Jump to content

Recommended Posts

Nahát, mivel megfelelő topikot nem találtam, így jobb híján ide postolok... az van hogy majd' 11 évnyi sóvárgás és bánkódás (az eladott egykori Calibrám miatt) után idáig bírtam, és mivel a fertőzés nemhogy nem múlt, de még csak nem is csökkent, végül megint vettem Calibrát. :blush:

Viszont mivel még egyszer nem akarok úgy járni hogy megbánom a döntésemet, így természetesen a coupé is marad, most már kettőből nulla a rendes napi használatra alkalmas autóim száma. Hosszas fontolgatás végére került pont amúgy a döntéssel, mert voltak feltételeim: mindenképpen 1., faceliftes Caibrát akartam (azok kevésbé rohadnak és kell a dupla légzsák, öreg vagyok már), 2., ha lehet klímásat, és végül 3., NE vagy XEV motorosat (ezek a legelterjedtebb motorok, tehát bőven van hozzájuk alkatrész, ugyanakkor a leggyengébbek is, tehát a boyracerek akik hajtani vették, feltehetően nem ezt választották).

Sajnos azonban úgy tűnik túl sokáig válogattam, és a rendelkezésre álló pénzösszegből ma már nem lehet idehaza sem olyan autót venni ami megfelel mindhárom feltételnek, így végül a klíma kimaradt. :( Pedig még így is a magyar piac egyik legdrágább autóját vettem meg szerintem.

Amit sikerült vennem végül: '97 márciusi Young Edition (egyike az utolsóknak, '97 augusztusában ért véget a gyártás) X20XEV motorral, Keramikblau színben. Egyelőre az ismerkedési fázisnál tartunk, vannak orvoslásra váró hibák és tervek is, ezekről majd később. 

20190221_112303.jpg

20190221_112354.jpg

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Szép bódé! :D Mondjuk én az xev-t elkerültem volna. A légzsákról meg annyit, hogy nem tudom szeretném-e hogy egy 20+ éves cucc az arcomba durranjon.

  • Köszi! 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Hát én se akarnám hogy az arcomba durranjon, egyszerűen csak jobban tetszik mint a légzsák nélküli kormány (azt se tudom az milyen, már az előző Calimban is sportkormány volt). Az XEV melletti döntést hosszú mérlegelés előzte meg: az alapvetés az volt hogy kevés kivétellel az összes C20XE hengerfejes (LET úgyszintén) az a néhány Cossie amit elkerült ez a probléma, meg nem eladó. Az XEV-nek is van típushibája, állítólag alul vannak méretezve a főtengely siklócsapágyai, ami miatt nagyon érzékenyek a megfelelő minőségű motorolajra és lehetőleg óvatosan illik terhelni őket főleg hidegen, különben csapágyasak lesznek. Ezzel szemben viszont ott van hogy egy egyszerű leömlő-tengely-chip trióval könnyedén XER-t lehet csinálni belőlük, azaz nem elérhetetlen a 160LE se velük. Végül azért döntöttem emellett az autó mellett, mert számlákkal igazoltan több mint 400e Ft-ot költöttek a motorjára (gyakorlatilag teljes felújítás, beleértve az említett siklócsapágyakat is) 3 évvel és 35e km-el ezelőtt. Remélem nem bánom meg.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Az úgy mondjuk jó alap. Az xe-Ben egy vizjarat szokott ossszeszakadni az olajjal, de már kapható hozzá javító szett, amivel örökre el lehet felejteni a problémát. A csapágy problémát most hallom először, ami fura is nekem, lévén az alja a két motornak tok ugyanaz, de még a 200 lovas letnek is. Inkább a Kábelköteg meg a főtengely jeladó szokott a rákfenéje lenni az xev-nek. 

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
On 2019. 02. 24. at 20:37, tgabika76 írta:

Hát én se akarnám hogy az arcomba durranjon, egyszerűen csak jobban tetszik mint a légzsák nélküli kormány (azt se tudom az milyen, már az előző Calimban is sportkormány volt). Az XEV melletti döntést hosszú mérlegelés előzte meg: az alapvetés az volt hogy kevés kivétellel az összes C20XE hengerfejes (LET úgyszintén) az a néhány Cossie amit elkerült ez a probléma, meg nem eladó. Az XEV-nek is van típushibája, állítólag alul vannak méretezve a főtengely siklócsapágyai, ami miatt nagyon érzékenyek a megfelelő minőségű motorolajra és lehetőleg óvatosan illik terhelni őket főleg hidegen, különben csapágyasak lesznek. Ezzel szemben viszont ott van hogy egy egyszerű leömlő-tengely-chip trióval könnyedén XER-t lehet csinálni belőlük, azaz nem elérhetetlen a 160LE se velük. Végül azért döntöttem emellett az autó mellett, mert számlákkal igazoltan több mint 400e Ft-ot költöttek a motorjára (gyakorlatilag teljes felújítás, beleértve az említett siklócsapágyakat is) 3 évvel és 35e km-el ezelőtt. Remélem nem bánom meg.

