Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Légkondicionáló rendszer (klíma) és fűtőrendszer

Qpack

Recommended Posts

Üdv!

A következő hibajelenséget produkálja a klíma: Munka után motor beindít, klíma bekapcsol, de nem történik semmi. Út közben próbáltam még bekapcsolni de nem akaródzott neki. Feltűnő volt, hogy az alapjárati fordulatszámot nagyon megemelte a klíma bekapcsolása, bőven 1000 fölé ami nem jellemző. Mikor haza értem (~10 km) és leparkoltam, újra bekapcsoltam és a csodák csodájára hűtött is, és a nagyon megemelt fordulatot sem produkálta. Ezt eljátszotta már kétszer egymás után velem (csütörtök, péntek). Ma fordultam a kocsival egy rövidet, természetesen nem kapcsolt be a klíma, de az alap fordulatot ismét nagyon megemelte.

Összefüggés lehet a motor üzemmelegsége és klíma bekapcsolása között? Mi produkálhatja ezt a hibát? Mostanában már csinált olyat, hogy csak akkor kapcsolt be a klíma, ha kb 2 -3 másodpercet pörgettem 3000 körül a motort.

Előre is köszönöm a segítséget!

Link to comment
Megosztás:

1 óra, Fulmen írta:

Ez engem is érdekelne, mert tegnap én is így jártam.

Link to comment
Megosztás:

3 órája, Fulmen írta:

Nálam még külön panel vezérli a motor hűtését. (első lökhárító bal oldalánál található egység). Ez vezérli a klímát is vajon vagy azt az ECU teszi?

A hűtőmodul felelős a klíma működéséért is, az ECUnak semmi köze hozzá.

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 06. 03. at 19:38, tgabika76 írta:

A hűtőmodul felelős a klíma működéséért is, az ECUnak semmi köze hozzá.

Részben igaz. Az ECU parancsára indul a klímamodul.

On 2018. 06. 04. at 5:09, gezoli írta:

Z-s motornál én nem lennék ebben ilyen biztos!

Részben igaz. Az X-es is ugyan úgy szabályoz.

Az AC kapcsoló közvetlen az ECU-ba megy! Az ECU 2 szálon vezérli a hűtő modult. A modul megkapja az összes lényeges/aktuális információt. Levegő hőmérséklete, hűtőközeg hőmérséklete... A modulba megy a gáznyomás gomba jele. A modul szabályozza a venti(k) sebességfokozatát. (2 fokozat, 2 vezeték)

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok! 

Segítségeteket kérném az alábbi problémára: 

Eddig jéghideg klímám most már csak hűvös/langyos levegőt fújt, illetve a kompresszor elkezd ki-be kapcsolgatni valamikor. Elvittem klímáshoz aki feltöltötte, megnézte a nyomás értékeket: kompresszor jól dolgozik (ha jól emlékszem 20 barig megy fel a nyomás). A hibák megmaradtak. Kiderült, hogy a ventilátorok csak akkor kapcsolnak be ha a víz kb 92C fokra melegszik ezután visszahűtik a motort és kikapcsolnak. Azt mondta a szaki hogy lehetséges a nyomáskapcsoló vacakol illetve a ki-be kapcsolgatást a mágnestekercs okozhatja.

Szerintetek mi lehet? A ventilátorokat illetve a mágnestekercset is a nyomáskapcsoló is vezérli? 

2000.év/ X14XE motor

Itt találtam egy videót nálam is ez van csak nem tudok németül

Segítségeteket előre is köszi.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Z14XEP-en hogyan lehet alapos klímatisztítást végezni? A klíma üzemeltetésekor friss levegő jön, a lekapcsolása után van enyhén dohos szag, ezt lenne jó megszüntetni. Leírása esetleg valakinek, vagy tipp, hogy mire keressek vissza a fórumon?

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Az alábbi problémára keresném a választ. Adott egy 1999 es Astra G 1.416V. Feltöltettem a klímát miután a kompresszorban behúzó tekercset cserélt  a szaki. Leellenőrzött mindent és azt mondta jó. Igen ám csak nem fújt elég hideget és egy idő után a műszerfalon megjelent a hűtés fűtés hibáját jelző piktogram. Újra leellenőrzött mindent és ismét mindent jónak talált. Ezután elkezdtük vizsgálgatni és a következőre jöttünk rá. A klíma bekapcsolása után elindult a klímahűtő ventilátora ahogy kell. Igen ám de amikor a motor hűtőventilátorának megemelkedett a fordulata a klíma ventilátora leállt a helyett, hogy ő is felgyorsult volna. Azt mondta valami elektromos hiba lehet, de ő azt nem tudja orvosolni. Az volna a kérdésem, járt e már így valaki, ha igen hogy oldották meg? 

