Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

K-G-za

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    121
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Hozzászólások posted by K-G-za

  1. Autóvásárlással kapcs: Nézzük az ellenpéldát, pöpec kis jármű alig múlt 10 éves, de a motorja olyan, mint ami most jött ki a gyárból. Próbakör, megveszed, örülsz mint majom a farkának. Elmész még pár száz kilómétert és utána észreveszed, hogy ömlik az olaj mindenhonnan. Autóeladásnál nekem már mondták, hogy milyen dzsuvás a motor, a kereskedőknél enni lehet róla. Ja mondom, ez használva van, nem pedig kiállított tárgy (egyébként nem volt dzsuvás, sem olajsár semmi, mac amit az eső behordott annyi "kosz" volt).

    Egy tél után, főként BP viszonylatban olyan fekete sár jön le a karosszériáról hogy ihaj, pedig azt kéthetente havonta mosom. Namost a motor is kap ugyanebből rendesen, márha valaki használja.

    Ne értsetek félre szép a tiszta motor, meg minden, de egy ki egészséges kosz kell a motornak is. :D

    Gondoltam, hogy ezt vki írni fogja. egyébként jogosan. Ha nincs a kocsival semmi gond minek nyitogassuk a motorháztetőt. És ha nem nyitogatjuk, mert nincs vele gond, akkor nem tudjuk, hogy koszos-e. Erre a faterom mondott egy hasonlót:

    " Fiam nézd meg a csajod házának udvarát mekkora a trágyadomb. :lol: Ha jó nagy az azt jelenti sok az állat és a növény, ami adja és amihez kell, azaz tuti sok lóvé is van ott. :D VAGY!!! Qrva lusták takarítani és akkor ezt a lányt b@szhatod!!! :lol:

    Amúgy (mint azt írtam) ez az én véleményem. Mármint ha minden szép és jó akkor a motortér miért ne legyen az. És mégegy (amit írtam) : nem minden(hó)napos dolognak kell lenni a motormosásnak. 1-2 év alatt kap annyi koszt ami "egészséges".

    Nekem most jött el az idő mivel az előző tulaj magasról sz@rt rá. legalábbis úgy néz ki....

  2. Egyetértek az előttem szólókkal.

    Szerintem is jobban észre lehet venni bizonyos apró hibákat egy tiszta motornál. És ha nem is a szerelőnek, hanem mondjuk neked kell valami apróságot (égőt, biztosítékot, akksit, stb. ) cserélni, akkor nem leszel nyakig riggyós.

    Nálam mondjuk nagy szerepe van az érzetnek is. Kivül-belül tiszta az autó, de a motor dszuvás engem spec nagyon zavar. Ezért is járok utánna, hogyan mit kell biztonságosan csinálni.

    Nem azt mondom, hogy minden hónapban le kell mosni, de 1-2 évente én biztos megtenném.

    Mikor autóvásárlás előtt áltam, nézegettem a használautók képeit és elborzadtam mikor a motorteret is lefényképezték olyan mocsokasan, hogy fel sem lehetett ismerni mi az? Mókuskerék két kivénhett lomposfarkúval vagy egy motor. Inkább fel se rakták volna azokat a képeket. :lol:

  3. Hi

    A tegnapi hűtő ventillátor problémához. Mindkét (klíma hűtő és motor hűtő venti forog) de mostmár nem indul az autó egyáltalán esetleg vmi tipp vkinek. Hőgomba lehet? de akkor indulnia kellene nem? Hőgombás mondat ugrott mert ez nem olyan elvileg de, akinek volt hasonló az tudna írni helept?

