Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról

uhuhu

Recommended Posts

8 órája, freddy_ írta:

Tegnap benzinnel, ronggyal, fülpiszkálóval, műanyag kártyával és kábelkötegelő végével 2-3 óra alatt csak úgy tudtam megtisztítani, hogy fátyolos maradt és kis foltokban rajta maradt a megkövült korom. A benzin majdnem annyit ér rá, mint a víz. Vettem kimondottan erre való tisztítót (miért nem ezzel kezdtem?): Loctite SF 7023. Ezen kívül kell rongy, fülpiszkáló és fogkefe (az elhasznált fogkeféket össze szoktam gyűjteni, ilyen célra is kiváló). Levitt mindent, fémtiszta lett.

Közvetlen kenés miatt nem mertem szétszedni. Az olaj nem tudom mennyire jó, általában zsír kell a csapágynak. Több autósboltot is kérdeztem, de nem ajánlottak semmit. Talán nem ott kellene keresni ilyesmit, amit írtál. Most már összeraktam így.

Majdnem egy éven keresztül fojtószelep pozicionálási hibám volt (P1526). Általában tankolás után. Újraindításra megszűnt. Opel szerviz új fojtószelepet akart velem vetetni 290-ért (90-ért van Bosch, ami ugyanaz, persze nem nekik). Azt mondták a tisztítás többet árthat neki, ha ki van kopva. A csatlakozót már hónapokkal ezelőtt levettem, befújtam tiszta alkohollal és visszatettem (nem volt koszos), azóta nem volt hibám. Nem gondoltam, hogy ez megoldja, a tisztítás be volt ütemezve. Levettem a fekete burkolatot, belül nagyon szép állapotban vannak a fogaskerekek és a poti sávjai hibátlanok. Remélem a lerakódás okozta a pozicionálási hibát.

Nekem olyan poti van ott amit nem lehet szétszedni, nem látok rá a skálára. Annyit tudok csinálni, hogy multiméterrel kimérem a két végállásban a feszültséget, és közben forgatom ( adom a  gázt) és nézem egyenletesen emelkedik-süllyed-e a fesz. 

0.55-től kezdődik a tényleges mérés addig csak szerencsétlenkedem.  053 Voltól 4.44 Voltig egyenletesen emelkedik ugrás nélkül. Lehet hogy nálatok is ki lehet mérni, de azt nem tudom melyik lábon kell nézni. Egy tűt szúrtam a csati gumi szigetelése mellett a pinhez oda tudtam fogatni a mérőcsúcsot.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

2 órája, zotya975 írta:

Jó találmány. :) Op-Com-al nem lehetne látni ugyanezt? A fedél alatt az elektronikám és a vezetősávok mintha újak lennének. Nagyon kicsi az esélye, hogy a poti okozta a hibámat. Inkább a lerakódás. Helyenként több tized milliméter vastagságú volt a korom.

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 04. 16. at 12:22, freddy_ írta:

Motorolajból Valvoline 5W-30 teljesen szintetikus (10 éve csak ezt). Csereperiódus évente/15000km. Januárban volt csere, 3-5e km-t mentem azóta. Az utóbbi 10e km majdnem tisztán városon kívüli/autópálya volt. Fordulat: hideg motorral lehetőleg 2000-ig, országúton 3000-3500, autópályán 3500-4500. Mostanában inkább elváltogatok, de néha direkt megpörgetem. A hűtőfolyadéknak pár tized decit töltök után évente, olaj nincs benne.
Ahogyan írtam is, kb. 2 évvel ezelőttig 4 évig ingáztam rövidtávon városban. A hűtővíz éppen csak bemelegedett, télen még az sem. Egyik olajcserénél az olajbetöltő nyílásnál ugyanez az olajos, vizes trutyi volt nagy mennyiségben. Ez volt a csőben is... Ez azóta ott csücsült. Most már nem lesz ilyen használat remélhetőleg, a kérdés inkább az hogy szét kell-e bontani a motorblokk tetejét kipucolni vagy elegendő, hogy fülpiszkálóval kiszedtem a csőből amennyire odafértem? 

A fojtószelepnél maradtak benne pici megkövült foltok és egy fátyolréteg. A benzin nem oldja fel. De majd valahogyan megoldom.
Attól tartok, hogy befolyhatott a benzin a tengely csapágyaihoz kioldva a kenőanyagot, megrövidítve a fojtószelep élettartamát. Van a tengelynél tömítés? Lehet a kenést pótolni vagy teljesen hozzáférhetetlen?

Akkor nem egészen értem mitől ez a sok trutyi. Nem lehet h pont a Valvoline miatt van? nálam legutoljára a Castrol Magnatec 5w40 C3 habosodott így, azóta h nem használom semmi trutyi pedig a felhasználás milyensége változatlan. Az is fura, hogy ha már normálisan hosszabb távokra használod, hogy nem tisztítja ki magát... Valami nagy teljesítményű (és jó kúszó tulajdonságú) kenőanyaggal odafújhatsz, abból nem lehet baj. sok gyártónak van ilyen terméke, én Berner-t használok ilyen helyekre. 

