Jump to content

Társelnök korszak 2007-2009


forumadmin

A MOTE komoly szerkezeti váltáson eset át. Mind az alapszabályzat mind a vezetőség megújult. Ebben az időszakban 3 társelnök vezette Egyesületünket.

Mészáros István (Gepard) ; Forró Tamás (Tom) ; Fényi László (Mackósajt)

2007-s év:

A 2006-os évben létrejött régió alapú klubrendszer sikeresnek bizonyult. 2007. májusában a budapesti régió nyitotta az évet majd ezután megrendezésre került az első Debreceni Opel találkozó a Víg kend majorban, amely igen jól sikerült. Az ország minden tájáról érkeztek résztvevők. Júniusban a Kecskeméti Opel club megtartotta már hagyományosnak mondható Szelidi találkozóját. A nyár folyamán megújult a klub vezetése is. Három társelnöke lett a klubnak : Mészáros István (Kecskemét), Fényi László ( Debrecen) Forró Tamás ( Budapest). A gazdasági vezetõvé Angyal Attila lett választva míg Biró Gellért lett a klub titkárja. Az egyesület a Magyar Veterán Opel Klubbal karöltve augusztusban tartotta éves nagy találkozóját Abádszalókon a III.Hungarian Blitz Weekendet. A találkozó eltért az eddig megszokottól mivel az egyesület a Blitz Weekend mellett gyorsulási versenyt szervezett a Kunmadarasi repülőtérre. Mindenki megtalálhatta a neki tetsző programot, aki akart a kempingben pihenhetett, aki akart gyorsulhatott a kifutópályán és az aktív pihenésre vágyok Tisza tavi túrára mehettek. Az év novemberben zárult, a Kecskeméti Opel Club által levezényelt évzáró vacsora keretében.

 

2008-s év:

A 2008-as évet a klub egy a megszokottól eltérő egész napos találkozóval nyitotta az évet Mogyoródon. Szép számmal érkeztek a résztvevők, mivel ez volt az év első opeles megmozdulása. Az évnyitót a hagyományos Soltvadkerti családi hétvége követte, majd a Kecskeméti régió találkozója a szelidi tó partján. A IV. Hungarian Blitz Weekend ezúttal visszaköltözött a Balaton partjára, Balatonszemesre. A szervezõk ismét egy meglepetést tartogattak a résztvevők számára. A klub 6.születésnapja alkalmából tombolát rendezett melynek fődíja egy Opel Corsa A típusú autó volt. Egy veszprémi klubtagunk vihette haza és több évig használta az autót. Az évet már hagyományosan a Kecskeméti opel club zárta egy kellemes hangulatú vacsorával.

 

2009-s év:

Az év elsõ találkozóját a Dragracing.hu –val közösen bonyolítottuk le az I Opel Kupa elnevezésű gyorsulási verseny keretében Kiskunlacházán. Több mint 200 opel érkezett hogy összemérje az erejét ¼ mérföldön. Májusban megrendezésre került a Soltvadkerti, Júliusban a Szelidi Opel találkozó. A nyár ismét változásokat hozott a klub vezetésében. Angyal Attila lemondott gazdasági vezetői tisztségéről, helyét a már egyedüli elnök Mészáros István vette át. Fényi László és Virágh Antal alelnökök lettek, a klub székhelye is változott. Augusztusban a már új klubvezetés megrendezte az V. Hungarian Blitz Weekendet ezúttal Debrecenben, majd szeptemberben megrendezésre került a II. Pályanap a kecskeméti Gokart pályán. Ismét egy nagyon sikeres találkozót rendezett a kecskeméti Opel club.

Módosítva : forumadmin



Visszajelzések

Recommended Comments

Nincsenek hozzászólások



Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Hozzászólás...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


  • Ki van Online?   0 Felhasználó, 0 Névtelen, 25 Vendég (Teljes lista)

    There are no registered users currently online

×
×
  • Create New...

Important Information

We have placed cookies on your device to help make this website better. You can adjust your cookie settings, otherwise we'll assume you're okay to continue.