Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem.
Van egy opel Astra F 1.4-es, benzinek (2000-es évből) kocsim. Márciusban vettem használtan.
Utóbbi időben jelentkezett egy hiba, ingadozik az alapjárat, de nem folyamatosan. Nemrég zárlatos lett az alapjárati motor, újat vettem, tehát az nem okozhatja.
Ez a jelenség csak városban jelentkezik, mikor sűrűn kell használni az alapjáratot, mert lassítok, vagy mert lassan kell közlekedni. Ha kimegyek a városból, és hosszú ideig nem kell használnom az alapjáratot, majd beérek a városba, nem jelentkezik azonnal, az első pár lassítás során rendesen szabályozza, csak később ingadozik.
Ezen kívül korábban tapasztaltam egy másik hibát is, ami ma megint jelentkezett, de ma csak városon belül.
Mikor először jelentkezett, a hódmezővásárhely melletti elkerülőn közlekedtem. Volt egy baleset, ami miatt félpályás útzár volt, 1-esben lehetett lassan "csordogálni" előre. Eközben, amikor engedtem a kuplungot, fel-fel villant a motor olaj elfolyását jelző lámpa. Néztem a nívópálcával az olajszintet, a maximum jelzésen van (mikor megvettem, kicseréltem az olajat, és a max-ig töltöttem 5W-40 típusú, unix-nál vásárolt olajjal).
Mint említettem, ugyan ez a hiba jelentkezett ma is, városban, szintén akkor, mikor egyesben próbáltam felgyorsítani a kocsit.
Tudtok segíteni, hogy esetleg mi okozhat ilyen hibákat?