Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyebek


amadeus

Recommended Posts

Az átvezető szét-összedugása megoldotta a problemet. Jobb ajtó o.k. A bal viszont nem működik egyáltalán. Se a kis gombbal, se sehogy, áramtalanítás után sem. Ahhoz még hozzá sem nyúltam és a múlt héten még működött. :-) Talán csak az ablakemelő gombjai tele lettek gittporral, stb.

Viszont ami furcsa, hogy gyújtás nélkül, csukott ajtóknál is működik a jobb ablakemelő, táviránnyal bezárva is, szóval mindenhogy. Szerintem úgy nem kéne mert benyúlok egy dróttal az üveg szélén és megnyomom a gombot. Ezt sem tudom már, milyen volt. Más: ha bent ülök a kormánynál és bezárom magam az ajtónyitónál, bezár a központi, mindhárom ajtót, ez rendben. Ha ugyanezt az anyósoldalin csinálom, csak azt az ajtót zárja...jó ez így vagy be kéne zárnia a másik kettőt is?

 

 

Link to comment
Megosztás:

Akkor neked megdöglött a bal elektronikád, csak előtte megjavult. mert hogy gyárilag vissza kell nyisson, nem csak megállni. 

A működés meg úgy van, hogy gyujtason működik, gyújtás levétele után az első ajtónyitásig működik, illetve nyitott bal ajtónál is működik. 

Központizár gombbal csak a bal elsőről zár,. mert az a master. az úgy jó. Vagyis nem jó, de úgy gyári. amúgy csak jobbra is kell egy balos motor meg egy szál vezeték és akkor onnan is menni fog.

Módosítva : wookie
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Őőő, a jobb oldali már jó, ha odateszem a kezem megáll és visszaenged, ha nincs akadály, felmegy teljesen és ott is marad, már hozzá sem kell nyúlni csak kárpit fel és kész. Az áramtalanítás megoldotta.

Na a bal oldali, az nem csinál semmit ablakügyileg, nemrég még jó volt. Persze lehet, hogy kifingott valami elektromos cucc, csak sok a véletlen, az ablakok piszkálása, a por meg stb. Most szedem ki a középboxot mindjárt, csak lóg ott, minden szét van kapva és tiszta por itt minden vastagon.

A működését 10 év alatt sem állítottam össze fejben, csak használtam és kész. de érdekes azért

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

időközben megvalósítottam a régi álmomat, miszerint Volvo lökhárító-toldatot teszek a Calibrára. Sok éve már láttam fényképen, akkor nagyon bejött, de nem mertem lépni, azt vártam hogy valaki megcsinálja és akkor megnézhetem élőben is. Mivel senki nem csinált ilyet, gondoltam olyan sokat talán nem veszíthetek, úgyhogy beszereztem két ilyen műanyagot és felraktam a hátsó lökhárító aljára a kerék mögé. Egy az egyben nem megy fel, a gyári Volvo rögzítőfüleket le kell vágni róla és 1db csavarral (a kerékjárat felől), illetve szélvédőragasztóval könnyedén fel lehet tenni, egészen jól illeszkedik. Élőben is tetszik, jól áll az autónak, aki nem ismeri a Calibrát, sztem nem mondja meg hogy nem gyári:

volvo_toldat_2.jpg

volvo_toldat_1.jpg

  • Like 3
Link to comment
Megosztás:

  • 3 weeks later...
6 órája, Pepe80 írta:

Hy mindenki. Jól emlékszem, hogy az A vectra hátsó kilincseit lehet betenni a Caliba csont nélkül?

Jól emlékszel. Ha zár nélküli kilincset szeretnél (gondolom ezért akarod a hátsókat), akkor használhatod a faceliftes ('95 utáni) kilincseket is, és akkor nem kell megvenned belülre azt a fém burkolatot ami az egész kilincset takarja a belső oldaláról, az ugyanis másmilyen a záras és a zár nélküli verzióhoz. Viszont ha eddig a régebbi (sík felületű) záras kilincseid voltak, akkor ha megveszed az újabb fajta kilincset, akkor elég csak a műanyag, a zárat bent is hagyhatod, a fogantyú takarni fogja.

