom. Persze.

Link to comment
Megosztás:

A világítás megoldva, ill. van már helyzetjelző is. Lemaradt egy testszál, illetve egy a helyzetjelző csatijától. XE légszűrőház utolsó elemét is beforgattam a hűtő elé, így az is teljes. Még este kicseréltem a váltókulisszát, mert az 5-k. már időnként nehézkesen volt váltható, rövid próbakört mentem, úgy néz ki rendben lesz. Majd most hoszabb úton meglátom....

Kp. zár modult Zotya küld, amit innen is nagyon köszönök!

Változatosság kedvéért egy újabb fejlemény. Észrevettem hogy ha megnő a nyomás a hűtőrendszerben, akkor kicsit szivárog a víz a hűtő szemből bal felső sarkánál. Lehet mikor raktam be, megfeszült. Nem vészes egyenlőre, de valamit ki kell találnom rövid időn belül, mert 65 km. után látható a fogyás a tartályban. 

Magamnak ajándékba beraktam a motortéri kitámasztó helyett egy gázrugót, nem csak a design miatt, de így nincs útban szereléskor. :) 

Szintén este lefejtettem a tükörlapokat a cserére, majd megragasztottam, otthagytam, szerintem jó lesz. 

Most azon gondolkodok, hogy ajtózsanér stiftet kellene cserélnem a 2 első ajtóban, mert az anyós oldali lóg, vezető oldali kopog kátyus úton. Lehet ezt is kiveszem az XE-ből, mert azon jónak tűnik, és csak jobb eredeti minőség, még ha csak 1-2 évet is nyerek vele, ráadásul nincs itt a környékbeli üzletekben, max rendelni tudnék valahonnan. Ha már ott vagyok, lefóliázom az ajtókat a kárpit alatt, mert a régiek is már szakadtak voltak, és nem is ragadtak vissza rendesen, ezért telibe leszedtem mindet. Így viszont kicsit huzatosak. :hehe:

Észrevettem viszont, hogy lendületesebb kanyarodáskor hátulról hallok valami furcsa hangot. Nagyon bízom benne, nem kerékcsapágy! :confused:

Szerk. Most hogy telitankal mentem eddig kb. 130 km.-t. ma, óra szerint, ( tudom nem így kell mérni, ráadásul az óra is új, még nem ismerem ) ennyi távon kb. 11-12 literes fogyasztást mutat. Lambdaszondát nem cseréltem, azt átraktam az SZR-ből, de ahogy nézem ugyanaz jó bele. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a valódi fogyi, ez leginkább főút volt. 

Szerk. Szerk. Sajnos kerékcsapágy lesz mégis. Elég Ikarusos hangja van motorféknél. :blush:

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

11 órája, tuskes írta:

Nekem is szivárogni szokott a vízhűtő egyik sarkánál ahol össze van préselve az aluminium és a műanyag, én azt csináltam hogy nem töltöttem fel szintre a kiegyenlítő tartályt, így kisebb a nyomás és nem szivárog. 

Link to comment
Megosztás:

26 perce, zotya975 írta:

Nekem is szivárogni szokott a vízhűtő egyik sarkánál ahol össze van préselve az aluminium és a műanyag, én azt csináltam hogy nem töltöttem fel szintre a kiegyenlítő tartályt, így kisebb a nyomás és nem szivárog. 

:hehe: Na ezt letesztelem! 

Link to comment
Megosztás:

Jó ez a folytatásos regény, émmá le se merem írni, hogy tegnap fél délután genyóztam a két szólamú kürttel úgy, hogy Astra F-ből bontottam ki. Nyilván kellett neki egy kábelezés, ugye az enyém faceliftes tehát gyújtástól független a kürt. Na de, sehogy sem akart elférni a dobbetét előtt. Mostmár elfér.:hehe:

Szereztem G Astra Coupe belső világítást, csak feketét hogy passzoljon a napellenzőkhöz

22541606_200x150.jpg

Nyilván valami megment benne, mert a térképolvasós része nem világít. Pedig jól kötöttem be... lehet berakom Omegáét. Vagy Saabot az is jó.

