Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Benzines motorokkal kapcsolatos kérdések

Qpack

Recommended Posts

On 2018. 08. 26. at 7:29, Bmájki írta:

Szia! Egr-nél hová kötötted a 12V-ot, mert a csatlakozóban több tüske is van és nem szeretném leégetni.

A twinport szelep hiba elért engem is. Tábori Zolinál kicseréltettem, de kb. 3-5km után elkezdett rángatni az autó, elment az alapjárat, azonnal visszamentem és igyekezett segíteni. Fals levegőre gyanakodva minden szereléssel érintett részt átnézett, körbe fújkált féktisztítóval, alapos volt, mégsem találtunk semmi konkrét okot. Az egr-ről lehúzott csati után megszünt (jelentősen csökkent) a rángatás és volt alapjárat, így arra a következtetésre jutottunk, hogy mivel a twinport  sor már teljesen el volt tömítődve korommal és nem jutott át rajta semennyi kipufogó gáz, ezt szép lassan megtanulta a gép és ennek megfelelően dolgozott. A csere után viszont akadály nélkül eljutott az EGR-hez, ami valószínűleg már rossz lehetett és ezt érzékelte a rendszer, amit igyekezett korrigálni. 1405-ös hibakódott dobott, amit törölve vissza is jött. Péntek du. EGR-t kicseréltem este kb. 50 km-es út alatt minden rendben öröm és boldogság. Szombaton mentünk vidékre M5-ön néha elkezdett egyet-egyet rántani a motor, a vízhőfok lement 80-85 fok közé (előtte 95 fölött volt, a szokásos tartományban), félreálláskor már nem volt alapjárat, a hűtővíz szintje a tartályban kb. felére csökkent, a klímakompresszor felső része nedves volt (a vízpumpa alatt van). Nehezen indult, de lejutottunk, az EGR csatlakozót lehúzva javult a helyzet, de a 4-es úton a hőfok csak 78-86 fok között mozgott (ELM327-el nézve). Haza indulás előtt tartály feltöltve zabszem a s....ben. A víz egész úton (135 km) nem érte el az üzemi szintet, a víz viszont alig fogyott kb. 1 centit. Magasabb fordulaton megy rendesen, csak nem melegszik az óra szerint. Bocs, hogy ilyen hosszú lett.

A kérdésem az lenne, hogy merre keressem a hibát, mert hétvégén nincs szervíz nyitva, az autó meg hétfőn reggel (4 -kor indulok) meg már kellene. Jövő hét végén pedig lenne egy 600 km-es túra (esküvő).

A termosztát nyitva maradhatott és azért nem melegszik, akkor a hűtő elé tehetnék takarást, de ha ahogy régebben valaki írta a vízpumpa lapátja lelazult a tengelyről és nem áramoltatja rendesen a vizet, akkor viszont megfőzném a hengerfejet? Ez utóbbit hogyan tudnám ellenőrizni? A vízhőfok kijelző honnan kapja a jelet, a motortól vagy a hűtőtől? Az EGR-nek lehet ezekhez köze, vagy ettől független probléma? Akinek van ötlete, az ne tartsa magában, mindent köszönök.

2005 Z16XEP

Üdv!

A két szélső tüskére kell kötni, ha jól emlékszem, az kell a teljes nyitáshoz - a többi szerintem a pozíció visszajelzésre való, de ez csak tipp. Ez a "betanult rángatás" nekem nem tűnik ésszerű magyarázatnak, de egy hozzáértő javítson ki - nekem speciel a takarítás után azonnal tökéletesen ment. A keverékképzésnek megvan a helyes módja, nem hiszem, hogy az ECU bármikor is ilyen mértékben alkalmazkodna egy hibához (főleg, hogy éppen a keverék-korrekció dobja a hibakódot ilyenkor).

