Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

12 órája, freddy_ írta:

Valakinek esetleg lenne jó minőségű képe arról, hogy négy pontos emelésnél pontosan hova illesztik az emelő gumitalpait a gyári emelési pont környékén? Ott szeretnék alábakolni, de nem a kihúzahtó küszöbdarab mögötti 6 centis bemélyített részen, attól lehetőleg szélesebb felületen. Máshol is lehet emelni, engem most kimondottan ez a rész érdekelne elöl és hátul is.

Vannak a tyutyubon szerelgetős videók, egyiken sem látszik úgy ahogy látni szeretnéd? 

Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Vannak a tyutyubon szerelgetős videók, egyiken sem látszik úgy ahogy látni szeretnéd? 

Sajnos ebben csak homályosan és nagyjából, amennyire eddig is tudtam. Azért köszönöm. Ha valaki esetleg készített képet a saját autójáról emelés közben úgy egyszerűbb lenne. A hátsó annyira nem érdekes, ott az összekötőnél nagyon jól lehet bakolni, inkább az eleje.

A bemélyített rész előtti egyik-másik vagy mindkét peremén érintkezhet vele a nagyobb átmérőjű emelő talp? Biztosra kellene, kísérletezni nem szeretnék, hogy behorpadjon a lemez. A saját autóm bal eleje:
emelesi_pont_bal_elso.jpg

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 10. 26. at 19:50, freddy_ írta:

Köszönöm a gyors válaszod! Szóval nem egy durva, matt felület lesz a homokfújás után? A fémből nem vesz el?

Továbbra is kérdés, hogy Pécsen tudtok-e SZAKEMBERT homokfújásra és felni fényezésre. Ha nem tudom megcsináltatni a jövő héten, le kell szedetnem a felnikről a nyári gumikat. :angry:

A Felületvédelmi Kft. a Magtár utcában :http://feluletvedelem.com/
Én náluk csináltattam homokfúvás+porfestést. De őszinte leszek, az első tél már nyomot hagyott a felniken.
Nem tudom mi lenne a jobb: horganyoztatni porfestés előtt vagy porfestés helyett valamilyen alapozóval alapozni és lefestetni.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

31 perce, KMiki írta:

Köszönöm! Beszéltem velük és úgy emlékszem a homoknál durvább szemcsével szórnak, amit nem ajánlott felnire. A kisállomás környékén az Uniteam Kft 2-3 hetes határidővel vállalta volna homokszórva, porfestve, magas árat mondott a komplett munkára (32 ezer forintra emlékszem). Az Ágoston Porfestőnél kötöttem ki. Homokszórót is ajánlottak egyből, aki onnan azonnal elvitte a felniket Szigetvár mellé, majd két nap múlva visszavitte és pár órán belül kész volt. Két rétegben csinálták (szürke alapozó + fekete befejező réteg). Az egész 22 ezer forintba került. Szinte tökéletes lett (egy-két helyen kosz került bele, de nem vészes). Az egyetlen szépséghibája a túl nagy rétegvastagság. Nagyon nehezen mentek fel a kerekek az agyakra, az agyak egyből letolták róla a porfestést középen. Az első felnivel való megszenvedés után a maradék három felninél az agy felfekvő részére zsírt tett a gumis. A porfestés tartósságáról majd később tudok nyilatkozni. De szerintem a gyári, vékony festésnél nincs jobb, csak arra szakembert nem lehet találni...

Link to comment
Megosztás:

3 órája, tgabika76 írta:

Én a pirossal bekarikázott résznél szoktam emelni hidraulikus emelővel (krokodil), kis fakockát használva alátétnek:

Erre a pontra nem is gondoltam. A gumisom és egy szerviz inkább a lengőkar alatt, illetve a bölcső alatt javasolt emelni keményfa vagy gumi közdarabbal. Inkább ezeken a részeken emelném és a gyári emelési pontnál (a küszöb alatti lemez élnél) bakolnám alá hosszú gumitéglával. Azon a részen gondolom a legbiztonságosabbnak felültetni az alját. Az egyik oldal után a másik oldalon is emelném, ekkor billen a kaszni oldalirányban is, de stabil kell maradjon a már felbakolt ponton.

