-
Hozzászólások
20.163 -
Csatlakozott
-
Utolsó látogatás
Content Type
PROFIL
Fórumok
MAGAZIN-CIKKEK
MÉDIA
KÉPTÁR
BLOG / NAPLÓ
NAPTÁR
Hozzászólások posted by warwolf
-
-
Az a gáz, hogy mi már korábban elígérkeztünk egy másik helyre erre az időpontra.Így sajnos nekünk ez most nem lesz jó. :(
-
Nekem több ismerősöm van a Mercinél - van, aki szereti, pedig naponta egy órát ingázik és van, aki szívesen lelépne onnan, mert kevés a bér (ő is egy órát ingázik).
Én csak hallomásból merítek de akivel idáig beszéltem nem lelkesedett érte.Nagy részük az általad említett bért kifogásolta.Amiket hallottam, nevetségesen kevés ahhoz a munkához képest amit csinálniuk kell.Igaz ez a raktárra, és a szerelősorra is.
Korábban gondolkodtam, hogy esetleg be kellene adni egy önéletrajzot megcélozva a logisztikai szakaszt de félő, hogy ez a cég is pontosan olyan mint itt Kméten bármelyik másik.Tehát nem különb a Deákné vásznánál. Így letettem róla.
De ez igaz részben a külföldi melókra is.Állítólag a románok nagyon lenyomták a béreket illetve sok helyen munkaerő kölcsönzős emberek dolgoznak ahol nem szükséges a nyelvtudás, cserébe a kölcsönző kapja meg a béred 30%-át.Aztán ez vagy igaz, vagy pedig egy baromsá@g.
-
-
vigyük?
Jól néz ki, kérdés, hogy reg.adóval+műszaki+névre írással mennyi a vége.A projektre max. 100e.ft környéke van.
-
Sintráról letettem... szerintem marad a Voja... elég nagy,vonóhorgos,benzin-gázos, ami most itt kint 0.79€ :icon10:
Toimival értekeztem ebben az ügyben.. ;)
Azért a népítéleteket bögöld át, meg kalkulálj egy átírási költséget ill. kötelezőt is mielőtt bele vágsz! ;) Tomi amúgy is feni a fogát az Omegádra! :D
Más:
Ha valakinek az ismerőse szeretne megszabadulni olcsó kisautójától, szóljatok légyszi.Sógorom 2. futkosós autónak keres valami gyöszt, kispézé'.Olyasmit mint pl. az enyém is.
-
Gondolkozok autó cserében... :evilgrin:
Én is nézegettem régebben Sintrákat aztán utána olvasva a típusnak inkább letettem róla.Semmihez nem hasonlít semmije, megbízhatósági gondokkal küzd, bajos az alkatrészellátása is, drágák hozzá a cuccok.
Ez a G. Voja sem rossz, utazónak tökéletes, de én ha ilyesmi egyterű felé tendálnék, inkább a Japán vonalat nézném mint Toyota Previa, Toyota Avensis Verso,Toyota Picknic, Mitsubishi Space Wagon, esetleg most van egy új Nissan modell is az NV200 bár nem olcsó, de régebbinek pedig ott a Nissan Serena.
Szerintem megbízhatóbbak mint a lehajtott európai modelltársaik.Pl. sógorom Sharanjaból kiindulva olyat végkép nem vennék.Évente rá kell locsolni azt a majd. 100e.ft-ot esetleg többet, hogy üzembiztos maradjon.Hiába 5L, meg 7 személy.
-
Mi pedig sok élménnyel gazdagodva haza értünk tegnap Fedémesről.Jó volt a hely, mondhatni varázslatosan szép és nyugis.A helyiek nagyon kedves emberek, mindenki mindenkinek köszön és amolyan csodabogárnak tartanak bennünket, ernyősöket.Sokat repültem, sokat másztam vissza a dombra, a tökömről is folyt a víz közben, de megérte mert sok tapasztalatot gyűjtöttem.
A Punto jól muzsikált, és alig fogyasztott.Cserébe ma apumék Lacettién AGR-t ganézhattam! :D Utána kicsit megkergettem és meglepődve tapasztaltam, hogy 3800rpm-től egész élhető ez a motor! :D Csak ha mindig így lenne használva, leenné a nadrágjukat! :D
-
Akkor mondjuk most pénteken egy minitali?
