Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

8 órája, zotya975 írta:

Nekem már olyan magasan van a pedál hogy ha felengedem eléri a térdem szinte a kormányt. Amikor vettem 2008-ban 224 ezer kilométerrel azt mondta a csóka aki hazahozta ( még nem volt jogsim) hogy hamarosan kuplungcserés lesz. Most van benne 344, és még működik. :hehe: Amikor a legutóbb a kezemben volt még volt rajta kopóréteg és semmi sérülést nem láttam a szerkezeten sem.  Beállítani sajna nem tudom, mert ha az egyik irányba tekerem akkor ugye még feljebb jön, ha a másikba akkor ugye lejjebb megy csak már nem marad elég hely a padlólemezig hogy szétkapcsolásig benyomjam. Most kábé az alsó negyedben kapcsol szét. Majd egyszer csak elkopik teljesen és akkor cserélem. Már elég nehéz benyomni csak ugye nem ülök más autóban és nem furcsa. A múltkor az öcsémével mentem akkor tűnt fel hogy neki milyen könnyű. 

3035442-20190116-izfu1i.jpg

Én annyira nem ismerem még az Opel kuplungját (nem szedtem még szét) de elvet ismerve,  más lehet gond.

A linkelt beállítás a  pedál teljes mozgását adja meg,  12,5-től 13,2centiméterig, ami megfelelő pedál szerkezetnél egy egységes méretű  bovden húzást produkál.

De ha a   kiemelő kar nem a megfelelő helyzetben dolgozik, ez a húzás akár kevés is  lehet. Ez szerintem akkor fordulhat elő, ha a szerkezet vagy kinyomó csapágy szélessége  nem gyári méret helyes. A karok állását kéne alaphelyzetben összehasonlítani, jól működővel. 

Talált Link :http://www.muszaki-vizsga-zoldkartya.hu/cikkek/kuplung-csere-kuplung-csuszik.html

Módosítva : nyemi
Link to comment
Megosztás:

2 órája, nyemi írta:

Nemrég cseréltem a kinyomócsapágyat ( azért volt kiszedve a tárcsa-szerkezet) a régibe a kinyomóvilla már egy kicsit "beleette" magát mivel ott elég nagy az erőkarok közti különbség ( a forgáspont két oldalán)ez a kicsi is sokat javított a helyzeten. A kinyomó villa és a hozzá kapcsolódó kar amibe a bowden bele van akasztva szerintem még gyári. A bowdent rendszeresen ( évente)kiszedem és megzsírzom hogy az se fogja meg ahogy a pedál tengelyét is. Elvileg a kopás miatt vándorol felfelé a pedál a nehéz benyomhatóság meg a szerkezet rugóinak a merevedésétől lehet, ugye minimum 11 éves ez már azóta van nálam. Igazából ugy vagyok vele hogy csak ezért nem akarom cserélni, mert amúgy hibamentes, kiemel, nem csúszik rendesen lehet váltani. Ha nem jön közbe semmi ( rugótörés pölö a szerkezeten) akkor az lesz a vége hogy szegecsig kopik a tárcsa és cserélem mindkettőt. 

Link to comment
Megosztás:

12 órája, zotya975 írta:

Ha nem jön közbe semmi ( rugótörés pölö a szerkezeten) akkor az lesz a vége hogy szegecsig kopik a tárcsa és cserélem mindkettőt. 

Erre várok én is.

Vezettem tavaly mindenféle jöttment szirsz4r céges autót ami akkor ott volt, valami oknál fogva a kuplung mindegyikben a pedálút utolsó 5cm-ében operált és páros lábbal kellett letaposni.

Majd visszaültem az Astrába, és elégedetten konstatáltam, hogy "ejjde f4sza kuplung van ebben", szép puhán könnyen lemegy a pedál. Ebben jól esik kikuplungolni.:-)

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok, 

Adott egy 2002-es 1.4 8 v astra, 35-ös hibád kódot villogtattam ki. 

Kérdés az lenne, hogy lényegében mi az a alapjárat vezérlő szelep hiba, én nem nagyon vettem észre rajta semmit, csak annyit, hogy hidegen néha kigyulad és üzem melegen elalszik. 