Előre is köszönöm a válaszokat.

Link to comment
Megosztás:

3 órája, freddy_ írta:

Sziasztok!

Z14XEP-en hogyan lehet alapos klímatisztítást végezni? A klíma üzemeltetésekor friss levegő jön, a lekapcsolása után van enyhén dohos szag, ezt lenne jó megszüntetni. Leírása esetleg valakinek, vagy tipp, hogy mire keressek vissza a fórumon?

Sok türelem, bontás, némi habozás és ózongenerátor megoldja. Ja, meg aktívszenes szűrő is segíthet kicsit vagy ha régen volt cserélve a sima pollenszűrő is.

Link to comment
Megosztás:

4 perce, Kukacka írta:

Sok türelem, bontás, némi habozás és ózongenerátor megoldja. Ja, meg aktívszenes szűrő is segíthet kicsit vagy ha régen volt cserélve a sima pollenszűrő is.

Bontani melyik részt érdemes, mi a szag forrása? Habozom rajta, hogy habozzak-e. :) Hova érdemes fújni? A műszerfal felől lett fújva párszor, de úgy emlékszem nem sokat ért. Ózongenerátor nélkül megoldható tökéletesen vagy sosem lesz az? Akkor el kellene vinnem, nem szeretnék a gépre beruházni, sosem térülne meg.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, freddy_ írta:

Nyilván a legjobb a minden kibontása lenne. Ózonozni érdekes dolog amúgy. 40k körül már van gép. Klímások 10k körül tolják. Igazándiból 2-3 ember összedobja és körbeadogatja 1 év után pluszban vagy:-)

Esőelvezetőnél a légbeömlőnél tud megállni a sok levél. Az tud eleve egy szagot adni. Utána ugye pollenszűrő is el tud használódni hipp-hopp. Belül meg van sok csöved és egy fűtőradid. Plusz a kondenzvíz kivezetés. Ízlés szerint ezekből tudsz válogatni. Én úgyis festeni fogok a középkonzolt meg szigetelni még tűzfalat és üléseket cserélni meg kárpitot takarítani géppel, szóval le fogom bontani a belsőt rendesen, kíváncsi leszek milyen a radi másik oldala.

Amúgy az ózon lenne a legjobb. Az teljesen magabiztosan szivacstömítések károsodása nélkül is kinyír mindent, ami él a kocsiban. Hab tud oldani dolgokat sajnos.

Módosítva : Kukacka
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

8 órája, Kukacka írta:

Ha amúgy is bontani kell, akkor rendben, különben nincs az a pénz, hogy csak úgy mindent lebontsak. Nem tudtam, hogy a hab árthat, nekem eddig csak habbal csinálták (egyszer én is magamnak). Tüneti kezelés, nem ért sokat. A napokig kitartó vegyszerszagra sem vágyom. Célirányos kezelés kellene vagy ózon. A klíma kikapcsolása után párás, bacilusos levegő jön egy darabig, minden szellőzőből. A visszakapcsolással azonnal megszűnik, kikapcsolással újra előjön. Arra tippelek, hogy egy "elágazástól" jön a bűz, ahonnan a klíma nem szív, de a sima szellőző igen. Kondenzvíz kivezetés lesz? Hol találom meg?

Az ózonnál hogyan kerülöd el a mérgezést? Belélegezni még rendkívül nagy hígításban sem szabad. Benne lennék a gép közös megvételében (ha lenne kivel közösködni), de ha nem kerülhető el a belégzése, akkor inkább kifizetem a 10k-t a klímásnak és szívja be ő.

Még sosem bontottam le autósat, házit igen. Abból kiindulva feltételezem, hogy azért ha maximális tisztítás a cél akkor bontás.

De amúgy nyilván ki van ez találva, okosan habozva is működnie kell a dolognak. A lényeg a szivacsok a kiömlőknél és a ventinél stb. Ez a hab durván megeszik mindent, köztük ezeket a szivacsokat is.