Legalább a géptető teleszkóp jó lett, B Omega géptetőé voltak, 15 perc alatt beszereltem.

Link to comment
Megosztás:

50 perce, Róóóbi írta:

Nekem meg már tényleg csak a gombostűk ,meg a napellenzők-patentek tartják a tetőkárpitot, csak hol szakad az eső hol nem érek rá, vagy nincs pénzem foglalkozni vele. :-)

Link to comment
Megosztás:

1 perc, zotya975 írta:

Hagyd így!

Nem kell szabadkoznod, hogy miért ilyen... Baldachin! Ez kérem szuperluxi! :-)

Link to comment
Megosztás:

1 perc, zotya975 írta:

Ja csak a Baldachinról nem potyognak gombostűk az alatta lévőkre. Mondjuk -még- itt sem esett le egy sem. 

Baldachin met cadeautjes

Viccet félretéve tényleg mocsokmód bosszantó tud lenni. Úgy összességében jó az ahogy ezek az autók össze lettek rakva, de a kb. 5-6 meg nem értett részlet közül ez az egy, ami igazán tud fejfájást okozni. Nem mintha csak az Astrákat kísértené a belógó lidérc.

Link to comment
Megosztás:

5 perce, Róóóbi írta:

Hát van pár gyerekbetegsége. A másik a többi autóhoz képest jóval nagyobb párásodás, amit csak azzal tudok magyarázni hogy talán rossz az utastár átszellőztetése. Nem ázik be sehol, a pollenszűrőre nem kerül víz, új is, mégis ha 2-3 ember ül bent és kint esik az eső, kicsit hűvősebb van egyből megjelenik a pára az üvegfelületeken. Mondjuk most 3-4 napig szakadt az eső , és mintha nehéz-párás-dohos szagot éreznék amikor beülök, meg kell néznem a lábtér szivacsot száraz-e. 

Link to comment
Megosztás:

23 perce, tuskes írta:

Azt hiszem copó van! Vez. tengely 26-31 mm bütyök. Igaz csak kettő azonos állásút néztem, idegességemben azt sem tudom milyen szelepet nyom le, de elvileg mindegy is, ez a 8 mm-hez képest még csak 5 mm. Akkor ez csere! 

Akkor ez inkább másik tengely lehet ennyit nem kophatott, vagy igen? 

Link to comment
Megosztás:

43 perce, zotya975 írta:

Akkor ez inkább másik tengely lehet ennyit nem kophatott, vagy igen? 

Persze hogy másik. Nem kopott, ezt megnéztem mikor vettem. A csávó addig addig forgatta a két vez tengely házat míg végül valami másét hoztam el. Nem tudom így telefonról kikeresni hogy az SE tengely melyik bütykeinek milyen magassága van, de szerintem ez sehogy sem passzol. 

Link to comment
Megosztás:

7 órája, zotya975 írta:

Hát van pár gyerekbetegsége. A másik a többi autóhoz képest jóval nagyobb párásodás, amit csak azzal tudok magyarázni hogy talán rossz az utastár átszellőztetése. Nem ázik be sehol, a pollenszűrőre nem kerül víz, új is, mégis ha 2-3 ember ül bent és kint esik az eső, kicsit hűvősebb van egyből megjelenik a pára az üvegfelületeken. Mondjuk most 3-4 napig szakadt az eső , és mintha nehéz-párás-dohos szagot éreznék amikor beülök, meg kell néznem a lábtér szivacsot száraz-e. 

Nekem nem hála istennek, meg mióta fent vannak a légterelők esőben haladva is nyitva hagyhatom résnyire az ablakot.