Tudnátok segíteni abba, hogy esetleg kontakt hiba vagy test hiba vagy alapjárati motor. 

Köszönöm. 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Turo írta:

Üdv..lehetséges hogy dzsuvás az olajsártól és akadozva járt amit te nem vettél észre a motorvezérlő viszont igen. Ha nem volt mostanában kitakarítva, ki kell szerelni, féktisztítóval, benzinnel el kell mosogatni a motor kúpját, a rúgós tengelyt és a fészkét is ahová illeszkedik. Alatta van egy O-gyűrű az ne vesszen el. Takarítás közben meg is járathatod, a csatira visszadugod, összezárod a diagcsatiban a két pint mint amikor kivillogtattad a hibakódot és gyújtást adsz:

Ezt a hibakódot nekem is be szokta dobni ritkán de igazából mivel más gond nem volt, nem nagyon foglalkoztam vele, ki lett takarítva csak ezért nem keresem a hibát ( ha van egyáltalán) napokig, a motor csere nem szüntette meg a jelenséget , az időnkénti hibalámpát. 

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

16 órája, Zsolt1991 írta:

Sziasztok!

Elpattant a gázpedàlom. Valoszinüleg kipattant a bowden. Tudnátok vmi képpel videoval segiteni hogy tudom visszapattintani?

köszi Zsolt

Üdv, nem nagyon van ott hely se kép se videó készítésére, hátra kell tolni a vezetőülést, és be kell mászni a lábtérbe egy lámpával. itt ugye kisebb testalkat, súly nagy előnyt jelent. A gázpedálba fentről van beakasztva a bowden egy rugó van ott hogy ne tudjon kiakadni. Meg kell nézned mi történt, leszakadt a végéről a lezárás, vagy csak simán a bowden szakadt el. Csak úgy kiakadni szerintem nem nagyon tud, ott valami történt. Van egy műanyag persely-közdarab a bowdenen, talán az vásott el, és ezért tudott kifordulni a helyéről, meg kell nézni. 

3062945-20190210-6pRcvd.jpg

Ha cseréled akkor arra figyelj hogy a rugó a gázpedál mögött helyezkedik el, tehát a pedál lemeze az a fehér műanyag biszbasz és a rugó között van. 

Link to comment
Megosztás:

9 órája, zotya975 írta:

Nem nem, a müanyagot kell bepattintani a gázpedálba.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! Adódott ma egy probléma ami a következő. Ma reggel autóval (92  f astra c14nz)  indultam dolgozni. A faluból kiérve kb1km  után azt tapasztaltam  hogy nem akar gyorsulni az autó. Visszaváltottam  negyedikbe mert közben emelkedőhöz értem de  csak nem akart menni az autó. Végül már egyesben se akart elindulni, csak lefulladt.Indítgattam sokat de csak  akkor indult ha nyomtam a gázt.  És sokszor le is állt. Haza vittem nagy nehezen. Ja, és a motorhiba jelző lámpa is kivillant egyszer.  Délután kivillogtattam, 35-ös kódot dobott ki. Alapjárati vezérlőszelep.Közben kivettem a gyertyákat is. A bal szélső kivételével mindegyik kormos meg benzines volt. A gyertyák kb 2 hónapja lettek cserélve, a gyertyakábelek meg talán 3 hónapja. Valami tipp valakinek? Mindent meghallgatok. Köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

1 óra, endi29 írta:

Az alapjárati vezérlőszelep-(motor) olyan 3000-as fordulatig tudja felhúzni a gázt, menet közben nincs neki jelentősége ha nyitva a pillangószelep, értsd: nyomod a gázt. Lehet hogy a hibakód ez, de a problémád oka nem hiszem, mert csak alapjáraton vezérel, megkerülő levegőt ad a zárt pillangószelepnek. Most indul az autó? 