Nekem nem lesz jó sajnos.Holnap lelépünk és talán szombaton vagy vasárnap érünk haza.Ellenben a Johnny által korábban felvetett összejövetelt össze kellene hozni.Tényleg régen voltunk már együtt.
Pajáékat meglepni?Ott lehet kényelmesen parkolni a szomszéd telken! :D :D :D
-
Éppen most futottam össze GSiCsabival és kiccsaládjával a kisteszkóban, utána a parkolóból kikanyarodás közben szembe jöttek Joék! :D Olykor csak kicsi ez a város! :D
-
Kicsit tovább mégy és bent landolsz a szürkemarhagulya közepén.
Szép kis távot tettél meg. :icon13:
Óriási élmény volt!Remélem lesz még idén több is! :D
-
Mostani nagy kedvenc
c. száma! :icon1: Nagyon király zene! :sneaky:Nyomokban tartalmaz régi elemeket, de túl divatkövető.A régi zenéi nagyon jók viszont és jól táncolhatók mint pl. so fine ; like glue.......ilyenek.
-
Sziasztok! A hetekben vettem egy Omegát, a sok opel mellé ami a családban van.... :-) Kecskeméten élek lassan 9-10 hónapja... Szeretnék bekerülni egy jó kis csapatba, ezt hogyan tehetem meg? Hol tudok veletek találkozni? egyáltalán Bemutatkozni? ez hogyan működik? A jövőhéten valószínű h nálam lesz már az autó most éppen a vámosokra várok h kiadják az igazolást a regadóról! :-) Köszönöm. Üdv. B. Tomy
Üdv!
Hát a helyi klubélet kicsit viharvert mostanság mert mindenki melózik vagy itthon vagy külföldön, ezért már mi is csak ritkán szoktunk sokan lenni.Leginkább itt a fórumon értekezünk akár a minitalikkal kapcsolatban is, ezért érdemes figyelni a fórumot.
Egyébként gratula az Omihoz! :)
-
Tegnap megvolt siklóernyős pályafutásom első nagy repülése!Szentkirályról szálltam fel, és Tiszaugon pedig le.Nem mertem messzebbre menni, mert amerre mehettem volna, olyan volt a felhőkép, hogy inkább nem kockáztattam be.
Lakitelek Tőserdő felett már 1500m-n voltam, majd a Tiszát 2000m magasan repültem át, aztán ott helyben Tiszaug felett tekerésztem koptatva a magasságot.Végül a holtág K-i csücskénél értem földet egy kies mezőn, nem messze egy úttól amin eljutottam a vasúti átjáróig ahol faterom felvett és vissza vitt Szentkirályra.Az ősök éppen Tiszaugon nyaralnak, de engem nem láttak lévén elég magasan voltam, de aki előttem startolt és szintén átrepülte a Tiszát és a 44-es út mellett szállt le, Őt igen! :D
1000m felett minden emelt, ha akartam ha nem, emelésbe kerültem.Egyszer 1900m körül bele kerültem egy felhőszívásba, alig bírtam meglépni alóla! :D Amit eddig elméletben hallottam és könyvből tanultam meg az öreg sasok mesélték, na azt a levegőben töltött 1 óra és 20 perc repülés alatt mind tudtam kamatoztatni.Még a féloldalas csukást is kipróbálhattam hála a két termik közötti le és fel áramlásnak.De olyan beton stabil az én jó öreg ernyőm, hogy mire felnéztem már vissza nyílt.
Nagyon nagy élmény volt.Mondjuk legközelebb jobban felöltözöm, mert 1600m felett piszokul fáztam! :D 600m körül pedig piszkosul dobált a levegő.Felette szinte vajsíma volt.