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 09. 14. at 21:19, delfin0514 írta:

Köszönöm ☺

Az a 20ezer tényleg nagyon baráti ár ahhoz képest, hogy a teljes szívóoldalt szét kell szerelni, nem is haboznék - kivéve persze, hogy én vállalkozó kedvű, hobbi-barkácsos Astranauta vagyok és ismerősnek köszönhetően rendelkezésre állt minden szükséges szerszám is. Más autójának teljes nyugodtsággal amúgy én se esnék neki... :D

Az viszont meglep, hogy a csörgő hangot a 100-as benzin rendbe hozta, talán csak alapjáratnál nem hallod - nekem a szeleptisztító adalék javított sokat az alapjáraton, nagyon szépen simán jár vele és olyankor kevésbé zörög. Tudtommal a csörgést a szívósor szívócsöve ("a csiga") okozza, pontosabban annak egy belső fémlemeze szokott rezegni, mert lelazulnak a csavarok, amik tartják (következő projektem ezt is orvosolni az Astrán - külföldi fórumokon láttam, hogy menetrögzítő ragasztó kell és kész is). Zöröghet még a Twinport szelepek nyitásáért felelős rudazat is, ha nagyon el vannak kopva a pöckök - 40.000-ért úgy tudom van szaki, aki teljesen felújítja és jobb lesz, mint a gyári. Sajnos a kormolás a karter-visszavezetés folyománya, így benzineseknél is van, bár nem olyan sok, mint a kokszos dízeleknél - a karterből olajos ragacs kerül a szívóoldalra, ami az EGR-nek hála keveredik a kipufogó koromjával (+ ehhez hozzájöhet a rossz üzemanyag / tökéletlen égés / kopott motor és meg is van a benzines koksz).

Módosítva : K86Opel
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

2005-ös Opel Astra G Classic 1.6 Twinport, Z16XEP, az alábbi hibakódokat dobja:

P1122 - Accelerator Pedal Position Sensor 2 Voltage Low  (02) - Present

P1550 - Limp Home - Electronic Throttle Control Limited Performance  (0A) - Present

P0170 - Fuel Trim System Lean  (02) - Not present

P1113 - Port Deactivation Position Sensor Circuit Low Voltage  (02) - Present

P0400 - Exhaust Gas Recirculation Circuit Range/Performance (Open Valve)  (0A) - Present

P0130 - O2 Sensor 1 Circuit Voltage High  (01) - Not present

Vastaggal kiemeltem a releváns állandó kódokat. Ezeken kívül van még egy permanens hiba, a pedálé is, de az gondolom nem érdekes addig, amíg reagál a gázra a szerkezet.

A probléma: Motor hidegindítás után azonnal bivaly módra húz, nagyon jól gyorsul, de ahogy bemelegszik, elkezdi elveszíteni az erejét. 30 km megtétele után 100 fölé nehezen lehet tolni, dombon max 80-nal megy fel, gyorsulás szinte nullára esik vissza.

A motor leállítása és újraindítása nem oldja meg a problémát, ahogy a légtömegmérő lehúzása sem. Kódtörlés szintén nem segít. Ugyanakkor ha kihűl a motor, másnap megint tökéletesen húz... amíg be nem melegszik, mert akkor megint elveszti az erejét.

Mi lehet a probléma?

Kösz a segítséget előre is!

Módosítva : Aster
Link to comment
Megosztás:

3 órája, Aster írta:

Gyönyörű lista :O Bármi lehet EGR hibától kezdve a hibás Twinport szelepen át fals szívásig. Hidegen jó, melegen valszeg borul az ideális szívóoldali nyomásviszony. Passz. Limp mode miatt van a sebességkorlát, az ECU leszabályoz.

Módosítva : K86Opel
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok

Z14xep Twinport motor hidegindítás után finoman közlekedve nagyon szépen, csendesen jár. Amikor már több gázt kell adni, akkor elkezd traktorhangja lenni. Meleg motort újraindítva is marad a dízeles traktorhang. Hosszú városon kívüli utak után a legdurvább. Szívósort kívülről ellenőriztem, nem látszik lötyögés a rudazaton. Belülről is elkophat a műanyagszívósor? Vagy semmi köze szívósor állapotához? 122ezer valós km van az autóban, ereje megvan, nem rángat, nem fullad. Lánc nem csörög.

Üdv.

Link to comment
Megosztás:

A napokban vettem egy Z14xep G Astrát, 3-4 meleg indításkor előfordul hogy nincs olajnyomás. Első hidegindításkor mindig gyorsan felépül az olajnyomás, elvileg 80ezer km van benne. A tulaj szerint 10w-40 es olaj van benne, vásárláskor, sajnos ezt a hibát nem vettük észre, és az autót már a nevemre is írattam. Füstölést, lánczörgést nem vettünk észre, vajon mi lehet a hiba, tele lenne olajsárral, vagy olajszivattyú baja lenne. Az olajat mindenesetre kicserélem 5w-30ra.

