Sziasztok leírom az eddigi tapasztalatokat Astra J-vel kapcsolatban. 1,4 Turbo-s a kocsi, közel full extra, a bőr és a 4 elektromos ablak, automata váltó kimaradt, mert mikor vettük már akkor feltűnt dög nehéz a konkurenciához képest, sokáig agyaltam ezt, vagy a Golfot, de az akkorin nem volt LED DRL, szóval bevállaltam, és próbáltam a lehető legkisebb súlyt rárakni még az extrák során.
Néhány tapasztalat: Nyomatékos, kellemes motor, kiegyensúlyozott nagyon, 5000 főlé már nem érdemes pörgetni, turbósan kifullad. A váltó hosszú úton jár, eggyel alatt váltás érzetben pl. a japánokhoz képest, de megfelelő, elosztása rossz, túl hosszú fokozatok, a 3., és 4. kifejezetten zavaró beosztású városi közlekedéshez, vagy túl sok, vagy túl kevés a 60 km/h körül ingadozó városi tempóban, kb 2x annyit kell váltani emiatt ebben a tartományban, mint egy Golfban. Állandóan van valami nyavalyája, EGR szelep zárlat, hűtőfolyadék tartály kb. 4x romlik el, volt ahol az ülés nem volt megvarrva végig, 7,5 milliós kocsi... Szerencsére a GM mindent javít, hari időn túl is a típus hibákat, sokszor visszahívás keretében, akkor is ha nem romlott még el. Ami viszont fizetős volt az aksi, 2 év alatt feladta, tudom nem vagyok egyedül, aki így járt, a kereskedésben mégis boci szemekkel néztek mi baja, lehet ráadásul trailerrel kellett bevinni, mert bár a can bus azért is szól, ha kiég a rendszámtábla világítás, azt nem képes kimutatni az aksival lenne a baj, helyette a kevés feszültség miatt, minden létező hibát kiírt. Miután 2x nem sikerült megállapítani az aksi a gond (nehéz lehetett pedig, feltöltik 2x indul 3x-ra már nem, na mindegy) megelégeltem, vettem bele egy nagyobb aksit, beszereltem, de így összesen kb 50e volt ez a kis móka...
Aztán vannak érdekes elektronikai bakik, pl rádió behal, lezár magától a kocsi csak úgy állóhelyzetben, úgy hogy éppen takarítom és a kulcs az ülésen pihen :D még jó hogy otthon volt a cserekulcs.
Másik a cd500 rendszer, amihez csak 50-30e között mozog a frissítés, 2011 előtti autókon pedig a legfrissebb térkép 2012-es ezért a pénzért, érdekes egy 2005 Corsán a 10 éves GPS-hez van 2014-es térkép, egy 7 milliós 3,5 éves kocsihoz nincs... Csak gratulálni tudok a GM-nek! Amúgy sen nagy szám a GPS, ami szerint a pongrácz útról nem lehet ráfordulni a kerepesire a stadionok irányában :)
AFL fényszórók jók, flex ride-nak semmi értelme, sőt semmilyen extrának ami flex-el kezdődik! Kényelem jó, kormányzás megfelelő, futómű még 18-as kerekekkel is bírja pestet. Ja itt jut eszembe télen nem lehetett kapni acélfelnit :) GM újabb pacsi, decemberig mentem téli kerék nélkül, vagy vehettem volna 3x áron a nagyobb kerekekre gumit és szétmaratni sóval a felnit...
Összességében szép szerethető autó, de olyan, mint egy jó nő, állandóan van valami vele, oda kell rá figyelni, tud sokba kerülni, és gyomorszájon vágni ha kell, de pályán megüli a 210-et is egy orgazmus elejéig, bizonyítva a kis polgári luxus kompromisszumok árán a tied lehet 7 millió környékén is.