A generátor ezy szerkezet, bekapcsoló van rajta, meg egy kis tekerő, beállítasz 1 órát, kocsit becsukod, utána kiveszed, szellőztetés és cső. Klímás is ezt csinálja. Plusz még rengeteg mindenre jó. Cipőt is totál szagmentesít, nem mosható dolgokat. Ügyes szerkezet. Még van 2 hetem, eljutok haza, addigra megjönnek a motyók Angliából is, aztán indul az ipari karbantartás session:)

Link to comment
Megosztás:

9 órája, Kukacka írta:

A generátor ezy szerkezet, bekapcsoló van rajta, meg egy kis tekerő, beállítasz 1 órát, kocsit becsukod, utána kiveszed, szellőztetés és cső. Klímás is ezt csinálja.

Gyanítom, hogy nem oldaná meg a problémát, mert nálam a klímának üzem közben nincs szaga. Lekapcsolás után jelentkezik a szag azonnal.

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, freddy_ írta:

Gyanítom, hogy nem oldaná meg a problémát, mert nálam a klímának üzem közben nincs szaga. Lekapcsolás után jelentkezik a szag azonnal.

Habot kerüld mert rádiót, s minden egyéb elektronikát is megeszik ha belefolyik, a szivacsokról nem is beszélve.Régi pollenszűrőt bontsd ki, takarítsad ki a helyét rendese, porszívó stb... Hőcserélő alapos befújsása tisztítóva, bomba berakása, 10-15 perc zárt ablakokkal való járatás, majd 10 perc nyitott ajtókkal ablakokkal járatás, szellőztetés. Új pollenszűrő be és kb fél évig nem lesz gond. Igazából évente kéne 2x legalább tisztítani. Kílmát pedig úgy használd hogy megállás előtt 5-10 percel már kikapcsolod és csak a ventit nyomatot, és mellette szellőzteted a kocsit. Így nem csak kiszárad a hőcserlőd, de te is hozzászoksz a kinti meleghez....

https://alkatreszek.hu/ccpl030_la Obiban is kapható kb ilyen áron.

https://alkatreszek.hu/ccpl0301_la ezt idén próbáltam előszőr, ennyi pénzért megéri szerintem, nyílván lehet venni 6000Ft-ért is márkásabbat, de nem hinném hogy többet ér, inkább aktív szenes pollenszűrőre költs többet.

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

3 órája, freddy_ írta:

Gyanítom, hogy nem oldaná meg a problémát, mert nálam a klímának üzem közben nincs szaga. Lekapcsolás után jelentkezik a szag azonnal.

Persze, hogy akkor jelentkezik, mint ahogy másnál is. Gombát, penészt ölni vagy fizikailag tudsz takarítással vagy ózon. Nincs más.

Link to comment
Megosztás:

3 órája, Kukacka írta:

Persze, hogy akkor jelentkezik, mint ahogy másnál is. Gombát, penészt ölni vagy fizikailag tudsz takarítással vagy ózon. Nincs más.

Vettem egy BIG-et. Megpróbálom a hőcserélőt letakarítani és befújni a pollenszűrő ház felől. A pollenszűrő ház fedele mennyire bontható le, csak annyira, hogy élével éppen kifér a szűrő vagy jobban is?

Ha nem válik be, akkor jöhet az ózon.

Link to comment
Megosztás:

A pollenszűrő ház fedelét a patenteken kívül 5 torx csavar fogta. Levettem, kitakarítottam belül a házat. (Köszönet KobraCode fórumtársnak a részletes leírásért.) A BIG-et mégsem használtam el, mert a hőcserélő körül szivacs van és nem szeretnék kockáztatni. Tudtok esetleg alternatív szert, ami biztosan nem eszi a szivacsot?

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Üdv!

Ma voltam klímásnál, mert elmegy a gáz, aztmondta hűtőt kell cserélni, mert a képen megjelölt alkatrész tönkrement, a tetején szivárog a gáz.

Kell cserélni kompletten, vagy lehet kapni a hűtőhőz a tönkrement alkatrészt?

Köszönöm!
46698294eeee8dae428ea158f25cc4fd.jpg

Módosítva : g.peter23
Link to comment
Megosztás:

2 órája, Cs. Zoltán írta:

Sziasztok! 

