Forrás: Autonavigator.hu
2010. augusztus 3
14. Nemzetközi Opel Találkozó és 6. Blitz Weekend – elmosta az eső a tömeget, de a kemény mag így is jól érezte magát a szlalom versennyel tarkított szombati napon.
A Manta Club és a MOTE ezúttal egy helyen és időben tartotta nagy nyári találkozóját – csak az időjárásnak felejtettek el szólni.
Az egész olyan szépen indult. Ahogy távolodtam szombat reggel az esős Budapestről, úgy tisztult a pálya és légkör. Gyönyörű napsütés fogadott a magyar tenger déli partján, ahol kis kihagyást követően újra Opel találkozót rendeztek. A Miskolcról érkezett A Manta tulaj épp ásványvízzel takarítja le a hosszú út porát a kocsi orráról, az éledező kempingben egyelőre még a madarak csicsergése a meghatározó. Az idei év újdonsága, hogy ezúttal egyesítette erejét a Magyar Opel Manta Club és a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete, aminek a 14. Nemzetközi Opel Találkozó és a 6. Blitz Weekend lett az eredménye. Ennek következtében vegyes a társaság, baj inkább csak azokkal a fiatalokkal van, akik hajnali négykor nekiálltak motort bőgetni. A csendes többség jobb belátásra bírta őket, most pedig karikás szemekkel várják a nagy napot.
Hagyományosan szombat a leglátványosabb és leglátogatottabb nap a Mantások egy hetes nemzetközi találkozóján, hiszen aki hét közben dolgozik, az ilyenkor néz ki a haverokhoz. Az egy hétvégés MOTE találkozó beolvasztása is korábban soha nem látott nézőszámmal kecsegtetett, arról igazán nem a szervezők tehetnek, hogy végül csak kevesen jöttek el. A többség valószínűleg megnézte az időjárás jelentést, és úgy döntött, inkább el se indul – pedig egy napos délelőttöt hagytak ki. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert ilyenkor tartják a szlalom versenyt a kemping előtti buszfordulóban, ahol az ügyességen van a hangsúly, a vége felé meg a gumifüstön.
Az anyagi kár ezúttal is jelentős volt, egy Manta hátsó kerék (meglepő módon jól tartja a nyomást a nyolcassá görbült kerék is) és egy Kadett C első sárvédő bánta a dolgot, utóbbiból a tanulság hogy nem érdemes túl kis hézagot hagyni az első kerék és a karosszéria között, mert a padkára felugratásnál a kerék összegyűri a lemezt. A dühöngőnek több áldozata volt. Jó volt látni, hogy a Manta tulajdonosok akkor is nagyon gálánsak, ha életük párját átengedik barátnőjüknek. Azért navigátorként elkísérték oldalbordájukat a kacskaringós pályán, sőt, a képek tanulsága szerint még élvezték is a dolgot.
Amikor az utolsó versenyző elhagyta a pályát, jöttek volna a gumifüstölők, de pont ekkor kezdett el csöpögni az eső. A nedves fehér aszfalton nem tudtak bemelegedni az abroncsok, ezért a füst is elmaradt, a néhány kitartó Opeles azért a lehető legtovább élvezte a dolgot. Ahhoz pont jókor jött a frissítő nyári eső, hogy az emberek elfogyasszák ebédjüket a nagysátorban. Ezt követően hol elcsendesedett, hol rákezdett az eső, de a hangulatra ez nem volt befolyással. Kellemes eszmecserék folytak arról, miért nem kormol a dízelmotoros C Rekord Coupé padlógázra (nincs túldúsítva, így erős és 7 literes átlaggal is megjárta Ausztriát), és hogy mi mindenre jó a hidegindító-spray, ha esőben próbál az ember grillezni. Utóbbival kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg munkavédelmi szempontból, hogy jobban járunk sok apró fújással, a gyúlékony folyadék ugyanis hajlamos visszaégni. Élménybeszámolók és képek a Magyar Opel Manta Club és a MOTE oldalán, illetve rögtön itt a Galériában megtekinthetők az általam készített fotók.
Módosítva : forumadmin
Recommended Comments
Nincsenek hozzászólások
Please sign in to comment
You will be able to leave a comment after signing in
Bejelentkezés