Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

psztamas

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    130
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Hozzászólások posted by psztamas

  1. Megoldódott az elekrtomos ablakos probléma...
    Érdekességként írom, hátha valaki bele fut véletlenül egy ilyenbe..
    Szóval a vezetőülés alatt található egy test. Írtam is, hogy nekem eléggé sz*r állapotban volt, javítottam, de más késő volt. A kis elektronika makkant meg, ami azért felelős, hogy gyújtás levétel után, ajtó nyitásig még maradjon kraft a rendszerbe. Ez az egész kapcsoló panel alján, egy külön kis műanyag takaró alatt található meg. Le lett kötve, minden funkció ugyan úgy működik, egyedül a fent említett funkció hiányzik. Valószínű, hogy a test probléma tett be neki, de végre valahára működik az el. ablak.

     

  2. Sziasztok

    Gyári első el. ablak van a gépben. Már szétszedés előtt is el kezdett rakoncátlankodni, értem úgy, hogy csak nyitott ajtónál lehetett működtetni. Gondoltam test problémára. Egy testpontot találtam a vezető ülése alatt, megtisztítottam, csavart cseréltem, de nem változott semmi. Ugyan úgy működött, nyitott vezető ajtónál. Egyik percről a másikra úgy megmakkant a rendszer, hogy most sehogyse működik. Szerencsére felhúzott állapotban maradt. Kábelek gyáriak, szakadás nincs, mesterember nézte. Más buhera, utólagos cucc sincs benne. 

    Nincs véletlenül valakinek kapcsolási rajza? Nagyban segítene.. Én sajnos nem értek az elektronikához, inkább a mechanikus dolgokban vagyok valamennyire otthon, viszont villanyász kollégának is sokat segítene, ha lenne rajz.

     

    Előre is nagyon kösznöm!

    Üdv,

     

    Tamás

     

    Szerk.: 
    Találtam rajzot, csak kicsit keresni kellett, elnézést. Azért ha van valakinek ötlete, mi lehet a baj, szívesen veszem! :)

  3. 18 órája, zotya975 írta:

    Maga a főfékhenger is tud levegőt pumpálni a csövekben ( persze csak ha a pedállal lett légtelenítve) ha hibás a fékrásegítő felől a gumikarmantyú. Az ABS kockával ha jól tudom nem kell semmit csinálni légtelenítéskor csak itt más a sorrend : ABS nélkül: Jobb hátsó, bal hátsó, jobb első, bal első. ABS-el: Jobb első, bal első, jobb hátsó, bal hátsó. Ha van terhelésfüggő fékerő szabályzó a hátsó hídnál, akkor annak a karját a karosszéria felé kell nyomni, mert különben a dugattyú a fékpedál taposásakor kifelé tolódik. Bár így is lehet légteleníteni de könnyebb ha ez ekkor nem működik.

    Szia!

     

    Először is köszönöm a választ!

    A rásegítőnél nem lehet sérült semmi elvileg, magam raktam össze, új a főfékhenger (ugye azon van tömítés). Az ABS-es sorrendet viszont nem értem. Ha nincs abs, ugye a legtávolabbi kerékkel kell kezdeni (én ezt alapból így csináltam, nem tudtam az abs-es módot). Viszont nem fordított kellene legyen ABS-nél a sorrend? Értem úgy, hogy BE-JE-BH-JH? Te úgy írtad viszont, h JE-BE...STB.

    Elnézést hogy értetlenkedek, el fogadom, ha úgy van, ahogy mondod, csak logikát szerettem volna találni a rendszerben :)

    Üdv,

    Tamás

  4. Sziasztok!

    Teljes fékrendszer fel lett újítva. Új csövek mind a 4 kerékhez, gumicsövek, nyergek (természetesen felújítva) cserélve nagyobbra, főfékhenger és devander is cserélve. A problémám az az, hogy többszörös légtelenítés ellenére még van levegő a rendszerben. Tömítetlenségről nem beszélünk, sehol nincs szivárgás a rendszerben. Azt mondták, illetve olvastam is, hogy ABS kockában maradhat esetleg levegő. Olvastam több módot rá, viszont itt is kérdezném, van e rá valami módszer, amit az Opelekhez lehet/kell alkalmazni?


    Előre is köszönöm!

     

    Üdv,

     

    Tamás

  5. On 2016. 01. 08. at 17:06, wookie írta:

    Most pergettem végig a képeidet, és látom hogy lezártátok a hátsó váznyúlványt. Azon gyárilag nem véletlenül voltak a lyukak. Nem szabad teljesen levakolni, mert a víz akkor is bejut, így viszont kijönni nem tud, és nagyon hamar megint ki fog rohadni. 