Persze ettől függetlenül ki lehet takarítani, kiveszed, benzinnel, higítóval, vagy féktisztítóval szépen elmosod, ecsettel, ronggyal, a kúpot is meg a fészkét is, alatta a piros O gyűrűt na hagyd el. Ott van a piros pöttynél, két torx csavar fogja alulról rádugva a csati. Ha van kedved és koszos a pillangószelepet is elmoshatod, csak dugj alá rongyot minél kevesebb trutyi jusson be a motorba.

3064940-20190211-Qe5PJ8.jpg

Az alapjárati motort ha visszadugod a csatira, összezárod a két pint a diagcsatiban mint amikor hibakódot villogtattál, gyujtást adva meg is tudod járatni:

Link to comment
Megosztás:

6 órája, endi29 írta:

Kivettem az alapjárati  motort, féktisztítóval megfujkodtam. Utána is csak gáz adásra indult. Viszonylag jó volt az alapjárat de ha nyomtam a gázt akkor elég  rossz hangja volt neki. Holnap megpróbálom megjáratni  az alapjárat motort.

Vezérlés mikor volt cserélve, milyen régi a szíj? Ha nem mostanában esetleg lehetne feltételezni hogy ugrott egy-két fogat.  

Link to comment
Megosztás:

6 órája, zotya975 írta:

Vezérlés mikor volt cserélve, milyen régi a szíj? Ha nem mostanában esetleg lehetne feltételezni hogy ugrott egy-két fogat.  

Hát  nem mostanában  volt, de most már esedékes. Errre gondoltam már én is hogy esetleg  a vezérlés miatt szarakodik. De akkor mindegyik gyertya trutyis kéne legyen,nem? Mert a 4 gyertyából csak egy ami jónak tűnik. A másik 3 kormos meg benzines. 

Link to comment
Megosztás:

3 órája, endi29 írta:

Az lehet nem tökéletes szelepzárás miatt is, benzines meg most ugye azért mert valamiért nem égeti el rendesen. Hát akkor le kell venni fent a vezszíj burkolatot, jelre kell tenni a kereket, az első dugattyú legyen felső holtponton, majd le kell venni lent az ékszíjtárcsát és meglátod hogy az alsó kerék jelen van-e. Ez utóbbihoz ha nem volt mostanában akkor lehet kelleni fog légkulcs. 

Link to comment
Megosztás:

On 2019. 02. 12. at 15:34, zotya975 írta:

Az lehet nem tökéletes szelepzárás miatt is, benzines meg most ugye azért mert valamiért nem égeti el rendesen. Hát akkor le kell venni fent a vezszíj burkolatot, jelre kell tenni a kereket, az első dugattyú legyen felső holtponton, majd le kell venni lent az ékszíjtárcsát és meglátod hogy az alsó kerék jelen van-e. Ez utóbbihoz ha nem volt mostanában akkor lehet kelleni fog légkulcs. 

Akkor ma megpróbáljuk levenni az ékszíjtarcsat és  megnézzük  hogy jelen vannak-e a kerekek.

Link to comment
Megosztás:

Hello

Van egy '96-os F Astrám, x16xel.

Egyik hibajelenség a nehezen/lassan felmelegedő motor, még úgy is hogy a hűtő fele el van takarva csak lassan megy fel 80 fokra, de feljebb már nem igazán megy (de ez lehet a rövid táv is kb 10 km) A ventilátor nem kapcsol be csak melegben.

A másik egy-két hete jött elő, egy-két napos állás után nehezen indul el az autó. Járatni kell az önindítót úgy 4-8 mp-ig hogy elkapja, pedig eddig pöcre indult. Mindegy hogy -2 vagy 8 fok van akkor is, eddig télen is pöcre indult. Az akkuval nincs gond nem "húzza le" indítózik teljes erővel csak nehezen kapja el. Majd megyek 10 km 3-4 óra állás után gond nélkül elsőre indít. Egy-két nap állás után elölről kezdődik a procedura.  (légszűrő, gyertyák, gyertya kábel + pipa tavaly nyáron cserélve lett) hibajelzés nincs.

Mi lehet a gond?