Link to comment
Megosztás:

Ez a terv, igen! Az utasoldaliba betoltak egyszer egy csavarhúzót és kiiktatnám (és akkor már a vezetőoldalit is mert nincs rá szükség) Az utasoldalt már be is hegesztettem lefestettem stb. de valahogy nem úgy mutat, ahogy szeretném. Zavar a helye, az a sík felület. Ha van valami megoldás, a másik kilincsbe már bele sem kezdek...Jól nézne ki egy szinte ugyanolyan kilinccsel mint a gyári de ahol a helye sincs meg a zárnak. Az enyém még a legrégebbi Cali, az első hónapokból. Akkor megnézem melyik az a kilincs amit mondasz, mert nem nagyon van meg melyik lehet (remélem nem az az íves kinézetű :) )Na, látom! Te v.szeg a B veki kilincseire gondolsz (legalábbis csak az tudná takarni a zárat) az annyira nem jön be. Ha jól sejtem az A Veki kilincs belső felét nem egyszerű megszerezni. Külső viszont még újban is van. Összenézem a Cali belsőjével, hátha össze lehet mégis hozni, valahogy összeszabni.

Módosítva : Pepe80
Link to comment
Megosztás:

19 órája, Pepe80 írta:

Mármint milyen elektronikára gondolsz? 

Szerintem arra gondol hogy eztán (zárak hiányában) nem fogod tudni mechanikus módon nyitni az ajtót, csak egy gomb megnyomásával a távirányítón, elektronikusan. Én ettől nem tartok, sőt örülök hogy nem kell kínlódnom a befagyott zárakkal és nem kell félnem kulcs beletöréstől eztán... a Bertone több mint 10 éve megvan, nem emlékszem hogy valaha is beledugtam volna a kulcsot fizikailag az ajtózárba... Eleinte a Kadettnél (ez volt az első autóm ahol behegesztettem a zárakat miután egyszer feltörték zárkihúzás módszerével) még biztonsági megoldásnak meghagytam a hátsó lökhárító alatt 2 szál vezetéket, amire egy akkumulátort csatlakoztatva kinyílt a jobb hátsó ajtó (annak a centrálmotorjára volt kötve), de sose kellett használnom. Mondjuk ott bajban lettem volna ha a központi motor feladja, mert ez a 4 ajtós változat volt, nem dönthető hátsó üléssel (egy lemez volt gyárilag a hátsó üléstámla mögött), úgyhogy ha nem jutok be az ajtón át, akkor csak az ablaktörés maradt volna a fentebb részletezett vésznyitó hiányában, de szerencsére sosem került rá sor.

Egyébként igen, arra az íves kilincsre gondolok amit te B Vectrának írsz, bár facelift után olyan volt az F Astrán és a Calibrán is (nekem is olyan van) gyárilag, de értelemszerűen a vezetőoldalon záras kivitelben. Nekem még jobban is tetszik mint a régebbi kilincs, de persze a régi (A Vectra vagy F Astra '94 előtt) hátsó ajtó kilinccsel is öszse lehet hozni a zárnélküliséget, csak akkor a komplett kilincset kell megvenned a belső részével együtt, és a mostani zárhengered sem maradhat az ajtóban, mert nem fér el (de mondjuk kulcslyuk hiányában úgyse vennéd hasznát).

Link to comment
Megosztás:

Értemértem...a terv kétlépcsős, az egyik az, hogy a centrállal bezárt autóba is bejuthatok a csomagtéren keresztül, annak a zárja megmarad, nem is lehet gusztusosan eltüntetni (amúgy eltüntetném de plekót nehéz feltűnésmentesen hegeszteni). Bár  a zár nem szereti ha centrállal zárt helyzetben (kulcsnyílás vízszintben) kulccsal nyitják, megfeszül és széteshet, és akkor össze kell rakni. A másik, hogy 2 szálat eldugok valahová én is.

Nekem az a B veki, amelyiknek a gépteteje folytatódik a tükrökben. :)A zárakat már kivettem amúgy, a rudazatát is eltettem hogy azért meglegyen, végül megcsináltam a másik kilincset is, egyelőre így marad...majd eljátszok vele, ha nem barátkozok meg az esztétikájával. Szerintem meg tudnám csinálni a saját belső részével együtt (elég nehéz olyat találni, bár még csak futólag néztem) spiáterből van, mér-vág...valahogy össze lehetne rakni. Sosem figyeltem meg, hogy a facelift Calin gyárilag az új kilincs van! Új infó, köszi. :icon13:

