Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Fék, futómű, kormánymű

forumadmin

Recommended Posts

10 órája, arpii írta:

Semmi, sőt tegnap kikaptam a jobb elsőt, végig néztem, rángattam mindent. Minden teljesen jól néz ki és nem kotyog. Tehát most már ott tartok, hogy minden jó, de valami még mindig nem. Amúgy ez a jobb első is csak megérzés, mert a rázás közben sem a jobb 1-ben, sem a bal 1-ben ülve nem egyértelmű hol ráz, mintha csak a kormányt fogva rázna.

Ugye az a baj hogy futómű átvizsgáláson nem menet közben nézik , csak megcibálják padon, abból nem derül ki, semmi olyan ami kormány vagy kerékrázást okoz. Kormányremegést, általában egy adott sebességben legtöbbször felni-kerék ritkán féktárcsa okoz. Pölö 120-ig semmi, ott ráz a kormány aztán felette megint semmi. 

Link to comment
Megosztás:

Üdv mindenkinek! 

Olyan kérdésem lenne felétek, hogy mitől eshet be a fékpedál? Apósommal történt meg. Sedan f astra 93-as c14nz. Nincs abs benne. 

Nagyobb súlyt szállított (csempéket,ragasztót) de állítólag nem haladta meg a megengedett össztömeget.

Amikor hazaért majdnem neki ment a kapunak(beesett a pedál) később próbálva már működött. 

Az én tippem a túlmelegedés de ti hátha többet tudtok mondani.

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Lajos12 írta:

A fékpedál több dologtól tud beesni, az egyik az, ha átenged a főfékhenger karmantyúja, a másik az ha valahol elengedi a fékfolyadékot.  Túlmelegedés úgy okozhat fékpedál beesést, hogy ha nem volt mostanában cserélve a fékfolyadék és már alacsony a forráspontja ( vizet vesz fel) akkor nagy terhelésnél felforr, gőzbubi alakul ki benne ami ugye összenyomható, ezért a pedál rugózik, vagy akár be is esik. Mivel a jelenség elmúlt ( ha lehűl a folyadék eltűnik a gőzbuborék is)talán a legutóbbi esélyes, de azért nem ártana átnézni szivárgás nyomok után kutatva. 

Link to comment
Megosztás:

9 órája, Lajos12 írta:

Azt mondta nem szivárgott sehol, nézte. Valószínűleg akkor felforrt a fékfolyadéka. 

Én kb. 2 éve cseréltem az enyémben. És legalább a fél üveggel megmaradt. Eredeti GM. Szerinted használható attól, hogy fel volt bontva?

Lezárt flakonban nem vesz fel vizet, szóval használható. 

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

On 2018. 06. 01. at 22:50, zotya975 írta:

A kormányösszekötő gömbfej szokott olyankor koppanni egyet-egyet amikor az első futómű terhelése megváltozik. Fékezünk, vagy gázt adunk tolatásból elindulunk..stb. 

Megrángattam a kormányösszekötőt, és középen kopog finoman. Nyílván nem tudom olyan erővel rángatni,mint ahogy menet közben kapja a terhelést. Úgy tűnik a kerék oldali gömbfejnek nincs baja. Belül mit kell cserélni? Illetve nehéz művelet?

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Diabo6 írta:

Megrángattam a kormányösszekötőt, és középen kopog finoman. Nyílván nem tudom olyan erővel rángatni,mint ahogy menet közben kapja a terhelést. Úgy tűnik a kerék oldali gömbfejnek nincs baja. Belül mit kell cserélni? Illetve nehéz művelet?

Ha a kormányműnek középen ( ahol a nyomtávrudak becsatlakoznak) van holtjátéka fel-le, akkor két dolgot tehetsz: kicseréled a műanyag csúszkát ami 700-800Forint, és/vagy húzol a csavaron ami a kormányrúd bekötése alatt van.  Mivel mindegyikhez ki kell szedni az egészet, legjobb mind a kettőt megcsinálni, már csak azért is, mert kiszedve jobban érezni mikor kezd megszorulni a csavar húzásakor ami ugye már sok.

2847941-20180603-618Ajr.jpg

2847942-20180603-PPXoNY.jpg

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Van arról valakinek pontos gyári adata, hogy az első-hátsó rugóknak a helyükön, mennyire kell emelnie az autót? Lehet bután teszem fel a kérdést, arra gondolok, hogy pl. ha a helyén van, akkor mondjuk a földtől, a sárvédő ívek tetejéig mi a normál méret? Nem tudom, hogy kell kiszámolni, kell-e egyáltalán gyárilag előre, vagy hátra kissé lejteni az autónak, vagy a tök vízszintes a jó? 

Köszönöm! 

Link to comment
Megosztás:

18 perce, tuskes írta:

Keress rá több autóra is google képekben, aztán tudsz viszonyítani egy standard mérethez a képen, pölö ablakok magassága stb. Alapból vízszintes talajon a karosszéria is vízszintesen áll.

2848765-20180604-vpUHyQ.jpg

Például ezen a szép ótón (:hehe:) az első kerék felett annyi hely van mint a kilincs magassága, hátul ennek kábé a fele.