A pirossal jelölt, kifényesedett részeken emelhették csápos emelővel? A küszöb műanyagja alá szokták tolni a korongokat (enyhén behajlítva azt), csak a pontos helyet próbálom kideríteni. (Nem biztos, hogy minden szervizben mindig pontosan ugyanoda tették az emelőt.)
emelesi_pont_bal_elso__.jpg

Link to comment
Megosztás:

Honnan érdemes kimondottan emeléshez használatos, jó minőségű, 2-5 cm vastag gumialátétet venni? Németül és magyarul keresve alig van találat. Németben 10-25 EUR / darab áron találtam néhány fajtát különböző helyeken magas postaköltséggel (15 EUR). Otthon találtam egy megfelelőnek látszót. Felhívva őket 20x10x5 cm a méret, 4500 Ft. A posta 2000 Ft körül van. Még ezt is sokallom.

Meglévő, térburkolásra használt zöld gumitéglából vágtam ki méretes darabot. Túl puha. Az emelési pontoknál a lemeztől erősen V alakra deformálódik (egyáltalán nem stabil, bármikor kettévágja a lemez), sík felületen is jelentősen deformálódik az alakja. Csak keménygumi jöhet szóba.

Link to comment
Megosztás:

15 órája, freddy_ írta:

Esetleg régi gumiabroncs futófelületéből kivágott darab? 

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

12 perce, zotya975 írta:

Esetleg régi gumiabroncs futófelületéből kivágott darab? 

Nem rossz ötlet (ha van miből kivágni, nekem most nem nagyon). Az abroncsguminál nagyobb vastagság kellene. Egypontos emeléssel szögbe fordul az alja emelés közben (tapasztalat). 4.4x4.4cm-es fenyővel próbálkoztam alábakolni a gyári emelési ponton, de egyik fa a másik után hasadt be (még mielőtt a teljes terhelés rákerült volna) ugyanazon az oldalán, ahol először érintkezett vele a lemez (nagyobb terhelést kapta). A lengőkar felfogatás alatt (bölcsőn, nagyobb sík felületen) szögbe fordult a fa az emelő feje és az emelt rész között. Az emelt rész csak vonalban érintkezett a fával, a fa egy ponton az emelővel. A fenyő nem jó alátétnek, de az alapvető problémán a keményfa sem segít. Addig simán lehet emelni, amíg a kerék éppen megemelkedik a levegőbe, afelett érvényesül a probléma a leginkább. Ezért kellene egy vastagabb, kimondottan célnak megfelelő gumitégla, amely kicsit idomul. Még mindig kérdés, hogy az emelési pont besüllyesztett (középen ívesen beávogott) részéhez tegyem a gumitéglát vagy biztonságosan alábakolható-e a fenti képen pirossal bekarikázott részeken.

Jégkorong korongja is alkalmas (de nem mindegyik), ezt éppen arra árulják. A kérdéses helyre nem ideális méret (vágni kellene, akkor pazarlás).

Link to comment
Megosztás:

20 órája, freddy_ írta:

Honnan érdemes kimondottan emeléshez használatos, jó minőségű, 2-5 cm vastag gumialátétet venni? Németül és magyarul keresve alig van találat. Németben 10-25 EUR / darab áron találtam néhány fajtát különböző helyeken magas postaköltséggel (15 EUR). Otthon találtam egy megfelelőnek látszót. Felhívva őket 20x10x5 cm a méret, 4500 Ft. A posta 2000 Ft körül van. Még ezt is sokallom.

Meglévő, térburkolásra használt zöld gumitéglából vágtam ki méretes darabot. Túl puha. Az emelési pontoknál a lemeztől erősen V alakra deformálódik (egyáltalán nem stabil, bármikor kettévágja a lemez), sík felületen is jelentősen deformálódik az alakja. Csak keménygumi jöhet szóba.