Más:

Én is teleszpókoztam a géptetőt. B Omega gyári gázrugóit bontóztam. 10 perc volt feltenni kb.

iMT3CpR.png

T5HyR6k.png

El8HMCe.png

Link to comment
Megosztás:

40 perce, tuskes írta:

Persze hogy másik. Nem kopott, ezt megnéztem mikor vettem. A csávó addig addig forgatta a két vez tengely házat míg végül valami másét hoztam el. Nem tudom így telefonról kikeresni hogy az SE tengely melyik bütykeinek milyen magassága van, de szerintem ez sehogy sem passzol. 

Egy korábbi hozzászólásban ez van: "Ha jól emlékszem, SE esetében a szívó és kipufogó egyaránt 6.12 mm-t emel, NZ esetében a szívó 5.61 talán a kipufogó 6.12. A nemcsak emelésben, hanem fázisban is eltérnek, ebből adódóan a bütyökprofil is más." HaPetya hozzászólásából idéztem.

3 perce, Róóóbi írta:

Nekem nem hála istennek, meg mióta fent vannak a légterelők esőben haladva is nyitva hagyhatom résnyire az ablakot.

Más:

Én is teleszpókoztam a géptetőt. B Omega gyári gázrugóit bontóztam. 10 perc volt feltenni kb.

Nekem most úgy van hogy egyik oldalon van megfáradt csomagtér teló, az elég emelni, a másik felén kamuból van egy tök kuka, csak hogy ránézésre szimetrikus legyen. :hehe:

  • Haha 1
Link to comment
Megosztás:

18 órája, zotya975 írta:

Egy korábbi hozzászólásban ez van: "Ha jól emlékszem, SE esetében a szívó és kipufogó egyaránt 6.12 mm-t emel, NZ esetében a szívó 5.61 talán a kipufogó 6.12. A nemcsak emelésben, hanem fázisban is eltérnek, ebből adódóan a bütyökprofil is más." HaPetya hozzászólásából idéztem.

Nekem most úgy van hogy egyik oldalon van megfáradt csomagtér teló, az elég emelni, a másik felén kamuból van egy tök kuka, csak hogy ránézésre szimetrikus legyen. :hehe:

Szerintem nekem az SZR 6 valamennyi volt az eltérés, az SE elvileg 8 mm kell legyen. 

Szerk.

Megtaláltam Tiu linkjét, de ott is 6 mm.-t ír. Itt valami nem kerek. 1 mm.-t nem mérek el tolómérővel. Tudom, most ez úgy tűnik szándékposan keresnék hibát, de tényleg gynus a tengely már az elejétől fogva. https://workshop-manuals.com/vauxhall/astra-f/j__engine_and_engine_aggregates/ohc_petrol_engine/cylinder_head/specifications/technical_data_cylinder_head/

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

On 2019. 05. 19. at 17:55, tuskes írta:

Nem csak link szerint annyi, van mindkettő, mértem is. A két se tengely közt még annyi a különbség, hogy az 1,4-é 6,12mm bütyökprofil és 240 fokot van nyitva, az 1,6-é pedig 6,0mm bütyökprofil és 260 fokot van nyitva. Itt a kettő egymás mellett (bal az 1,6): https://www.opelforum.hu/gallery/image/11981-20170326_115444jpg/

Az SZR-é link szerint szívó 5,61 és kipu. 6,12 mm. Nyitást nem tudom, de még mindig sokkal jobb, mint a mért 5mm, ami lehet 5,2mm és ha szívó volt és akkor az a c14nz tengelye, ami kipu oldalon 5,6-ot nyit.

Ha jó volt a mérés és nincs másik tengely, akkor még az szr tengelyre is érdemes kicserélni, de persze az se tengely az igazi.

A szelepemelés az más, az a profilmagasság és a himbaállandó (1,69) szorzata, 1,6 se-nél -> 10,14mm.

Ahogy írtam, ellenőrzésnek még a trafót kell levenni és 3 csavarral a vezérmű deknit, a (gyári) vez.tengely oldalában kell lennie egy betűnek beütve és van ahol színjel is van. Valahol van egy ilyen táblázat is amit nem találok, de az 1,6 se-ben B van.

