Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

VaZso

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    9
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Hozzászólások posted by VaZso

  1. Üdv!

    A víz hőmérsékletének ingadozását a termosztát okozhatja, annak a cseréjével szerintem ez megszűnik. Az, hogy nem mutatja, hogy fogy a hűtővíz, a kiegyenlítő tartályban lévő úszó hibája lesz nagy valószínűséggel, de ami a legfontosabb, meg kell keresni, miért tűnt el ilyen nagy mennyiségű víz a rendszerből?

    Légteleníteni nem kell, én mikor feltöltöttem lassan, utána levett kiegyenlítő tartály kupakkal járattam a motort negyed órát, magát légtelenítette.

    Sziasztok!

    A korábbi történetem (folyamatosan ugráló vízhőmérséklet) sajnos nem ért véget. A tartály csere után a visszajelzés hibátlanul működik. A termosztát is cserélve lett, és két hétig hibátlanul működött is. Vízhőfok fel kb. 85 fokra, majd 80-85 között tartotta. Aztán szépen napról napra egyre lejjebb kúszott a hőmérséklet (viszont nem ugrált), végül mostanra ott tartott, hogy ha mozgott az autó, akkor meg sem mozdult a mutató. Álló helyzetben negyed óra után felment kb. 85-90 fokra, majd elindulás után vissza "0"-ra. Fűtés volt az autóban, vizet szépen tartotta, nem fogyott. Szerelő kiszedte a termosztátot (gondoltuk hibás az alkatrész), de kint tökéletesen működik, megfelelően zár és nyit. A történethez tartozik, hogy időközben a vízpumpa is cserés, durva hangja lett.

    Van ötletetek, hogy mi okozhatja ezt? Esetleg valamilyen elektromos hiba lehet?

    Minden segítséget köszönök, mert a szerelő egyenlőre passzolja a kérdést.

    Boldog Karácsonyt mindenkinek!

    Zsolt

  2. Szia!

    Én is úgy próbáltam légteleníteni, ahogy írtad, úgyhogy akkor biztos nem a levegő a probléma. Köszönöm a választ, megnézzük az úszót és a termosztátot is cserélni fogjuk.

    Sajnos a vizet 0 km-es kora óta eszi, előző tulajnál többször vizsgálta márkaszerviz, de nem találták az okot. 5000 km-ként kb. 1/2 litert utána kell tölteni (azért is fontos a visszajelzés, mert elfelejtem megnézni).

    Üdv.

    Zsolt

    Üdv!

    A víz hőmérsékletének ingadozását a termosztát okozhatja, annak a cseréjével szerintem ez megszűnik. Az, hogy nem mutatja, hogy fogy a hűtővíz, a kiegyenlítő tartályban lévő úszó hibája lesz nagy valószínűséggel, de ami a legfontosabb, meg kell keresni, miért tűnt el ilyen nagy mennyiségű víz a rendszerből?

    Légteleníteni nem kell, én mikor feltöltöttem lassan, utána levett kiegyenlítő tartály kupakkal járattam a motort negyed órát, magát légtelenítette.

  3. Sziasztok!

    A következő problémában kérném a segítségeteket. Az 1.8-as (Z18XE) C Vectrában múlt héten nem volt fűtés. Kiderült, hogy kb. 1/2 liter hűtővíz hiányzott. Feltöltöttem, azóta van fűtés (bár szerintem gyengébb, mint volt), viszont a hőmérséklet jelző folyamatosan ugrál. Felmegy rendben 85 fokra, majd hirtelen vissza 75 fokra, majd fel lassan 85 fokra azután le (ha nyomom neki, akkor inkább tartja a magasabb hőmérsékletet, lassabb haladásnál alapgázon rögtön elindul lefelé). Víz az előírt szinten van benne. Gondoltam arra, hogy esetleg levegős, de nem tudom, hogy lehet légteleníteni vagy egyáltalán kell-e légteleníteni. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet a hiba oka?

    Másik kérdésem, hogy eddig a vízszint csökkenését a műszerfal visszajelezte, most viszont nem. Ennek mi lehet az oka, hogyan javítható?

    Előre is köszönöm a segítséget!

    Zsolt

  4. Sziasztok!

    Múlt héten először a jobboldali, majd most vasárnap a baloldali tükröm esett le úgy, hogy az üveglap egyszerűen elvált a rögzítő fóliától (?) (2004. májusi Vectra). Nem tudom, hogy lehet-e ellenőrizni, amíg a helyén van a tükör, de talán érdemes, mert az új tükörlap 19ezer/db szervizben, az utángyátott pedig 3200/db.

    Más is járt már így?

    Az Opel természetesen azt mondta, hogy mivel 6 éves elmúlt az autó, nagyon sajnálják...

    Üdv.

  5. Sziasztok!

    2004-es évjáratú Vectra C csomagtartójával az a gondom, hogy a gomb nyomásakor pörög (erőlködik) a zár, viszont nem nyílik ki a csomagtartó (a kijelző és a riasztó közben azt mutatja, hogy nyitva van). Kisebb feszegetés, erőltetés után általában sikerül kinyitni. Sokszor gond nélkül nyílik elsőre, viszont egyre többször jelentkezik ez a probléma (évszaktól függetlenül).

    Mit lehet tenni a zárral? Ha esetleg cserélni kell, mibe kerül egy ilyen zárszerkezet?

    Üdv.

    Zsolt

  6. Sziasztok!

    Egy kérdésem lenne: 2004-es Vectra C 1,8 kijelezte, hogy első fékbetétet kell cserélni. A csere megtörtént (tényleg kopott volt), azonban a jelzés maradt (a csere nem szakszervizben történt). Hogy lehet eltüntetni, illetve mi lehet ennek az oka (ha nem volt csatlakoztatva az érzékelő, akkor is jelzett)?

    Előre is köszönöm.

    VaZso

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.