Ez a beszéd. Egy jó Cali. Az enyém XE is, Cossie is és nem hengerfejes is. Meg nem is eladó de majd lesz, talán. Nálam anno pont az XE, a tetőablak és a klíma volt nagyon fontos, szerencsére gyorsan szembejött...de régen volt.

Meg az a helyzet, hogy ha nagyon XE-t akartál volna, a szétrohadt kasztnit is kerülni kellett volna és ezzel együtt már úgy beszűkülnek a lehetőségek, hogy konkrétan egy nagy nullához közelít. Az ábra szerint már a valamirevaló XeV is necces. Ez jó is meg rossz is.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Amúgy volt valami teszt, hogy a régi légzsákok manapság is akkor és úgy nyílnak, ahogy azt eltervezték. Egy bőven huszonéves autónál és 30 éves konstrukciónál nem a légzsák lesz a fontos tényező ha jól sejtem, akad más félnivaló ha kontakt van. Nadehát nem lehet rettegés az élet, legyünk már optimisták!

Saját véleményem szerint a no airbages kormány szebb, már amennyire szépnek mondható a vectra-belső és a fogása is jobb, valamint talán könnyebb beleszaladni egy bőrösbe. Nem vagyok nagy bőrpárti de kormányban és pár kiegészítőben jöhet, csak ülni ne kelljen rajta.

  • Like 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
18 órája, Pepe80 írta:

A légzsák-témához: pár éve  pont az ilyen dilemmák tisztázása miatt valami autós újság szándékosan elpukkantotta egy (asszem) '76-os évjáratú autó (odaát az USÁ-ban már akkor is elérhető volt az airbag) légzsákját, ami nem meglepő módon tökéletesen működött, a tesztelők pusztán annyit jegyeztek meg hogy a ma megszokott légzsákokhoz képest a piropatron kicsit lassabban működött, így a légzsák is talán csak századmásodpercekkel, de lassabban nyílt ki. De ezen nincs is mit csodálkozni ha egy mai és egy 40 éves technikát hasonlítunk össze...

Én szeretem a bőrt, a kormány egész biztosan újra lesz bőrözve, egyrészt mert kopott, másrészt meg mert nekem furán vékonynak tűnik a karimája. Szívem szerint az üléseket is bőröztetném (ahogy a coupéban is van), de ettől egyelőre visszatart a klíma hiánya.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
19 órája, tgabika76 írta:

Egy időben nagyon mentek az utólagos klímák, van még egy ilyenhez megfelelő ember?

Vagy megszerezni egy Cali gyári cuccait és azt berakni? Mondjuk az biztos, hogy kell hozzá egy nagy levegő.

Nem is értem, hogy a gyártás vége felé miért nem volt már széria az AC.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
4 órája, Pepe80 írta:

Utólagos klímát hanyagolnám, mindenképpen a gyári megoldás utólagos beépítésén gondolkodom. Valamennyire utánanéztem, nem is annyira a költségek lennének riasztóak (olyan 200-250e Ft-ból kijönne mindenestül), hanem a munka nagysága. '94 után az összes négyhengeresen egyforma kompresszor van, ebből egy új utángyártott kb. 40e Ft, fűtésboxot (ami a műszerfal mögött van) lehet találni bontásból ahogy klímahűtőt is, ezek is bármilyen motorosból jók, viszont a csövezés miatt mindenképp kellene egy X20XEV motoros donor is, mert azok csak abból jók. Ezen kívül kell még az összes tömítés vadonatújban (hogy biztosan ne szivárogjon), és a műszerfali meg a motortéri kábelköteg. A nagy levegő inkább magához a szereléshez kell, mert a beltéri része úgy kezdődik hogy műszerfal ki.... :blink: 

Amúgy meglepődsz, de még az utód Bertone cabrionál se volt magától értetődő a klíma (szerencsére a fémtetős coupénál már igen), gondolták ha úgyis le lehet nyitni a tetőt, akkor nem is olyan feltétlenül szükséges az...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Valahogy így sejtettem én is...

Akkor nem lenne hülyeség egy minden papírt nélkülöző toprongy calit megvenni, abból kivenni amit csak használni lehet az üggyel kapcsolatban, legalább látni mi hogy van...konkrétan átkopizni a megoldásokat és akkor nem kell kitalálni mi-merre van. És abban legalább gyári kompri van, amit fel lehet újítani! A maradékot pedig elpattintani, még akár jól is lehet kijönni a dologból, anyagilag legalábbis. Meg nagy időspórolás lenne.

Egy ilyen calira még ha várni is kell de szerintem csak le lehet már csapni 100 mátyás körül mondjuk. Csak valahogy még ide kell teleportálni. Hát igen.

El tudnál tenni egy donort valahova?

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
20 órája, Pepe80 írta:

El tudnál tenni egy donort valahova?