Link to comment
Megosztás:

5 órája, Janó32 írta:

Az olaj változatlan 11 éve. Elvileg az egyik legjobb minőségű, teljesen szintetikus olaj. Minden GM minősítése megvan. Az első 6-7 év főleg városi használat volt. Sosem volt ilyen gond. Akkor kezdődött, amikor a lakóhelyemhez annyira közel volt a munkahelyem, hogy nem tudott felmelegedni a motor mire odaértem. Néha napi négyszer is megtettem az utat és még hasonló rövidtávokat mentem. Ami befolyt a motorba már rég kiégett. Szerintem a levegőbeszívó csövekből magától nem tud ürülni. Ha később is megjelenik ott valami, akkor olajat váltok. Ne szedjem szét jobban tisztítás céljából? Most még időben meg tudnám rendelni a tömítéseket, ha kell valahova (kb. még egy hétig van lehetőségem szerelni). Sajnos a nyomatékkulcsaim nincsenek nálam.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Behr fűtés rendszerem van és a fűtéskapcsoló panel fekete burkolata a kapcsolók körül "feldudorodik" elvált az anyag. A világítás is átüt rajta főleg a számoknál. Mindhárom kapcsoló mentén körkörösen foltokban.

Valaki járt így? Gondolom csak a komplett csere segítene viszont ezért nem bontanám meg... 

Még más astrában nem láttam...:confused:

Üdv:Robi

Link to comment
Megosztás:

12 órája, freddy_ írta:

Jó találmány. :) Op-Com-al nem lehetne látni ugyanezt? A fedél alatt az elektronikám és a vezetősávok mintha újak lennének. Nagyon kicsi az esélye, hogy a poti okozta a hibámat. Inkább a lerakódás. Helyenként több tized milliméter vastagságú volt a korom.

Hát erre nem tudok válaszolni, nem lett rádugva a gép semmire, csak valaki kérdezte referenciának a poti értékeit ezért mértem meg. 

Link to comment
Megosztás:

Betegség, hogy az egyik (2-es) injektorszelepemnél enyhe olajszivárgás van? Alatta a por olajos. Várható, hogy cserés lesz vagy már jobb ha most rendelek egy újat?

Az injektorszelepeknél (fedél alatt) mivel lehetne a koszt kitakarítani? Főleg az olajos port. Háztartási porszívóval nem akartam. Rákötöttem egy rongyot a résszívóra és közben fújtam is, így valamennyit összeszedett és jól összeporoltam körülötte mindent. Mosni szabad ott? Motorblokk lemosásnál nem kap vizet, felette fedél van. Csak úgy lehetne, hogy fedél nélkül összerakom, mosás, szétszedés, fedél vissza, összerakás.

Link to comment
Megosztás:

Urak,

Szeretném kivenni a hátsó szélvédőt a Caravan csomagtér ajtajából. Kell valamire figyelnem az üveg kivételekor, vagy simán végigvágom a gumit sniccerrel?

Ugyanitt két finom sörért elvihető az ajtókasztni, már ha kell valakinek.. :) 

Módosítva : cac
Link to comment
Megosztás:

3 órája, cac írta:

Urak,

Szeretném kivenni a hátsó szélvédőt a Caravan csomagtér ajtajából. Kell valamire figyelnem az üveg kivételekor, vagy simán végigvágom a gumit sniccerrel?

Ugyanitt két finom sörért elvihető az ajtókasztni, már ha kell valakinek.. :) 

Gumit végigvágni? Mármint a ragasztást? Szerintem ragasztott üveg... 

Link to comment
Megosztás:

5 perce, Janó32 írta:

Gumit végigvágni? Mármint a ragasztást? Szerintem ragasztott üveg... 

Igen, ragasztva van, de kintről még egy takaró gumi is van a szélvédőn. Az simán kipattintható, vagy le kell vágni?
Ezt a videót megtaláltam én is. Tudtam én, hogy megéri megtartani a lecserélt fém gitárhúrjaim. :)

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Tudnátok olyan vegyi anyagot, tisztítószert ajánlani, ami használható alumíniumhoz (annak károsítása nélkül) és masszív kormos, kátrányos, zsíros, olajos szennyeződéseket el lehet távolítani vele? Meg persze engedély nélkül beszerezhető, mert a különböző betiltott/erősen lekorlátozott hozzáférhetőségű és/vagy mérgező pl. klórvegyületekkel nem vagyok nagyon kisegítve... :D 

Köszönöm

Link to comment
Megosztás:

14 perce, nzozz írta:

Féktisztító? Nem roncsol nem bánt, viszont erős oldó és tisztító hatása van.

Link to comment
Megosztás:

1 perc, kobraCode írta:

Féktisztító? Nem roncsol nem bánt, viszont erős oldó és tisztító hatása van.

Az se rossz, csak nagy alkatrészekhez vagy áztatást igénylő szennyeződésekhez (mert azért elég gyakran nem oldja le azonnal az anyagot a féktisztító) nem lehet, pontosabban nagyon drága lenne használni.