    Mikor én megvettem a paripám nagyszervízt csináltattam rajta. Ha jól emlékszem a haverom mondataira (ő csinált(att)a) nálam is volt ilyen. Mármint a kis sárga hűtőventi lámpácska világított. Bár nálam indult az autó. Elvitte és rádugták gépre, ami kiírt vmi hibakódot és innen nem tudom, mert csak annyit mondott másnap , hogy itt van kész van. Megkérdem tőle mi volt a problematika, azt modom is, ha gyün a válasz... :lol:

  4. biztositék dobzt tekerd be egy zacsival vegyél brigéciolt. hideg motornál kicsit öblögesd le de nem sok vízzel befúlyod higítatlan brigéciolal 2 fajta van asszem a régebbi tipus a jobb, most nincs ithhon sajna nem tom megmondani melyik hagyod álni rajta egy 5 percet majd ahova beférsz szivaccsal át törlöd ahol koszosabb esetleg olajosabb oda nyomsz még egy kis brigéciolt majd leöblíted. Én ilyenkor jó viaszos samponnal átmosom szivaccsal és azt is leöblítem de oda kevés víz is elég, amit tudsz kinyitsz(biztositék doboz tető fényszóró gumi sipka stb, hagyod megszáradni. ÉS át törlöd a gumikat, műanyagokat műanyag ápolóval lehetőleg olyannal ami nem ragad. MAjd beindítod a kicsikét. ha úgy hallod minden ok akkor vége ha kihagy a henger beázott kicsit azt ki kell szárítani ha nem indul akkor beázott a computer és lehet aggódni. Ha nagy nyomásúval csinálod akkor a nyúlványra blokkra nyomasd a vizet a csatik elvileg nem ázhatnak be de elvileg . Ezek nem kétéltüek

    ja a brigeciolt ne fújd a kasztnira csak akkor ha egyből le is öblíted mert a fényezés nem szereti.

    és meleg motornál ne csináld mert repedhet és a brigéciol rá szárad és csúnya lesz

    Látom Te ezt egyszer már csináltad :lol: . Ezt tényleg válasznak hívják....

    Köszi. Így már könnyebb lesz. " ha nem indul akkor beázott a computer és lehet aggódni" egy kicsit megérintett, de szerintem nem lesz probléma. Óvatos leszek.

    Mégegyszer köszi.... :D

  5. Attól függ mit jelent nálad a motormosás. Sima vízzel, motorlemosóval vagy hogyan gondoltad?

    A legjobb megoldást akarom választani. Sima vízzel is el lehet érni valamit, de szerintem egy kis motormosó csodaszer + egy kis magasabb nyomású leveretés már "mókásabb" eredmény ér el nem? :lol:

    Én attól félek, hogy a magasnyomású (nem 200 bar-ra kell gondolni) valami gondot okoz. Régen az 1200-es zsigánál leragasztottam az elosztófedelet azt agynyeki. Ott sose volt probléma. Itt azért már több a kütyü meg mütyü és nem tudom pontosan mi az amit jobb, ha letakarok mielőtt nekiesek (nekiesnék).

  6. Egy apróka kérdés:

    Szerintetek érdemes lemosatni vagy lemosni a motor(tere)t?

    Én szívesen megtenném ,mert az az egyetlen hely eddig, amit alaposan nem takarítotam még ki. Kicsit idegesít is! :D

    Viszont egy kicsit félek tőle, nehogy olyan helyen is kimossák ahol nem kéne. :lol:

    Mire kell figyelni, ha sajátkezűleg akarom elvégezni a hadműveletet? :lol:

  7. Az enyém is fütyül, ha hátra ülsz, nyilvánvalóan más vezet :D , akkor egész jól fogod érezni és hallani, hogy a hátsó ablakok mellett ömlik be a levegő felhúzott ablaknál.

    Mit is beszéltünk a motorzaj csillapításáról a CL2-nél, ahol kispórolták!? Mert engem ez zavar, hogy 130-nál már tényleg "üvöltetni" kell a rádiót vagy az utastársat :lol:

    Tuti hátra ülök és kipróbálom.... És mit kezdjek vele, ha igazad van????