     

    A pénz kérdésre lásd az idézetet az aláírásomban. Amúgy egy jó állapotú, szépen felszerelt példányért max 400 körül lehet kapni, ha van aki megvegye. 

    A pénz kérdés inkább csak elméleti dolog,meg nagyjából tudtam, mibe vágom a fejszémet... Az az igazság, hogy tudom,  senki nem fizeti meg azt a törődést, amit az autódnak adsz.Álmodni sem merek olyanról, hogy visszakapom egyszer valakitől is, maximum elményben az autótól, meg persze a tudat is boldoggá fog tenni, hogy az autó "egészséges lesz", megbízható és remélhetőleg kopó alkatrészeken kívül nem kell rá költeni egy ideig. Nem beszélve arról, hogy mielőtt szét szedtem, "jól állt neki a távolság" :) most pedig ha minden igaz, régi fényében fog tündökölni, majdnem ugyan úgy, ahogy kijött a gyárból :P Nálam is ez egyfajta szerelem, tart már egy pár éve (első autó szindróma is közre játszik) és szerintem még tartani is fog jódarabig.

    Olvasva a többi hozzászólást, sajnos igaz az is, hogy az a legjobb, ha magának csinálja az ember. ( persze ha van affinitása, helye, ideje, szerszáma az embernek, egyéb tényezőkről most ne is beszéljünk) 
    Volt pár pont a munka során, hogy igen csak el gondolkoztam:"vajon ki csinálná meg ezt így nekem?" és persze "Mennyiért?" Sajnos ha azt akarjuk, hogy becsülettel legyen megcsinálva, vagy DIY vagy zsebbenyúlós a dolog :/ 

    • Like 2
  6. 18 hours ago, wookie írta:

    Nálam is hasonló project van folyamatban, de én kasznisra bízom a munkát. Se időm, se szakértelmem ehhez a fajta munkához. Nekem most üresre kipakolva áll a kaszni a ház előtt. Nálam összes ajtó, sárvédő, hátsó váznyúlványok, bal első váznyúlvány, illetve padlón néhány lyuk, meg a motor miatt első kereszttartók, illetve baleset miatt a mocitető is cserés. 

    Sajnos sok meló, de ha kész lesz, nagyon jó lesz! :) Nem mondom, hogy financiálisan megéri (még így se, hogy munkadíj nincs) de eladni sem lett volna szívem,nagyon hozzám nőtt ,főleg első autó lévén. Érdekelne, hogy majd készen mennyit kérhetnék érte, de nagyon valószínű, hogy nem fogom eladni...:)
     

  7. Sziasztok!

    Mivel láttam, hogy páran osztottatok meg képeket kasztnis munkákról, gondoltam érdekes lehet az én felújítási projektem.
    A kasztni elég gatya állapotba volt sajnos...Padlólemez, segédváznyúlvány, küszöbök, hátsó nyúlvány, rugótányér, dobok, ívek, tankbeöntő, csomagtér lett mókolva..Sajnos az első ajtók majdhogy" menthetetlenek voltak, azokat bontottan szereztem...illetve két első sárvédő is cserés. 
    Ezeken felül kapott új tankot (sajnos utángyártottat), fékeket. Előre 280as tárcsa, B Veki nagy nyergek, hátra 40es nyergek, festve, Új tárcsák, betétek, kézifékhez pofák, kötél, kerékagy és összes fékcső került cserére. Segédváz, hátsó híd és stab rudak homokszórva, szinterezve.Szilentek cserélve. MIvel le került a segédváz, bakokat is cseréltem ( gyári volt mind, lógtak is vagy 1 centit :D) illetve kikerültek a blokkba beletört csavarok az olajteknőnek, végre nem lesz olajfolyás.
    Kasztnis munka nemsokára kész, már csak a gyári tetőablak befaragása maradt...

    A felületek korróziógátló alapozóval kezelve, a hegesztések mentén kigumizva, majd kapott az egész alja egy fényt 2k-s festékkel ( Jó erős, Linamaros festék :) ). Rücsi és alvázvédő ezután kerül fel rá. Kap majd egy teli fényt is, utána persze üregvédelem is meg lesz.

    Nagyjából ennyi. Mindent otthon csináltunk, nem kevés időbe telt , volt, amit "kézből" kellett csinálni (pl hátsó nyúlvány,rugótányér, hátsó sárvédő belső ív), de már látom az alagút végét..Nagyjából fél éve tart a projekt, sajnos munka miatt nem tudtunk úgy haladni vele édesapámmal, mint ahogy azt szerettük volna, de mondják azt is, hogy jó munkához idő kell.

