Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Műszeregység csere-bere


Sörös Sanyi

Recommended Posts

11.1.4 Műszeregység csere-bere


Az első feladat a kormányoszlop burkolatának eltávolítása:

gallery_457_488_16543.jpg

Először a két felet egymáshoz kapcsoló két kis csavart kell kicsavarni, ehhez a kormányt tekergetve, és a takaró bolhákat eltávolítva lehet hozzáférni. Az alsó fél három csavarjának kiszedése után már könnyen lejönnek a burkolatok.

Ezután következik az óracsoportot körülvevő műanyag eltávolítása,

gallery_457_488_17534.jpg

ehhez felül kettő, valamint jobb- és baloldalt egy-egy csavart kell kicsavarni. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak az óracsoportot tartó három csavart kell kiszedni. Így már kissé kimozdítható a műszeregység. A hátoldala közepére csatlakozó spirált ügyesebbek, és kisebb kezűek az egység mellett, vagy alulról benyúlva kiakaszthatják a rögzítőlemez megnyomásával, aki viszont így nem fér hozzá, annak a motortérben a váltóházról le kell csavarni a spirál másik végét, kihúzni jobban az egységet, és kiakasztani a spirált. Ha a spirált kipattintottuk, ki kell húzni a két nagy csatlakozót az óracsoport hátfalából, és óvatosan kivehetjük a műszeregységet.

Másik műszeregység behelyezése esetén ügyelni kell rá, hogy egyforma legyen a két egységen, a km/h skála nullája alatt található W szám (nem azonos W számú óra behelyezése esetén fals értéket fog mutatni).

Fordulatszámmérős műszeregység beépítésénél meg kell győződni arról, hogy a fordulatszámjel kábele be van-e húzva a kötegbe? Ezt legkönnyebben úgy nézhetjük meg, hogy a műszeregységre menő két csatlakozó közül a nagyobbik 8-as pinjére fut-e vezeték?

gallery_457_488_11245.jpg

(Képen bal felső pin)

Ha igen, akkor csak cserélni kell a két óracsoportot. Ha a kábel nincs behúzva a kötegbe, akkor nekünk kell pótolnunk azt. Ehhez le kell venni az anyósülés melletti küszöbburkolatot, amit négy torx tart. Ekkor hozzáférünk a kesztyűtartó alatt, jobb oldalon a csatlakozókhoz.

gallery_457_488_39965.jpg

Ezek között találjuk azt is, amelyikről a vezetékek a műszeregység felé futnak tovább (négyzetes hasáb alakú szürke csatlakozó). A csatlakozóra ez esetben hét kábel fut, tovább a csatlakozó után azonban csak hat. A feladat egyszerű, a jelet arról a kábelről vehetjük le, amelyik nem fut tovább a csatlakozó után. Ennek egy zöld kábelnek kell lennie. Az új vezetéket - ezt a zöldet megcsapolva - a műszerfal mögött végig kell vezetni, néhány helyen megfogatva, rá a nagy csatlakozó 8-as pinjére.

gallery_457_488_29985.jpg

 

Ha ezzel készen vagyunk, már beépíthető a fordulatszámmérős műszercsoport.
Fordulatszámmérős óracsoportnál a fordulatszám tartományokra érdemes figyelni. A fordulatszám maximumok a következőképpen vannak kiosztva különböző típusoknál:
-Diesel: 6000-ig,
-Benzines: 7000-ig,
-GSi-é pedig 8000-ig van skálázva.
A vízhőfok visszajelző is kétféle skálaosztással készült, ezt sem árt figyelni, különben rosszul mutatja a motorhőfokot. Illetve a műszeregységgel együtt cserélni kell a hozzá tartozó egyvezetékes hőgombát is.

Kiegészítés:
Km óra cserekor a W számot figyelmen kívül lehet hagyni VDO gyártmány esetén, mert kisebb nagyobb alakításokkal be lehet pakolni a fordulatszámos órába a gyári sajátunkat! Így már csak arra kell ügyelni, hogy benzines legyen mind a két óra, benzines autónál, illetve dízel mind a kettő, dízel autónál.
Fizikailag passzolni fognak az órák, de a fóliázás kialakítása lehet eltérő.
Eddig én kétfajta fóliát láttam: egyik esetben egy lemezes szorítóval van csatlakoztatva az útjel adó, másik esetben, pedig egy tűs érintkezővel van megoldva.

lemezes:

gallery_457_488_179456.jpg

tűs:

gallery_457_488_211559.jpg

lemezes km óra baloldalon, jobboldalon pedig a tűs:

gallery_457_488_159870.jpg

Nekem a gyári volt tűs érintkezővel, és a fordulatszámmérős jeladója, pedig a lemezes szorítós.
Az útjel adót esetemben ( 2001 es classic) nem lehetett kivenni az órából, mert egy egészet képeztek.

A megoldást egy CD rom audio kábele adta, mert annak az érintkezőit pont rá lehet dugni az útjel adó tüskéire. A kábel másik végét, pedig ki kell silabizálni, hova megy a fólián a vezető réteg, és egy vastagabb részen oda kell forrasztani.

gallery_457_488_167920.jpg

Szerző: Invictus, képek: Hening, kiegészítés:Novy

Összes kép: 

 

  • Like 2
Link to comment
Megosztás:

  • 2 years later...
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.