-
-
A szelet én is tudtam szidni, amiért elállt. Országúti bringáztam, odafelé szembeszelem volt, visszafelé meg elállt :D Egyébként az ott egy klassz hely ilyen szempontból, mert mindig van szél, mikor arra megyek. Kerekegyháza után, Balázspuszta felé vannak még nagy, szeles területek, nem tudom arra jártatok-e már :) Meg ott van némi domborzat is :D
Igen, ott elvileg össze szűkülnek a dolgok de egy gödörben van.Tehát ott nem annyira mozog a szél.Kerekegyháza után is ki fogjuk próbálni a lehetőségeket előbb, vagy utóbb.Sajnos nekünk elég nagy lejtőre van szükségünk ahhoz, hogy érdemileg el tudjunk emelkedni a földtől.A másik alternatíva a hátimotor lenne, ha nem kerülne a legolcsóbb darab is majd 350e.ft-ba.
-
Warwolf, lehet, hogy tegnap titeket láttalak Hetényegyháza és Kerekegyháza között? Két sárkányrepülős fehér Opel Corsa A-val.
Igen, mi voltunk! :D Némi földi ernyőkezelést próbáltunk imitálni több, kevesebb sikerrel mert mire kicsomagoltunk a hetényi sporttárssal, addigra az a maradék szél is elállt! :D De legalább jót beszélgettünk! :D
Azért pár belefutós startot sikerült össze hozni de a kifordulós, szél hiányában elmaradt.
-
Mosópor projekt?
-
Állok a kistacskónál az Izsáki úton kifelé a külső sávban a lámpánál.Előttem egy G Astra, a belső sávban pedig a g Astrás ember mellett egy VOLVO 850 GLT.Rajta utánfutó, az utánfutón egy betonkeverő.A hátsó lámpa valami egyedi módon gányolva, a festés lemattulva.Lassan zöldre vált a lámpa, mikor az előttem álló G-s mutatja a VOLVO-s embernek, hogy folyik valami az autójából.A VOLVO-s pedig elkezd lobogtatni egy 2.5L-es PET palackot, benne valószínűleg csapvízzel.
A konzekvenciákat vonja le mindenki maga.Így múlik el a világ dicsősége.
-
-
Részemről melózok.Szal bukta.
-
Losi!
1 Videót kaptam azon nagy nehezen de sikerült a vezérsík csere, e-mailben el is küldtem mpg formátumban. :)
Meg is jött, éppen töltöm lefelé.Megnézem melyik volt az, és küldöm a másikat is! :D
Sziasztok.
Jelentem a kiscsalád rendben...eszik-alszik egyelőre... :D
Nem lehet egyszerű ebben a dögmelegben sem Mártinak, sem a minimanónak!Bár Flóra is az év legmelegebb napján született! :D A szülőszobán volt vagy 40 fok......
-
Videókról valami hír?
-
Valami klímás nekem is kell majd, mert nem az igazi a technika.
Kellene hozzá valóban Bazsi, mert én pl. a belső hőfok érzékelőt is simán meggyanúsítanám.De ez csak okoskodás lévén soha nem volt gondom klímával eltekintve attól, hogy meglépett a gáz a ződből.
-
Sziasztok!
Kecskeméten keresek olcsó klímatöltőt. Olyat, aki ért is hozzá és meg tudja keresni, ha valahol esetleg szivárog a gáz.
Előre is köszönöm a segítséget!
üdv
Érdemes lenne beszélni a Csókai utcai bontósokkal, nekik vannak normálisan dolgozó kapcsolataik.Hivatkozz a fórumra és az itteni Opeles emberkékre.
Kecskemét és környéke -CHAT
in Opel Club, Kecskemét (MOTE)
Elküldve
Valami ilyesmi helyen kellene nekünk is kezdeni valószínűleg........
Viszont októberig tuti állandóan bent kell lennünk az éves leltár miatt.Utána átszervezések lesznek a műszakokban is, és kíváncsian várom ez hogyan érinti majd a béreket, tervezik-e korrigálni vagy ilyenek.Ha nem, akkor számolni kell majd.Főleg azzal is, hogy mivel 1000 éve vagyunk ott, tuti ragaszkodnak majd a felmondási időhöz a az új MT szerint nekem/nekünk 60 nap.Köszönjük Viktor.
Előtte kell találnunk olyan helyet ahol legalább valami előszerződés félét kötnek velünk, hogy ne fussunk vakra úgymond.Mert azt a luxust én pl. nem engedhetem meg magamnak, hogy kicsit is lógjak a levegőben.