Link to comment
Megosztás:

5 hours ago, K86Opel said:

Gyönyörű lista :O Bármi lehet EGR hibától kezdve a hibás Twinport szelepen át fals szívásig. Hidegen jó, melegen valszeg borul az ideális szívóoldali nyomásviszony. Passz. Limp mode miatt van a sebességkorlát, az ECU leszabályoz.

Azt hallottam, hogy ennél a motornál kontaktossá válhat - belül, magánál a csatlakozóforrasztásnál vagy a nyákon - az ECU az rezgéstől, mert a blokk oldalára van szerelve. A kérdés az, hogy annak a hibája okozhatja -e ezt a problémát, vagy maga a tény, hogy bemelegedéskor jön csak elő  a probléma, szinte teljesen kizárja ezt?

Link to comment
Megosztás:

3 órája, Steve01 írta:

A napokban vettem egy Z14xep G Astrát, 3-4 meleg indításkor előfordul hogy nincs olajnyomás. Első hidegindításkor mindig gyorsan felépül az olajnyomás, elvileg 80ezer km van benne. A tulaj szerint 10w-40 es olaj van benne, vásárláskor, sajnos ezt a hibát nem vettük észre, és az autót már a nevemre is írattam. Füstölést, lánczörgést nem vettünk észre, vajon mi lehet a hiba, tele lenne olajsárral, vagy olajszivattyú baja lenne. Az olajat mindenesetre kicserélem 5w-30ra.

Nekem az elcsavarodott olajszűrő okozott hasonlót. Méress olajnyomást, ill olaj+ szűrő (Mahle-t ajánlom) csere. 

Módosítva : Cs. Zoltán
Link to comment
Megosztás:

20 órája, Cs. Zoltán írta:

Nekem az elcsavarodott olajszűrő okozott hasonlót. Méress olajnyomást, ill olaj+ szűrő (Mahle-t ajánlom) csere. 

Mann filtert, meg Eneos 5w-30 ast fog kapni, meg valami szűrő lesz benne kipucolva. Jó lenne ha nem lenne vele nagyobb baj. Az 1.6szr hez képest, elég hangos motor.

Link to comment
Megosztás:

24 perce, Steve01 írta:

Mann filtert, meg Eneos 5w-30 ast fog kapni, meg valami szűrő lesz benne kipucolva. Jó lenne ha nem lenne vele nagyobb baj. Az 1.6szr hez képest, elég hangos motor.

Ezek jó választások, de arra azért kíváncsi lennék hogy milyen szűrőt kell kipucolni... Láncos vezérlésű autót vettél, az 1.6szr meg ugye szíjas volt ami nagyságrendekkel halkabb. Továbbá a Classic II Opel-es körökben ismerten puritánabb anyagokból és spórolósan összerakott low budget autó. Egy mezei/régebbi Astra G sok apróságban eltér a Classic II-től... 

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Steve01 írta:

Mann filtert, meg Eneos 5w-30 ast fog kapni, meg valami szűrő lesz benne kipucolva. Jó lenne ha nem lenne vele nagyobb baj. Az 1.6szr hez képest, elég hangos motor.

Nekem a Mannt, Hengst - et elcsavarta, egyedül a Mahle-t nem. 

Gondolom az olajteknő szívókosarát említette a szerelőd.

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 10. 01. at 15:42, K86Opel írta:

Az a 20ezer tényleg nagyon baráti ár ahhoz képest, hogy a teljes szívóoldalt szét kell szerelni, nem is haboznék - kivéve persze, hogy én vállalkozó kedvű, hobbi-barkácsos Astranauta vagyok és ismerősnek köszönhetően rendelkezésre állt minden szükséges szerszám is. Más autójának teljes nyugodtsággal amúgy én se esnék neki... :D

Az viszont meglep, hogy a csörgő hangot a 100-as benzin rendbe hozta, talán csak alapjáratnál nem hallod - nekem a szeleptisztító adalék javított sokat az alapjáraton, nagyon szépen simán jár vele és olyankor kevésbé zörög. Tudtommal a csörgést a szívósor szívócsöve ("a csiga") okozza, pontosabban annak egy belső fémlemeze szokott rezegni, mert lelazulnak a csavarok, amik tartják (következő projektem ezt is orvosolni az Astrán - külföldi fórumokon láttam, hogy menetrögzítő ragasztó kell és kész is). Zöröghet még a Twinport szelepek nyitásáért felelős rudazat is, ha nagyon el vannak kopva a pöckök - 40.000-ért úgy tudom van szaki, aki teljesen felújítja és jobb lesz, mint a gyári. Sajnos a kormolás a karter-visszavezetés folyománya, így benzineseknél is van, bár nem olyan sok, mint a kokszos dízeleknél - a karterből olajos ragacs kerül a szívóoldalra, ami az EGR-nek hála keveredik a kipufogó koromjával (+ ehhez hozzájöhet a rossz üzemanyag / tökéletlen égés / kopott motor és meg is van a benzines koksz).