Hello,

Gumilemezt itt tudsz nézni:

Pécsen a T&T&T kft: http://www.tttkft.hu/

Agro-Portéka: http://agro-porteka.hu/

A T&T&T-nél lehet venni 10-20cm-es csíkot a tekercsből, ami asszem 100cm széles.

Jégkorong:

Decathlon:

https://www.decathlon.hu/jeghoki-korong-hivatalos--id_8392508.html

https://www.decathlon.hu/jeghoki-korong-gyerekeknek--id_8331173.html

https://www.decathlon.hu/hivatalos-hokilabda--id_8334379.html

Egy 500-ast megér a próba.

Én a krokodil-emelőnek az emelőcsészéjébe csináltam egy lépcsős betétet rétegelt-lemezből és ennek a tetejére ragasztottam szöveterősítésű gumilemez korongot. Ha az alváznyúlványod ép, akkor simán tudod középen emelni egy 2T-s krokodillal és mindkét kerék a levegőben van. Nyilván bakolni saját épséged miatt is érdemes.
Mondjuk egy korábbi és meg nem valósult projektből kifolyólag van vagy 6 jégkorongom valahol valamelyik doboz mélyén... Annak idején szerelőasztal lábához kerestem talpakat és egy internetes fórumon hobby cnc-sek csináltak ebből vibrációelnyelő géptalpat.

Ui:

Emelőre való gumipogácsát esetleg itt is tartanak:

Convoy Truck Shop: http://www.convoytruckshop.hu/

Módosítva : KMiki
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Mivel szép számmal vannak fővárosiak/főváros környékiek a fórumon, így most őket kérdezném mint elsődleges hiteles információforrás: ha a 7-es főúton érkezem Székesfehérvár felől és Szigetszentmiklósra mennék M0-on keresztül, akkor kell pályamatrica? 

Link to comment
Megosztás:

Nektek nem kényelmetlen a G astra ülés, én valahogy nem találom a helyes beállítást, vagy a derekam, vagy a hátam fáj. Idáig nem vezettem G Astrát, nincs összehasonlítási alapom, nekem 1.4 láncos motoros van, de 1es-be induláskor gyakran van egy kis rezonancia, mint valami dízelnél, olyan kis morgós. Kívülről szép csendes, belülről van olyan morgós, rezgős hang.  Az olajfogyasztás az mitől van az opeleknél,  olvastam 1 gazdás 60ezer km es Astrát hogy eszi az olajat, de olyat is hogy 200ezer km es nem eszi.

Link to comment
Megosztás:

2 perce, Steve01 írta:

Na sorban:

Van rendes ülés is. ClassicII ülés valóban putri. Vectra B ülés vagy Astra plüss ajánlott.

Rezonancia passz, pár négyzetméter zajcsillapító után már nincs zörgés és rezgés. Előtte azért tud lenni bent is.

Olajfogyi meg egyes motorokkal van. Klasszikus összemosás, hogy 170 féle ecotec motort gyártottak, ha nem többet és "áááá ecotec, eszi az olajat". Szokásos hülyeség. 1.4 twinportra olajzabát nem hallottam, cserébe van más, ami el tud romlani :D 

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Kukacka írta:

A B Vectra ülés egy az egyben jó bele?  (esetleg a hátsó is)  Az jó lenne ha tényleg nem enné az olajat, eddig 1000km et mentem vele, persze ebbe is az előző tulajnál 10W-40et raktak bele. Most 5w-30 Dexos 2 van benne, nem füstöl, a kipufogó vége nem olajos, a motor ha benézek a beöntő nyilláson, szép sárga belülről, nem látok olajsarat. Remélem nem lesz gond vele, a gyertyákat kicseréltem, a lánc még a gyári elvileg, de nincs hangja, (ha minden igaz 82000km van benne). A vízpumpán a műanyag csonk, ki lett cserélve rézre, a vezérműtengelyek csavarjaira rá lett húzva. A toronygumit is cserélni kell hamarosan, miket nézzek még át rajta, kihagytam valamit?