  8. Én most éppen valamiért, valahonnan a jobb oldalról olyan hangot hallok, mitha fütyülne a szél. Gőzöm sincs mi az és honnan jön. Csak menet közben hallom. A tömítések, gumik, ajtóhézagok rendben. Úgyhogy halvány lilám sincs :lol: . De ott a rádió, az megoldja ezt a kis problémát :D :lol:

  9. Valaki segítsen, mert megőrülök. Kattog gyorsításnál és megállásnál a vezetőülés... Ha áthelyezem a súllypontomat az elejére vagy a támlához, akkor kicsit elmozdul a bal oldali sínben az ülés (hintázik), érezni nem lehet, de kattog. Mit lehet ezzel tenni? :D A zajokra nagyon érzékeny vagyok, főleg hogy városban megyek és hallom a kattogást folyton. :lol: Ha a háttámlát rángatom akkor is elmozog picit, a rögzítő kampók szerintem beakadnak, azokat már megnézegettem... Rakjak a sin vége alá valami gumi lapot?

    Valakinek volt már ilyen?

    Egy hibbant ismerősöm a következőt fogalmazta meg: azért van az autóban a rádió, hogy be tudd kapcsolni, ha nem kívánatos hangokat hallasz :lol:

    Azaz a rádió megszünteti a kellemetlen hangokból adódó idegesgedést :D

  10. Nekem 66k volt anno a vezérlés felújítás (szíjak, görgők, pollen szűrő, légszűrő, vízpumpa, benzinszűrő, olajszűrő), plusz még ebben volt a kartel javítás is 12k valamint pluszban én vittem 8-ért az olajat.

    Aztán még kis féktárcsa+betét előre 35ezer, szelepháztakarítás 3k, nyárigumi 75k...

    Éppen most számoltam valamelyik nap, hogy 1.250.000-ért vettem a kocsit, ráköltöttem sacc 250-t és kb gyári állapotban van. Jó ilyen tudatban furikázni. :lol:

    Kb hasonló a "cipőnk". :D sacc nekem is ennyibe van de nekem ebbe egy kis karosszériázás is van, meg egy új trafósor és egy hűtő. Ja és én a feléért sem vettem. Bár 9.5 éves és 194.000 km van benne. :lol: De a gyári állapot nálam is majdnem fedi a valóságot. legalábbis belülről :D

  11. Sziasztok

    Nemrég lettem Astra G 1,6 Benzines tulajdonos, tulajdonképpen ez életem első saját tulajdonú tütüje, úgy hogy van mit tanulnom. Hamarosan esedékes az olajcsere, szerintetek milyen olajat tegyek bele? (103E-ben vettem az autót, most közel 106Eben van). Ja és még valami: a vezérműszíjat mikor ajánlatos cserélni? Jártasabbak mondták nekem, hogy használt kocsik esetében az átvétel után mindenképp cserélni kell. A kereskedő szerint, akitől vettem a tütüt, 120E előtt nincs amiért foglalkozni ezzel. Kissé tanácstalan vagyok...Ja, és még valami...kinek mi a tapasztalata, az ilyen motrok mennyi olajat esznek? Nekem a szintmérű öt jelzéséből a négyesig van még olaj, így a csere előtt...bocs ha kicsit konyhanyelven írok, még tanulom a dolgokat

    Hi Raba!

    Én két hónapja lettem ASTRA G 1.6 16V tulaj. Igazság szerint nekem is ez az első autó, amiért már én vállalom az objektív felelősséget :D .

    Mikor én vettem a kicsikét, addig nem is ültem bele amíg meg nem csinálták rajta a vásárlásnál "kötelező" "szervízt". Szűrők cseréje (benzin, olaj, lég, pollen) szíjak, feszítők, (vezérlés) vízpumpa, olaj, hűtővíz, gyertyák, stb. Ez kb. 65 ezerbe fájt nekem plusz 12 ezer volt a szaki tudása hozzá :lol: .