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Ma volt egy kis időm, úgyhogy csináltam pár fotót a XER hengerfejemről abból az alkalomból hogy megtisztogattam kicsit mielőtt még a héten reményeim szerint elkerül gépműhelybe. A képeken szerepelnek cikkszámok is ha valaki ilyet tervez vásárolni, és ezekből kiderül hogy a XER szívó- és kipufogóoldali tengelye bizony egyforma, csak mert hallottam olyat is hogy csak a szívó oldali más, a kipufogó oldali ugyanaz mint az XEV-é, pedig nem. Valamint mértem szelepemelést, pontosabban a vezérműtengely bütykeinek méretét a két végállásban, talán látszik hogy a két érték 48,65 illetve 38,2mm azaz a szelepemelés 10,45mm (eredetileg 10,5-nek kéne lennie, de ezt betudom a gyártáskori szórásnak, nem gondolom hogy egy láthatóan ép állapotú, 150e km-t futott motor tengelye ennyit kopott volna). A hatodik képen látszik némi berágódás az illeszkedő felületen (ezt tippem szerint a fagyálló okozta), ami miatt némi síkolás válik szükségessé, de amúgy semmi komoly szerintem.xer_hengerfejem_vetelkor.jpg

felujitas_elott_7.jpg

felujitas_elott_3.jpg

felujitas_elott_1.jpg

felujitas_elott_2.jpg

felujitas_elott_6.jpg

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

On 2019. 10. 25. at 9:40, Pepe80 írta:

Jaja, az a zöld, foszfátos fagyálló eszi az alumíniumot...szembesültem vele. Csak rózsaszín löttyöt szabad.

Tipp: a rózsaszín is eszi ha nem cseréled legalább 3 évente. ;) Az a trükk hogy a hűtőfolyadék idővel galvánelemként kezd működni, és szépen megcsócsálja az alumíniumot. Viszonylag könnyű leellenőrizni: meg kell mérni a fagyálló (ami a tartályban van) feszültségét (műszer egyik tüskéje az akku negatívra, a másik belelógatva a fagyállóba), és ha ez több 0.4V-nál, akkor a fagyálló cserés. 

Link to comment
Megosztás:

Pontosan így tanították. Mondjuk a foszfátos egyből támad, a mentes meg csak ha el van hanyagolva és akkor sem annyira. 1-2 évente cserélem de átmosással együtt mert elég dzsuvás volt a rendszer és elsőre de másodikra sem lett az igazi...így az 5. csere környékén már egész elfogadható :D

 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

18 órája, tgabika76 írta:

Tipp: a rózsaszín is eszi ha nem cseréled legalább 3 évente. ;) Az a trükk hogy a hűtőfolyadék idővel galvánelemként kezd működni, és szépen megcsócsálja az alumíniumot. Viszonylag könnyű leellenőrizni: meg kell mérni a fagyálló (ami a tartályban van) feszültségét (műszer egyik tüskéje az akku negatívra, a másik belelógatva a fagyállóba), és ha ez több 0.4V-nál, akkor a fagyálló cserés. 

 

2 órája, Pepe80 írta:

Pontosan így tanították. Mondjuk a foszfátos egyből támad, a mentes meg csak ha el van hanyagolva és akkor sem annyira. 1-2 évente cserélem de átmosással együtt mert elég dzsuvás volt a rendszer és elsőre de másodikra sem lett az igazi...így az 5. csere környékén már egész elfogadható :D

 

Igazából a vasat is eszi csak abból szerencsére sok van, a vas az aluminium és a réz ami megtalálható a rendszerben különböző elektódpotenciálú fémek és a "gyengébb" ami a vas, fogy. ( bojlereknél van ugye pont ezért a védőanód, amig az nem csócsálódik el, addig nem kezdi meg a tartály belső felületét, és ugye az anódot könnyebb kicserélni mint a tartályt) Még csak nem is kell hozzá fagyálló, vízvezeték rendszerben sem szabad a folyásirányban a réz után vas csövet, idomot, stb rakni, mert kilyukad. Itt meg ugye körforgás van tehát mindegy hogy melyik van előbb és melyik van utólag. A rózsaszín fagyállóból nekem leghamarabb a szinezék szokott kirakódni amúgy a kiegyenlítő tartályban. 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...
On 2019. 11. 08. at 19:43, wookie írta:

kéket tegyetek bele, azzal mindig tiszta a rendszer.

Várjál, a kék (G11-es) fagyálló nem jó alumíniumhoz tudtommal mert olyan adalékok vannak benne amik korrodálják azt. Márpedig nekem a Calibra alumínium hengerfejes, nem is beszélve ugye a hűtőről...