    Itt a link, ahol el lehet érni a képeket: https://picasaweb.google.com/101350923512811252390/VectraAGTFelujitas?authuser=0&authkey=Gv1sRgCKnyqoePmvzF4wE&feat=directlink


    Ha kész, rakok fel további képeket!

    Remélem érdekesnek találtátok írásomat!

    Üdv,

    Tomi


     

    • Like 1
  8. Sziasztok!

    Fék tuninggal kapcsolatosan lenne kérdésem. Adott egy A Veki 256 os első fékekkel. Vettem B Veki nyergeket (288mm) és 280mm-es Meriva, 4 furatos tárcsát. Minden klappol, csak ugye a régi 256os tárcsa belső átmérője fel ült a kerékagyra. Ez 120mm. Az új Meriva tárcsa belső átmérője 139mm. Kérdésem lenne, hogy miként tudnám kiküszöbölni ezt az "apró" különbséget? Mert ugye szerintem fontos, hogy a féktárcsát ne a csavarok tartsák, hanem a kerékagyra feküdjön fel, tehermentesítve legyen. Megoldás lehet esetleg Meriva kerékagy átépítése? Azt nem tudom, annak a méretei (illetve a belső ricnis kiképzése a féltengely miatt) mennyire esnek egybe az A vekiével.

    Előre is nagyon köszönöm segítséget!

     

    Üdv,

     

    Tomi

     

    Szerk.: Utánanéztem a kerékagy cserés dolognak. Nem lehetséges. Fogszám diffi van. Külső csukló csere sem játszik, mivel azok a fogszámok sem stimmelnek.Érdekességképp még az egészre, hogy a Meriva kerékagy átmérője nem 139 mm, mint a saját tárcsájának a belső átmérője...annál kisebb, 135 mm.. :S

  9. Szia!

    Ha jár a motor, akkor sem működik. Simán gyújtáson sem.. Ez az én bajom :(

    Ha csukva van az ajtó, és rajta a gyújtás, akkor sincs? Az olyan, van egy kis elektronika az ablakemelő alján (kis műanyag házban), ami felel ezért a dologért. Én most fogom ezt felaplikálni az astrára, mert azon nincs.

  10. Sziasztok!

    Találkozott már valaki olyannal, hogy az ablakemelő nem működik, csak akkor, ha a bal első ajtó nyitva van? Az ablakemelő gyári. Ugye komfortos, minden. Mi után szét szedtem a beltéri műanyagokat, arra lettem figyelmes, hogy nem működik az el. ablak. Mondom a...aztán végül rá jöttem, hogy működik az, de csak abban az esetben, ha nyitva a bal1... Ami még érdekes, hogy akár gyújtáson van, akár nem, ha nyitva az ajtó, mindig minden körülmények között működik az ablak. Persze a kívülről kulcsos megoldással is fel tudom húzni. Az természetesen működik akármikor. Lehetséges, hogy test gond? Minden a helyén, ahogy néztem, a kábeleket nem bántottam...

    Előre is nagyon köszönöm!

    Üdv,

    Tomi

  11. Igen,de akkor is kíváncsi vagyok és szerintem attól még nem kizárt, hogy jó legyen :D
    A rögzítési pontot pedig meg lehet oldani, jó dolog. A másik oldalon is úgy írta, hogy ha van, ha nincs, küldenek patentokat és meg tudod csinálni magadnak :)

    Király!

    Na majd ha veszel akkor kérünk véleményt/képeket, mert a linken lévő sztem csak illusztráció, lévén a gyári nem így néz ki, meg azt írja a gyári rögzítési pontokhoz, ami szintén nincs veciben. :) Szóval sztem feltettek egy sablon képet egy sablon szöveggel.

  12. Sziasztok!

    Nincs véletlenül valakinek ötlete, honnan szerezhetnék típusazonos gumiszőnyeget? Van egy oldal (http://www.autoszonyeg.info) ahol van mindenhez, csak épp A Vekihez nincs :( ... Keresgéltem, próbáltam bárdiból, de ott is csak B Vekihez tudtak, A veki szőnyegnek megszűnt a gyártása..
    Érdekes viszont, hogy a fent említett weboldalon van A Veki szövet szőnyeg! Ajánlom figyelmetekbe, mivel jó áron van, hímzéssel, akármivel!
    Nem célom reklámozni az oldalt, csak érdekességképp.

  13. Szia!

    Nos...ablaktörlő motor ki lett cserélve. Most van szakaszos törlés, szal majdnem minden faja...Egyedül az nem, hogy nincs intervallum állítás. Töröl minden fokozatban,ahogy kell, de nem csinál semmit szaggatottnál a poti tekergetésével!

    Megköszönném, ha megnéznéd!

    Üdv,

    Tomi

    Holnap délelőtt megnézem.

