Tegnap találkoztam nyuszival, mackósajttal, adorjant-vel, Sörös Sanyival, Dj Jonny-val és Attilával (piros Manta tulajdonosa) a Kishegyesi úton lévő mekiben (reggelire sajtburger, azaz adjunk a koleszterinnek rulez).
Megtartottuk a találkozó előtti utolsó nagy terepszemlét. Ennek keretében kipróbáltunk ezt-azt, minek folyamán sikeresen lefogott egy aszfaltra ragadt rágógumi, amit kilómétereken át húztam...
A szemle után még benéztünk az Opel Olympiába (itt mackó és Attila levált), ahol a gyári hangtechnika bemutatása közben Sanyi kiszúrta az ablakmosóval feltölthető nyelű, spriccelős ablakmosóm (egyik fele szivacs, a másik a lehúzó gumicsík) és sajnos ő is rájött, hogy az tud spriccelni...
Ez után ellátogattunk az EW-be (itt adorjant hagyott el bennünket), ahol nyuszi TV-t, Sanyi mp3 lejátszót, én ismerősnek LCD monitort néztem. Sikeres szemle után hazarepítettem nyuszit és Sanyit (aki nyuszi előtt parkolt szuzival), majd hazaindultam. Út közben egy goromba kő (vagy szikladarab) utamat állta, de szerencsére sem a gumi, sem a felni nem sérült (bár itthon úgy tűnt, de huplira álltam, azért tűnt laposabbnak a gumi a többihez képest). A kapunkban vettem észre, hogy az eddig csak remegő kipufogóvég teljesen ki van szakadva, épphogy el nem hagytam. Kiszedve elég sportos hangot adott a gépsasnak, de inkább elmentem haverhoz és meghegesztette nekem. Maga a dob levétele is egy élmény volt, mivel annó úgy meghúztuk a hátsó dob bilincsét, hogy belemélyedt a csőbe, így nem tudtuk a bilincs levétele után sem leszedni a hátsó dobot. :rolleyes: Azért sikerült megoldani a problémát.