Köszi

Módosítva : Xblades
Link to comment
Megosztás:

2 órája, Xblades írta:

A lassú melegedés első számú gyanúsítotja a termosztát, ami ha megragad nyitva állandóan áramoltatja a nagy vízkörben a hűtőfolyadékot a hűtőben, akkor is amikor még a hőfok nem indokolná. Erre a megoldás a csere. A benzinpumpa aljában van egy pici visszacsapó szelep, ha visszaereszt akkor előbb fel kell töltenie a csövet benzinnel, addig nem fog elindulni a motor. Az injektor hídon ( valamelyik vége felé) van egy szelep ami úgy néz ki mint ami a keréken van, a közepét megnyomva hosszabb állás után is spriccelnie kell a benzinnek. 

Link to comment
Megosztás:

On 2019. 02. 14. at 15:42, zotya975 írta:

 A benzinpumpa aljában van egy pici visszacsapó szelep, ha visszaereszt akkor előbb fel kell töltenie a csövet benzinnel, addig nem fog elindulni a motor. Az injektor hídon ( valamelyik vége felé) van egy szelep ami úgy néz ki mint ami a keréken van, a közepét megnyomva hosszabb állás után is spriccelnie kell a benzinnek. 

Megvolt a próba, alig jött benzin ki a szelepen 1-2 nap állás után, de 2-3 percre leállítva meg spriccelt.

Gondolom ideiglenesen indítás előtt gyújtáson hagyva feltölti a szivattyú.

Javítása csak cserével? És ha igen mit kell?

köszi

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Xblades írta:

Megvolt a próba, alig jött benzin ki a szelepen 1-2 nap állás után, de 2-3 percre leállítva meg spriccelt.

Gondolom ideiglenesen indítás előtt gyújtáson hagyva feltölti a szivattyú.

Javítása csak cserével? És ha igen mit kell?

köszi

Több variáció van, az egyik, hogy egy nyomógombot teszel az AC-relére ( valahová kivezetve)ami az anyósoldali lábtérben van, és indítózás előtt működteted a pumpát pár másodpercre. Aztán még: veszel egy visszacsapó szelepet, és beiktatod a benzincsőbe minél közelebb a tankhoz, ( pölö: http://www.baro-ker.hu/product_info.php?products_id=5157), aztán ugye azt is lehet hogy benzinpumpát cserélsz. Azt azért zárd ki előtte hogy valahol szivárgás van, mert attól is csökkenhet a nyomás. Bilincseknél , ami akár lehet a tankon belül is. 

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok,

Ismét egy hibával kapcsolatban fordulok hozzátok.

Az alany 2002-es 1,4 8v 100km/h fölött motorféknél sárga lámpa 24 kód sebesség érzékelő hiba, na már most nekem 50-60 km/h között ki is szokott aludni a check engime lámpa, olykor működik is a jeladó és akkor tünet mentes vagyis lámpa mentes, mert olyan nagy különbséget nem érzek.

A kérdésem az lenne vagyis kérdéseim, hogy esetleg testhiba lenne, vagy így jelzi, hogy lassan megadja magát?

A másik pedig az lenne van nekem egy W1102-es VDO diesel km órám ami tartalmaz sebesség érzékelőt, ez az óra ford.szabályzós, nekem az autóba azt hiszem DEICO van a kérdésem az lenne, hogy maga csak az órát kilehet cserélni megegyezik a sebesség érzékelő csatija?

Válaszokat előre is köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

58 perce, Turo írta:

A sebesség érzékelőt ki lehet próbálni, ha lenyomod egyszerre a középkijelző két gombját olyan 3-4 másodpercig kiírja a pillanatnyi sebességet 53km/h-ig. Ugye itt a videón az autó áll, ezért 00Km/h-t ír ki.  

A cserét nem tudom van belőle több variáció is, ez 1111-es benzinesé:

3069580-20190215-rDl8vl.jpg

Link to comment
Megosztás:

8 perce, zotya975 írta:

Bocsi elfelejtettem írni, hogy mikor világit a a check engime lámpa akkor 00km/h ír ki, van olyan mikor 100 km/h 22km/h órát ír ki van mikor pontos vagyis gondolom mert +53km/h mutat.

És mind két óra w1102-es.

Nagyon köszönöm a válaszod :)

Módosítva : Turo
Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.