Ha elfogy a klímagáz, jól sejtem, hogy a klíma meg sem nyikkan? Egy töltés elég ilyenkor? 

Ha nincs benne elég gáz akkor nem épül fel a nyomás és így nem kapcsol be. Attól függ hogy miért fogyott el a gáz belőle. Ha valahol nekiállt szökni, akkor csak ideig-óráig lesz jó a töltés után. 

Link to comment
Megosztás:

1 perc, Janó32 írta:

Ha nincs benne elég gáz akkor nem épül fel a nyomás és így nem kapcsol be. Attól függ hogy miért fogyott el a gáz belőle. Ha valahol nekiállt szökni, akkor csak ideig-óráig lesz jó a töltés után. 

Szerintem még soha nem volt töltve. Utolsó bekapcsoláskor a hangja volt elég csúnya. Most már be sem kapcsol.

Link to comment
Megosztás:

  • 2 weeks later...

Sziasztok Márkatársak !

Klemm Gábor vagyok Százhalombattáról, teljesen új vagyok itt, ma regisztráltam. Ha valaki erre jár vendégem egy kávéra, üdítőre !  Már is egy problémám van sajnos. Bele szerettem egy "A" Zafira 1,8 OPC Line  típusba. Kb. három hónapja meg is vettem egy Németből érkezett példányt. Nagyon jó állapotban van, de ma klímaszerelőnél kötöttem ki. Nem tudom, hogy ide írhatom a kérdéseimet ha nem szóljatok.  A probléma : Kevés volt a gáz, csináltak Nitrogénes nyomáspróbát, az jó lett, sehol szivárgás. 96 gramm gáz volt csak benne, amit lefejtettek és feltöltötték 600 grammra. (16.000 Ft. )  És jöttek a problémák.  Digit klíma van benne, ha bekapcsolom jó hideget fúj, jól működik, DE sajnos a hűtő ventilátorom csak majdnem 25 Bárnál kapcsol be ( Nagy fordulaton) és kb. ha visszahűti a gázt kb. 5 mp. alatt, akkor kapcsol ki 21-22 Bár nyomásnál. A szerelő azt mondta, hogy a ventilátor előtt van egy ellenállás, valószínűleg az a rossz, mert alacsony fordulat fokozatra alacsonyabb nyomásnál nem kapcsol be a ventilátor. Meg is találtam otthon a ventilátor keret belső oldalán bal oldalon alul az ellenállást. Nem látok semmi problémát rajta (de attól még rossz lehet) Irány az Unix, ill. a bárdi Bosch  szám alapján    nem találtak alkatrészt. A Bárdiban lenne, de csak egyben a kerettel és a vent. motorral együtt, kúrva drágán. Kérdésem : Bontottat érdemes-e beszerezni, vagy van-e valakinek 5lete, hogy hol tudnék külön vásárolni újat?  Szerintem a G. Astráké ugyan ez lehet.  Ez egy 1 hűtős típus, az ellenállás csatlakozója 4 pólusú. egy porcelán testű ellenállással.  Másik kérdésem : Valahol olvastam, hogy másnak is van olyan problémája, hogy a klíma használatakor erős búgó hangot lehet hallani, olyan mintha gerjedne valami. Először azt hittem, hogy egy Kombíno jön mellettem.   A fordulatszámra változik és nagyon búg. Kérdés : Mi okozhatja ezt a hangot ? Illetve igaz-e, hogy a kompresszor hangja a nagy nyomás miatt ? Ha szerintetek is lehet ez az ok, akkor megoldódna-e az ellenállás cseréje után ? Véleményem szerint ha az alacsony fordulat fokozat is működne a ventilátor motorban, akkor már valahol tizenegy-néhány  Bárnál kapcsolnia kéne a ventinek, így nem engedné a gázt túlmelegedni, így a nyomás sem mehetne feljebb a meleg oldalon.   Szerintetek ?   Bocsi, hogy túl hosszú voltam, de ki kell írnom magamból az ideget :) , ill. csak akkor kaphatok pontos választ ha leírom a pontos részleteket.

Ha valaki megtisztelne válaszával, főleg ha építő jellegű, azt nagyon megköszönném, főleg ha barátságok is kialakulnak. Találkozókon meghívnám egy pár sörre.

Köszönettel : Gabeszka

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.