Link to comment
Megosztás:

31 perce, Steve01 írta:

Ha általános dolgokra gondolsz akkor lehet még pár dolgot: ami épp aktuális, hűtővíz és ablakmosó fagyáspont. Ezen kívül fékek, fékfolyadék, szervó olaj, kb ezek szoktak elmaradni vásárlás utáni átnézéseknél.

Link to comment
Megosztás:

11 órája, Kukacka írta:

Hátsó nem, elsők igen. 10w40 az a. Jót tesz láncnak, tőkének. Király ötlet volt a gazditól.

Van szép hosszú sor kint és bent is, ízlés szerinti bontásokkal bárminek nekimehetsz :) 

Elvileg nem a tulaj kérte a 10w-40et, hanem ezt rakták bele a szervizbe, ő meg rájuk hagyatkozott, "csak ők a szakemberek".  Az utolsó mondatot nem igazán értem?

Link to comment
Megosztás:

11 órája, kobraCode írta:

Ha általános dolgokra gondolsz akkor lehet még pár dolgot: ami épp aktuális, hűtővíz és ablakmosó fagyáspont. Ezen kívül fékek, fékfolyadék, szervó olaj, kb ezek szoktak elmaradni vásárlás utáni átnézéseknél.

Igen ezek át lettek nézve, későbbiekben, tárcsa, betét, csere lesz.

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

1 óra, Steve01 írta:

Elvileg nem a tulaj kérte a 10w-40et, hanem ezt rakták bele a szervizbe, ő meg rájuk hagyatkozott, "csak ők a szakemberek".  Az utolsó mondatot nem igazán értem?

Ha itthon szervizeltetsz az az alap kiindulás, hogy szakember nincs, csak mímelők. Ha mákod van lesz valódi is.
Fórumon felkeresheted a típushibákat, leendő elromló korrodálódó részeket. De ezek már nem ilyen ránézek egyből és meg is vagyunk dolgok. Egy belső levegő keringető csonk repdése majd törése, az már kicsit bontósabb, stb.

Link to comment
Megosztás:

Levettem a küszöbökről a műanyag borítást, jól lemostam az oda gyűlt sarat. A küszöb végeinél volt egy kis felületi korrózió, azt kicsiszoltam, lealapoztam, és sima festékkel lekentem. Azzal szerintem nem lesz gond egy darabig, +kapott hátra műanyag dobbetétet. A kasztni alján nincs semmilyen korrózió, kivéve a futómű alkatrészeket, de tervezem azokat is lefesteni. Erről a levegőkeringető hibáról már olvastam, az enyémben Delphi van. Ez csak használatkor törik el, mert akkor nem használom, vagy amúgy is eltörhet.?

Link to comment
Megosztás:

1 órával ezelőtt, Steve01 írta:

Szerintem kapcsolgatni kell ahhoz hogy eltörjön a műanyag és körbeforogjon a tengely megállás nélkül. 

Link to comment
Megosztás:

4 órája, Steve01 írta:

Levettem a küszöbökről a műanyag borítást, jól lemostam az oda gyűlt sarat. A küszöb végeinél volt egy kis felületi korrózió, azt kicsiszoltam, lealapoztam, és sima festékkel lekentem. Azzal szerintem nem lesz gond egy darabig, +kapott hátra műanyag dobbetétet. A kasztni alján nincs semmilyen korrózió, kivéve a futómű alkatrészeket, de tervezem azokat is lefesteni. Erről a levegőkeringető hibáról már olvastam, az enyémben Delphi van. Ez csak használatkor törik el, mert akkor nem használom, vagy amúgy is eltörhet.?