Szia. Köszönöm a tájékoztatást ☺.  Nagyon fülelek és komolyan nem csörög az autó már. Olvastam valahol hogy miután megtankoltam pörgetni huzatni kell az autót. 50.nel 3as ban mentem vele párszor kisebb távot. Vettem tisztitó folyadékot is az üzemanyaghoz. 

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 10. 03. at 12:34, Aster írta:

Sziasztok!

2005-ös Opel Astra G Classic 1.6 Twinport, Z16XEP, az alábbi hibakódokat dobja:

P1122 - Accelerator Pedal Position Sensor 2 Voltage Low  (02) - Present

P1550 - Limp Home - Electronic Throttle Control Limited Performance  (0A) - Present

P0170 - Fuel Trim System Lean  (02) - Not present

P1113 - Port Deactivation Position Sensor Circuit Low Voltage  (02) - Present

P0400 - Exhaust Gas Recirculation Circuit Range/Performance (Open Valve)  (0A) - Present

P0130 - O2 Sensor 1 Circuit Voltage High  (01) - Not present

Vastaggal kiemeltem a releváns állandó kódokat. Ezeken kívül van még egy permanens hiba, a pedálé is, de az gondolom nem érdekes addig, amíg reagál a gázra a szerkezet.

A probléma: Motor hidegindítás után azonnal bivaly módra húz, nagyon jól gyorsul, de ahogy bemelegszik, elkezdi elveszíteni az erejét. 30 km megtétele után 100 fölé nehezen lehet tolni, dombon max 80-nal megy fel, gyorsulás szinte nullára esik vissza.

A motor leállítása és újraindítása nem oldja meg a problémát, ahogy a légtömegmérő lehúzása sem. Kódtörlés szintén nem segít. Ugyanakkor ha kihűl a motor, másnap megint tökéletesen húz... amíg be nem melegszik, mert akkor megint elveszti az erejét.

Mi lehet a probléma?

Kösz a segítséget előre is!

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok!

Van egy Z18XE motoros astrám, tempomat, elektromos gázpedál, egy éve vásárolt. A problémám az vele, hogy lassan gyorsul az autó, ha lepadlózom, akkor is csak szép nyugodtan szedi össze magát. 1,8 125 lóerőnek illene jól gyorsulnia. Van egy másik 1,6-os 100lovas astra is a családban, az sokkal jobban gyorsul. Az autó 160-170-el is megy gond nélkül, csak úgy viselkedik, mintha egy komótos nyugdíjas bácsika vezetné. A motorban jelenleg 132000 kilométer van. Fojtószelep teljesen tiszta, a szívócsatornában sem látok semmiféle olajlerakódást, (ellenben az 1,6-os másikkal ami csupa szutyok és mégis jobban gyorsul), gyertyák, üzemanyagszűrő újak. Vezérlés 6000km-el ezelőtt cserélve. Újkora óta így viselkedik az autó. Másik jelenség amit produkál, néha nem indul elsőre, csak gázadással, ezt főképp meleg állapotban produkálja. Hibakódot egyáltalán nem produkál, (Simtec motorvezérlő van az autóban).

A kérdésem az hol keressem a hibát? Gyanakszom a fojtószelep működtető motorjára, de emlegették nekem a motorvezérlő meghibásodását is. (Simtecnél gyakran bekövetkezik).

Válaszokat előre is köszönöm!

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 10. 04. at 0:41, Cs. Zoltán írta:

Nekem az elcsavarodott olajszűrő okozott hasonlót. Méress olajnyomást, ill olaj+ szűrő (Mahle-t ajánlom) csere. 

Megoldódott a problémám, most már nekem is másodpercek alatt helyre áll az olajnyomás, melegen is. (Gagyi olaj szürő volt benne, meg 10w-40-es olaj ) Kapott Mann szűrőt, meg Eneos 5w-30at. A motor  belül szép tiszta, nem volt benne olajsár, 81ezer km van benne, remélem nem csináltak nagy kárt a motorban a nem belevaló olajjal,  meg szűrővel.