 

Link to comment
Megosztás:

Vajon hány voltos lehet az ablakemelő gombjának megvilágítását intéző led? Túl pici ahhoz, hogy 12-es legyen (persze nem kizárt) de nincs sehol semmi, ami redukálná a feszkót mondjuk 6V.-ra. Meg nem is olyan egyszerű ledet dimmelni. Pláne 1990-ben. :) A másik irányból nézve viszont ha 12-es is, nem világít valami erősen.

Módosítva : Pepe80
Link to comment
Megosztás:

10 órája, Pepe80 írta:

Vajon hány voltos lehet az ablakemelő gombjának megvilágítását intéző led? Túl pici ahhoz, hogy 12-es legyen (persze nem kizárt) de nincs sehol semmi, ami redukálná a feszkót mondjuk 6V.-ra. Meg nem is olyan egyszerű ledet dimmelni. Pláne 1990-ben. :) A másik irányból nézve viszont ha 12-es is, nem világít valami erősen.

Az elektromosság kínai nekem, úgyhogy fogalmam sincs hány voltos lehet, de simán el tudom képzelni hogy a '90-es években ott tartott a technológia hogy a 12V-os ledek ennyit tudtak...esetleg elég vastag előtte a műanyag ahhoz hogy így lefogja a fényét.

Link to comment
Megosztás:

17 órája, Pepe80 írta:

Vajon hány voltos lehet az ablakemelő gombjának megvilágítását intéző led? Túl pici ahhoz, hogy 12-es legyen (persze nem kizárt) de nincs sehol semmi, ami redukálná a feszkót mondjuk 6V.-ra. Meg nem is olyan egyszerű ledet dimmelni. Pláne 1990-ben. :) A másik irányból nézve viszont ha 12-es is, nem világít valami erősen.

 

7 órája, tgabika76 írta:

Az elektromosság kínai nekem, úgyhogy fogalmam sincs hány voltos lehet, de simán el tudom képzelni hogy a '90-es években ott tartott a technológia hogy a 12V-os ledek ennyit tudtak...esetleg elég vastag előtte a műanyag ahhoz hogy így lefogja a fényét.

Már nem emlékszem a műveletre, de az elmentett képről az jön be, hogy kell oda az ellenállás amikor ledet cserélünk.

http://21210360246_7302083670657.jpg

De nem vagyok benne biztos lehet hogy ott volt az ellenállás? :icon14:

 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

 

Már nem emlékszem a műveletre, de az elmentett képről az jön be, hogy kell oda az ellenállás amikor ledet cserélünk.

http://21210360246_7302083670657.jpg

De nem vagyok benne biztos lehet hogy ott volt az ellenállás? :icon14:

 

Nagyon jó a kép! Gyárilag nincs ellenállás, az tuti. Itt van elöttem szétborítva. A történet röviden: pár hónapja amikor akadozott az ablakemelő, szétszedtem ezt az egész cuccot, hátha kontaktos. Nem kellett volna mert sajnos letörtem mindkét led mindkét lábát, szerencsére csak a forrasztások dobták el magukat. Visszarakhatnám őket de ha már így alakult, kicserélném kékre. Ledboltban: ilyen pici méret nincs 12 esben csak kevesebb voltosban de ad hozzá ellenállást. Ezekszerint akkor ez lesz és kár keresnem ebben a méretben 12-est. 6v. + ellenállás mondjuk. Amúgy érdekesen gyárthatták ezeket, mert az "alapműanyag" egyik oldalán ül a led, a lábai átmennek a túloldalra és plusz lábanyag nélkül vagy hogy mondjam, oda vannak forradva a réz érintkezőkhöz...na de hogy, amikor azt már csak akkor érik el a lábak, ha össze van pattintva minden?! :) Érdekes.

Módosítva : Pepe80
Link to comment
Megosztás:

9 órája, tgabika76 írta:

Az elektromosság kínai nekem, úgyhogy fogalmam sincs hány voltos lehet, de simán el tudom képzelni hogy a '90-es években ott tartott a technológia hogy a 12V-os ledek ennyit tudtak...esetleg elég vastag előtte a műanyag ahhoz hogy így lefogja a fényét.

Alig kell árnyékolni vagyis annyi van, amit az az áttetsző fehér pötty árnyékol. Nem világítanak erősen, mondjuk oda nem is kell. A szélvédőfűtés gombjában pl. 2 hagyományos rizsszemizzó van és alig parázslanak 12v-al, mondjuk oda sem kell sok és hülyén is nézne ki, hogy mondjuk a hátsó ülés támlájan tisztán kivehető az ikon :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.