Link to comment
Megosztás:

5 perce, nzozz írta:

5-600Ft-ért lehet kapni/flakon. Igaz áztatásra nem nagyon jó mert túl gyorsan párolog. Ami még eszembe jutott az a petróleum...

Link to comment
Megosztás:

On 2018. 03. 20. at 9:55, nyolc8 írta:

Úgy tűnik hogy szerencsém van és a jég kiolvadásával vissza húzódott a léc is, mire tegnap hazaértem, fele annyira állt csak el mint reggel, és ráadásul vissza is tudtam nyomkodni, most tényleg csak egészen pár-cmről nézve látszik egy hajszálnyi rés alatta (talán így is volt). Egyébként ahogy nyomkodtam, hallottam még egy pici jég recsegést is (miközben látszólag nem volt már a léc környékén sem jég).

A szerencsém eddig tartott, az autó szervizben volt, és ha már ott volt, cserélték a szélvédő alatti gumi csíkot is gyárira, csak aztán másnapra mikor már el lett volna hozva az autó, a szélvédő megrepedt... Ezért komplett szélvédő csere lett, és most a jobb oldali oldalsó műanyag alul ott leng rajta a patenttal együtt, tehát az a patent tuti eltört. Ezt a műanyagot elég tépni hogy feljöjjön vagy kell bűvészkedni valamit? Kiakasztani valamit? Annyi könnyítés van, hogy mivel a vége leng, feltudom húzni kicsit, így alá férni valamennyire... kérdés hogy kitudom e cserélni így a résen, vagy fel kell szednem az egész lécet...

Link to comment
Megosztás:

21 órája, nzozz írta:

Sziasztok!

Tudnátok olyan vegyi anyagot, tisztítószert ajánlani, ami használható alumíniumhoz (annak károsítása nélkül) és masszív kormos, kátrányos, zsíros, olajos szennyeződéseket el lehet távolítani vele? Meg persze engedély nélkül beszerezhető, mert a különböző betiltott/erősen lekorlátozott hozzáférhetőségű és/vagy mérgező pl. klórvegyületekkel nem vagyok nagyon kisegítve... :D 

Köszönöm

Well Done hideg zsíroldó. Úgyszólván bármelyik vegyiáru boltban/háztartási boltban beszerezhető a szórófejes és a literes kannás kialakítás:

welldone.jpg

Van belőle 5 literes kannás kiszerelés is, azt már nem mindenhol kapni, de érdemes utánajárni. Én ezt szoktam motortér tisztításra használni (a szórófejest), a műanyagot kicsit megmattítja, szóval arra ne fújd, de mindenféle zsírt és kormot levisz. Konkrétan annyira erős, hogy gumikesztyű használata határozottan javallott, mert ha puszta bőrfelületre jut, akkor azt marja. Nem lesz égési sérülésed azért, de fájdalmasan kipirosodik.

  • Köszi! 1
Link to comment
Megosztás:

On 2018. 04. 19. at 21:18, Janó32 írta:

Gumit végigvágni? Mármint a ragasztást? Szerintem ragasztott üveg... 

Nos, ezt házi körülmények között, szakszerszám nélkül úgy látom, hogy kb lehetetlen megcsinálni. Még szerencse, hogy nem dobtam ki a lecserélt gitárhúrjaim, amik nagyjából megfeleltek erre a célra. Ilyen tapadókorongos, tekerős izém ugyan nincs, de van két szép erős karom meg kesztyűm. No ennek a jó 16 éve keményedő, kőszerűvé töppedő ragasztónak kb annyi kárt tudtam okozni, mint a reggeli fuvallat a Himalája tövének.

Hála égnek a kasztni kuka, így körbeflexelem az üveget jobb híján. :).

Link to comment
Megosztás:

Miért akarod az üveget mindenáron megtartani? Én azt vettem észre (más típusoknál ugyan) hogy bár a hátsó üveget ritkán kell cserélni és  emiatt baromi drága, mivel ezek az autók leginkább elölről törnek, a bontók tele vannak komplett hátsó ajtókkal, üveggel együtt. 

Link to comment
Megosztás:

32 perce, tgabika76 írta:

Mert megvették. :)
Postán simán küldhető csak a szélvédő, de az egész hátsó ajtó már nem. Úgyis korrodált, úgyhogy nem kár érte, Legalább a barátnőm sem cseszeget többet, hogy nem lehet kimenni az erkélyre a "szarjaim" miatt. :) 

Link to comment
Megosztás:

Levált a bal oldali tükörlapom. Az egyik sarkánál volt egy nagyon kevés ragasztó ami fogta, viszont a többi szürkés anyag (a műanyag tartón) meg volt keményedve, és repedezett/hullámos állapotban. Most ideiglenesen tettem fel kétoldalas ragasztó csíkokat, hogy legyen visszapillantóm, de ez fűthető tükör. Hogy van ennél megoldva a fűtés? A fűtőszál és a tükörlap között (az a megkeményedett valami) az ragasztó?

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.