Nálam is Delphi van. El is tört már még mielőtt megvettem. Csak akkor persze nem tűnt fel. Pedig az is lehetett volna egy alkupozíció segítő. Egyébként most olyat olvastam, ha eltört és már csak forog folyamatosan és nem tud az ember rászánni pénzt éppen akkor lehúzza a csatlakozót és külső keringetésre állítja a látott, hogy ne parásodjon az ablak téli használatkor. Ezt még meg kell játszanom mert ijesztő ahogy nem lát ki az ember a kocsiból. Aztán majd tavasszal cserélem a műanyag kis retket 9ezerért :dry:

Link to comment
Megosztás:

21 órája, Janó32 írta:

Sziasztok!

Mivel szép számmal vannak fővárosiak/főváros környékiek a fórumon, így most őket kérdezném mint elsődleges hiteles információforrás: ha a 7-es főúton érkezem Székesfehérvár felől és Szigetszentmiklósra mennék M0-on keresztül, akkor kell pályamatrica? 

Nem tudom aktuális-e még, de nem kell. Csak az M0 keleti szektorára kell matrica, az M5-től kelet felé eső részen.

  • Like 1
  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

On ‎2018‎.‎11‎.‎15‎. at 17:24, KMiki írta:

Hello,

Gumilemezt itt tudsz nézni:

Pécsen a T&T&T kft: http://www.tttkft.hu/

Agro-Portéka: http://agro-porteka.hu/

A T&T&T-nél lehet venni 10-20cm-es csíkot a tekercsből, ami asszem 100cm széles.

Jégkorong:

Decathlon:

https://www.decathlon.hu/jeghoki-korong-hivatalos--id_8392508.html

https://www.decathlon.hu/jeghoki-korong-gyerekeknek--id_8331173.html

https://www.decathlon.hu/hivatalos-hokilabda--id_8334379.html

Egy 500-ast megér a próba.

Én a krokodil-emelőnek az emelőcsészéjébe csináltam egy lépcsős betétet rétegelt-lemezből és ennek a tetejére ragasztottam szöveterősítésű gumilemez korongot. Ha az alváznyúlványod ép, akkor simán tudod középen emelni egy 2T-s krokodillal és mindkét kerék a levegőben van. Nyilván bakolni saját épséged miatt is érdemes.
Mondjuk egy korábbi és meg nem valósult projektből kifolyólag van vagy 6 jégkorongom valahol valamelyik doboz mélyén... Annak idején szerelőasztal lábához kerestem talpakat és egy internetes fórumon hobby cnc-sek csináltak ebből vibrációelnyelő géptalpat.

Ui:

Emelőre való gumipogácsát esetleg itt is tartanak:

Convoy Truck Shop: http://www.convoytruckshop.hu/

Köszönöm a fáradozásod. A kb. fél centi vastag, szöveterősítésű gumilemezem nagyon vékony, meg sem próbáltam. 2-5 centi vastag gumit keresek. Tényleg olcsó ott a korong. Egyelőre úgy néz ki nem ez lesz a megoldás. Ha mégis, akkor a sokak által kipróbált cseh Gufex-et szerezném be.

Emelőhöz ezzel szeretnék próbálkozni. Hagyományos (nagyáruházi) 2T emelő fémpogácsájába lenne tökéletes. A saját emelőm fémpogácsája nagyobb, emiatt faragni kell rajta (remélem meg lehet oldani egy szikével, hogy belepasszoljon).

Az autóm alján minden ép, de tartok az egypontos, középen történő emeléstől. Szervizben két ponton, szimmetrikusan emelték az elejét eddig kétszer, két helyen (az alváz megerősített részén és a bölcsőn).

Link to comment
Megosztás:

Megér ez a felhasználók által agyondícsért pewag hólánc 92 EUR-t vagy nem csak én gondolom, hogy irreálisan magas az ára? Vannak ettől sokkal drágább láncok is. Más, olcsóbb láncnál olvastam, hogy szakad. 185/65 R15 méretben többek által kipróbált, jól bevált, nem szakadós fajta láncot esetleg tudna valaki ajánlani?

Alufelnire műanyag hólánc (vagy ez) is elmenne. Valószínűleg csendesebb, gumikímélőbb a fémlánchoz képest. Kérdés, hogy rendőr mennyire fogadná el. Sajnos acélfelnire nem jó.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.