Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT


redline

Recommended Posts

hagy írjak én is egy fijatos történetet:

Elhatároztam a tempomatot Udi kikereste megmutattam a Formont Fiatos szakembereinek és rábólintottak, hogy pénteken beszerelik de kell egy nap.

Semmi baj addig felmegyek pestre a másikkal.

már a csomag átadásnál éreztem, hogy nem lesz minden rendben...

kiszaladtam 10 körül akkor a szerelő srác már az ajtóátvezetőt szerelte a kapcsolóknak :P

délben csörög a telefon, a munkafelvevő hív, hogy nem tudják berakni mert a tempomat vezérlő nem CAN BUS rendszerhez való és cseréljem ki.

Mondtam de ez ebbe az autóba való a gyártó és a forgalmazó szerint is.

Mindegy telefon telefont követett, a forgalmazó saját szerelője hívta fel a Fiat Formont szerelőit és mondta el hogyan kell beszerelni.

Majd eltelik két óra és megint a Formont jelenti, hogy így sem megy.

Mondtam akkor rakjátok össze és elhozom az autót.

Megmutattam délután Bazsinak aki csak annyit mondott, ennek nem is kell a CANBUS :D

és valóban nem is kellett.

este megcsináltuk és most rendben működik a Formont Fiat szerelőit meg el kellene küldeni oktatásra mert ez csak soros meg párhuzamos kapcsolás volt! Na jó kellett picit programozni meg a zöld vezeték a rajzon test a valóságban nincs is ilyen de ezek egy tapasztalt szakembernek nem okozhatnak gondot :P

Köszi: Bazsi Udi!

Link to comment
Megosztás:

Majd ha piros hó esik! :P

Egyébként a képek nagyon állatok!

Huh hát gondolom elég szar volt az a kis szép piros corsa a jó motorral. :D Biztos bánnám ha ilyenem lenne. :P Ne vicceljünk már nem lehet összehasonlítani azt mezei corsákkal. Én a helyedbe el se adtam volna tudom vannak fontosabb dolgok is de jól nézett ki gondolom minőségi cuccokat pakoltál bele gondolom buktál rajta egy szépet. Mondjuk annyira már nem irigykedek mert nekem is lesz jó paripám hála istennek ami fog menni is. De kár azért a verdáért én a sok belefektetett munkámat tuti nem adtam volna át másnak, hogy szétbassza gondolom már jól le van lakva. Azt meg még mindig nem értem írtad valami autós oldalon talán total caron, hogy te mindig paráztál a motor miatt. Hát nem tudom én tuti nem remegnék ilyeneken, de épp erről beszéltünk demóval is őt se érdekli kb csak nevetettünk rajta. Pedig aztán ő már durván tolja az ipart. :D

Link to comment
Megosztás:

Indexről ollózva:

Ma délután Kalocsán sikerült kötélvégre kerülnöm 3X is, nagyon jó kis magasságok jöttek össze.A plafon 700m volt, közel pálya irányú szél mellett.Iszonyat forgalom volt, mert a helyi repülőklub is tartott amolya nyílt nap szerűséget, szóval a siklóernyősökön kívül volt olykor a légtérben egy girokopter és motoros gépek is, figyelni kellett egymásra.Én délután értem le, kező lévén nekem még a turbulens időszak később lesz, de délelőtt a távra menők jelentős része elstartolt, és igen jó távok jöttek össze.

Érdekes volt látni, ahogy leoldás után szétnézve a légtérbe jobbra tőlem egy Cessna repült, mikor kifordultam a tengely irányából, akkor pedig alattam 400m-re 4db sárkányrepülő került elő.Visszafordultam, hogy ne keresztezzem senki utját, erre felettem megjelent az egyik kolléga! :D Élveztem minden pillanatát a délutánnak, a vörösen izzó lenyugvó nap látványa a Dunántúl irányába pedig felejthetetlen élmény volt.

Kicsit hajmeresztő produkció is volt, mert az éppen leszállni készülő 2 motoros gép elé az egyik sporttárs betravrezált leszállni, hátt hajmeresztő volt a látvány, de végül nem lett ütközés belőle.

Az első önálló repülésre jelentkezésem volt, hiszen friss "A" vizsgásként a tojáshély még a hátsómon van.Szóval hogy is mondjam, volt némi feszültség bennem, de Pityke profizmusa, a többiek látványa, az ugratások gyorsan elfeledtette ezt az érzést.

