Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Bogyo

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    133
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Everything posted by Bogyo

  1. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Tegnap este megálltam 20 perc erejéig, egy nyitott parkolóba. Ez eddig nem is olyan érdekes. ...Mikor közeledtem az autó fele, és már épp nyomtam volna meg a nyitógombot a távkütyün, észre vettem egy kb 2mx1.5m kiterjedésű kisebb tengert, az autóm alatt. Abban a pillanatban, valszeg az autóm szine, hozzám képest fekete lehetett. :smt087 Elösször arra gondoltam, hogy már ott volt mikor beálltam. Aztán gyorsan hátratoltuk a gépet, hogy alá tudjak nézni. Korom sötét volt, ezért telefonlámpa bekapcs, majd alá hesszeltem. Hát nem azt mondom, hogy folyt, de eröteljesen csöpögött valahonnan a motor hátúlja felöl a víz. A tartájból látszólag nem fogyott semmmi!!!! Múszáj volt elinduljak, mert mennünk kellett. Úgy voltam vele, hogy ha majd jelez a BC, akkor megállok, és utánna töltök. ...hát nem jelzett! Aztán megálltunk még az út folyamán egyszer-kétszer, de csak kissebbb foltok maradtak alatta.(víz) Elértünk a Fóti áruház szokásos pénteki rendezvényére. Autó leállit, és hesszeltük a versenyt, úgy egy félórán át. Mikor elindultunk, felnyitottam a géptetőt, hogy ránézzek a tartályra. Ismét semmmi vízfogyás.A BC is "csöndbe" volt. Kis vízfolt ismét alatta.Így hát tovább álltunk. -Közben lebeszéltem egy haverral, hogy reggel az első dolgom lesz átmenni az aknára, mert muszáj lesz kideriteni, hogy ez honnan folyik. ...telt múlt az éjtszaka, és reggel 6-ra haza is értem. 10-kor pedig kelés, és tipli az aknára! Mondanom sem kell, hogy semmi!!!! A tartályban a víz teljesen szinten. Talán kicsit alatta. És vízfolyásnak, nyoma sem volt! Pedig legelősször annyit kinyomott magából, hogy az elég lenne egy komplett kocsimosáshoz. De a kiegyenlitőböl, jó ha 3mm hiányzott!!! A legidegesitőbb, hogy most meg nem csinálja! Porszáraz minden! És nem voltam berugva!!!!! Rajtam kívül, még hárman is tanui voltak az esetnek!!!!! Nem értem mi lehetett vele? ](*,) Kondenz víz nem lehet, mert a klímát, valahogy a 10 fokba nem kapcsoltam be.
  2. ...Most végeztem. Úgy világit az autóm belseje, (müszerfal) mint valami repülőgép. Kicseréltem az összes izzót! Köszönet érte mindenkinek, aki a technikai részletekben segitett. :prayer: Hétfőn kitöröltetem a hibakódot, és meglátjuk, hogy utánna mi lesz a helyzet.
  3. Nem zavartál senkit. Elvégre is ezért van ez az egész fórum, hogy segítsük egymást. Sajna én nem igazán tudok neked Help. Jelenleg én is inditási gondokkal küzdök.
  4. Köszi greg. Este írok mailt. Úgy 9körül. Köszi.
  5. Opel 16v: Vagis akkor csak simán próbáljam meg kihúzni magam felé a szellőzőket? a szellözötok is pattintós vagy az már csavarozva van? Azért kérdem ilyen részletesen, mert ismervén ehez az autóhoz tartozó alkatrészárakat, nagyon nem szertnék eltörni semmit. Nem vagyok egy fakezü, de nállam nem árt az odafigyelés.
  6. Szedte már szét valaki a müszerfalat? Az asconámon csukott szemmel megcsinálom. De ezt???? Még csavart sem látok. Mondjuk nem nagyon "másztam" még bele.
  7. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Fúúú de gáz, még így visszaolvasni is!!! :confused1: :smt087
  8. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Hali mindenki. Tegnap valami eszement baromságot írtam (matt részegen) valahova a fórumba. Csak az a gond hogy nem találom. Sorry mindenkitől aki olvassa. Nagyon szégyellem magam. :smt010
  9. Na visszatérve a compi hibámra. Észleltem hogy néha nem világit a tőltés jelző lámpám. Lehet hogy ez lesz a ludas. De az inditásproblem még mindig fent áll. Még telefonozni nem volt időm a szervizekbe.
  10. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Fúúúú. Nekem is kell ilyen cumó!!!!! :smt026
  11. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Sajna telinél is ezt csinálja.
  12. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Köszi mindenkinek a gyors reagálást. Hétőn vagy kedden (időmtől függöen) beszélek egy elektronikussal. Aki opeleken "nőtt" fel. Az interátba ajánlották mert ott melózott 4évig, aztán elment maszeknak. Megvárom mit mond. Ha nagyon horror, akkor irány dark ajánlata. Én is a nyomástartóra gondolok. Mert nagyon olyan a szitu. De akkor miért dadog le néha az alapjárat? Mintha kihagyna a gyújtás. Na most a gyertyák tök újjak. Csakúgy a gyertyakábel is. A trafó tökéletes (bemérve). Na ezért mondta a forma az interátban, hogy tünjön el a hibakód, mert lehet, hogy ez zavar be az egész mükődésben. Ha eltünt a müszerfal hiba, akkor mehetek tovább. Tudja valaki, hogy a nyomástartót hogy tudom megnézni?
  13. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Hidegen úgy 4másodp-t teker mire "elkapja". Ha melegen leállitom és egyből vissza inditózok akkor pöcre indul. Ha várok úgy 15-20 percet megint 5-6mp-t tekeri az inditó mire hajlandó beröffeni. Na és most jön a bonyolultabb része: A hibatárolóban a 135-ös hibakód volt. (vagyis van mert nem került törlésre) Ez kontakthibás müszerfalat takar. Na ennek kivizsgálására 20 lehetséges variációt kell elvégezni. Míg a hiba meg nem szünik. Pl: Gyújtás ki, 23-as 34-es vezeték széthúz, majd gyújtás vissza ad. És ha még mindig van hibakód akkor jőhet a következö. Nahát az emberünk végig gyalogolta az összes lehetséges variációt. És a hiba maradt. Vagyis a computer maradt. Mint kizárólagos hibaforrás. De lehet egy szálszakadás a müszerfal hátúlján. Sőt még 1001 variáció. De menjünk csak szép sorban...elösször meg kell oldani a hibakódot. Ha már nem fog hisztizni 135 kóddal, és még ezután is szarul indul, akkor megyünk tovább. Csak elöbb szünjön meg a hibakód. Ettől még lehet hogy mondjuk becsöpög az egyik befecskendező és ettöl nem indul. vagy...stb.
  14. Bogyo