    Szerintem megéri megcsináltatni, mert legalább tudod, hogy mi az amivel járkálsz, és ezekből adódóan tuti nem ér meglepetés. :lol:

  12. Fojtószelepházat nem árt megnézni, ha eltaknyosodik, az is be tud kavarni az alapjáratba. Pl. WD-40-el érdemes kitakarítani (ha leveszed/leveteted, alaposabban lehet pucolni). A vákumcsöveket is ellenőrizd, nem repedtek-e, vagy rosszul illeszkednek. Egy benzinszűrő csere sem nagy tétel, ráadásul, ha nem tudod, mikor cserélte az előző tulaj, akkor itt az ideje. :D Aztán lehet, hogy valami jeladó (mint itt fentebb felhívták rá a figyelmedet) vacakol. Mondjuk, ezek a gyógyító pucolások ettől függetlenül hasznosak.

    Hi PGA!

    Valszeg igazad volt. Tegnap este voltam a szakinál és kipucolta a folytószelepházat. Most úgy nézki DA. De még járatom egy kicsit a paripát, oszt ha 2 hétig nem csinálja a veszkót az alapjárat akkor azt mondom, hogy tényleg OKÉ lett. :lol:

  13. Szia.Nekem egy 1.6 16V X16XEL-em van,és nekem is soknak tűnik,ugyanis én nem megyek még annyit sem.Pontosan 360km-ert megyek el egy teli tankkal,és szintén erőtlen az autó.Nincs benne erő.90km/h tol kezd el húzni rendesen,de amúgy lóf.sz.Szóval ha pl beérek egy jobbkezes utcához,és ugye csak lassítok 2esbe van a szekér,és rálépek a gázra észre sem veszi hogy mivan.Lassan menet közben meg lehetne műteni:-) De ezzel a jelenséggel már voltam szerelőnél pár hónapja,és csinált egy ultrahangos injektor tisztítást.3szor mosták át annyira retkes volt.utána kb 1 hónapig nagyon ment.Mint akit picsán rúgtak,de utána megint elkezdte a sz.rakodást.Már én se tudom mit kezdjek vele.Mostanság kb 6ezerért szoktam tankolni a SHELL-en hetente,és multhéten pl 180km-ert mentem el azzal a tankolással.És nem városi vezetés.Aki tudja annak írom. Bp.XVII ből Kistarcs.Ennyit megyek.Meg itthon leugrok boltba meg stb.Szóval ha valaki tud valami okosat,az ossza meg velemis.Köszi

    Cső!

    A paripánk kb egyezik mert nekem is 1,6 16V X16XEL-em van. Nekem bejött a kikormolásos módszer kb 3 ligyivel eszik kevesebbet. egy 20 km -es utat tettem meg 2-be és és 3-ba leküttttem leszabályzásig (igaz akkor nyelt is rendesen), plusz 4-be húzattam még rendesen (ötödiket nem is váltottam) csak aztán jöttek a vasárnapi vezetők oszt vissza kellett fognom. Utánna irány a kút --> itatás, és azóta sokkal jobb a fogyasztása a paripának. Bár hozzáteszem, még mindig 10-11L között van, de én csak városban használom (általában klíma nélkül) rövid 2-10km távokon.

    Bár most van más gondom is szegénykémmel.....

  14. Fojtószelepházat nem árt megnézni, ha eltaknyosodik, az is be tud kavarni az alapjáratba. Pl. WD-40-el érdemes kitakarítani (ha leveszed/leveteted, alaposabban lehet pucolni). A vákumcsöveket is ellenőrizd, nem repedtek-e, vagy rosszul illeszkednek. Egy benzinszűrő csere sem nagy tétel, ráadásul, ha nem tudod, mikor cserélte az előző tulaj, akkor itt az ideje. :lol: Aztán lehet, hogy valami jeladó (mint itt fentebb felhívták rá a figyelmedet) vacakol. Mondjuk, ezek a gyógyító pucolások ettől függetlenül hasznosak.

    Helló!