Link to comment
Megosztás:

8 perce, zotya975 írta:

Neten keresni tényleg nem rosz ötlet, de inkább csak saccolásra jó szerintem. Abból nem nagyon látom mi a gyári helyes állása. Igen, a vízszintes, de hol mérve? :) A tiéd pl. ez a kép szerint, hátra lejt. 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, tuskes írta:

Neten keresni tényleg nem rosz ötlet, de inkább csak saccolásra jó szerintem. Abból nem nagyon látom mi a gyári helyes állása. Igen, a vízszintes, de hol mérve? :) A tiéd pl. ez a kép szerint, hátra lejt. 

Lehetséges, bár ez ugye a kertben van ami ugye nem pont egyenes talaj. Szerintem a küszöböt, vagy a tetősínt veheted mérési alapnak. 

Link to comment
Megosztás:

Nokérem,

Így pár száz kilométerrel később kijelenthetem, hogy az ATE fékbetét kibeb@szottul nagyon jó! Fog, mint a zöld festék. Nem tudom pontosan mert vettem még mást is, de nagyjából ~11000HUF volt az ára, ez a 236-os belső hűtésű tárcsához való. Ja és betétrögzítő rugó nincs a dobozában.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

4 órája, Róóóbi írta:

Az alapból nincs benne nem? 

Link to comment
Megosztás:

Kormányösszekötő gömbfej leszedéséhez van valakinek ötlete, tanácsa? Reggel óta püfölöm, kocogtatom, feszítem, de semmi. Még a gumi alá is fújtam csavarlazítót, hátha... De semmi. Gömbfejleszedőm nincs. Esetleg valakinek a XVI kerületben egy kölcsönbe?

Link to comment
Megosztás:

2 órája, Diabo6 írta:

Igazából csak ennyi amit próbáltál. Ha ki akarod cserélni ( nem csak szétszedni) le kell vágni flexel tőben, kivenni az egész gólyalábat, fejre állítani, és akkor fel lehet támasztani normálisan hogy ki lehessen ütni a bent maradt darabot. Persze a gólyaláb kiszedéshez meg le kell kötni a talpast is, de az ki szokott ugrani ha az öntvény van ütve. 

Legutóbb amikor műhelyben jártam ( suzukinál műszakikor) egy ipse lánggal melegített ki egy gömbfejet, mire aztán kipattant és elgurult, bejött valaki az ajtón és felkapta a még forró darabot. Mókás volt nézni ahogy összevesztek.:hehe:

Link to comment
Megosztás:

Balos kanyarban mikor jobb oldalra megy a terhelés, koppanó, pattanó hang jön  elöről! Most volt előműszakin pár napja,  eddig nem volt gond! Rázópad szerintem megmozgatott valamit! 2 hónapja cseréltem mindent a futóműben! Toronycsapágy vagy kormánygömbfejre tippelek! Fel lazult teló kopogna egyenesben is szar úton gondolom én!?

Link to comment
Megosztás:

28 perce, free0228 írta:

A toronycsapágy álló autónál tekergetve is ropog, a gömbfejet meg elvileg nézik, bár nem mindíg találják meg. Rugótörés? 

Link to comment
Megosztás:

8 perce, free0228 írta:

Néha néha álló helyzetben is van egy egy pattanás! Rángatva nem érezni semmit! Elvileg megrángatta, de nem mondtak semmit erröl! Rugó nincs törve azt megnéztem! Max cserélek egy toronycsapágyat meg gömbfejet, nem egy tragikus tételek!

A toronycsapágyat szerintem nem is nézik. Legalábbis amikor ott voltam csak az első kereket nyektették előre-hátra oldalra, szét-össze. A kormányműnél meg a holtjátékot nézik. Én visszaraktam a gyári toronycsapágyat, semmi baja nem volt, kimostam belőle a régi zsírt beletömködtem az újat.

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 06. 10. at 14:54, zotya975 írta:

Igazából csak ennyi amit próbáltál. Ha ki akarod cserélni ( nem csak szétszedni) le kell vágni flexel tőben, kivenni az egész gólyalábat, fejre állítani, és akkor fel lehet támasztani normálisan hogy ki lehessen ütni a bent maradt darabot. Persze a gólyaláb kiszedéshez meg le kell kötni a talpast is, de az ki szokott ugrani ha az öntvény van ütve. 

Legutóbb amikor műhelyben jártam ( suzukinál műszakikor) egy ipse lánggal melegített ki egy gömbfejet, mire aztán kipattant és elgurult, bejött valaki az ajtón és felkapta a még forró darabot. Mókás volt nézni ahogy összevesztek.:hehe:

Szereztem célszerszámot. Ma kicseréltem mindkét oldali kormányösszekötőt, gömbfejekkel együtt. Mentem próbakört, pár kilométerig semmi, majd egy apró kátyú után ott folytatta ahol abbahagyta. Erősebb fékezésnél, és kanyarodásnál kopog elöl valami, lassan mintha már ropogás lenne.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Diabo6 írta:

Csalóka hangja lehet még egy tűzkarikás csatlakozónak, motortartó baknak, kikopott lengőkar-szilentnek.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.