    Egyéb csevegés

    az omi hibája az hogy szarul indul. Most hoztam el az interátból. 4 órát szívott vele az elektronikus. Végig játszott mindent. Minden hülye vezetéket szét szedett és kimért.
  15. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Ja amint látjátok megváltozott a nevem. Most hogy kicsit komolyabban veszem ezt a fórum dolgot, úgy érzem ideje volt attól az idétlen "ekg295"-től megválnom. Valahogy mindenhol ezt használom. Mert ez tuti egyedi. A legelső opelem rendszáma. Na az, egy igazán lepusztúlt gép volt. 20éves volt akkor, mikor hozzám került, és ennek már 5 éve. Mostanra már biztos meghalt szegény. ;) Igazi széthajtott 1980-as kadett. 1.3s Mindig lett vele valami mikor lepadlóztam. De jól el játszottam vele: egy padlózás, egy szerelés. Kircsi volt. :smt003
  16. Bogyo

    Ascona

    Amíg asconám volt, soha nem volt semmi gondom. Vagy ha volt is valami, akkor elment vele még vagy 2000kilcsit tutira. Imádtam. Csak jókat tudok rólla mondani. Szerintem nincs még egy ilyen autó. Nagyon el lett találva. Thx Adam Opel.
  17. Bogyo

    Egyéb csevegés

    Computer hibás a gépem. ;) Ez őrület. ...de tényleg. Hibától függően 30-tól 70-ig terjed a javitás. (de legalább javitható.) Most várom a hóvégét, azt majd meglátjuk.
  18. T. Admin. Kérvény. Ezen úton kérelmezném nevem átírását Bogyó -ra amennyiben még nem foglalt. Előre is köszönöm. ;)
  19. Hali. Egy olyan kérdésem lenne, hogy nem lehetne valahogy nevet változtatni? :? Előre is thx.
  20. Ha sikerül bedigitalizálnom akkor felrakom. Pár perc az egész, de jó lett. Apropó kiderült az autóm indulási betegsége. (aki a közelembe állt az hallotta, hogy vagy 5mp-t teker mielőtt beindul) Computer hibás a lelkem. Ez olyan 30-70 ezer pénzbe kerül majd nekem. Attól függ mi szállt el. Vagy egyszerüen türőm a dolgot, és cserélgetem az öninditót úgy 3havonta. ...kellett nekem fullos verda!? De azért én így is imádom!!
  21. Bocsi mindenkitől nem tudtam elköszönni. Vinnem kellett a gépet az Interátba 20:30-ra. A tali nagyon jó volt. Megyünk máskor is. Üdv. Mindenkinek. Greg: totál eltüntél te is. Pedig még kellett volna dumcsiznom veled. Majd küldök mailt. Hali.
  22. "...mindenki hozzon magával még egy autót" -Na hát én hozok. És mindjárt kettöt is. Ugyanis az imént csatlakozott, Vectrás haver is. :supz:
  23. Én is tuti hogy megyek olyan 6 körül. Jön még velem a régi asconám is. Persze már az új tulajával. Mindjárt sikerült is lezúznia az elejét. Hát hiába, 130Le 1000kiló-ra. ...hozzá kell szokni. :supz: (előtte egy 20 éves karbisa volt) Na a lényeg hogy megyünk!!!! Ott a helyünk!!! :smt026
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.