    Egy érdekes dolgot tapasztaltam ma reggel. Egy kicsit visszaeset a hőmérséklet és reggel a paripa csodák csodája tök normálisan, annak rendje és modja szerint indult. Semmi magas fordulat, semmi ingadozás, hanem simán mint az álom. Mióta kértem a segítségeteket azóta nem tudtam eljutni szakihoz, hogy az általatok említett dolgokat megnézzesem, de szerintem ez a jelenség nagyban leredukálja a lehetséges hibaforrást. Azaz szinte tuti, hogy valami hőmérséklet jeladó a gond. Egyébként benzinszűrő csere megvolt. Ma estére van időpontom a szakinál, úgyhogy hamarosan ki is derül mi is a gond.

  15. Ha lehúzott két drótot, akkor valszegy új hűtővel valami új elektromos kütyü is be lett építve nem? Kíváncsi lennék én azért arra a két drótra, mert tudtommal a vízhűtőn nincs semmi jeladó vagy hasonló. Max a vízcsöveket szedhette le.

    Azt tudom, hogy a hűtőn nincs semmi féle csati (valszeg rosszul fogalmaztam). A "szaki" mondatait probáltam idézni. Én magam nem feküdtem (még) "alá" a kocsinak, de gondolom valami érzékelőnek tuti kell ott lenni, amely esetleg okozhat hibát. Nem tudom. Még utánna járok tüzetesebben.

  16. Ha a 11 liter vegyes használatra vonatkozik akkor az veszett sok. Még városban is magas.

    Abból amit leírtál én gondolnék egy motorhőmérséklet jeladóra. Ha az rosszul adja az adatot, az okozhat magas fordulatszámot és magas fogyasztást is. Hiszen mindig úgy érzékeli az ECU, mintha nagyon hideg lenne a motor.

    Ez persze nem biztos, de érdemes megnézni. Nekem volt ilyen, nagyon hasonló jelenség még az előző kocsimnál. Ez volt az oka.

    Köszi a választ. A fogyasztás inkább városi, minimális hosszabb úttal.

    Azért a tippedet kipróbálom, hátha... veszteni nem veszetek vele semmit.

    Mégegyszer köszi...

  17. Sziasztok! Remélem tud valaki segíteni nekem...

    Egy kis előszó: 2 hónapja vásároltam egy G ASTRA-T 1999 Nov.-i, 194000 km-rel. Kezdésnek az alapvető "vezérléscserét" megejtettem (szíjak, olaj, szűről, gyertya, stb.) aztán sajnos belecsúszta egy trafósor cserébe. Majd rádugták a gépre, minden OK. Aztán jött egy probléma (egy-két másik mellett, da azok megoldódtak), amire nem találok megoldást. Kilukadt a hűtőm és kicserélték.

    Azóta hidegindításnál a fordulat felugrik 1700-2000-re. (előtte nem volt probléma: indítás és szép lassan pár másodperc eltelte után 1500-ról 900-1000-re visszaesett). Naszóval, adok egy kis gázfröccsöt és felugrik 3000-re és ott is marad, még ugyanezt el nem játszom még egy-kétszer és ha jó napom van, akkor visszaesik 1200-1300-ra. Elindulok és mikor elváltom az egyet, akkor ismét felugrik a fordulat. Ezt kb. az első 500-1000m -ig csinálja és ha egy kicsit bemelegszik a motor, akkor minden OK. Melegen szépen indul és menet közben is szinte kifogástalan. És még egy dolog amit tapasztaltam (a magas fogyasztás '11L' mellett), hogy a fordulatszám az autó "gurulásakor üresben" olyan 900-1000 körül van és ha szép lassan megállok, akkor a fordulat is visszaesik 700-ra (álló helyzetben). Ez normális? Bár ez nem olyan zavaró, mint a hidegindítás. A szaki szerint aki csinálta a hűtőcserét, semmi mást nem tett, csak lehúzott 2db kábelt ami a hűtőhöz csatlakozott. Nem tudom, hogy segít-e a problémán, de ismét megmozgatom azt a 2 kábelt, de nem sok reményt látok rá. Ha esetleg valaki tud segíteni a probléma orvoslásában azt nagyon köszönöm....

×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.