A következő történet arról szól, miért is nem voltam a pályanapon:
Pénteken fél hatkor végeztem a melóval, elhúztam a Timihez, ott vacsoráztunk. Mire hazaértünk volt olyan 19:00 óra kb. Kadettal gyorsan ki a garázsból, mosás, takarítás. Nálam a mosás majdnem 2 óra, elég alapos vagyok. A belsejével és az ablakpucolással a Timi foglalkozott. Közben kész lett a generátorom, csináltattam egy Omega generátort a Kadettba. Ez jobban tölt, stabilabb, újabb és ami a lényeg, hogy megvan a tartófüle, ami a régiről letört. :lol: Felhívtam Miragekori-t, hogy ugorjon be a Calibrába, guruljon át egy kis generátor ki-berakásra. Mikor megjött, kiderült, hogy beszart a forrasztója. Nem baj, kértem egyet a szomszédtól, ami akkora volt, hogy szerintem hegeszteni is lehetne vele. 45 perc volt kb. mire bemelegedett, ezzel is csak ment az idő. Aztán végre forró lett, megforrasztottuk a kábelt (erre azért volt szükség, mert az Omega generátoron az egyik csati másfajta). Bekerült a generátor a helyére, beindítottam, minden jó volt, végre annyi a töltés amennyi kell. Elpakoltunk, kicsit dumálgattunk még a Kornéllal, aztán tűz aludni. Ez volt 00:30 felé. Fent még egy kis útvonaltervezés, aztán alvás. 6:00-kor keltünk, nekiálltunk bepakolni a kocsiba. Közben záporoztak rám a hülye kérdések mindenfelől, aki ismer az tudja, hogy reggel nem szabad hozzám szólni. De tartottam magam, nem szóltam semmit. Mikor kész lett a pakolás, elhűltem. Megint annyi cucc lett a kocsiban, mintha 1 hétre mennénk Jemen-be. Ekkor úgy döntöttem, hogy időhiány ide vagy oda, legközelebb kicsit többet a foglalkozok személyesen a pakolás kérdéssel, mert ez nonszensz. Régen úgy jártam nyaralni, hogy egy rövid gatyát vittem meg sört. Most meg bent van a fél ház kevesebb mint 48 órára. Na mindegy. Végre beülök az autóba, nyomok néhány finomabb gázt, hogy a szomszéd ne mondhassa, hogy nem gondoltam rá. :lol: Elindultunk. Az utca első végén közli a Timi, hogy a bukósisakok ott maradtak. Nagyon jó, karika Gyűd körül, vissza hozzánk. Beállok az udvarba, Timi megy a bukókért. Nézek előre, látom, hogy gőzölög a hűtőrács. Láttam már ilyet, tudom mit jelent, de elhinni nem akarom. Kocsi leállít, motorháztető fel. Benéztem és megállapítottam, hogy lyukas a hűtő. Amit nemrég raktam bele az előző -szintén lyukas- hűtő helyett. Tökéletes állapotban volt, hogy mitől szart el, az rejtély. Ekkor a vérnyomásom megközelítette a 250-et, de még viszonylag nyugodt hangon közöltem a Timivel, hogy pakoljon ki, nem megyünk sehova, mert kilyukadt a hűtő. Ő már ismer, nem szólt semmit, csak elkezdett szépen kipakolni. Apám közölte, hogy pakoljunk át az Omegába, menjünk azzal. Nem tudom ki, hogy van vele, de egy autós rendezvényre én a saját autómmal szeretek menni. Nem másikkal, főleg nem egy ilyen benzintemetővel. Ekkor felmentem és szó nélkül lefeküdtem aludni. Szerintem annyira ideges voltam, hogy még radioaktivitás is jött belőlem.
Ma jött meg az új hűtőm, remélem nem lesz gondja mert ez az egy volt az egész országban.