  14. Szia!

    Ott tartok, hogy be van kötve. Elvileg helyesen. Viszont az a problémám, hogy ha benne van a relé, akkor folyamatosan töröl. Ez gondolom a relé hibája. Semmire nem reagál, csak ablakmosót nyom, ha húzom a kart. Szóval nem lehet megállítani. Viszont ha kiveszem !!!, vagy beteszem a régit, ugyan úgy működik, mint a régi, sima kar. Ugyan úgy nincs szaggatott( mint ahogy azzal sem volt), minden más viszont működik.
    Hogy is van ez?
    Nagyon jó lenne, ha megnéznéd, leírás alapján minden szál oda megy, ahova kell. G Astra.-nál ugye az a problem, hogy más a relé foglalat, és nincs oda húzva 1-2 kábel. Vekinél ugye minden bentvan, ahogy kiszedtem a biztitáblát, minden vezetéket csekkoltam, a relé jó lábaira megy. De azért biztos, ami biztos!

    Előre is köszi, ha megnézed!

    Üdv,

    Tomi

    Én beraktam,viszont most nem emlékszem hogy az indexkar melyik csatijához kellett kötni.

    Holnap délután megnézem,ha nem felejtem el.

    A relé simán bemegy a régi helyére nincs semmi kötözés!

  15. Sziasztok!

    Sikerült beszereznem egy intervallumos bajuszt,plusz a hozzá való relét. Találtam leírást, hogy s mint megy a dolog, de mivel G Astra-hoz írja, ezért lenne egy kérdésem. Azt tudom, hogy az intervallum kapcsolónak van 2 vezetéke. Fekete/fehér és fekete/sárga. A Fekete/fehéret meg van, hova kell kötni (fekete/sárga kábel, J terminál a bajusz csatiján) A kérdésem, hogy a másikat hova kell? Olvastam itt fórumon, hogy a relét meg csak be kell rakni a másik helyére. A leírásban viszont azt írja, hogy el kell vinni a másik vezetéket a biztitáblához (mivel G Astra-nál mókolni kell ott, nincs is bele rakva a relé, csak vezetékekkel "bekötve" a foglalatba").

    Szóval ebben tudna valaki segíteni?

    Előre is nagyon köszönöm!

    Üdv,

    Tomi

    PS: https://docs.google.com/file/d/0B282mpwg7ZdOZWU4NjE1OTctNjUzMS00NDZlLTkzOGMtNWM3M2M1MTIwZjY2/edit?hl=en_US

  16. Szia!

    Simán lehet alapjárati. Szerintem ennek a legnagyobb az esélye.Bontott jó lenne, mert eredeti, de lutri az is sajnos. Vagy ha esetleg kicseréled bontóból és visszaveszik, ha nem jó (nálunk van ilyen )Avagy...Új és valami jobb minőség, ha nem tudod megvenni a gyárit.
    Itt egy alternatív is, eddig 1 jó tapasztalatom van velük. Negatív semmi.

    http://wrcauto.hu/?96,alapjaratileptetomotoropelastrafcalibravectraa182016v90411546

    Üdv!

    1994-es X20XEV automata

    Az alapjárattal és a túl sokszori leállásokkal van problémánk. Ha a fordulatszám 500 alá esik szinte biztos hogy leáll, nem mindig csinálja de rájön akkor folyamatosan, ez megszűnt egy időre az alapjárati motor megtisztításával, de most újra előjött, ez esetleg az alapjárati motor cséréjével megoldhat vagy elég a tisztítás ismét? Vagy még valami esetleg közre játszhat ilyen hibánál?

    Ha vásárlás jó, milyet érdemes venni persze az ember mindig minél olcsóbban szeretné megúszni. Az ilyen olcsóbbak gondolom útángyártót alkatrészek is jók vagy inkább valami bontott?

    Köszi

    • Like 1
  17. Pedig ott van biztitáblába mert én is kicseréltem intervallumosra csak beledugtam és kész.

    Szóval nekem sima gyári az alblaktörlő kapcsolóm. Annyi a problémám, hogy nincs szakaszos törlés , csak egyből az egyes fokozat(meg az, hogyha kikapcsolom, ott áll meg, ahol kikapcsoltam. Ebből a felindulásból gondoltam, hogy az intervallum relé a cinkes. Vagy rosszul gondolom?

  18. De mégis hol ? A kormány alatt a biztitáblában nincs. Csak hasonló. Ott van egy piktogram az ablaktörlőnek, viszont ha azzt kicserélem, akkor csak nyomja a szélvédőmosót ezerrel :D
    A pedálsor felett is van pár bizti, ha leveszem a burkolatot, de azok közül sem nyerő egyik sem.

    Pedig ottvan az az utastérben.

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.