Hát ez az hogy én nem nagyon, de talán vannak ismerősök akiknél el lehetne és még a szerelésben is segítenének. Egyelőre nagyobb problémának látom hogy nem is biztos hogy találnék megfelelő autót a piacon (klímás XEV bontásra), amilyen gyér most a kínálat...

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Természetesen csak külföldben lehet gondolkodni, ami itt van az konkrétan egy nagy semmi. :huh:

Itt ami klímás és a tiédféle az vagy reménytelen állapotú és hiányos vagy drága és jó, kár elbontani ill. nem eladó. Ha lenne egyáltalán de egyszerűen nincs merítés. Ismerősöm pl. 120k körül trélerez haza egy autót N.o. ból + vételár...de még úgyis jó lehet, csak ugye ő sem tud semmit nézni, megjelenik a címen és hozzá a zsákbamacskát.

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Klimabol ugye játszik a vectra is, de ha gyári, akkor pl a fűtésbox, klímás motortarto, kompresszor az jó az astrae is. Cserélni csak a. Műszerfali köteget kell, aminek jelentős része kimegy a. Motor térbe is. Mindenképpen csak az újabb fajtát érdemes betenni,. Ami alapból hosszbordas szijas. A régi, aminek a nagy buci szárító szűrője van, az még r12es gazhoz való, és abból nem is. Passzol semmi az új rendszerhez. Plusz kis kasznizas, atbokni a. Tűzfalat,. És. Feltenni előre a klímás duplaventis keretet. Ha minden megvan hozzá, és nem először szed szét calibrat az ember akkor egy nap alatt megvan. De kényelmesen egy hétvége alatt beugrik sorozessel. 

Módosítva : wookie
  • Köszi! 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:
17 órája, wookie írta:

Köszönöm szépen, ezek hasznos infók voltak. Mivel donorként mindenképp X20XEV-ben gondolkodom (mert az enyém is az és félő hogy a más motorosakban máshogy mennek a csövek), így felteszem hogy ez már eleve hosszbordás szíjas lenne (bár EPC szerint R-es alvázszámtól az összes négyhengeresben egyféle kompresszor van, ami hosszbordásszíjas). A tűzfal átlyukasztásához megvan a sablon, de a tömítéseket az összes illesztéshez meg kell venni újban gondolom, mert használt tömítésekkel összerakva nagy a rizikó. Ugyanígy érdemes sztem a bontott klímakompresszort is felújíttatni berakás előtt, illetve nem tudom klímahűtőből nem zsákbamacska-e a bontott, vagy abból is érdemes mindjárt újat venni? De ha meg újat veszek, akkor tulajdonképpen bontott cuccok csak a kábelköteg, a csövek, a ventillátor és a fűtésbox lesznek, minden más vadonatúj.

Mindenképpen köszönöm a tippeket, bár egyelőre csak az infókat gyűjtöm, jövő tavasznál előbb nem vágok bele a projektbe semmiképp. Egy nyarat lehúzok vele klíma nélkül, meglátom mennyire élhető így (csak hétvégi autó, esetenként 1-200km-t van használva, dugóban szinte soha).

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Xe cuccai is ugyanazok, vagy az ne, csak a bak más minimálisan a nivopalca miatt. Igen, kondibol mindenképp az újat javaslom, meg akkor már expanziós szelepbol is, azt szívás ha beepitve cserélni kell. A párologtatót meg mindenképp nyomáspróbazni kell, ha nem akar abból is újat az ember. Tömítések filléres tétel. Kompresszorhoz parezer Ft a felújító készlet, amúgy vagyonokert csinálják. Azért a felsoroltakon kívül van bőven ami bontottan jöhet. Fűtésbox, cső, kaszni eleje, venti, kábelezés, tartó bak, kompresszor, stb. 

  • Köszi! 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Az igaz, hogy maga a tömítés készlet filléres tétel de ha gáz van, akkor ebben a korban érdemes úgy számolni, hogy  kevés lesz egy tömítéskészlet. Szét lehet kopva a belseje, a tengely is kopott lehet a tömítés élénél...Legfeljebb kellemes csalódás ér...talán annyit tennék hozzá, hogy ugye említettem én is a komprifelújítást de viszont ha amúgy teljesen jó, nem veszít gázt, Isten őrizz hozzányúlni. Szóval csak úgy - miért ne, ha már a kezemben van - alapon nagy hiba piszkálni, legalábbis magyar viszonyok közt. Több elcseszett felújítást láttam mint jót. Sokkal többet. De legalább van ilyen opció is.

Hűtőből lepróbált jó állapotú bontott mellett érvelek, nálam alaptétel, hogy egy megfelelő bontott alkatrész mindig jobb mint egy utángyártott. Merthogy itt is a magyar viszonyok. Saját és munkahelyi pofáraesések miatt van ez a véleményem.

  • Köszi! 1

Hozzászólás megosztása

Hozzászólás linkje
Megosztás:

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Válasz erre a témára...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Create New...

Important Information

We have placed cookies on your device to help make this website better. You can adjust your cookie settings, otherwise we'll assume you're okay to continue.