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
1 óra, OpelAtti írta:

Sziasztok!

Szeretném kérdezni, hogy a képen lévő motor leömlőnél nem kellene a egy védőlemeznek lennie?

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=50145262353_2665756240444.jpg

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=73645368823_3499496989089.jpg

Szia!

De igen, kellene lennie: https://photos.app.goo.gl/4xQBrRNiQ1cAEVtF9

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...

Sziasztok! 

Régi családtagunk bakkecskejárására keresnék ötletet, hátha tud valaki segíteni (2001, 1,6 Z16XE). 3-4 éve lett gázosítva. 1 év után lett cserélve a gyújtó trafó sor, mert gázon rángatott. Eltelt 1-2 nyugalmas év, s egy fél éve benzinen kezdett, már a használhatóságot korlátozóan rángatni, főleg hidegen, de melegen sincs túl nagy ereje. Egy pólusú gyertyát használok a gáz végett.

EGR dugózott, üzemanyag szűrő volt cserélve, friss üzemanyaggal, 100-assal keverve is ugyan ez a helyzet, szelepszár tisztító spay adalékkal kezelve. Eddig ezek történtek.

Milyen irányba lenne érdemes tapogatóznom? 

Link to comment
Megosztás:

  • 4 weeks later...
On 11/26/2018 at 6:29 AM, ande said:

Próbáld meg, hogy leveszed az akkusarut egy éjszakára (lehet, hogy 10-20 perc is elég, ezt az itteni "szakik" jobban tudják), hogy elfelejtse a megtanult keverékképzési paramétereket, majd csak benzines üzemben menj vele 50-100 km-t, de inkább többet. Ezalatt újra betanulja a számára megfelelő értékeket. Ha megszűnik a rángatás, akkor a probléma oka valószínűleg: a gázrendszer nincs behangolva/beállítva. (Magyarul: gázüzemben valószínűleg szegény a keverék, amit az ECU (benzines "kompjúter") korrigál a lambdaszonda jele alapján, s elmenti a különböző fordulatszám- és terhelési állapotokhoz tartozó befecskendezési értékeket. Amikor átkapcsolsz benzinre, akkor ezekkel az értékekkel kezd, de mivel a szegényre hangolt gáz miatt az ECU dúsít, dús lesz a keverék, emiatt rángathat benzinen. Ugyanígy el kell menned sok 10 km-t, hogy visszaálljon a benzinhez a helyes keverési arányra.)

Ennek, amit most leírtam, kicsit ellentmond az, hogy csak fél éve kezdte a rángatást...
Tehát lehet más hiba is: lambdaszonda, AC-pumpa (üzemanyag nyomás?), benzininjektorok leragadása/dugulása, gázrendszer hiba (pl. reduktor - gáznyomás hiba), gyertyahézag túl kicsi (kisebb 0,7-0,8 mm-nél), stb...

Nem vagyok szerelő, csak néha szoktam olyan dolgokat javítgatni, amit magam is meg tudok tenni az autón ill. nekem is ugyanilyen motorú Zafirám van gázzal és ezért van némi tapasztalatom (a saját rendszeremet végül én hangoltam be).

A lényeg, hogy ha az ECU memóriájának akkusaru levétel-általi "nullázása" után, kizárólag benzinnel üzemeltetve elmúlik a rángatás, akkor a hiba gázrendszerben keresendő, mert az hangolja el az ECU-t. Ha nem, akkor a hiba tovább keresendő és valószínűleg a benzines oldalon.

Remélem, tudtam segíteni a tapogatózásban!

A fórumon nagyon ritkán vagyok, ha tudok még segíteni, keress meg privát üzenetben! (arról úgy emlékszem, küld a rendszer e-mailt, vagy rosszul emlékszem?)

Üdv: Logosz 
 
Link to comment
Megosztás:

On 2018. 11. 26. at 6:29, ande írta:

8 órája, Logosz írta:

Lehet hogy a gázhoz egypólusú gyertya kell, de itt azért van gyárilag két pólusú, mert a trafósor párosával szikráztatja a gyertyákat mindíg van egy plusz felesleges szikra ami miatt a gyertya hamarabb fogy. Ennek a kiküszöbölésére tettek be kétpólusú gyertyát, aminek az élettartamát felezted a cserével. Nem lehet hogy simán csak itt az ideje a gyertyacserének? 

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.