Külön köszönet Joe-nak a rádióért, ez még hiányzik a tarsolyomból, de pótolom kb. a jövő héten.Köszönet Pitykének a csörlésekért, és a kiértékelésekért, sokat tanultam ma is, és végül de nem utolsó sorban maximális köszönet és tisztelet Balázs "Rasta" Robinak az eddigiekért, és a "B" vizsgára készülésért is ami kb. ahogy lentebb írtam, már elkezdődött.

Link to comment
Megosztás:

Ez engem is érdekelne.

2004.10.-havi Classic III, 5 ajtós, ezüstmetál, 1.2 8V, 13500km, vezetett szervízkönyv, hagyatékból maradt autó.Árában vettem (960e.ft), de cserébe szinte új. :D

Opelben ilyesmi ennyiért nem volt.

A hétvégén bele tekertem 180km-t, nem rossz vezetni.Csöndes, jól megy, keveset eszik, feleség aki 80%-ban használni fogja, már imádja.

Link to comment
Megosztás:

2004.10.-havi Classic III, 5 ajtós, ezüstmetál, 1.2 8V, 13500km, vezetett szervízkönyv, hagyatékból maradt autó.Árában vettem (960e.ft), de cserébe szinte új. :D

Opelben ilyesmi ennyiért nem volt.

A hétvégén bele tekertem 180km-t, nem rossz vezetni.Csöndes, jól megy, keveset eszik, feleség aki 80%-ban használni fogja, már imádja.

Sok baleset mentes km-ert!

Link to comment
Megosztás:

2004.10.-havi Classic III, 5 ajtós, ezüstmetál, 1.2 8V, 13500km, vezetett szervízkönyv, hagyatékból maradt autó.Árában vettem (960e.ft), de cserébe szinte új. :P

Opelben ilyesmi ennyiért nem volt.

A hétvégén bele tekertem 180km-t, nem rossz vezetni.Csöndes, jól megy, keveset eszik, feleség aki 80%-ban használni fogja, már imádja.

Ha esetleg zavar a csend, nekem maradt 1 saválló egyedi, brutál hangú kipuffom a puntónkról... :D :D :D :P

Én is sok balesetmenteset kívánok... :D

Link to comment
Megosztás:

2004.10.-havi Classic III, 5 ajtós, ezüstmetál, 1.2 8V, 13500km, vezetett szervízkönyv, hagyatékból maradt autó.Árában vettem (960e.ft), de cserébe szinte új. :D

Opelben ilyesmi ennyiért nem volt.

A hétvégén bele tekertem 180km-t, nem rossz vezetni.Csöndes, jól megy, keveset eszik, feleség aki 80%-ban használni fogja, már imádja.

Sokan kívántak balesetmentes km ezreket, én néhány feleségmentes km-t is kívánnék! A fennmaradó 20% alapján a tapasztalataid majd elmondod.

Link to comment
Megosztás:

Vettem a múlt héten vakeráról autó festéket színkód alapján (290 Lila) tegnap megérkezett úgyhogy ma kora este 17:30 körül neki estem egy rozsdafoltnak a bal küszöb alsó díszléc hátsó utolsó előtti felfogató szeme körül.

Csiszol fest lakkoz - és este lett! Így holnapra várom az eredményt mert garázs híjján a csillagok fénye nem ad túl nagy fényt.

kb45 perc elteltével Elem lámpa fénye alatt talán semmi különbség az autó 15éves a festék 1 hetes

Igen érezhető, hogy csak egy olyan helyen próbálom elsőként ami alig-alig látszik - mellesleg ez az első festésem amit autóra rakok

Boccs a duplázásért de nem mindenki olvassa a vectra fórumot :D

Link to comment
Megosztás:

szep auto lenne de ezen szert Baranyi Feri eldolgozgatna egy ket honapot mire auto lesz belöle, a hätso ajto 20cmet ment be legalabb ami azt jelenti, hogy teljes feneklemeznek annyi az utest a potkerek fogta meg.

talan 2000 eurot adnek erte de nem 5-öt. maradok fijatos.

amugy ez szerintem Pajanak valo Ö a nagy zafiras :P

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.