Link to comment
Megosztás:

13 perce, Tiu írta:

Bocs! Nem akartam vitatkozni senkivel, csak már elborult az agyam, hogy még ez is.... Holnap megnézem milyen jelölés van ezen. Persze, az a 2 tized benne lehet a mérésembe, könnyen előfordulhat hogy 5,2. Annyira már nem is figyeltem, mikor láttam a számokat. Persze, ha tapasztalt lennék, tolómérővel, és felkészülten adatokkal mentem volna hengerfejet venni, és most nem lenne ez. Mekkora balek vagyok.... Holnap hívom a csávót, épp hirdet 1.6 SE fejet komplett, szépen elhozom tőle, az NZ tengelyt meg felszámolom fuvarköltségnek, nem beszélve a plusz szerelési munkákról. Azt hiszem kezdhetek utánanézni, tengelyt hogy cserélünk fej bontás nélkül. Tudom, vannak itt leírások, majd kikeresem. 

Link to comment
Megosztás:

9 órája, tuskes írta:

Végülis röviden annyi, hogy ugye vezérlést bontasz, leveszed a Dis kockát, kiveszed a tengely rögzítését, ami ugye egy lapka két csavarral, kiveszed az akkut, mert annak a helyére fog kijönni, és leveszed mind a 8 himbát, aztán szépen ki lehet tolni oldalra. 

http://6302050720_20151129_CydHJ.jpg

Az asszony még nem kereste a kockás konyharuháját azóta sem. :hehe:

  • Haha 2
Link to comment
Megosztás:

9 órája, zotya975 írta:

Majd keresi mikor menne epret szedni a kertbe, akkor bajban leszel. :hehe: Talán lesz ma csere tengely, felhívtam az embert. Mondtam cserét kérek, remélem nem kezd el kakaskodni a helyszínen, majd estére megtudjuk.Valami megoldást kell még kiötlenem, hogy hegesztő nélkül, hogy tudok összeeszkábálni egy lenyomót a szelepekhez. Tudom, neked olyasmid van, amit hegesztettél, de ezt én most nem tudom, a gép vidéken van, mielőbb cserélném, mert eddigi tapasztalatok szerint valamiért sokat eszik. ( 8 fölött ) :( Nem tudom van-e összefüggés a tengellyel, ( biztos van ) minden esetre cserélni akarom. 

Szerk. Megvan az 1.6 SE tengely!

Módosítva : tuskes
Link to comment
Megosztás:

On 2019. 05. 19. at 17:17, Róóóbi írta:

Nekem nem hála istennek, meg mióta fent vannak a légterelők esőben haladva is nyitva hagyhatom résnyire az ablakot.

Más:

Én is teleszpókoztam a géptetőt. B Omega gyári gázrugóit bontóztam. 10 perc volt feltenni kb.

iMT3CpR.png

T5HyR6k.png

El8HMCe.png

Akkor neked stimmelt a menetméret a géptető zsanérjánál? Én símán a csomiajtó gázrugóját tettem be, de ahhoz elő kellett fúrnom. Mondjuk nekem csak vezető oldalon van, a másikat levettem, mert majdnem hátradobott az autó mögé nyitáskor. :hehe: :icon6:

Link to comment
Megosztás:

20 perce, tuskes írta:

Nem, felfúrtam aztán átmetszettem M6-ról M8-ra, én még nem láttam gázrugó gömbfejet hatos menettel... ha meg  ki kell venni, kap nyolcas csavart. Lent a sárvédő lemezcsavarja fogja, de elég.

Belenéztem 3 Omegába, az egyiké taknyos volt, a másodikat nem lehetett horpadás miatt kinyitni, ezek a harmadikból vannak - öregek de nem stukálnak, olyan szépek mondom jöjjenek párban. Így gyöngén pont jól emel a kettő együtt. Meg hát csak Stabilus. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.